Fekete György

Mentálpedagógia – neveléstudomány – pedagógusok

A mentálpedagógia mint diszciplína az értelmileg ép, érett felnőtt ember magatartásának kritériumait és az ehhez tartozó lelki működéseket elemzi, hogy nevelési-önnevelési programokkal segíthesse az önszabályozásra képes, pszichikusan arányosan érett felnőtt személyiség utóérlelését, a személyiség önkorrekcióját. Mint program a felnőttség felnőttkori tanulásának és gyakorlásának tanítási programja, amely szilárdítani kívánja a viselkedés egyensúlyát, el kívánja mélyíti az önismeretet, fejleszti az empátiát, javítja a kommunikációs képességeket, gazdagítja az érzelmi életet. Úgy tekinthetjük, hogy a mentálpedagógia (mentálandragógia) a pedagógusok és andragógusok egész személyiségére ható tanítási-tanulási program a mesterségükhöz szükséges viselkedés, kommunikáció, a tanítványokhoz fűződő viszonyulások – egész emberi minőségük kibontakoztatása érdekében.1

Mi a mentálpedagógia, és honnan származik?

„Jegyezd meg magadnak, hogy egy fiúból akkor lesz férfi, amikor férfira van szükség. Ismertem én olyan fiúkat, akik negyvenéves fejjel is fiúk maradtak, mert nem volt szükség férfira.” (Steinbeck)2TEINBECK, JOHN: Menekülés. In A varázshordó. Mai amerikai elbeszélések. Budapest, 1966, Szépirodalmi Könyvkiadó, 9. p.>

„Nem én téptem le homlokodról / Magad tépted le a babért.” (Petőfi)3ETŐFI SÁNDOR: Vörösmartyhoz. (Midőn a nemzetgyűlésben augusztus 21-én ő a hadügyben a többséggel szavazott.) Petőfi Sándor Összes Költeményei. Budapest, Tolnai Nyomdai Műintézet és Kiadó Vállalat Rt. kiadása, é. n. 153. p.>

„Pálmáját öntözzék ebek, / álljon közibük ő is. / Kertésszen őszi kerteket / hol megtrágyázzák őt is.” (József Attila)4ÓZSEF ATTILA: Egy költőre. József Attila Művei. I. Budapest, 1977, Szépirodalmi Könyvkiadó, 279. p.>

„... indulatom messze ragadna, / te - hozzátéve: Szivedre ne vedd - / leintenél, mint az öregebb, / mint az apám / s én bosszankodnék, de nem mondanám.” (József Attila)5ÓZSEF ATTILA: Magad emésztő... Uo. 357. p.>

Ilyen és ehhez hasonló helyzetekkel, emberi állapotokkal foglalkozik egy újnak számító pedagógiai résztudomány, a mentálpedagógia – mintegy elemzően megerősítve a közgondolkodást, amely általában feltételezi e művészileg megjelenített viselkedésmódok mögött a felnőtté érés elakadását, illetve a felnőtt magatartás átmeneti feladását valamilyen váratlan hatásra. Persze ilyen tekintetben nem csupán a férfinem jöhet szóba. Gondoljunk József Attila idősebb nővérére, akit az egymást követő férjek Jocónak, Lucie-nek, Lalának, végül – a saját nevén – Jolánnak szólítottak. Megfelelő példa Kosztolányi Pacsirtája is, aki biztonságát a szüleire való rátelepedésben, a fölöttük való zsarnokoskodásban éli meg. Ha pedig megkérdezzük magunktól, hogy vajon Hunyady Sándor Bakaruhájában ki számítható inkább felnőttnek: a szerelemérzését és az osztályos hovatartozását méltósággal viselő cselédlány-e, avagy az élet könnyű kihívásaira orientálódott újságíró; akkor ez az egész problematika tüstént átkerül az irodalom míves magaslatairól hétköznapjainkba.

A mentálpedagógia tárgya tehát a felnőtt korú emberek érett felnőttségre nevelése. Ez a meghatározás természetesen magában foglalja az érett felnőttség felnőttkori (utólagos) kialakítása mellett az elfáradt vagy megrendült-megbicsaklott felnőttség felfrissítését, helyreállítását.

Fogalmi apparátusa egyfelől pszichológiai-pedagógiai terminus technicusokra épül, másfelől néhány új fogalomkonstrukciót tartalmaz. A leglényegesebbek ezek közül: a már említett érett felnőttség, továbbá a montázsszemélyiség,⁶ a mérgező pedagógia, a megkötő szégyen, az elhagyás-túlérzékenység, a poligrupális lét, a bűnbak, a redemptio stb.

