Újra „boom” a budapesti gazdaságban

_____________
BARTA GYÖRGYI

 

A globalizáció új világgazdasági térképet rajzol. A tőke és a munkaerő koncentrációja révén a nagyvárosi régiók a saját országhatáraikon átnyúló, világméretű kapcsolatrendszerek, hálózatok központjaivá válnak. New York, Tokió és London — a globális városok — állnak a hierarchia tetején, a metropoliszok és hátországuk: New York Bostonnal és Philadelphiával, Tokió Nagoyával és Osakával, vagy Milano-Torino-Genova, a holland Ranstadt stb. váltak a világ regionális motorjaivá, folyamatosan bővülő helyi munkaerőpiacaikkal, agglomerálódó gazdaságaikkal, és gyorsan növekvő jövedelmeikkel. A jelenlegi gazdasági fejlődés kedvez a fejlett világ nagyvárosi régióinak. (Scott, A., 1998, Sassen, S., 1991).
      A közép-kelet-európai országokban a politikai rendszerváltás nyomán felerősödött a társadalmi-gazdasági folyamatok területi differenciálódása, és a legnagyobb városaik, többnyire fővárosaik váltak a változás nyerteseivé. Az egy főre jutó GDP Prágában 153 százaléka, Varsóban 170 százaléka, Budapesten 181 százaléka, Bukarestben 125 százaléka, Szófiában 250 százaléka, Pozsonyban 175 százaléka a megfelelő ország átlagának. Ezekben a nagyvárosi térségekben a legnagyobb a külföldi beruházás, ezeknek a térségeknek a gazdaságai fejlődnek a legdinamikusabban és mennek át leggyorsabban a modernizációs átalakuláson. (Horváth, 1998).
      A gazdasági transzformáció (a tervgazdaságból a piacgazdaságba) önmagában is a nagyvárosi fejlődésnek kedvezett (a diverzifikált, több lábon álló gazdaság a vállalati székhelyek koncentrációjával, a közigazgatás központja, az infrastrukturális ellátottság magasabb szintje, a képzett lakosság magasabb aránya stb. nemcsak a túlélést tette könnyebbé, hanem az átalakulásnak is kedvezőbb feltételeket teremtett). A legnagyobb városok azonban főként annak köszönhetik gazdasági prosperitásukat, hogy részévé tudnak válni az európai integrációnak, sőt, a globalizáció is felgyorsítja fejlődésüket.
      Budapesten, a 19. század végéhez, a múlt század elejéhez hasonlóan, újra gazdasági „boom” van. Az akkori Budapest éppen olyan hídfőállása volt a külföldi tőkének, a technikai fejlődésnek, mint napjainkban. A múlt század elején a budapesti gazdaság fejlődésében meghatározó szerepet játszott a külföldi tőke, a lakosság képzettségi struktúrája korszerű volt, szintje meghaladta a vidéki átlagot. Budapest részesedése, súlya az országban legalább annyira „aránytalan” volt az 1910-es években (jóval Trianon előtt!), mint manapság (Beluszky, 1999).
      A 100 évvel ezelőtti Budapest természetesen sok mindenben különbözött a maitól: jelenleg fogy Budapest népessége, míg csupán 1890 és 1910 között majdnem megkétszereződött a lakosságszám; az akkori Budapest hajtóereje gyáripara volt, míg manapság a szolgáltató szektor tölti be ezt a szerepet; a kiegyezés után az akkori magyar államvezetésnek szilárd törekvése volt, hogy Budapestet Bécs versenytársává fejlessze, és ennek érdekében Európa egyik legmodernebb városát hozták itt létre rövid idő alatt, földalatti vasúttal, elektromos közvilágítással, a tömegközlekedés (villamoshálózat) fejlesztésével és a telefonhálózat kiépítésével (Beluszky, 1990).
      Bár most az ország vezetése nem igazán partnere a fővárosnak, és Budapest népessége is fogy, ennek ellenére a város megint a gazdasági prosperitás idejét éli. Ahogy Lengyel László írta: „ A világ abba az irányba halad, hogy metropolisok vezérelnek országokat. A pénzügyi-informatikai-kereskedelmi-oktatási és ennek megfelelően civilizációs központ magához vonzza a vidéket, magára kapcsolja a versenyképes ipar kitelepített hálózatát, összekapcsol a globális világgal. Budapest már ma a globális világ része, annak meghatározott lépcsőfokán áll... Ha Budapest nem húz — szerencsére húz —, akkor nincs esélyünk” (Lengyel, L., 2000).

