Gyenes Zsolt

Optikai játékok készítése a rajzórákon II.¹

– A technikai képről –

A múlt században a sztroboszkóp sokat foglalkoztatta a tudósokat, használták iskolákban, előadásokon, és megjelent a játékkereskedésben is. Iskolai gyakorlatunkban többféle megközelítési módon, „nehézségi szinten” építhetjük be a fenakisztoszkóp megszerkesztését. A korongra egymástól kicsit eltérő mozgásfázisokat kell rajzolni, ami alapszintű animációs „tudást” követel meg. Ebben az írásban nem térhetünk ki részletesen az animálás gyakorlatára, módszertani megközelítésére. A tapasztalataink azt mutatják, hogy egyszerűbb mozgásfázisok létrehozását néhány bevezető gyakorlat² után sikeresen valósítanak meg a gyerekek, fiatalok. Fenakisztoszkóp készítéséhez az egy korongból álló, tükör használatát igénylő változat a legmegfelelőbb. Ennek két, különböző „ábrázolási típusát” különíthetjük el, az egyik a „rajzfilmszerűen” (figuratív) megoldott, a másik egy „szerkesztett” (geometrikus, absztrakt) változat.

Nézzük az első megoldást! A mellékelt tanulói munkán (1. ábra) tízfázisú korongot látunk (Plateau-nál is ennyi rajz szerepel). Ennél kevesebb fázist nem célszerű készíteni; egyébként a legmegfelelőbbnek a 12 rajzból vagy fotóból álló fenakisztoszkóp tűnik. Olyan rajzsorozatot kell tervezni, mely (rövid idejű) mozgást ábrázol, önmagába visszatérő, tehát folyamatosan „lepörgethető”. Ügyelni kell az egyszerűen megoldott fázisrajzok mérettartására. Mint minden optikai játéknál, fontos, hogy az ábrák jól látszódjanak, ne csak vonalas megoldásúak legyenek, hanem foltokkal is építkezzünk. A ceruzavonalak, felületek kitöltéséhez a legalkalmasabb a fekete tus. Figyeljünk arra, hogy a formák egyszerűek, zártak és határozott körvonalúak, jól felismerhetőek legyenek. A mozgássor tervezésekor először a „kulcspontokat” vázoljuk fel, melyek a tervezett mozgás ívét, haladását jelölik. A korong fontosabb méretei a következők lehetnek: a kör átmérője 15 cm, a rések szélessége 2 mm és a rések hossza 2,7 cm. Ennél kisebb méretű korongot ne készítsünk. Fontos kiemelni, hogy a rések a körrel, rajzokkal összhangban, pontosan legyenek megszerkesztve, kivágva. Amennyiben a rajzok (vékonyabb) papírra készültek, fel kell ragasztani őket (kasírozni) kartonra, hogy tartása legyen. A kör középpontjába rajzszöget szúrunk és a hátoldala felől egy fanyelet erősítünk rá (a nyél merőlegesen helyezkedik el a korong síkjára). Az így, könnyedén rögzített középpont körül foroghat eszközünk. Ne feledkezzünk meg arról, hogy (a rajzok számával megegyező rések segítségével) egy tükörrel szembefordulva – szemünket a nyílásokhoz közel emelve, a tükörbe tekintve (és a korongot megpörgetve) – jelenik meg a folytonosan visszatérő mozgássor illúziója. Az „akció” során úgy tűnik, mintha a rések nem mozdulnának; a szemünk a másodperc töredék részéig néz át a gyorsan továbbforduló résen.