A mentálpedagógia elemzi az érett felnőttmagatartás kritériumait, és az ahhoz tartozó személyiségműködéseket, vizsgálja az egyedfejlődés főbb életkori szakaszaihoz illeszkedő énállapotokat, valamint keresi a montázsszemélyiség korrekciójának önsegítő-öntanító-önnevelő módszereit, az érzelem, a gondolkodás, a viselkedés (ideértve a kommunikációt is) szabályozására összpontosítva.

A mentálpedagógia keletkezésének forrásvidéke a néhány éve elhunyt orvos-polihisztor Avar Pál andreutikája (embervezetés) s általában a humanisztikus-intervencionista – ám egyben a pedagógiai megközelítésre fogékony – pszichoterápiák, családlélektani műhelyek, végül, de nem utolsósorban az önsegítő típusú (self-help) mozgalmak. „Az alkohológiai-addiktológiai betegellátásban gyakran találkozunk olyan esetekkel, ahol az egyén fejlődése anélkül megy végbe, hogy nála az előző életkori szakaszokra jellemző karakterisztika eltűnt volna. Nagy gyerekek, vagy ahogy gúnyosan mondjuk: óriásbébik, de legalábbis zöldfülű kamaszok járnak-kelnek előttünk felnőttmagatartást erőltetve magukra, esetleg felnőttes terhekkel a vállukon.”⁷VAR PÁL: Hősterápia. Budapest, 1988, Magvető Kiadó, 147. p.> Most tetten értünk egy érdekes interdiszciplinaritást, mert a mentálpedagógia tudományági irányultsága voltaképpen az andragógia, noha származási helye és első alkalmazási terepe a pszichiátriai gyógyítás és rehabilitáció. Ugyanis itt is, ott is hasznosan egészítheti ki a felnőttnevelést – a felnőttek felnőtté nevelésével.

A mentálpedagógia jelenleg még formálódóban lévő szubdiszciplína-kezdeményezés. Metodikai-praxeológiai értelemben kellő mértékben kidolgozott, tudományelméleti kimunkálása azonban a pedagógia (valamint pszichopedagógia, pszichológia stb.) tanszékekre vár. Az ő illetékességük kikutatni, hogy e gyakorlat szülte stúdium mely pedagógiai irányzatokkal, iskolákkal – és mennyiben – rokonítható, például herbartiánus-e, vagy inkább az értéktudományra is kitekintő reformpedagógiai jellegű, s ily módon kapcsolható-e a kultúrpedagógiához, a szociálpedagógiához, avagy a társaslélektani pedagógiához. Az is a jövő feladata, hogy – elvégezve a vonatkozó ontológiai és episztemiológiai alapvetést – megkeressük a felnőttségfogalom kultúrhistóriai alakulását egészen az ókori társadalmak embereszményeitől napjainkig. Mindazonáltal okkal feltételezhető, hogy a mentálpedagógiának mindenképpen – ha úgy tetszik, sui generis – teleologikusnak és normatívnak szükséges lennie, miközben utólag (pótlólag) kompenzálja a gyermekkor gyakorta megsértett funkcionalitását.

Láttuk tehát, hogy a mentálpedagógia még sok további alkotás lehetőségét ígéri. Hogy miért került be mégis, illetve már most az akkreditált pedagógus-továbbképzésbe,⁸EKETE GYÖRGY. Lásd Oktatási Közlöny, 2000. 1. sz., 94. p., továbbá www.pt-mik.sulinet.hu> azt a hasznossága indokolja.

