Jaskóné Gácsi Mária
Asszonyi sorsok - Csehov Aranyos! és Kosztolányi Erzsébet című elbeszéléseinek összehasonlító elemzése
Sokszor elgondolkodom azon, vajon mit ér önmagában, környezetéből kiragadva egy irodalmi vagy művészeti alkotás. Ha egy versről, novelláról, zenéről, festményről, filmről nem tudjuk, ki (volt) az alkotója, mikor és hol született, ugyanazt üzeni-e az olvasónak, hallgatónak, nézőnek, mint amikor ismerjük a szerző életútját, annak fontosabb állomásait, a művet módunkban áll elhelyezni a költő, író, zeneszerző, festő, rendező életművében, a megfelelő földrajzi helyen és történelmi korban?
Igaz-e vagy sem, azt nehéz lenne bizonyítani, de egy anekdota szerint egy tréfás kedvű francia állampolgár valamikor a múlt évezredben úgy próbált görbe tükröt tartani a saját sznobságától már-már hanyatt eső, „műértő” közönség elé, hogy egy szamár farkát festékes vödörbe mártotta, majd keretre feszített vásznat tartott a legyeket elkergetni szándékozó csacsi csapkodó farka közelébe. Az így készült „művet” aztán egy ismert és ünnepelt modern festő képei közé csempészte, amit a tárlatlátogatók nagy része ugyanolyan elragadtatással fogadott, mint a mester többi remekét…
Játsszunk el a gondolattal, hogy az alcímben megnevezett két novella olyan körülmények között került a látókörünkbe, hogy a szerzők neve – legalábbis átmenetileg – ismeretlen maradt számunkra! Mondjuk, a következő történt…
A néhány éve elhunyt nagynéném házát sikerült végre eladnunk. Az antik bútorokat már korábban elkótyavetyéltük, mert azok a második emeleti, 52 négyzetméteres lakásunkat használhatatlanul zsúfolttá tették volna, de az értékes porcelánoktól és a nagynéni féltve őrzött könyveitől nem volt szívem megválni. Ezeket eddig a mesés környezetben, de gazdátlanul álló, erősen elhanyagolt állapotú családi házban hagytuk. Most azonban sürgősen ki kellett pakolni a még ott található apróságokat. Szereztem hát néhány alkalmas méretű kartondobozt, és kétszerre hazafuvaroztam az örökségemet képező tárgyakat a saját személyautómmal. A földszinten lakó házmester segített fölcipelni a dobozokat a másodikra. Jól elfáradtam. Nem azért, mert nehezek voltak, hanem mert sokszor kellett fordulni. A végén a nagy sietségben – mert természetesen most is rohannom kellett valahová – elejtettem egy könyveket tartalmazó dobozt, és az fél emeletet gurult lefelé a lépcsőn. Közben a könyvek egy része szanaszét repült, némelyikből még a lapok is kiszakadtak. Gyorsan összekapkodtam a tépett könyveket, a gerincükből kiszakadt, apró füzeteket képező, szakadozott lapokat, és mentem a dolgomat intézni. Majd este rendet rakok…
Vacsora után aztán kényelmesen elhelyezkedtem egy fotelben, és nézegetni-lapozgatni kezdtem a nagynéni könyveit. Ekkor akadt a kezembe két kiszakadt darab; az egyik egy kisebb méretű könyvből szakadt ki, a másik egy valamivel nagyobból. A kisebb méretű a 79. oldaltól a 106. oldalig, a nagyobbik a 299.-től a 310.-ig tartott.
Belelapoztam a kisebbikbe: „Ilona”, „Erzsébet”, „Cukrászda”, „Paulina”, „Silus” – olvastam a címeket. Egy-két bekezdést itt-ott átfutva láttam, hogy ezek különálló történetek lehetnek, annyira másról szólnak. Rövid novellák. Mindegyik végén egy-egy évszám is található; 1928, 1929, 1929, 1929. Az utolsó novellának csak az első oldala került a „kivonatba”. Ezek az írások ugyanattól a szerzőtől származhatnak. Szeretem a novellákat, főleg a kisebb lélegzetűeket. Gyorsan neki is fogtam, és elolvastam a kiszakadt „füzetecskében” talált összes írást. Még a csonkán maradt utolsót is; „Silus rabszolga volt: kis termetű, szűk homlokú, köpcös. Követ faragott a Janiculumon.”
A nagyobb méretű könyvből kiszakadt részletben csak két címet találtam: Aranyos!, illetve Az új villa. Az előbbi végén az évszám: 1898. Az utóbbiból mindössze kétoldalnyit tartalmazott a kezembe került gerezd. Úgy tűnt, ez a szakadvány is egy novelláskötet részét képezhette. Majd megkeresem a helyét ennek is, meg a kisebb formátumúnak is – gondoltam. Most azonban inkább olvasni volt kedvem. Hozzáfogtam az Aranyos! című novellához.
„Olenyka, Plemjannyikov nyugalmazott törvényszéki ülnök leánya, elgondolkodva üldögélt a tornácon. Fullasztotta a hőség, a legyek tolakodva dongtak körülötte, és jóleső volt a tudat, hogy nemsokára este lesz.” A nevek alapján ítélve valószínű, hogy Oroszországban játszódik a történet. Újabb nevek: Kukin, Olga Szemjonovna. Ez utóbbi Olenyka teljes neve lehet. Majd a Tivoli nevű mulatókert tulajdonos-igazgatójának, Kukinnak a szavai bizonyossá teszik, hogy a helyszín Oroszország: „– Hát aztán! Essen! Bánom is én! Vigye el a víz akár az egész parkot, velem együtt! Ne legyek boldog sem ezen, sem a másvilágon! Cipeljenek a színészek bíróság elé! Mit – bíróság! Akár Szibériába! A vérpadra! Ha-ha-ha!”
Olvastam tovább. Hamarosan kiderült, miért éppen Aranyos! a mű címe: az emberek gyakran becézgették így Olenykát, aki „Kukin szerencsétlenségét végül annyira a szívére vette, hogy beleszeretett”. Nem sokkal később: „A férfi megkérte, és összeházasodtak. … Jó házasság volt az övék.”
Aztán a nem várt fordulat: „Nagyböjt idején Kukin Moszkvába utazott, hogy megszervezze az új társulatot. Ezalatt Olenyka még aludni sem tudott. … Húsvéthétfő éjszakáján azonban váratlan, baljós zörgés verte fel a ház csendjét.” Távirat érkezett Moszkvából. „Olenyka már máskor is kapott sürgönyt a férjétől, de most valahogy rosszat sejtett. Remegő kézzel bontotta fel és ezt olvasta a táviratban:
A szerző további írásai
