Hegyi Réka
Útikalauz tiffeseknek
A mozirajongásnak van egy általam használt szinonimája: tiffes. Etimológia: a Transsylvania International Film Festival rövidítéséből (TIFF). Jelentése: május végén, június elején, a fesztivál ideje alatt megszállottként látogatja a kolozsvári mozikat, harmincjegyes bérletet vált vagy szerez egy sajtóakkreditációt, megnéz napi 3-4 filmet, de ha teheti, többet is, a kétszáz-valamennyi címes műsorfüzetben kipipálja vagy áthúzza, amit már látott. Tőlük érdemes megkérdezni időnként: mi az, amit meg kell nézni, s mi az, amit ki lehet hagyni, ha nem vagy annyira tiffes, mint ők.
Én nem vagyok annyira tiffes, mint néhányan a környezetemből, de azért ilyenkor engemet is elkap a fesztiválláz. Talán azért, mert sikerül úgy válogatni, hogy ritkán ér csalódás, és bár egymás után nézem a filmeket, nem érzem a fáradságot, mert izgalmasak, érdekesek, meglepőek. És bevallom, nem átallok bűnözni: a mozik oltárán áldozom egy 8 jegyes bérlettel, de ha csak tehetem, belopózom a terembe anélkül, hogy elszakítanák a jegyemet, vagy kölcsönkérem egy kevésbé tiffes, de sajtóakkreditációval rendelkező ismerős belépőjét. Ilyenformán sokkal több filmet meg tudok nézni, mint azon szerencsések, akik idejében és ügyesen akcióba léptek, hogy megszerezzék a kincset érő akkreditációt. (Pszt! Remélem, ezért a vallomásért nem szigorítják meg a jövőben a jegyszedő-ellenőrző rendszert!)
A még, még, még!-szindróma
A TIFF arra is kiváló, hogy az ember szerezzen magának egy filmes könyvjelzőt. Az idei, közel harminc filmes teljesítményemet is úgy sikerült elérni, hogy más fesztiválon már láttam egy filmet, a többit pedig az otthoni számítógépen pótoltam be, amíg tartott a tiff-láz, mert fájlcserélő hálózatokról sikerült letölteni néhány filmet. Persze nem könnyű játék, sok türelem kell hozzá, és sokszor a legérdekesebbnek gondolt alkotásokat nem találni meg. Mégis érdemes piszmogni vele, még hónapokkal a fesztivál után is, mert a programban szereplő filmek javarésze nagyon friss, ismeretlen, de idővel lehet, hogy a hálózatokon is megjelenik. Érdemes tehát kézügyben tartani a TIFF programját, és időnként újraindítani a keresőprogramokat.
És persze tanácsokat is adok kezdő tiffeseknek, akik arról kérdezősködnek, mit láttam, mi tetszett, mi nem stb. A legtöbb filmet kétszer vetítik, ezért ez a válogatási eljárás kicsit megbízhatóbb, mint a programban közölt egymondatos ajánlók, melyek gyakran nem is a lényeget fogalmazzák meg, vagy olyan izgalmasnak harangoznak be egy középszerű filmet, hogy az már bosszantó. Ha már nyomtatvány, akkor már inkább az Aperitiff nevű fesztiválújság: a teljesség igényével, minimum egy-egy bekezdésben igyekeznek reflektálni az előző nap vetített filmekre, és ha két mozi között van idő megállni valahol egy kávéra, akkor elég gyorsan át lehet lapozni, hogy kiderüljön: mit lenne érdemes megnézni még.
Még, még, még! Ez tiffes szindróma. Sokan ahhoz is ragaszkodnak, hogy katalógust, pólót, tarisznyát, bögrét vásároljanak. Ezek közül egyedül a katalógus több, mint szuvenír. Tartalmazza a filmek adatlapját, pár sort az alkotókról és a rezümét. Mint említettem, nem vagyok a legelszálltabb tiffesek közül való, ezért pár éve erről a kiadásról is lemondtam. Kénytelen voltam. Ugyanis a TIFF nem olcsó mulatság, különösen ha a mozilátogatás pár napig kórosan elfajul. Mert nemcsak a mozijegyek árát kell beszámítani a költségvetésbe, hanem a kávék, ásványvizek, gyors harapnivalók és éjszakai taxizások előreláthatatlan mennyiségét is.
Vonzó egzotikum
Mielőtt elmondanám, kik voltak a kedvenceim az idei TIFF-en, még megemlítek egy szelektálási szempontot. Mert ugye senki nem gondolja, hogy mindent meg lehet nézni egy ilyen fesztiválon, ahol párhuzamosan három moziban, három kocsmában, egy nemzeti színházban és egy bevásárlóközpont parkolójában vetítenek. Ha már szóba került: az alternatív helyszíneket is érdemes felkeresni. A forró júniusi estéken határozottan kellemes lehet egy jeges ital szürcsölése közben nézni valami őrült kísérleti filmet, vagy egy-egy zenészről szóló, sok muzsikával fűszerezett dokumentumfilmet. A drive-innt pedig, az autós mozit kihagytam (nem vagyok elszállt tiffes, mondtam), pedig nagyon szerettem volna belekóstolni. De akik kipróbálták, azt mondják, hogy nem volt kifogástalan a technikai megoldás, nem lehetett jól hallani, s ha egy-egy dzsip vagy kisbusz állt be a bogárhátú hobbiautód elé, akkor látni sem lehetett.
A szerző további írásai