A mentálpedagógia haszna és eddigi eredményei

A mentálpedagógia hasznossága elsősorban a magyarázóelvéből (bajértelmezéséből) következik. Nem osztja a társadalmat egészséges és beteg emberekre, akik között – különösen a már krónikusnak minősülő kórállapotok, fogyatékosságok, lelki labilitások, szenvedélybetegségek, patológiás személyiségstruktúrák esetében – a valóságban olyan kemények a határvonalak, hogy „túlról” alig lehetséges valódi visszatérés. A bajba kerülteket ugyanis a környezet előítéletessége többnyire stigmatizálja, sőt nemritkán exkommunikálja. Ezzel szemben a mentálpedagógia azt tartja, hogy életünk során valamennyien dinamikus mozgásban vagyunk egy olyan pályán, amelynek „fennsíkja” az érett, felnőtt problémafeldolgozás, döntésképesség és alkalmazkodóképes viselkedés. Kétségtelen: ezen a pályán nem egyenlő sebességgel és irányban haladunk, egyesek már induláskor megrekednek, illetve egy helyben topognak vagy ugyanazt a kört róják újra és újra, másoknak a tempója nem egyenletes, a kapaszkodást pedig sokszor dramatizálják váratlan visszacsúszások, s az út végének elérését sem egyformán éljük meg. E növekedési-érési – sajnos nemegyszer csupán „idősödési” – folyamat magva (a megnőttség és a felnőttség paradoxona) azonban kollektív tapasztalat. Mondhatni, „szociális génjeinkben” hordozzuk. Ebből következik viszont, hogy a személyiségfejlődés mentálpedagógiai értelmezése mindenki által átélhető, hiszen a legteljesebb személyességgel kapcsolódhatunk hozzá. A benne található „szakmai” megfogalmazások, összefüggés-meghatározások, problémaleírások, tézisek, következtetések stb. a legemberibb individuális motivációinkat hozzák mozgásba (sőt, ezek a magánbénultságaink föllazításában-oldásában is segítenek, s ekként az önmagunk sorsa fölötti kompetencianövekedés élményünkké válhat). A mentálpedagógia azért hat megismerőire vonzerővel, mert egy minden emberben mágnesként működő törekvésre reagál, az érett felnőttminőségünk megszerzéséért, tökéletesítéséért (és karbantartásáért) kifejtett fáradozásunkra, amely hol tudatos, hol nem tudatos, hol önsorsjavító (valaminek a feltalálása, kifaragása, kiesztergálása, népszerűsítése, illetve valamilyen érzés vagy szerep vállalása, ilyen-olyan konfliktushelyzet kigubancolása stb.), hol pedig önsorsrontó (igazságosztó háborgások, önemésztő félrevonulások, bánatos poharazások, enyhülést vagy mámort ígérő porok-füvek fogyasztása, elménk és lelkünk elvarázslásával kecsegtető masinák dédelgetése stb.).

A mentálpedagógia eddigi eredményei a célszemélyekhez igazítható metodikák változatosságában, a gyakorlat gazdag variációiban mutatkoznak meg. A pedagógia magvai, melyeket valamikor kórházak, gondozók betegfoglalkozásain hintettünk el, úgy tűnik, jó termést hoztak. Az elmúlt öt évben szárba szökkent a mentálpedagógia oktatási-nevelési-személyiségérlelési, illetve -korrekciós rendszere, szolgálva mind a szakmai továbbképzést (kezdetben elsősorban az egészségügyben és a szociális segítésben), mind a különféle terápiákat. E legutóbbi időszakban a különböző mentálhigiénés-utógondozó csoportok mellett (gyógyult alkoholisták, rendeződésre magukat elszánt hajléktalanok stb.) tizenhat alapfokú csoportvezető-képző kurzust tartottunk, több száz résztvevővel (orvosok, pszichológusok, szociális munkások, gyógypedagógusok, diplomás ápolók, egészségügyi szakdolgozók részére, de mindig becsábítottunk a közoktatásból is tanár és tanító kollégákat). Ők az ország első andreutái. Természetesen stábkiképző tréningeket (a jelzett tanfolyamok vezérlésére) és szupervíziókat (a terepen tevékenykedő andreutáknak) is vezettünk. Mindez mintegy kétezerötszáz órában valósult meg. Az, ami a nevelés napszámosai szemében még fontosabb lehet: e szisztéma a pedagógusok rendelkezésére bocsát egy önsegítő-önkarbantartó alrendszert, mely hivatásrendük autonomitásával működtethető.

A pedagógiai praxis és a mentálpedagógia találkozáspontjai. Mely értékek-képességek mentén segítheti a mentálpedagógia a pedagógusokat?

Régóta ismert pedagógiai alaptétel, miszerint értéket csak olyan ember képes igazából közvetíteni, aki önmagát értékesnek ítéli. Képességeket az a nevelő tud valóban fejleszteni, aki saját maga (és környezete) előtt joggal büszke bizonyos képességeire. Egyéniséget formálhat-e más, mint egyéniség? Ez az axiológiai attitűd a legfőbb találkozási pont. Közelebbről nézve: a korszerű neveléstudomány három vezércsillagát (az igazság, a jó és a szép értékét) követi a mentálpedagógiai gondolkodás.

