Kerekes Gyöngyi (Gyöngy) spirituális kertjei
„Aki hagyja, hogy át meg át járja ennek a világnak a szépsége,
nem maradhat meg ezen szépség egyszerű szemlélőjeként,
mert a látott tárgy és a látó lélek immár nem két egymáson
kívüli dolog,
mert a látó lélek immár magába fogadta szemlélődése tárgyát is.”
(Plótinosz)
Kerekes Gyöngyi művészete azon vizuális megnyilvánulásokhoz tartozik, amelyik nem tör a nézőkre, nem tolakodik, nem keres babérokat, hanem az exhibicionizmus árnyékában megbújva a lélek harmóniáját kutatja, mert ha megtalálta, akkor a nézőnek is a javára szolgál. A történet az „aranykorban”, a gyermek legfogékonyabb időszakában kezdődött, amikor felfedezte kertjük négyszögű zárt terének csodáit. A marosvásárhelyi Kövesdombon található gyerekkori emlékek helyszínét, a Rókapatakot és a tavasszal virágzó, nyáron árnyékot hozó, ősszel gyümölcsöt adó, télen csendes kertet, mely számára négy különféle élményt hozott. A virágok tűző színkavalkádjától a téli szürkék monokróm skálájáig számtalan festői benyomás érte itt. Ezekben az élményekben a kromatikán kívül közösek voltak a rendetlenség és a rend egymásnak feszülő alakító szépségei, amit különös részletességgel megfigyelt a művész. Minden kert, mint tudjuk, az Édenre vezethető vissza, tehát szakrális célja volt. Akkor még nem ismerhette a szeretet, a szerelem, az öröm, a poézis, a gyógyítás kertjeinek hatékony erejét, de már ráérzett a kertmetafora víziójának művészi nagyságára, amikor a mesében a tündérkert valósága egy másik tér, ahova elszabadulva minden megtörténhet. E szépséges misztériumban a fűszál is az égig ért, mint a fa koronája, a falevelek színeinek átalakulása, a formák változatossága magával ragadták, akár a szivárvány tüneményes látványa. A kertben átélt színélményeit dolgozta fel számtalanszor és dolgozza fel még ma is a művésznő, a veronesei zöldtől a földbarnán át az égő vörösig a színárnyalatok gazdag tónusai megtalálhatók műveiben. Kiskora óta, magányában, a kert hangszerelése mindig örömmel magával ragadta, ilyenkor Walt Whitmanra gondolt, és a kert lett számára minden boldogságának forrása. A szépet azért kedvelte, mert a liget szegletében vele volt az isteni szépség, a rend szeretetének forrása. Világképének a középpontjába így a Kert került, és a mai napig ennek az alapélménynek van alárendelve minden víziója. A vizuális élményen kívül vonzotta a keleti filozófia. Egyik munkaciklusának a Tat tvam asi (Ez vagy te) címét a Védákból vette. Az 1995-ös Efemer kiállítási katalógusban Gyuri Kazar méltatásában olvashatjuk, hogy a fenti gondolat „értelemszerűen fedi a művésznő eljárását”. Azaz „az egyéni lélek és az isteni szellem közötti egyesülés ideájáról van szó, amelyben a >tat< a tiszta , a >tvam< pedig a visszatükrözött tudatot jelenti”, Kazar szerint ez a gondolat érvényesül a képek sajátos költészetében is, ahol a „szakralizált természet jár táncot a növények zenéjére”. A művésznő másik sorozatában, a Herbáriumban a növényzet rajzának szemléltetésmentes kifejezését tálalja, az életmozzanatok metamorfózisát, az elmúlásnak a metaforáit emeli ki. Ami a magánéletében szenvedélyesen gyötri, azt a művészetében is képbe hozza. Sokszor keresi az egyensúlyát, amit olykor a képi organikus rendben (Az egyensúly keresése című festményciklus) találja meg. Kazar szerint újfent a keleti misztikával találkozunk: melyben az „egyensúlykeresésnek a Yin és Yang típusú komplementáris viszonyok adnak értelmet”. Mindennapi egyensúlyát a „meditációs objektumai” is fenntartják, melyeket szorgosan gyűjt. Ezek a világlátásában adnak különös segítséget, nagyon gazdagon hívják fel a figyelmet a rendre, a csendre, az értelemkeresésre, a kanti idézet fényében („A csillagos ég fölöttem, az erkölcsi törvény bennem”) a morális tartáshoz nyújtanak a művésznőnek támpontot. Hogyan is lehetne szavakkal leírni Kerekes Gyöngyi metafizikus absztrakciókban megmutatkozó alkotói erősségét, színvilágát, a művész színekben kifejezett karakterét? Stílusának a jellemzője, ami fogalmilag megközelíthető, az a már említett keleti misztikához való vonzalma, mely magával hozza a meditatív elmélyülést. Régebben alkotásaiban dominált a spontaneitás mind a témaválasztás, mind a kifejezési módszerek alkalmazásában. A mostani Spirituális kertjei sokkal tudatosabb alkotási módszerrel készülnek. Noha ezek a munkák a kör mértani formájára épülnek, formái mégsem ismétlődnek, mert minden alkalommal egyetlen szín- és formaproblémát tűz ki a művésznő magának, amit az alkotási folyamat előtt fogalmilag is meghatároz. Vizuális tevékenységét többnyire képsorozatokhoz köti. A 64 darabból álló, absztrakt gesztusokban megnyilvánuló Változások könyve című sorozata után most kerek minimal artos kerteket fest – melyeknek a számát még nem tudhatjuk, mert amíg nem írja ki magából a lehetőségeinek végleges tartalmát, addig a sorozat nyitott marad. A színes rajzok mellett a képzőművészet több műfaját kipróbálta, így installált textil tárgyat, szőtt textilt és natúrtextilt is készített, újabban akril festményeket fest. Kerekes Gyöngyi melankolikus alkatát nem hazudtolja meg, amennyire csak lehet – a tanításon kívül – visszahúzódva, elvonulva él, és lényeglátása sokszor megdöbbenti a hozzá közelállókat. Igaz, hogy a képzőművészeti munka számára, a játékon kívül, erős koncentrációt jelent, ami nagyon kifárasztja, ezért is dacol mindig a vágya és akarata az értelme erejével. Ismervén Goethe intelmét, vagyis azt, hogy a „küzdelmek világától” a művészet által szabadulhat fel csak az ember, mindennap várja – koncentrációs problémái ellenére – az alkotáshoz szükséges időt és energiát.
