EPA Budapesti Negyed 45. (2004/3) Bollweg: Budapest < > Forog az idegen
Nagy Budapest Könyv
azaz szinte minden, amit tudni kell a 127 éves metropolis teljes körű élvezetéhez, elsősorban nem budapestiek részére (1991, 2002)
________________
TÖRÖK ANDRÁS

 

Két évszázadon átívelő antológiánkat egy elbűvölően szellemes, az alcímében ígérteket maradéktalanul teljesítő útikönyv részleteivel zárjuk. Szerzője, Török András (1954) angol és újgörög szakos diplomát szerzett az ELTE-n, három évig történelmet is hallgatott. Műfordítónak, irodalomtörténésznek készült, de szabálytalan ambíciói eltérítették. Többek között volt angoltanár, tipográfus, folyóiratalapító és -szerkesztő, kulturális miniszterhelyettes, NKA-elnök, fotóház-igazgató. Érdeklődése 1986-tól fordult Budapest mint komplex tárgy felé, ekkor kezdett dolgozni a külföldieknek szóló Budapest: A Critical Guide című munkáján (1989), amelyet azóta sokszor átdolgozott, és kiadatta német, francia és olasz nyelven is. A magyaroknak szóló - két kiadásban is megjelent - változat címe: Nagy Budapest Könyv. Simplicissimus álnéven is szokott tárcákat írni, különböző folyóiratokba. 2002 tavaszán Saly Noémivel együtt megalapította a Nagy Budapest Törzsasztalt. Egy interjúban azt mondta, hogy műfaja "a helytörténet, az újságírás és a szépírás hármas keresztútján helyezkedik el".

Mire való ez a könyv?

Budapesti képeslap, 1989, Eperjesi Ágnes felvétele

Ez a könyv arra való, hogy átadja a szülőváros-érzést azoknak a magyaroknak, akiknek nem a szülővárosa Budapest. Hogy a legtöbb örömet okozza a lehető legrövidebb idő alatt. Sőt, annak, aki hagyja magát, megtanítsa, hogyan lehet élvezni egy olyan különleges képződményt, mint a modern nagyváros.

Ez a könyv keveréke az útikönyvnek, a történelemkönyvnek és a manapság divatos "How to" kézikönyveknek: "Hogyan legyünk könnyen, gyorsan bennfentes budapestiek?" Tárgya röviden a város- és életszeretet. Megpróbálja olvasóit bevezetni az építészettörténetbe, a vizuális és kulináris gourmet tudományokba, és sok más haszontalan tudományba. Budapestet e könyv egyszerre kezeli műtárgynak, jó barátnak, élvezeti cikknek és élettérnek, büszkélkedni- és szörnyülködnivalónak.

Ez a könyv elsősorban nem budapestiek részére készült. Ajándéknak is szánom, hálám jeléül, hiszen ez a város nem csak a budapestieké. Szépítése korántsem csak a budapestiek pénzéből folyik. Az Ön pénzéből, az Ön verejtékéből is, kedves nem budapesti olvasó.

Ez a könyv alapvetően a szépről és a jóról szól. Nem huny szemet a rossz, a szegényes és a bűnös felett - egyszerűen nem ez a tárgya. Nem igazi alternatív útikönyv, hanem alkalmazott élvezettani mű, valahonnan a művelődéstörténet, az újságírás és a szépírás határvidékéről (már ha létezik egyáltalán ilyen határvidék).

Kérem a Kedves Olvasót, használja ezt a könyvet, szeresse, szidja, helyesbítse, egészítse ki! Tekintse a sajátjának, ne csak a várost, a könyvet is. Üzenhet nekem levélben vagy elektronikus postán, telefonon csak nagyon indokolt esetben, mert a feleségem ("akinek a segítsége nélkül ez a könyv persze sohasem") sokallja a telefoncsörgést. (Címeimet lásd e könyv legutolsó oldalán.)

Hát akkor, kalandra fel!