Az igazság tanítását (mi a tény?) e résztudomány úgy szolgálja, hogy sarkall a külső-belső környezet valósághű észlelésére, hogy nem hagyja jóvá a valóság tagadását vagy az attól való bárminemű, tudatosan nem vállalt elfordulást. A jóság célképzetéhez (mi a kötelesség, s annak tudata miként építhető be?) úgy viszonyul, hogy egyfelől az egyént a mindenkori közösség horizontjába helyezi, másfelől nem békül meg egyetlen egyén közösségből történő kirekesztésével sem. Ezáltal nyit, sőt buzdít a transzcendenciára (légyen az isteni vagy csak egyszerűen etikai igényességből fakadó). Idevezető útként pedig az embertársakra kisugárzó önszeretet képességét fejleszti. A szépség megéléséhez (mi az öröm, s mi tetszik?) meg úgy kötődik, hogy az önmegvalósítás, az alkotás, a gyönyörködés, az érzések cenzúrázatlan (de nem parttalan!) megélésének terepét kínálja specifikus eszközökkel.

A mentálpedagógia alapvető evidenciája, hogy a felnőtt viselkedés tanulható és gyakorolható felnőttként is. A pedagógushivatás követelményeivel való további találkozáspontjai ennek mentén tapinthatók ki: a stabil, nem játszmavezérelt, hiteles magatartás igénye (tanár-diák, nevelő-nevelt, vezető-beosztott, kolléga-kolléga viszonyok), törekvés az érett-felnőtt személyiségműködési képességek erősítésére és gyarapítására (különös figyelemmel a viselkedésegyensúlyra, a kommunikációs képességekre, a beleéléskészségre, a kompromisszumfogékonyságra, a valóságérzékenységre, a konfliktusbírásra, a kudarctűrésre, a szorongásállásra, az önelfogadásra, a szerepazonosulásra, az énvállalásra és az önismeretre). Gondoljuk el, mennyivel könnyebb tanítani, ha a tanítványok nem provokálhatják mindazt, amit korábban tudatunk-lelkünk perifériájára szorítottunk! És mennyivel jobban kijövünk főnökeinkkel és munkatársainkkal, ha hozzájuk fűződő viszonyunkat nem terhelik fojtogató szülőárnyékok vagy elbizonytalanító testvérféltékenységek. E cél- és értékfelfogáshoz a mentálpedagógia olyan önvédő-önfejlesztő eszközkészletet társít, amely különösen azon nevelőknek bizonyulhat értékesnek, akik az átlagosnál nehezebb körülmények között dolgoznak.

A mentálpedagógia pedagógusoknak felkínált eszköztára

A teljesség igénye nélkül csak felsoroljuk a felnőttségtanítási és -ápolási gyakorlatban bevált munkaformákat, munkakereteket és munkaeszközöket, s jelzésszerűen utalunk azokra a körülhatárolt, részletesen kidolgozott, standardizált eljárási lépésekre, műveletsorozatokra és modulszerűen építkező multivariábilis tematikákra, amelyek a pedagógusokat érdekeltté tehetik a mentálpedagógia tanulmányozásában és alkalmazásában. Ilyen a mentálpedagógiai csoportdramaturgia – a különféle betegségekkel megterhelt emberek nevelő jellegű gyógyítására; a mentálpedagógiai optimummodell és a mentálpedagógiai önteszt a felnőttség funkcionálásának önellenőrzéséhez; az önismereti munkaminta és gyakorlatsorozatok a fejlesztő tréningek vezetői és tagjai számára; vagy a felnőttség felnőttkori tanulásának és gyakorlásának tanítási programja. (Mindezek a publikációinkban föllelhetők és nyomon követhetők.⁹Az andreutika mentálpedagógiai alkalmazása. Szerk.: Fekete György. Budapest, 1995, OPNI; FEKETE GYÖRGY: Mentálpedagógiai-andreutikai megközelítés a szenvedélybetegségek és más (viselkedési) addikciók kezelésében. Psychiatria Hungarica, 1997. 5. sz. 611–627. p.; FEKETE GYÖRGY–VARGA DOMOKOS: Bevezetés a mentálpedagógiába. Gyakorlati útmutató pedagógusoknak. Budapest, 1999, Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum.>)

A metodikai eszközök sajátosságainak szemléltetéséhez az alábbiakban közöljük a korábbiakban kéziratos formában már terjesztett, a közelmúltban pedig egy szakmai kiadványban is megjelent alapfokú mentálpedagógiai csoportvezető-képzés programba szerkesztett tematikáját (tömörítvényformában), a kapcsolódó önismereti gyakorlatokkal (ezúttal ez utóbbiak indítókérdéseit):

Tematika

I. témakör (tmk): a képzés operatív megalapozása, közös megszerkesztése; résztémák (rtm): az előre kimunkált tanulmányi program megbeszélése, szerződéskötés.