A másik változat a már említett szerkesztett ábrájú fenakisztoszkóp. A kevésbé ügyesen rajzolók is képesek ezt elkészíteni, illetve a minta alapján variációkat kitalálni. Ennél is kiemelt fontosságú a precíz munka. A következő eltéréseket kell kiemelni. A 2. ábra³ egy tizenkét fázisú fenakisztoszkópot mutat. A különböző méretű körök (kerekek) eltérő sebességgel és irányban mozognak. A külső, a legnagyobb méretű kerekekből álló mozgássor megszerkesztését a következőképpen végezhetjük el. A kerekek mindegyikének nyolc küllője van (mely nyolc egyenlő részre osztja a kört). Az ábráknak, hogy folyamatos és visszatérő mozgássor illúzióját alkossák meg, az egyik irányba mindig egy kicsit el kell mozdulniuk (arrébb kell kerülniük). Ez az eltérés a két küllő által határolt körív tizenketted részével történik. Ez azt jelenti, hogy minden egyes (következő) kereket ezzel a kicsi távolsággal elmozdulva (egy folyamatos irányba), egy kicsit arrébb rajzoljuk (xeroxszal is sokszorosíthatunk). A tizenkét fázis során a kerék vissza(t)ér önmagába. Ezt a szerkesztési részt a legnehezebb megértetni a tanulókkal, de ha ezt értelmezik, a további lépések már nem okozhatnak gondot számukra. (A jobb megértést célozva, a körívszakaszt, a beosztásokat és a folyamatot külön, kiemelve is felvázolhatjuk a diákok számára.) A többi keréknél is hasonló logikát követhetünk (amennyiben meg kívánjuk szerkeszteni). Azoknál csökken a küllők száma (így arányában nő az „odébbrajzolás” mértéke). A kerekek ellentétes irányokban forognak. Ennél a munkánál fekete filctollal célszerű kihúzni, megerősíteni a megszerkesztett vonalakat. A segédvonalak miatt is ajánlott vékony, halvány vonalakkal dolgozni. Szintén kartonlapra kell kasírozni a rajzot (ha nem vastag lapra készült). A következő (kipróbált) méreteket használhatjuk: a korong sugara 13 cm, a külső kerekek középpontja 10 cm-rel van a korong középpontjától, a (külső) kerekek sugara 2,5 cm, a rések hossza 3 cm, a nyílások szélessége 2 mm, a (külső) kerekek vastagsága 4 mm. Ebből a példából kiindulva, eltérő (grafikai) variációkat is létrehozhatunk, kitalálhatunk. Az 3. ábrasorozat⁴ egy bonyolultabb animációt mutat (egymásba fonódó és átalakuló absztrakt formákkal). Megkíséreltük kipreparálni a lapot, és így felfedni az animálás összefüggéseit (ezzel is ösztönözve a hasonló kísérleteket).

A fenakisztoszkóp „térbeli átalakításával” a zootróphoz (zoetróp) juthatunk el (képzeletben kilencven fokban felhajtjuk a korong ábra-, illetve fotósorral övezett részét; így egy hengeres dobozt – cilindert – kapunk). A zootróp prototípusát az angol William Horner készítette el és írta le 1833-ban. Készülékét Deadalumnak nevezte Daidaloszról (Daedalus), akiről az a monda járta, hogy mozgó ember- és állatfigurákat szerkesztett (csodadob).⁵ A zoetróp szabadon forgó (fém)henger, melyen szabályos távolságokra (a fázisábrákkal megegyező számmal) rések helyezkednek el, és az alul zárt hengerben, lent egy (cserélhető) mozgásfázisokkal ellátott (rajzolt vagy fotózott) szalag helyezkedik el. (4. ábra)⁶. A szerkezetnek mint találmánynak a bejegyzése William E. Lincoln nevéhez fűződik (1867). A „sztroboszkopikus készülékek” először árucikként, játékként jelentek meg a piacon, és csak később (az 1870-es években) kerültek a tudományos vizsgálódások terébe. Kézenfekvő ötletnek bizonyult, hogy a (felhasznált) rajzolt mozgássort (később) fotográfiákkal helyettesítsék. A lovak mozgását fényképező Ottomar Anschütz „csíkformában” árusította képsorozatait, melyeket a „csodadobokkal” lehetett megeleveníteni. Miután lehetővé vált, hogy technikailag megvalósítsák a rövid fényképészeti expozíciót (Muybridge, 1872) és a fázisok „egyszerűbb fotográfiai rögzítését” (Marey, 1882) a vetített képeken keresztül (Emile Reynaud – praxinoszkóp, Muybridge – zoepraxiszkóp), már csak egy kis ugrás kellett a mozi megszületéséig (1895).