Az "alkalmazott emberlesés" tudományáról

Ha Budapestre jön, Kedves Olvasó, bármilyen ügyben, csaljon hozzá ittlé- téhez legalább egy fél napot. Ha egynapi dolga van, jöjjön kettőre. Nem fogja megbánni. Képzelje magát Bécsbe vagy Párizsba, emlékezzen arra, ott hogyan viselkedett, hogy érezte magát. Most ezerszer jobb helyzetben van. Ismeri a nyelvet. Egyenrangú polgár. Pénze sem szűkös annyira, ahogyan külföldön szokott. Ismeretei bőségesek - legalábbis ahhoz képest, amennyi külföldön szokott lenni. Engedje hát el magát. "Dont worry, be happy!", ahogy a sláger mondja. Mindenre jut idő, ha nem ezúttal, hát legközelebb.

Lába előtt hever ez a csodás, óriási város. Mennyit változott, mióta legutóbb itt járt! Igen, akkor is étterem volt itt, de akkor nem La Pampának hívták? (Most Szilvakék Paradicsom a neve - az egyik Rejtő-könyv után.) Amott egy autóparkoló volt, most meg amerikai fazonú irodaház. Itt autók zsúfolódtak, ma sétálóutca van. Ennek a háznak a homlokzata koromfekete és omladozó volt, most makulátlan fehér kő. Na végre valami változatlan - ez a ház a Nemzeti Múzeum mögött tíz éve is fel volt állványozva, csak most már elborítják az óriásplakátok.

Térkép, látcső, hátizsák

Szóval ott a rengeteg emlék, csak elő kell hívni. Szerintem a város alapvető szerkezetét nem kell elmagyarázni. De nagyon kérem, ne restelljen térképet hozni magával. Térkép mindig kell, különben hogy fog odatalálni az általam ajánlott titkos helyekre? (Ebben a könyvben sincs mindenről térkép!) A következő fejezetben bőségesen lesz szó a térképekről, kiválaszt- hatja majd a leginkább tetsző fajtát. Ha restell térképet nézegetni az utcán, surranjon nyugodtan be egy kapualjba, és terítse ki ott. Semmiképpen se hozzon magával fényképezőgépet, hacsak nem új barátok megörökítésére. Semmi értelme versenyre kelni a bámulatosan megjavult képeslap-kínálattal. Azt a pénzt, amit fényképezésre költene, költse inkább kávéházakra.

Hozzon viszont látcsövet. Leírhatatlan élményekben lesz része. Budapest a háztetők, szép feliratok, szobrok és szobor-nézetek városa. Nemegyszer javaslom majd: irányítsa ide vagy oda a látcsövet, nézzen át a folyó túlsó partjára. És mindenki tudja: látcsövet kevésbé lopnak. (A tolvajok nem tudják, mi a jó.)

Az igazi városlesőnek kényelmesen kell járnia. Térképét, esernyőjét, mindenféle zsákmányát nem itt-ott felszedett műanyag zacskókban, hanem hátizsákban hordja. Kellemesen akarja érezni magát, és ahhoz az kell, hogy mindkét keze szabad legyen. Kell tehát egy könnyű, kisméretű hátizsák. Olyan, amilyennel a szomszédék kislánya "ottalvós" házibulira igyekszik. Mindenképpen kisebb annál, amilyennel iskolába jár.

A városleső kényelmes ruhában, kényelmes cipőben kel útra, mert irdatlan mennyiségű gyaloglás áll előtte. Ruháján nagyméretű zsebek vannak. Titkos, jól zárható belső zsebében tartja a pénztárcáját, mert nem eshet meg vele az a szégyen, hogy elszedik a város élvezetére szánt pénzét. Egy másik zsebébe pedig be kell férnie a jelen útikönyvnek.

Emberlesés

Az emberlesés nem áll távol az úgynevezett empirikus antropológiától, azaz embertantól. Ez az emberek viselkedését vizsgáló tudomány: egyetemes emberi vonások, létformák tanulmányozása. Empirikus válfaja a terepen kezdődik és kísérletekkel folytatódik.

A mi célunk azonban korántsem tudományos - az alkalmazott emberlesés célja speciális. A várost örömforrásnak tekintjük, s a lehető legrövidebb idő alatt a lehető legtöbb (örömhöz vezető) ismeretet szeretnénk beszerezni. Ennek alapvető eszköze a beszéd. Budapesten mindent meg kell kérdezni. Akkor is, ha ki van írva. Budapest polgárosodó, beszédes város, növekvő büszkeség terjeng a levegőben. Nincs vendéglős, könyves, hentes, piaci kofa, aki ne örömmel elegyedne szóba egy civilizált érdeklődővel.

