- egy külföldi levelei
________________
A derék pesti könyvkereskedő, Leyrer József 1803-ban adta ki ezt a német nyelvű kötetet, amely levelek formájában íródott ugyan, valójában az első útikönyv Pest városáról. Számba veszi az utcákat, a nevezetes épületeket, és a szórakozási lehetőségekről sem feledkezik meg.
A Trattner nyomdában készült, kilenc rézmetszetet is tartalmazó csinos könyvet a "legmélyebb tisztelettel ajánlja minden nemes magyarországi hazafinak" a kiadó. "Ha valaki belelapoz ezekbe a levelekbe - írja az előszóban -, rögtön látni fogja, hogy nem a tudós embereknek nyújtanak topográfiai leírást a városról, sokkal inkább a nagyközönséggel osztják meg egy idegen benyomásait. A levelek szerzője nem hivatásos író, és más tekintetben sem áll közelebbi vagy távolabbi kapcsolatban a közönséggel; megjegyzései vagy ítéletei tehát legalábbis elfogulatlanok és pártatlanok."
Bárki legyen is a szerző - Szinnyei lexikonja (Magyar írók élete és munkái) szerint maga Leyrer, újabb adatok alapján Johann Tobold -, kissé körülményes, csikorgó bájú leírásaival érezhetően kedvet akar ébreszteni az olvasóban a város fölfedezéséhez. Az előszóban a kiadó megemlíti, hogy kedvező fogadtatás esetén hasonló könyvet jelentet meg Budáról is, erről a tervéről azonban, úgy látszik, letett.
A tizennégy levélből a Pest kellemetességét dicsérő, valamint az épülő Lipótvárost és a piacot is bemutató ötödiket adjuk közre magyar fordításban.
Die Stadt Pest und ihre Gegend in Briefen von einem Fremden (1803)
Ötödik levél
Mielőtt e város épületeinek szemrevételezését lezárnám, és a piac megígért leírásához kezdenék, fel kell még hívnom a figyelmüket arra, hogy a kiváltképpen nagy vagy szép pesti házak számát nem szabad az általam leírtak csekély száma alapján megállapítaniuk. Valójában ugyanis sok olyan épület van, amely vagy nagyságát, vagy építésmódját tekintve rászolgál a figyelemre, mégsem akartam elidőzni náluk, mivel vagy vagyonos személyek magánházai, vagy nyilvános egyházi intézmények, amelyekhez hasonlók csaknem minden valamirevaló városban megtalálhatók.
Azért, hogy általánosságban helyes képet alkothassanak maguknak a városról épületei alapján, nagyobbrészt új, jól megépített és ízléssel díszített házakat kell elképzelniük. E tetszetős külső mellett, amelyhez gyakorta még ízléses festés is társul, tapasztalni fogják a város élénk és szívélyes hangulatát, a kis keresztutcákban éppúgy, mint a hosszú és tágas külvárosi utakon.
A komor Béccsel összehasonlítva, a kellemetesség - ez a véleményem szerint nagyszerű erény - adja meg a Pesten tartózkodás mindenkinek jóleső, megkapó varázsát. Találkoztam már távoli országokat megjárt, igen jól tájékozott utazókkal, akik arról biztosítottak, hogy a pesti és budai tartózkodás, legalábbis az összbenyomás alapján, kellemesebb emléket hagyott bennük, mint egy bécsi tartózkodás. Ezt a magam részéről is megerősíthetem. Mindkét városban akadnak, persze, olyan kényelmetlenségek, amelyek a szabálytalan elrendezésből és legfőképpen az utcák lejtésének gondatlan kialakításából erednek. Ezért is van nyáron szakadatlan por, amely bizonyos távolságból nézve, mintegy ködbe burkolja a város egész légkörét, és a szemnek meg a tüdőnek éppoly terhes, mint télen a lábnak a sár, amely, mint mesélik, az utcákat gyakran folyamként árasztja el. Az Újvároson és néhány külvárosi utcán kívül alig látni egyenes utcát, ennélfogva csaknem valamennyi sarok tompa- és hegyesszögből áll. A voltaképpeni régi városban ez nagyon is magyarázható, ám ha itt-ott az újabb létesítményeknél is azt tapasztaljuk, hogy a legszebb és legnagyobb házak hegyesszögben kiugranak, vagy éppenséggel tompaszögben háttérbe szorulnak, csak azért, hogy egy jelentéktelen utcácska sarkát elérjék, vagy az éppen olyan jelentéktelen házak sorában maradhassanak, akkor nem palástolhatjuk csodálkozásunkat e hiányosságok láttán, amelyeknek a rend és a szépség, de maga a tartósság is áldozatul esik. Csodálkozásunkat csak növeli vagy önmagában is indokolja az a körülmény, hogy a tökéletesen sík területen a telkek egyetlen helyen sem mutatnak szintbéli különbséget, ennélfogva a legszabályszerűbb létesítmények, a legkívánatosabb módon, éppannyi fáradságba kerülnének, mint a legszabálytalanabb épületek sokasága.
