Előszó
________________
TORDA ISTVÁN

 

Alig van rá példa, hogy egy irodalmi műfajt egy személyről nevezzenek el. Hirtelenjében Pitaval jut eszembe, a 18. századi francia ügyvéd, a híres bűneseteket, pöröket összegyűjtő pitavalok névadója - és természetesen Baedeker, a bedekker keresztapja (lojalitásból így írom, bár nem vagyok kibékülve a magyar "akadémiai" átírással).

Karl Baedeker, egy esseni nyomdász legidősebb fia, huszonhat éves korában, 1827-ben alapította meg a kiadóvállalatát Koblenzben. Felismerte, hogy a gőzhajó és a vasút alapjaiban változtatja meg az addigi utazási szokásokat, és remek érzékkel útikönyvek kiadására szakosodott. Maga is szenvedélyes utazó volt, és amerre járt, mindent följegyzett, amit fontosnak vélt, a szobaáraktól a múzeumok nyitvatartási idejéig. Az adatokat aztán jól hasznosította kiadványaiban. Első útikönyve (Rajnai utazás Mainztól Kölnig) 1835-ben jelent meg. Halála után, 1859-től fiai vezették a céget. A klasszikus, szűkszavú bedekker-stílus a század utolsó évtizedeiben, Fritz Baedeker időszakában kristályosodott ki. Az akkor már Lipcsében működő kiadó legtöbb könyve (Palesztina és Szíria, 1875; Egyiptom, 1877; Oroszország, 1888; Észak-Amerika, 1893; India, 1914) világszerte standard műnek számított.

Útikönyvek persze léteztek már Baedeker előtt is, az első pest-budai kalauzok például 1803-1804-ben születtek. Az öreg útikönyvek mai olvasóját az a meglepetés éri, hogy a műfajnak igazából nincs fejlődéstörténete. Meglehet, Baedeker jól áttekinthető szisztémába rendezte a tudnivalókat, no meg a világ is változott azóta valamicskét, tartalmát és módszerét tekintve azonban a kétszáz éves útikalauz semmiben sem különbözik a mostanitól. A praktikum végül is nagy úr. A hajdani turista éppúgy arra volt kíváncsi, hogy hol szálljon meg, mit egyen-igyon, mit nézzen meg, mivel töltheti el kellemesen az időt az idegen városban, mint a mai.

Tegyük hozzá, hogy a két alaptípus is kezdettől fogva jelen van: a szigorúan a tényekre szorítkozó, valamint a szubjektív-csevegő útikönyv (meg a kettő hol szerencsés, hol kényszeredett kombinációja).

Antológiánk két évszázad terméséből, hazai és külföldi kiadók sok száz pest-budai, budapesti útikalauzából szemelget. Ha nem kerekedik is ki belőle a főváros története, érdekes adalékokat fognak találni hozzá. Az időbeli megoszlás nem (csak) a válogató szeszélyét tükrözi. Némelyik évtizedben ugyanis alig jelentek meg útikönyvek, máskor - mint az 1930-as években - gyors egymásutánban kerültek a piacra. A szolid alapművek mellett megpróbáltuk megkeresni azokat a könyveket, amelyek mégiscsak hoztak valami újdonságot ebbe a hallatlanul konzervatív műfajba.

A szemelvények többnyire rövidek, de például Hevesi Lajos könyvéből, a 19. század legkitűnőbb munkájából, vagy Megyery Ella 1937-es, sok tekintetben "szimptomatikus" Budapesti notesz-ából bővebben válogattunk. Utalunk a művek létrejöttének, kiadásának körülményeire, és a rendelkezésre álló adatoktól függően a szerzőket is bemutatjuk.

A bedekkerek közt Fővárosi Parnasszus felcímmel itt-ott irodalmi szövegeket találnak - nevezzük őket jobb híján tárcának - egykor neves, mára (Szerb Antal kivételével) elfeledett íróktól. Nem csupán azért csempésztük be ezeket, hogy színt vigyenek a néhol tagadhatatlanul szikár szövegkörnyezetbe, hanem mert akaratlanul is "kommentálják" az útikönyveket; az olvasó mindenesetre mulatságos párhuzamokat vehet észre bennük. Éppen ezért a tárcák születését és szerzőik pályáját is igyekszünk alaposabban megvilágítani.