És miért is ne tenné? Ne feledje: Budapest az Öné is, az Ön pénzén is épül. Most feljött vagy eljött az évi rendszeres ellenőrző túrára, megnézni, hogy eleget szépült-e egy év alatt.

Az emberles azt is jelenti, hogy Ön mindent megfigyel. Elképzeli, kik ezek az emberek. Megfigyeli öltözködésüket, beszédüket. Bizony, néha-néha ki is hallgatja őket, még ha le is kell lassítania kissé lépteit. Megpróbálja megtudni, mi mozgatja, mi boldogítja őket. Van-e gyerekük, és mi a kedvenc ételük.

Ablakok

Emberles ide vagy oda, ablakon benézni még Budapesten sem illik. Tehát: csak nagyon indokolt esetben tegyen ilyet. Például, ha a 15-ös buszon utazik, alkonyatkor, végállomástól végállomásig, és egyes földszinti lakásokban már ég a villany, de a redőnyt még nem húzták le, nem kell behunynia a szemét vagy erőszakkal a másik irányba fordulnia. Budapest totális élmény. Ön most kiszakadt az otthonából, és habzsolni akarja az életet. És még egyszer mondom, nem kell a blazírt pestit tettetni: Ön vidékről jött polgár, megbecsült vendég, vásárló, adófizető. Tévedés azt hinnie, hogy a blazírt pesti őshonosok mindent tudnak.

Máris ajánlok három apró tudnivalót, amellyel zavarba hozhat egy bennfentességével kérkedő pestit (már ha egyáltalán Ön elé sodor ilyen alakot az élet - én bizony már találkoztam ilyenekkel).

- Hol van kiírva egy ház homlokzatára betűkkel: "Tlach és Keil Rézműveinek Raktára"? (VI. Hajós utca 39.)

- Melyik kis szálloda áll még mindig perben a fővárossal a magasság túllépése miatt? (A Victoria, de nagy valószínűséggel az Oriont mondják.)

- Melyik utca névadója volt 48/49-cel kapcsolatos hős, Hollán Ernő vagy Maderspach Károlyné? (Mind a kettő.)

Közérzet és gesztus

A város szociálpszichológiai szempontból javuló képet mutat. Az emberek túl vannak az első csalódáson, az új világhoz való sokszor fájdalmas alkalmazkodáson. A nekik tett udvarias gesztusokat már nem döbbenten, az elmebetegnek kijáró elnézéssel fogadják, mint a rendszerváltás után közvetlenül, hanem önérzettel, örömmel, készen arra, hogy esetleg ők is viszonozzák egyszer. Nem nagy dolgokra gondolok. Autó elengedésére balról a Lánchíd budai körforgalmánál. Előzékenységre egy szabálytalanul áthaladó gyalogos hölggyel szemben az Andrássy út közepén. Utóbbi ma már nem feltétlenül gondolja azt, hogy csak mutatós fenekét akarjuk mustrálgatni.

Összességében azt lehet mondani, hogy Budapest kismértékben javuló közérzetű, erősen szépülő és gazdagodó város. Ahol az emberek humorérzéke feltűnően erősödik. A tréfa, a könnyed hangvétel tehát jó ajánlólevél. Általában, és akkor különösen, ha szívből jön.

Budapesti képeslap, 1989, Eperjesi Ágnes felvétele

Mikor jöjjünk?

Minden évszaknak megvan a maga szépsége, de a május és a szeptember kirívóan szép Budapesten. Újabban a színházak szeptemberben még nem kezdik meg a szezont. Márpedig Budapest színházak nélkül nem teljes értékű - a koncertszezon már megindul lassanként, de a társasági élet csak szeptember közepén, amikor az egyetemeken is kezdődik a tanítás.

Viszont szeptemberben sárgulnak a levelek, mint bárhol az országban. De hol látni az őszi színeket úgy - függőlegesen - kiterítve, mint a Gellérthegyen?

Szóval: május vagy szeptember. Ha lehet választani.

Az ideális feltételek

A maradéktalan élvezethez szükséges egy barátoktól kölcsönkapott, jól felszerelt lakás friss Pesti Műsor-ral, Pesti Est-tel, MaNcs-csal, internet-hozzáfé- réssel, és egy hátrahagyott címmel, ahol a barátaink barátai várnak egy italra délután ötkor, este pedig magukkal visznek egy újabb baráti társaságba. A nappaliban, az asztalon pedig ott van a szükséges számú jegy a színházba, a legfrissebb szenzációra.

