Kupán Árpád
Hűség és hivatástudat. Adalékok dr. Soós István polgármester pályaképéhez
1918-ban édesapja halálával a családfenntartás gondjai is őt terhelték, így az ügyvédi vizsgát csak 1924-ben sikerült letennie, de ekkor egyidejűleg bírói szakképesítést is nyert. Ennek ellenére nemigen folytatott ügyvédi praxist, jogi szakképesítését elsősorban a városi közigazgatásban kamatoztatta. Már 1917-ben tiszteletbeli aljegyző lett. Az 1919 áprilisában bekövetkezett impériumváltás után is azon kevesek közé tartozott, akik megmaradtak, sőt fokozatosan előreléphettek a hivatalukban; 1920-ban másodaljegyző, 1921-ben első aljegyző lett. A szorgalmas és rokonszenves fiatalember közigazgatási ismereteivel képes volt nélkülözhetetlenné tenni magát azután is, miután a város vezetése teljes mértékben román fennhatóság alá került.
Rimler Károly 1919. június 15-én lemondott a polgármesteri tisztségéről – másfél hónapig Lukács Ödön helyettes polgármester ideiglenesként (interimar) vezette a várost, Komlóssy József 1919. augusztus 1-jétől 1920. február 8-ig állt polgármesterként a város élén. 1920. február 8-tól hat éven keresztül Coriolan Bucico dr. töltötte be a polgármesteri tisztet. Az ugyancsak jogi végzettségű polgármester nem rendelkezett közigazgatási gyakorlattal és tapasztalattal, napi munkájában teljesen Soós Istvánra támaszkodott, megbízott benne, gyakorlati ismereteit, jártasságát nagyra értékelte, így Soós befolyása a városvezetésben napról napra nőtt.
Igyekezett elsajátítani a román nyelvet, s bár Bucicóval csak magyarul beszélt, tudta, csak úgy szolgálhatja a kisebbségi sorba került magyarság ügyét, ha tökéletesen elsajátítja az uralkodó nemzet nyelvét. Nem tartotta célravezetőnek a kényelmes passzivitást, a meddő kesergést s legkevésbé a megfutamodást, a szülőföld elhagyását. Így aztán éppen a román impérium alatt bontakozott ki a maga teljességében Soós István kiváló férfias erénye, becsületessége, tisztasága, önzetlen segítőkészsége, nemzeti érzése, mai szóval identitástudata. A legnehezebb, amit az új körülmények között tanulnia kellett, a sok indulat közötti folytonos taktikázás, hogy állásában maradhasson, de ne veszítse el nemzettársai megbecsülését és ne kerüljön szembe saját lelkiismeretével sem. Tíz éven át dolgozott reggeltől estig polgármesterek intenciói szerint, úgy, hogy ahol csak lehetett, intézkedéseit a magyarság javára igyekezett fordítani, vagy csak megvédeni a káros következményektől. Tanulta az új törvényeket, s közben még franciául is megtanult. 1925-ben lefordította magyar nyelvre és kiadta a munkaszüneti törvényt, majd a közigazgatási törvényt is. Munkájának eredményeképpen befolyásos tisztviselő tudott maradni a városházán. Azt is feltétlen érdemeként kell felemlítenünk, hogy mindezek mellett nem félt a Magyar Párt tagja lenni, s részt venni annak szervezésében, majd munkájában. Az 1926-os községi választásokon a Magyar Párt jelöltjeként indult, s a többi magyar jelölt közül egyedül ő jutott be a város állandó választmányába, ahol megállta a helyét.
Amikor 1928-ban a Magyar Párt és a Román Nemzeti Párt közötti paktum alapján Aurel Lazăr mellett alpolgármester lett, amannak folyamatos betegeskedése miatt a teljes polgármesteri jogkört egyedül gyakorolta, a fontosabb kérdésekben viszont mindig kikérte a Magyar Párt vezetőinek jóváhagyását. Közben Bukarest igyekezett kiszorítani az erdélyi magyarság képviselőit a várospolitikából, de ez akkor még Váradon Soós Istvánnak köszönhetően nem sikerült. Szintén az ő jelenlétének és ügyességének tulajdonítható, hogy amíg Kolozsváron és más magyar városokban a városi közgyűlésekről a magyar újságírók kezdettől fogva ki voltak zárva, így lapjaikban a város ügyeivel nem tudtak érdemben foglalkozni, addig Nagyváradon a magyar újságírók ott lehettek a városi tanács ülésein, és bírálhatták lapjaikban a magyarság érdekeit sértő intézkedéseket. Bár 1933. december 29-én – Duca miniszterelnök meggyilkolása ürügyén – a cenzúrát megszigorították, a váradi hírlapok ez után is minden fontos eseményről hírt kaptak Soós Istvántól.
A szerző további írásai
2 / 7 