A magyar képzőművész, Székely Bertalan Marey-vel és Muybridge-dzsel párhuzamosan kezdett el a zoetróppal és a mozgásillúzióval foglalkozni. Sajnos néhány év múlva már nem tudott lépést tartani az új kutatásokkal.

Egy papírszalag és rések megfelelő arányú kivágásával mi is igen egyszerűen készíthetünk zootrópot.⁷ A fázisképek megmozgatása szempontjából jobb eredményt is elérhetünk, ha az eredeti megoldásokat vesszük alapul a „csodadob” megszerkesztésekor.

Székely Bertalan német nyelven írt kéziratában⁸ pontos méreteket ad meg egy zootrópról. A dob átmérője 447 mm, a dob aljától a résekig 150 mm a magasság, a rések 55 mm hosszúak, felettük kb. 20 mm van. A rések szélessége 5 mm, és 12 van belőlük (12 fáziskép). A zoetrópszalag szélessége nem lehet több, mint a résekig a magasság; 150 mm (sokkal kevesebbre sem célszerű venni).

Hogyan készítsünk zoetrópszalagot? A fázisrajzok (fotók) készítésekor, szerkesztésekor hasonlóan kell eljárnunk, mint a fenakisztoszkópnál. Talán a zootróp esetében – a vertikális elrendezés miatt – könnyebb dolgunk van a mérésnél, rajzolásnál. Itt is nagyon figyelni kell a pontosságra (a rések megfelelő, egyenlő elosztására, az ábrák pontosan visszatérő helyére) és a kontrasztos ábrázolásra, megjelenítésre (tus). Nyomtatásban megjelent, eredeti zoetrópszalagot is felhasználhatunk. Első lépésben, ezek – akár demonstráció céljából bemutatott – másolt változatként is bemutathatók. Mindenesetre látványos mozgásillúziót teremthetünk pl. Muybridge fotói alapján készített sorunkkal (Székely Bertalan szalagja Muybridge után, Nagy vágta⁹) A kiválasztott mozgássort fénymásolóval kinagyíthatjuk, majd (pl. pauszpapírra) átmásolhatjuk tussal (5. ábra). Az ilyen módon vagy másképpen (pl. saját animációs sorral) elkészült zoetrópszalaghoz a méreteket figyelembe véve készíthetjük el zootrópunkat. A készülék legideálisabb, tartós megépítése fémből lehet (csapágy közbeiktatása szükséges a forgás zökkenőmentes megvalósításához).

Nézzünk egy konkrét példát! A tanítási gyakorlatban (is) leginkább kartont van módunk használni a hasonló tevékenységeink, építkezéseink során. Fotokarton felhasználásával és egy fanyélre (falapra) rajzszöggel rögzített megoldással működő zootrópot hozhatunk létre (l. még fenakisztoszkóp). A (kimásolt) szalag méretei (nagyítva): hossza 63,5 cm (ez a hosszúság megegyezik a kör kerületével, a ragasztásnál – a dobnál – a ráhagyás 0,5 cm), a szalag szélessége 7 cm. A tizenkét fázisú rajzok egyenként 5,29 cm hosszúak. A réseknek a lovak ábrázolásának középvonala fölött kell majd elhelyezkedniük (úgy kell a szalagot a dobban elhelyezni).

A megépített zoetróp méretei (arányai az említett Székely-féle leíráshoz igazodnak): a dob aljától a résekig 7,5 cm, a rések hossza 3 cm, szélességük 2-3 mm, a rések felett 1 cm van. A hengerpalást és az alját képező kör ragasztásánál célszerű a kört illeszteni a már összeragasztott palástba (ragasztáshoz tixót is használhatunk, és a hengerpaláston hagyjunk rá ragasztófüleket). A rések kivágását szikével tudjuk a legegyszerűbben megoldani. Fontos, hogy úgy tudjuk a dobot egy pont körül megforgatni, hogy a forgás iránya vízszintes legyen, és a megfelelő sebességet el tudjuk érni.

A zoetróp azért is az utolsó lépés a mozi megalkotása felé, mert ez az első olyan eszköz, melyet használatban egyszerre többen is élvezhetnek körbeállva; a térben elhelyezkedve közösségként fogadhatják be a mozgóképet, ez pedig megegyezik. a mozinézési szokásokkal.