Vagyis az ideális feltételekhez emberi kapcsolatok kellenek. Mert ezek jelentik az információt, a tudást. E könyv szerzője nem tudja minden olvasóját pesti kölcsönlakáshoz juttatni, de megpróbál velük minden bennfentes információ(forrás)t megosztani...

(...)

Az örökölt város /első séta/ kitérő a déli Váci utcába

Az egykori Lipót utca valaha kérvényezte, hogy hadd hívják Váci utcának - mert szeretett volna annak fényében sütkérezni. Ez meg is történt. 1986-tól azonban ismét fényévnyi távolságra került az utca két része, mivel az északi szakasz díszburkolatot kapott, és még fényesebb üzletek költöztek oda. Tizenegy év telt el, mire a déli szakasz követte.

Most már itt sem járnak autók, csak az Irányi utcáig, ahol a sarkon egy iskola áll. Nagyméretű fekete márvány relief és emléktábla jelzi magyarul és svédül az épület Váci utcai oldalán, hogy "E helyen pihent XII. Károly svéd király 1714. XI. 17-én. Lóháton, 14 nap alatt tette meg az utat Törökországból Stralsundig." E ház padjait koptattam nyolc éven át, általános iskolai tanulmányaim során.

Most, hogy itt sincsenek autók, és kevesebb az ember, sokkal jobban kibontakoznak a házak. A 42. számú ház mozgalmas szecessziós homlokzatát alig valaki vette észre, az ókori tárgyú malac regényei ellenére ma már elfelejtett kisrealista író emléktáblája viszont azokra az időkre emlékeztet, amikor a Művelődési Minisztérium még megpróbált beleszólni az örökkévalóság kérdéseibe.

Jobb oldalon, kissé lejjebb viszont egy megérdemelt emléktábla jelzi azt a házat, ahol a Belváros igazi írója, Thurzó Gábor lakott egész életében, s az egykori pékségük jogutódjából elbocsátott munkásnőnek ő maga fizetett végkielégítést, részletekben, szerény honoráriumaiból.

A sétálóutca eleganciája azt jelenti, hogy sajnos eltűnnek a kis, hagyományos boltok. Annál is inkább, mert az önkormányzat évek tipródása után elszánta magát arra, hogy piaci áron eladja az üzlethelyiségeket. Máris eltűnt az "Üvegszobrászat", melynek érzelgős árui előtt nemzedékek álmélkodtak vagy nevettek, ki-ki ízlése szerint (68. szám). De aligha termeli ki az előre fizetendő árat Flaschner késes 1856-ban alapított kicsiny boltja (75. szám), vagy a Märklin játékbolt (71. szám), ahol 1964-ben 70 forintért vettem váltót Piko márkájú keletnémet villanyvasutamhoz, éppen annyiért, amennyi egy menü volt a Gellért szállóban a rákövetkező ünnepi hétvégén. És a fehér köpenyes Várkonyi gombos, aki csakis női gombokat árul, sem bizonyos, hogy meg tud maradni itt a következő években.

A déli szakasz fényűző középülete a 62-64. szám alatt található Új Városháza (Steindl Imre, 1875). A vele szemben álló tömb lebontására számított az építész, ez magyarázza az épület arányait. A pincében egy különleges modern bútorbolt működik, ahol a tulajdonos gyakran képzőművészeti tárlatokat is rendez.

Ha visszafelé sétálunk, akkor érdemes megállni a sétáló rész végén, az iskolával szemben. A harmadik emelet magasságában jól láthatóan, elpusztíthatatlan, domború felirat látható, legjobban az ablakon kibámuló gyermekek számára. Ez a rejtélyes, életidegen, semmihez sem kapcsolódó három sor olvasható ott, mint egy megfejtésre váró rosette-i kő:

"Pension
Wüsztner
Pensió"

Legújabban a feliratot szövetre nyomott hosszú órareklám fedi. De ott van.

(...)

Az örökölt város /második séta/ a Postabank egykori székháza (V. József nádor tér 5-6.)

