Varga Gábor
Duna-parti gondolatszilánkok
Már túl voltatok az ideérkezés izgalmán, a bíbor bársonyszőnyeggel borított főlépcsősor most is lélegzetelállítóan impozáns látványán (milyen felemelő érzés volt felfelé baktatni ismét Steindl Imre négy méter magas vörös gránitoszlopai között!), a Kupolaterem királyszobrait, históriás festményeit, egész belső kiképzését látható érdeklődéssel mustrálgató vendégsereg elismerő morgásán; mi több, még a sablonos ünnepi beszédek közhely-frázisai is kimentek már rég az eszedből – pedig házigazdai minőségében Bendzsel Miklós, a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke amúgy igen tisztességesen próbálta felhívni a jelenlévők figyelmét a hely különleges szellemiségére, a terem közepén látható tárló egyedi történelmi fontosságára, ám a később felszólaló két fővendég, Alain Pompidou és David White beszédei bizony mindenről árulkodtak, csak arról nem, hogy az EPO és az EB ezen két prominens főméltósága valami keveset is megérzett volna e tér sajátságos misztikájából…
Itt állsz tehát egymagadban a magyar Szent Korona előtt. Itt van tőled alig másfél kéznyújtásnyira az az ősi uralkodói ékszer, „amelyért annyiszor apáink vére folyt”. Itt pihen melletted – egy feltételezhetően minden szempontból biztonságosnak nevezhető kristálytárló kellős közepén – a vén Európa egyik legrégebbi koronázási kegyszere. Az a kétféle kultúrát, kétfajta kereszténységet magában hordó történelmi ereklye, amelyik immár több mint ezer esztendeje a magyar államiság kizárólagos letéteményese. Az az egyedi kivitelezésű, görög és latin koronát egybeötvöző remekmű, melynek birtoklása hosszú-hosszú évszázadokon keresztül egyértelműen garantálta az uralkodói jog gyakorlását a Szent Korona országai fölött… S amelyről annyi tanulmányt olvashattál, annyi ismeretterjesztő rövidfilmet láthattál az elmúlt esztendők folyamán…
Itt van például ama bizonyos bizánci diadém, homlokzatán a Pantokrátor Krisztussal, alatta, a korona peremén pedig Mihály és Gábriel arkangyalokkal; mint ahogy itt van a latin korona is – II. Szilveszter pápa Szent Istvánnak küldött ajándéka –, központi paneljén az apostolokat jelképező tizenkét gyöngyszemmel…
Érezted, hogy fut végig a hátadon a hideg…
Nem tudhatod, hogy a többieknek mit is jelentett hirtelen ez az eléjük táruló spektákulum. Láthattad, ahogy mint különleges egzotikumot többen is érdeklődve körüljárták, volt, aki a bejáratnál kezébe nyomott kis füzetecske ábrái alapján próbálta azonosítani a koronaabroncsra zománcozott bizánci szenteket, volt, aki az ugyanott kapott rövid angol nyelvű történelmi ismertetőt böngészgette nagy figyelmesen. Sokan megbámulták, sokan lefényképezték – de egy–másfél percnél hosszabb ideig senki sem időzött előtte… Nekik nyilvánvalóan ez a különleges szerkezetű, tompa-sárgásan csillogó kegytárgy csupán egy ritka kultúrtörténeti látványosság volt! Egy ínyenc idegenforgalmi információ! És semmi több!…
Neked pedig – ezer év történelem…
Eszedbe jutott, annak idején, ’78 január elején mekkora szenzáció volt még számotokra is, amikor Jimmy Carter az addig háborús kártérítésként visszatartott koronaékszereket egy elegáns politikai gesztussal visszaadta Magyarországnak! Micsoda óriási jelentőséget tulajdonított akkor „odaát” mindenki ennek az eseménynek! (Az amerikai küldöttségben ott volt, ha jól emlékszel, az egyik fő visszaszolgáltatás-szorgalmazó, Szent-Györgyi Albert is…) Milyen kiszáradt torokkal ültetek odahaza, „a Nagy-Omlás alatti városban” aznap este a képernyők előtt! Mennyire érezni lehetett azokban a perzselő pillanatokban a Történelem hatalmát, a Nemzet hívását, az „egy ezredévnyi szenvedés” egységesítő erejét!…
Már csak ezekért az emlékekért sem tudsz innen, ebből az elcsendesedett teremből most érzéketlenül továbbsietni! Már csak ezért az élményért sem tudod – és nem is nagyon akarod! – meghallani a folyosóról ideszűrődő tányércsörgést és pohárkocogtatást!… Ez a hely, akárhogy veszed is, számodra szent! Innen neked nem lehet csak úgy, hűbelebalázs módra továbbrohanni! Ha itt nem állsz meg egy pillanatnyi számvetésre, akkor hol!?… Ha most nem dübörög fel benned a Szózat imperativusa, akkor mikor!?… Itt bizony ezer esztendő véres kínlódása, megannyi csúfos elbukása és oly kevéske kis diadala sugárzik vissza reád ezekről a némán hallgató aranypántokról! Itt bizony még most is tíz évszázad, azaz harmincvalahány nemzedék helytállásáról és hűségéről, kitartásáról és újrakezdéséről szól ez az ötvenöt magyar király fejét érintő, hallgatag Gesta Hungarorum…
Egy ezredévnyi folyamatos küzdelem!…
Ez a te örökséged…
(2005. október)
A szerző további írásai
2 / 9 