II. tmk: elméleti és munkatechnikai bevezetés; rtm: a mentálpedagógia jelentése, funkciója, tárgya, fogalmai, felfogása a lelki egészség önsegítő-öntanító védelméről, az elsajátítandó mentálpedagógiai technikák munkamodellje.

III. tmk: önmeghatározás, önbemutatás és önserkentés; rtm: verbális önéletrajz, hősterápia-öndicsérés.

IV. tmk: ventilláció („szellőzködés”); rtm: szembenézés a negatív életérzésekkel és -élményekkel, kudarctudatosítás, bűnbakválasztás.

V. tmk: bűnbakolás és önreflexió mint a cseretechnika megalapozása; rtm: a bűnbak jellemzése és megvádolása, továbbá összehasonlítása a bűnbakolóval.

VI. tmk: az empátiás érzékenység növelése; rtm: a bűnbak szenvedéseinek elképzelése és elképzeltetése.

VII. tmk: a cseretechnika primer altechnikája; rtm: a bűnbakoló cserehajlandóságának feltárása (a bűnbak vádlistájának és a szenvedéslistájának rávonatkoztatásával).

VIII. tmk: a cseretechnika szekunder altechnikája; rtm: a bűnbak cserekészségének, illetve csereteljesítményének valóságtartalma, a cseretechnika értelme, személyiségpedagógiai nyereségei (leválás a bűnbakról, bűnbakelengedés!), működőképességének magyarázata (csereigény-fogalom).

IX. tmk: életstratégiák, túlélés és megélés (áttekintés).

X. tmk: az érett-felnőtt személyiség mentálpedagógiai felmérése (áttekintés).

XI. tmk: a tudatos önsorsjobbítás konkrét eljárásai (áttekintés).

XII–XIV. tmk: konzultáció, követelményteljesítés záróellenőrzése, tanúsítványátadás.

Önismereti gyakorlatok

1. Ki vagyok, honnan és mi célból érkeztem?

2. Mi működött, illetve mi működik jól/célszerűen az életemben, mire vagyok büszke?

3. Mi nem működik, illetve mi nem működött az életemben, és – önmagamon kívül – kit hibáztathatnék/hibáztatok ezért?

4. Milyen a bűnbakom külseje, melyek a jellemző tulajdonságai, s miféle életutat járt be?

5. Mely bántalmaimat-bánataimat tulajdonítom a bűnbakomnak?

6. Miben különbözik tőlem a bűnbakom, miben más, mint én? (Mit tud, amit én nem?)

7. Szenvedett-e a bűnbakom, átélt-e kínokat, kellemetlenségeket?

8. Cserélnék-e a bűnbakommal, akarok-e ő lenni?

9. Cserélne-e a bűnbak velem? (Hát én még mindig cserélnék vele?)

Megjegyzés:

a) a tematika minden témaköre tartalmaz módszertani résztémát is (vagyis annak megtárgyalását, hogy az itt végzett kolléga miként vezesse majd önállóan az alapfokú mentálpedagógiai/önsegítő-mentálhigiénés csoportot);

b) a résztvevők az önismereti gyakorlatok saját élményű végrehajtása mellett gyakorolják ugyanezek vezérlését is, továbbá mindehhez megkapják a vonatkozó eljárási lépések műveleti leírását;

c) a kurzust követően – szabott praxisfeltételek teljesítése fejében – a kollégák maguk is válhatnak képzőkké. ¹⁰EKETE GYÖRGY: A felnőttség felnőttkori tanulásának és gyakorlásának tanítási programja – az érett személyiségműködés oktatására, a helyreállítás és/vagy pótlólagos megteremtés érdekében. Szerk.: Buda Béla. NETWORK, 2000. 3. sz. 14–22. p.>

Az eszköztár három legfontosabb összetevőjéről azonban – ha röviden is – külön szólunk.