Eredetileg lakóháznak készült a romantikus stílusú épület (Máltás Hugó, 1859); egészen a közelmúltig az osztrák-magyar tulajdonú bank központja volt. Ezt a háztömböt valaha "Schneider Viereck"-nek, "vágó négyszögnek" hívták, mert munkája folytán minden épület tulajdonosa valamilyen módon a vágással állt kapcsolatban (volt köztük például sebész meg szabó). Ilyen értelemben a részvény- és kötvényvagdosás éppen beleillik a hagyományba. A házra 1922-ben emeletet építettek, az elnök-vezérigazgató könyvritkaságokkal díszített szobája ezen a szinten volt található. A sarokszoba a József nádor térre, illetve az angol követség tűzfalára nyílik. Az átellenes rövidebb falon, egy függöny mögött a nagyméretű falikép azt mutatta, hogy mit látott volna szobájából a bankelnök, ha közte és a Várhegy között nem állott volna ott az épület többi része: a budai panorámát. Az udvarban látható falfestmény is a hiányzó kilátást próbálja pótolni - a Váci utcát ábrázolja, amit a Gerbeaud épülete takar el. Az 1998-as változások után a bank éppen csak a nevét tartotta meg - a központot is eladják.

A "szabónégyszög" másik oldala is rossz ómennek bizonyult: a Gerbeaud-házban évekig működött befektetőcég, a G. Holding is hasonló robajjal dőlt össze. A cukrászda, bár kissé gyakran cserél tulajdonost, állítólag nincs veszélyben.

(...)

Az örökölt város /negyedik séta/ a Quint presszó feltámadása (V. Bárczy István utca 1-3.)

A Quint presszó évtizedekig titkos, jellegzetes pesti hely volt kitűnő kávéval, régimódi, a harmincas éveket idéző berendezéssel. Birkás Ákos festőművész, minden pesti, bécsi és berlini titkok tudója hívott meg egyszer ide, jelezve, hogy igazi pesti itt találkozik a másik igazi pestivel, legalábbis napközben. A kirakatban egy porcelán huszár állt cégérként, melyet a tulajdonos, Kovács Pál nyert sok olimpiai aranyérme mellé. A hosszú, keskeny terem falait magyar vívók nagyméretű, ide készült karikatúrái díszítették. Az asztalokon mignonok álltak olyasféle műanyag dobozokban, amelyekben a világ szerencsésebb felén varrógép-alkatrészeket árultak.

A kilencvenes évek közepén a boltot visszaadta a Bajnok, s rövidesen utána meg is halt. Rettenetes, rézben dúskáló átépítés következett, melynek természetes következménye lett a kihaltság és a tönkremenés.

A közelmúltban ismét átépítették, a legújabb berendezés olyan, mintha Héphaisztosz görög kovácsisten egy átmulatott dionüszoszi éjszaka után azon kapatosan alkotta volna, zavarosan, de ihletetten. (Különösen ilyen az üvegajtó fogantyúja.) Ezúttal párizsias bisztró kelt életre salátákkal, szendvicsekkel, kedves, fiatalos kiszolgálással, jó kávéval. Az emeleti részen néhány asztal, szerelmesek számára, oda fel kell vinni az ételt.

A falon a kvint szó magyarázata, mindenféle ódon szótárakból és enciklopédiákból. Talán elférne itt egy kép az egykori Quintről is. Szerintem a régi Quint a vívó-szakkifejezésre utal. (Vesd össze: "terc" és "kvart" vágás.)

(...)

Budapesti képeslap, 1989, Eperjesi Ágnes felvétele

Az örökölt város / negyedik séta / Operaház (VI. Andrássy út 22.)

Az egész Andrássy út, s egyben a magyar építészettörténet egyik legfontosabb épülete (Ybl Miklós, 1884). El lehet képzelni a környék rangját, ha még az Andrássy út kiépülte után is itt volt az ócskapiac, innét költözött a Teleki térre.

Az építkezés kilenc éven át folyt; az építész, aki a munkát is vezette, állítólag megvizsgált minden szekér téglát. A hatalmas épület, talán változatossága miatt, nem is tűnik igazán nagynak, hacsak nem a Gellért-hegyről vesszük szemügyre. Jobboldalt van a művészbejáró, baloldalt pedig a királyi lépcsőház kocsifelhajtója és bejárata. Nézőtere ezerkétszáz személyes. Megnyitásának századik évfordulójára - négy esztendei munkával - teljesen felújították.