1. táblázat
Budapest súlya az országban, 1910-ben
(Horvátország és Szlavónia nélkül)

Mutató	Budapest részesedése (%)
lakosságszám	4,8
telefonbeszélgetés (1000)	41,5
takarékbetétállomány (1000 korona)	19,9
feladott távirat (1000 db)	26,4
épületekre adott jelzálog (1000 korona)	61,3
20 főnél nagyobb iparvállalat dolgozói	32,7
kereskedelemből élő kereső	23,3
a felsőoktatás hallgatóinak száma	61,9

Forrás: Beluszky Pál, 2000

      Nyugat-európai nagyvárosi trendek Budapest fejlődésében

      Fogy a népesség, fogy a munkaerő, mégis növekszik a termelés...
      Budapestet is elérte a szuburbanizáció: évente megközelítőleg 10 ezer lakost veszít a főváros. Ez természetesen csak az egyenleg negatív eredménye, amely az elöregedő lakosság természetes fogyásából és a beköltözők-elköltözők szintén negatív különbségéből adódik. A kiköltöző lakosság nagyobb hányada a város körüli agglomerációs övezetbe települ. A budapesti agglomeráció majd minden kisvárosának lakosságszáma emelkedik (1990 és 1998 között Budaörsön, Érden, Szentendrén, Szigetszentmiklóson, Gyálon, Pilisvörösváron és Pécelen 10-15 százalékkal nőtt a lakosságszám. Ősszességében azonban az agglomerációs övezet nyeresége nem tudja ellensúlyozni Budapest veszteségét). Az elköltözők jelentős hányada megtartja munkahelyét Budapesten, és naponta ingázik.
      A népesség és a gazdaság szuburbanizáció okozta kiköltözése általános jelenség Európa fővárosaiban. Az elmúlt 6-8 évben vagy csökkent a fővárosok lakosságszáma, vagy stagnált, de sehol sem növekedett látványos mértékben.
      Az alkalmazásban állók száma is évről-évre fogy Budapesten: 1992 és 97 között negyedével (több mint 200 ezer munkahellyel!) lett kevesebb az aktív keresők száma. (Egy megjegyzés: bár az aktív keresők aránya a lakónépességben 1970 és 1996 között 56 százalékról 37 százalékra esett vissza, a budapesti aktivitási index jelentősen meghaladta a magyar vidéki átlagot, s még ma is meghaladja.)
      A termelés viszont növekszik, az országos átlagot meghaladóan, számításaink szerint 1996-ban 3 százalékos, egy évvel később 5 százalékos GDP-növekedéssel. A csökkenő létszámú munkaerővel megtermelt növekvő GDP egyrészt a termelékenység látványos felfutásának, másrészt a kedvező irányú gazdasági szerkezeti változásnak köszönhető.

      A külföldi tőkeberuházás
      A külföldi tőkeberuházás mértéke és aránya Budapesten kiemelkedő, nemcsak magyarországi viszonylatban, hanem Kelet-Közép-Európában is. Az 1990-es évek elejétől a budapesti gazdaság töretlenül vonzó térsége a külföldi működőtőke-beruházásoknak: a Magyarországra érkező külföldi működőtőke 50-60 százaléka a fővárosba kerül. Így a budapesti vállalati beruházások egyre nagyobb hányada származik külföldi forrásból: 1991-ben még alig 25 százalék, 1998-ban már megközelítőleg 50 százalék. Elsősorban az amerikai befektetők választják előszeretettel Budapestet, őket követik az osztrákok, illetve a németek.
      Folyamatosan növekszik a külföldi vállalatok száma. A vegyesvállalatok jegyzett tőkéjének növekvő külföldi részesedése Budapesten azonban ma már nem elsősorban az új vállalatalapításokkal függ össze, hanem a már működő vállalatok tőkeerejének emelésével, különösen a bankszektor feltőkésítésével (Hamar, 1998). A külföldi beruházók igyekeznek teljes mértékben saját tulajdonúvá alakítani vállalatukat: 1991-ben csak minden hetedik külföldi érdekeltségű vállalat volt kizárólagos külföldi tulajdonban, ma már a külföldi érdekeltségű vállalatoknak 60 százaléka kizárólag, 93 százaléka többségi külföldi tulajdonban van.
      A külföldi beruházások szerkezete a budapesti gazdaságban eltér a hazaitól: nagyobb arányúak jelenleg is az ipari beruházások, és a külföldi befektetők előnyben részesítik az ingatlanszektort és a pénzügyi szférát.