Ezzel szemben ismét csak el kell ismerni, hogy az Újvárosnak azon nem jelentéktelen része, amely vagy még nem, vagy mostanáig csak alig van beépítve, és az Új tértől az Újépületig terjed, utcáinak szabályos szerkezete révén egy nagyon szép és szabályos város ígéretét vetíti előre.
A csatornák, a nagyvárosok költséges, ám üdvös ékei, amelyek éppoly szépek, mint amilyen hasznosak, ha eléggé szélesek, és esésük is megfelelő, töltésük, rézsűjük kővel kirakott, zsilipek tagolják, kecses hídjaik, könyöklőik vannak, és miként északon sok helyütt, partjukon kellemes sétát lehet tenni, nos, ezek a frissítő és jótékony víziutak itt hiányoznak. Kárpótol viszont értük az a felséges csatorna, amelyet az örök természet épített az ősidőkben, és melynek áradata a Fekete-tengerig hömpölyög. Önök, ha felüdülésre vágynak, ide menekülhetnek a porból és hőségből.
Most azonban jöjjenek velem a piacra. Olyan környékre vezetem önöket, ahol nem száll a por, mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy - amint hallom - a kereskedők és a piacozók testülete vásáridőben a piac egész környékét, néhány utca torkolatát is beleszámítva, vízzel locsoltatja. E hasznos közszellem hatására sokan azt kívánnák, hogy a városban mindenütt és mindenkor vásár legyen.
Bár a piac számára valójában már kijelölték az Új teret, az több szomszédos utcára, sőt a hosszú Országútra is kiterjeszkedve, elnyúlik az úgynevezett Hatvani kapun kívülre, egészen a Kecskeméti kapuig. A másik oldalon a Duna-parton húzódik lefelé, és meglepő terjedelme folytán igencsak változatos, részben heterogén látványt nyújt. Úgyhogy bizonyos rendszer szerint kell eljárnom, nehogy az önök számára felvázolandó kép összekuszálódjék.
Jöjjenek hát végig velem a Váci utcán, és tekintsék meg a mindenféle áruval zsúfolt boltok tömegét, a cifraság és a luxus fényes igényeit és a fogyasztás meg a kényelem szolidabb szükségleteit egyaránt kielégítő választékot.
Innen menjünk a Lipót utcába, ahol még élénkebb és sokrétűbb a látvány, majd egy keresztutcán át a voltaképpeni piactérre.
Be kell látnom, hogy amit a terek szebbé tételéről, faültetésről és mellvédekről mondtam, meghiúsítaná e tér fő célját, hogy képes legyen számtalan házikó meg bódé befogadására. Az a szép rend, amely a bódésorok és egymástól való távolságuk kialakításában érvényesül, az egész piactérnek egy rendezett kisváros képét kölcsönzi. A tér utcákra tagozódik, amelyek részben be vannak fedve, és bejárataik fölött tábla függ, rajtuk a nevük, mint pl. Bécsi utca, Úri utca és így tovább. Ezeket az utcákat keresztutcák szelik át, és nagyon tágasak, kényelmesek. Ezenkívül szinte valamennyi bódénak saját cégtáblája van, a tulajdonos nevével és üzletágával. Nem csupán ékszert meg mindennemű luxuscikket láthatnak itt, hanem a kereskedelmi forgalom egyéb cikkeit is, szőrmét és tömeges vasárut, a hasonneműeket többnyire egymás mellett. Nagy a tömeg, különösen némely napokon rendkívüli a tolongás.
Menjünk innen le a Duna-partra, ami egyáltalán nincs messze: ugyanaz a látvány fogad, tele kisebb-nagyobb bódékkal és a köztük kirakott irdatlan mennyiségű cserépedénnyel. Tekintélyes bútorraktárak is vannak itt, elsősorban bécsiek, ahol a legdrágább és legelegánsabb bútorok éppúgy megtalálhatók, mint a köznapi házieszközök. Nagyobb bódékban mindenféle esztergályos és faragott famunkára bukkanunk, az apró játékszerekig bezárólag.
A másik oldalon, az úgynevezett Országút irányában olyan bódék hosszú sora áll, amelyekben kevésbé értékes holmit árulnak. Ez a Kecskeméti kapu táján ér véget egy csaknem hasonlóan hosszú utcában, ahol semmi egyéb nem látható, mint magas szárú magyar lábbeli, amelyet itt nemzeti nyelven csizmának neveznek.
Ezzel az érdekességgel zárom is mai levelemet.