Két oldalánál egy-egy carrarai márványból faragott előre néző szfinx hever, melyeket az akkor 26 éves Stróbl Alajos faragott. A két szfinx közül összehasonlíthatatlanul híresebb a bal oldali, amely a Dalszínház utca sarkán tanyázik. Ebbe ugyanis nem kisebb ember szeretett bele, mint Ady Endre - Lédához tartotta hasonlatosnak. Krúdy leírása szerint, mikor Ady ezen a hajnalon megindult a hét lépcsőfokon az oroszlántestű kőnőhöz, a Jóbarát, aki társaságában volt (Révész Béla), így kiáltott fel:

- Gyere már, Agyibagyi, mert még becsukják a Borozót.

A költő ennek ellenére felmászott a hátára, s onnan azonnal leesett, és feje nagyot koppant az egyik lépcsőfokon. Mint tudjuk, nem halt meg, bár ennek kellett volna történnie. "Ó, a nyomorult!" mondta Ady, mire Révész így vigasztalta: "Kancarúgás nem számít." Ezután bementek a Borozóba, telefonon áthívtak a New York kávéházból egy bizonyos Lukács doktort, aki megállapította, hogy a költő koponyáján egy karcolás sincs, és ezért nem is adott hitelt a kalandnak.

A fülkékben a kocsifeljárótól balra Liszt Ferenc szobra, jobbra Erkel Ferencé. Az első emelet sarkain levő fülkékben az operajátszásban érdekelt múzsák, Terpszikhoré, Erato, Thália és Melpomené szobrai állnak.

Az épület tetején, egy bábos korláton összesen 16 zeneszerző-szobor áll. 1884-ben még egészen mások álltak ott, mint most, s jól mutatták a kor zenei ízlését (balról jobbra):

Guido d'Arezzo, Orlando di Lasso, Palestrina, Pergolesi, Jacopo Peri, Weber, Lully, Gluck, Haydn, Mozart, Cherubini, Spontini, Meyerbeer, Rossini, Beethoven, Wagner.

A harmincas évekre az eredeti szobrok elporladtak, sőt egyikük lezuhant. Ekkor mindegyik szobrot leszedték. 1965-ben pótolták a szobrokat, melyek "középfajú modern", elnagyolt stílusban készültek, és részben más zeneszerzőket ábrázolnak. Vajon ki döntötte el, hogy változtatnak, s pontosan hogyan? Egy bizottság? Egy hivatalnok? Egy politikus? (Az utóbbi azért merül fel, mert nyilvánvaló a próbálkozás a "baráti országok" méltó képviseletének biztosítására.)

Ma a következő, az opera műfajában jeleskedő zeneszerzők szobrait láthatjuk tehát:

Monteverdi, Alessandro Scarlatti, Gluck, Mozart, Beethoven, Rossini, Donizetti, Glinka, Wagner, Verdi, Gounod, Bizet, Muszorgszkij, Csajkovszkij, Moniuszko, Smetana. Most nagyon jó szolgálatot tesz a látcső, amit remélem, elhoztunk ma is. A felújítás után vagy egy évvel a feliratokat is elhelyezték, de sajnos aranyozva, nem fekete festékkel.

Az Operaház hamar Európa egyik vezető zenei intézménye lett. Egy ideig Mahler igazgatta, s Puccini két operáját is személyesen állította színre. A Pillangókisasszony premierje után a zeneszerző pesti barátai tanácsára eszközölt tekintélyes húzásokat. A második világháború után egy ideig Otto Klemperer vezette az együttest. Jelenleg mintegy 90 darabot tartanak repertoáron, ami az egész világon ritkaságnak számít. (...)

A főbejárattól jobbra nyílt meg az Opera boltja. Nagyon jó könyveket, operai emléktárgyakat és kompaktlemezeket árusít. A vásárolt tárgyak az előadás után is átvehetők, vagyis ne riasszon vissza minket az, hogy nem tudunk mit kezdeni a vásárolt tárgyakkal.

Még egy megjegyzés. Nem mondom, hogy olcsó dolog, de meg kell ismerni a "páholy-érzést". Nem érdemes úgy a másvilágra költözni, hogy az ember az életben egyszer ne nézze elnéző mosollyal a ruhatárnál tolongó nem-páholy-jegyeseket: mi ugyanis ilyenkor a páholyunkban akasztjuk fel a kabátot. És lesz ott egy felhajtható asztalka is. Ha kell, a szünetben pezsgőt is hoznak a büféből. Az már igazán drága mulatság. Ilyenkor motyogjuk mereven magunk elé: "Bécsben mindez tízszer ennyibe kerül..."

