Szűcs László
Válság és kultúra
Úgy viselkedik a pénzügyi világ, ezen belül is a bankrendszer, mintha vezetői egy közúti baleset vétlen áldozatai lennének, holott a „karambolért” ők maguk a hibásak. Körülbelül ez a lényege mindannak, amit Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász mondott nemrég a svájci üdülővárosban, Davosban rendezett gazdasági világfórumon. S hogy miért is idézem ezt egy irodalmi-kulturális lap bevezető cikkében? Nos, csupán azért, mert feltételezem, hogy a valódi áldozata, igazi kárvallottja e balesetnek a kultúra lesz. A gazdasági-pénzügyi válság idején – miközben a bankok milliárdos mentőöveket kapnak világszerte – a különböző költségvetéseknek, illetve büdzsé-módosításoknak a kultúra lesz az első vesztese. Hiszen infrastruktúrára, fejlesztésre – ugye a munkahelyteremtés szempontjára is gondolva – áldozni kell, s az úgynevezett improduktív ágazatok közül nyilván az egészségügy és az oktatás alulfinanszírozása válthatja ki a legerősebb társadalmi feszültségeket, amit nem szívesen vállal egy kormány sem, úgyhogy marad a kultúra, ahol a leginkább meg lehet majd húzni a nadrágszíjat. Arról nem is szólva, hogy a különböző szekértáborokhoz való tartozás, a kultúra terén is érzékelhető megosztottság miatt abba a jól összehúzott egy nadrágba többen is bele kell férjenek.
A Várad idei első lapszámának fedőlapja
Bizonyosan demagóg dolog, de arra is fogadni mernék, hogy a védelmi kiadások, a hadipar apanázsa bizony nem apad majd el sehol… Kevesebb jut viszont a művészetekre, művelődésre, ezen belül is olyan fölösleges lomokra, mint az irodalom, a képzőművészet, illetve minden olyan előadó-művészetre, ami nem kifejezetten széles tömegeket szólít meg. Hiszen ez esetben elhanyagolható az esélye annak, hogy jelentősebb tömegek demonstrálnának a kulturális intézmények támogatásának csökkenése miatt. Hogy minderre helyi, bihari, váradi példákat is említsek, előfordulhat, hogy fontos beruházások további késedelmet szenvedhetnek, például az új múzeum építése, a színház belső felújításának a befejezése, a műemléképületek tatarozása, a vár rekonstrukciója.
Apropó műemlékek: addig, amíg Nagyvárad központjában bútorüzletként működhet az egykor patinás kávéház, amelynek oldalán emléktáblák sora kellene emlékeztessen a hely kulturális kötődéseire, addig ne mondja senki, hogy e város mai vezetőit különösebben érdekelné a kulturális értékek megőrzése. Olykor elég lenne bizonyos dolgokra nemet mondani. Hiszen vannak helyzetek, amikor az elkötelezettség pénz nélkül is bizonyítható.