      Változó gazdasági szerkezet
      A gazdaság szerkezeti változásai is követik a fejlett országok nagyvárosainak átalakulási folyamatait. Budapest gazdasági szerkezete gyökeresen és rendkívül gyorsan változott az elmúlt évtizedekben (2. táblázat).
      A budapesti és a Budapest nélküli magyar gazdaság szerkezetének változásában hasonló tendenciák zajlanak: csökken az ipar részaránya a tercier szektor javára. Még vidéken is a tercier szektor lett az uralkodó ágazat a foglalkozási struktúrában, az eltérés nagysága azonban a budapesti és a vidéki szolgáltatói részarány között önmagában is minőségi különbséget jelez.

      Dezindusztrializáció
      Budapesten kétségtelenül elindult a dezindusztrializációs folyamat, vagyis az ipar részaránya, jelentősége a budapesti gazdaságban csökkenő tendenciájú. Az ipari foglalkoztatottak száma már az 1960-as évek közepétől (ekkor érte el csúcsát mintegy 650 ezer munkahellyel) fogyni kezdett. Egészen a rendszerváltozásig valójában ennek inkább a munkaerőhiány volt az oka, mint a gazdaság tényleges változásai. Ebben az időszakban az ipar a termelésben, exportban, beruházásban többnyire Budapesten is megőrizte jelentőségét. 1990 után azonban egyre inkább átadja helyét a szolgáltató ágazatnak. Az ipar városon belüli térbeli átrendeződésében drasztikus változás nem következett be: zsugorodnak az ipari területek, a korábban összefüggő ipari „félkaréj” egyre mozaikosabbá válik (Barta, 1998).

2. táblázat
Az aktív keresők megoszlása a budapesti gazdaságban (%)

Ágazat	1970		1990		1996
	Bp.	Vidék	Bp.	Vidék	Bp.	Vidék
Mezőgazd.	2,1	31,1	3,0	18,5	0,7	9,9
Ipar	54,6	40,7	36,6	38,6	23,6	35,0
Tercier	43,3	28,2	60,7	42,9	75,7	55,1
Összesen	100,0	100,0	100,0	100,0	100,0	100,0

Forrás: Megyei népszámlálási kötetek (KSH 1991-1992); Mikrocenzus 1996; A népesség és a lakások jellemzői (KSH 1997). In: Kiss J. (1998), 141. old.

      Megfelel a nemzetközi tendenciáknak a Budapest körüli agglomerációs gyűrű dinamikus ipari fejlődése is. Csak elvétve fordul elő, hogy korábban budapesti székhelyű vállalatok költöznének ki a nagyváros környékére, de az kétségtelen, hogy a korábban a budapesti iparba ingázók nagy része most az agglomerációs övezetben, saját lakóhelyét előnyben részesítve vállal munkát vagy lesz önálló vállalkozó (így ha a vállalatok tömeges fizikai kiköltözéséről nem beszélhetünk is, a munkaerő helyváltoztatásáról annál inkább).
      Az agglomerációs övezetbe települő új kis- és nagyvállalatok számára vonzó a nagy fővárosi piac, a viszonylag széles skálájú munkaerőpiac, az alacsonyabb árú telek-ingatlan és nem utolsó sorban az agglomeráció-övezeti kistelepülések önkormányzatainak jobb együttműködési készsége. Az agglomerációs övezet ipara — termelékenységét és jövedelmezőségét tekintve — az ország élvonalában áll (Barta, Beluszky, 1999).