(...)

Az étterem mint komplex élmény

Egyáltalán nem budapesti specialitás, de azért megemlítem, hogy sokunk számára az étterem nem csak az ételről szól. Szól az atmoszféráról, a berendezés harmóniájáról, a pincér(ek) szolga-, avagy úrilelkűségéről, a kínálat stílusáról és ötletességéről, és egy különös dologról, ami igen fontos: a többi vacsorázó összességéről, mint lényeges élményről. Nemrég megjelent első regényében John Lanchester angol író fogalmazta meg az étterem-élmény lényegét: "annak tudata, hogy az ember végre megtért egy olyan környezetbe, melynek elsődleges célja az, hogy a mi szolgálatunkra legyen: a célirányos figyelem ragyogóan megvilágított palotája". Ez a könyv, meglepetésemre megjelent magyarul, és alighanem ismét a Szindbád-filmhez hasonló ugrást idézhet elő a magyar kulináris kultúrában.

Hogyan szerezzünk budapesti meghívást?

Induljon ki abból, kedves Olvasó, hogy pontosan úgy kell eljárni egy budapesti látogatás alkalmából, ahogyan egy külföldi utazást szervez az ember. Ott is arra vágyunk, hogy meghívást szerezzünk emberek otthonába, hogy részesei lehessünk életének, ha csak pillanatokra is. Talán ekkor már nem is a meglesés a cél. Hanem a megtudás. Mit gondol a másik, hol él, melyek a tárgyai, milyen kilátás nyílik az ablakából.

(...) Kollégák, ismerősök révén címhez, telefonhoz jutni könnyű - meghívást szerezni igen nehéz. Külföldi útjaim során a következő fogást szoktam alkalmazni. Egy hónappal az adott városba érkezés előtt megírok 3-4 levelet. Bemutatom magam, és megkérem, szakítson rám időt, és találkozzon velem. A Budapestre írott levélnek tartalmaznia kell azt is, hogy most nyaralni jövünk, nem akarunk tőle állást, szívességet, ajánlást az ösztöndíjkérelmünkhöz. Tehát csak a társaságára vágyunk. Fejezzük be azzal, hogy majd telefonon jelentkezünk. Meg azzal, hogy esetleg szeretnénk meghívni őt és kedves feleségét (ha van ilyen) valamelyik új, pesti étterembe. Mert azt is hallottuk, hogy nagy gourmet (ha nem is hallottuk, vagy ha nem is így van).

A címzett el lesz ájulva levelünktől, hogy milyen civilizált ember ez a hogyishívják, "hiába, a Budapesten kívüli világban még tartja magát az úri modor". De válaszolni nagy valószínűséggel nem fog. Indulás előtt néhány nappal azután jöhet a telefon. Ha rögzítő van bekapcsolva, akkor is hagyjunk üzenetet. Mi vagyunk azok, akik levélben stb. Ha sikerül beszélni vele, akkor mondjuk azt, hogy van még két szabad esténk, de délutáni időpont is jó. És hogy nem hívnának-e el még valakiket az étterembe, mert más barátaikkal is szívesen megismerkednénk. Ettől külön is meg lesz hatva a budapesti koma, mert átsuhan a fején annak a 3-4 házaspárnak a képe, akiket már régen vissza kellett volna hívnia. És akkor ötféle válasz lehetséges.

1. Foglaltat valamelyik estére asztalt egy vendéglőbe, és meghív még egy házaspárt. A végén nem enged fizetni. 2. Péntekre úgyis társaságot hívott, minket is szívesen lát. 3. A mi tiszteletünkre vacsorát rendez, és meghív még három házaspárt. 4. Magával visz minket egy kötetlen estélyre, egy barátjuk 50. születésnapjára. 5. Minden erőfeszítésünk ellenére leráz minket, mert egy könyv befejezésén dolgozik, vagy mert holnap indul Nápolyba, egy szakmai konferenciára. (Lelke mélyén utálja az erőszakos alakokat.)

EPA Budapesti Negyed 45. (2004/3) Bollweg: Budapest < > Forog az idegen