      Űzleti szolgáltatások
      A pénzügyi, kereskedelmi, idegenforgalmi, ingatlanpiaci szolgáltatások, a távközlés és a szállítás tartozik a piaci dominanciájú szolgáltatások körébe. Ezek azok a szolgáltató ágazatok, amelyek általában a világvárosok dinamikus fejlődésének elősegítői, és amelyek vagy a nagyvárosi székhelyű szervezeti struktúrájuknak, vagy a kiugróan magas koncentrációjuknak, kizárólagos jelenlétüknek, illetve a különböző szolgáltatások együttes nagyvárosi tömörülésének tulajdoníthatóan erősítik a nagyváros központi szerepkörét.
      A magyar bankrendszer budapesti centralizációja kifejezi a tőkefelhalmozás térbeli különbségeit, Budapestnek e téren egyre erősödő helyzetét. A banki tőkeállomány 95 százaléka a fővárosban koncentrálódik. A jelenleg működő 44 kereskedelmi banknak és szakosított pénzintézeteinek székhelyei — a miskolci Rákóczi Bank kivételével — kizárólag Budapesten vannak.
      Ma már ritkábban lehet hallani a gazdaságpolitikusoknak arról a vágyálmáról, hogy Budapest ne csak országos, hanem nemzetközi pénzügyi központtá váljék. Szembesülni kell a ténnyel, hogy Budapest térségének gazdasági potenciálja, bankrendszerének tőkeereje nagyságrendekkel marad el a nyugat-európai pénzügyi központokétól (Bellon E. 1998).
      A kiskereskedelem modernizálódása Budapesten indult meg: 1995-ben nyitották az első igazi bevásárlóközpontot. 1990 és 1998 között 340 ezer négyzetméternyi bevásárlóközpont, hipermarket, megabolt épült meg, és még ugyanennyi van a tervezés vagy a kivitelezés folyamatában. Budapest még közel sem „telt meg” bevásárlóközpontokkal, a lakossági fogyasztás növekedéséből fakadóan — a tervezők számításai szerint — még évi kb. 40 ezer négyzetméterrel kellene bővíteni a kiskereskedelmi bevásárlófelületet. Budapest — más európai nagyvárosokhoz hasonlóan — vásárvárossá vált, s nemcsak a magyar budapesti és vidéki lakosságot, hanem a környező országok turistáit is ide vonzza (Baross, 1999).
      Az idegenforgalom (vendégéjszakák, bevétel alapján) közel 40 százaléka koncentrálódik a fővárosban: 1998-ban közel annyi turista fordult meg Budapesten, mint amennyi a fővárosi lakosok száma. A pihenni, szórakozni, gyógyulni, bevásárolni vágyók vagy éppen üzleti vagy szakmai célokból Magyarországra érkező turisták általában megállnak Budapesten, akkor is, ha nem Budapest az úticéljuk. Budapest a magyar turizmus növekvő jelentőségű központja.
      A sugarasan kiépült közlekedési hálózat Budapestet már kezdettől fogva a modern közlekedés központjává avatta. Nemzetközi közlekedési csomópont szerepét az épülő autópályák erősíteni fogják. A távközlési és információs ágazat fejlesztésében egyrészt örvendetesen csökkentek az ellátottságbeli különbségek a főváros és a vidék között, másrészt azonban Budapest maradt a speciális szolgáltatások kiemelt központja (a mobilkommunikációs rendszerek, a számítástechnikai alapú informatikai rendszerek, az elektronikus média területén). Budapest pályázik nemcsak a magyarországi, hanem a kelet-közép-európai régióban is arra, hogy betöltse az információs centrum szerepét (Tiner, 1998).

      Tudásbázis
      Ahhoz, hogy a tudásbázis elemei összekapcsolódjanak, hálózatot alkossanak, és egymásra szinergikus hatást gyakoroljanak, a tudásbázis kritikus tömegére van szükség. A nagyvárosok és régiók jelentik azt a méretküszöböt, ahol a tudásbázis komplexitásából és felhalmozódásából adódóan erősödik az innovációs tevékenység. A koncentrált innovációs képesség a centrumtérségek privilégiuma. Ebben rejlik a centrumok, nagyvárosok dinamizmusa, megújulási képessége. Budapestnek — mint Magyarország kitüntetett szerepű, kivételes méretű nagyvárosának — a fejlődésében tudásbázisának és innovációs tevékenységének meghatározó jelentősége van.
      A tanulástól az innováció megjelenéséig tart az a hosszú folyamat, amelybe a tudásbázis sűrűsödik. Benne foglaltatik a tanárok, oktatók munkája, a kutatók, fejlesztők tevékenysége, és mindazoké, akik a tudástranszfer folyamatában részt vesznek. Az intézményi keretet az iskolák jelentik, közöttük kiemelkedő szerepe van az egyetemeknek, a kutató és fejlesztő intézmények, amelyek vagy önállóan, vagy az egyetem, illetve a vállalatok falain belül működnek (Tamás P. 1995).

      Felsőoktatás
      Budapest tradicionális központja a magyar felsőoktatásnak (1. táblázat: 1910-ben a budapesti felsőfokú hallgatók országos aránya közel 62 százaléknyi volt). Jelenleg is a legnagyobb felsőfokú oktatási centrum Budapest, ahol a több mint 90 ezer diákot 10 ezer oktató tanítja. A felsőfokú oktatás palettája teljes Budapesten. A főváros jelentőségét nem gyengíti az az örvendetes, még az 1980-90-es években elindult folyamat, amely kiegyensúlyozottabbá tette a felsőoktatás területi szerkezetét: a budapesti hallgatói részarány 1998-ban 35 százalékot, a csak nappali hallgatóké 40 százalékot tett ki.

      Kutatás-fejlesztés
      1990 után az állami finanszírozású kutatás-fejlesztés jelentősen visszaesett Magyarországon. A rendszerváltozás idején az a nézet uralkodott, hogy a kutatói intézményhálózat túlméretezett az ország gazdasági fejlettségéhez képest, és az örökölt kutatótevékenység nem piaci logikájú. Ezért az állami szerepvállalást korlátozták, az egyetemi és az MTA-bázis jelentősen lecsökkent, a minisztériumi, illetve a vállalati kutatóbázis töredékére zsugorodott. A kutatók száma több mint a harmadával csökkent. Jelenleg a K+F súlypontok némi eltolódása figyelhető meg az önálló kutatóintézetek és a felsőoktatási intézmények között, az utóbbi javára. A vállalatokon belüli kutatás esett vissza a legnagyobb mértékben.

3. táblázat
Tudományos kutatás és kísérleti fejlesztés Budapesten 1998-ban

Megnevezés	Számuk Budapesten	Budapest részaránya (%)
Kutató-fejlesztő hely	803	46,6
Teljes létszám	22 099	53,5
Ebből: Tud. kutató, fejlesztő	13 482	57,3

Forrás: Budapest Statisztikai Évkönyve, 1998. Bp., KSH, 1999.

      Jelenleg Budapesten koncentrálódik a K+F kapacitás közel 60 százaléka. Az egyetemi K+F humán- és anyagi kapacitása területileg lényegesen kiegyenlítettebb. Becslések szerint a vidéki K+F kutatási bázis 70-77 százaléka tartozik az egyetemekhez. Budapesten ez az arány lényegesen kisebb, ami elsősorban az önálló K+F intézmények budapesti koncentrációjából ered. Az MTA intézeteinek 75 százaléka, a kutatói létszám 79 százaléka budapesti.

      Gyorsan épül a piaci szolgáltatásokat nyújtó infrastruktúra
      Minden olyan szolgáltató ágazat infrastruktúrája lendületesen épül, fejlődik, ahol a magán-, főleg külföldi befektetők jelentek meg. A befektetés remélt megtérülésének megfelelő sorrendben a beruházásokat a távközlés befektetései indították, és néhány év elegendő volt, hogy Magyarország/Budapest több évtizedes, fájdalmas lemaradását eltüntessék.
      A bankprivatizációhoz köthető a bankfiók-hálózat kiépítése. Budapesten azok voltak a kilencvenes évek első, nagyvonalúan renovált épületei, ahová bankfiókok telepedtek, és viselték a felújítás költségeit. A bankfiók-hálózati sűrűség azonban mind ez ideig elég alacsony maradt Budapesten. Budapesten egy bankfióknak kétszer annyi lakost kell kiszolgálnia, mint az ország egy átlagos bankfiókjának, és ötször-hatszor annyi lakost, mint az EU országaiban (Gál Z. 1998).
      1995-ben nyílt meg Budapesten az első bevásárlóközpont, és azóta a legalább 30 hipermarket, megabolt, bevásárlóközpont nemcsak tömegeket mozgató forgalmával, de vonzó vagy éppen taszító építészeti megoldásaival nem elhanyagolható mértékben alakítja át a városképet. Sőt, az új kiskereskedelmi központok megváltoztatják a város szerkezetét is, sokszor „konkurenseivé” válnak a korábbi kerületi központoknak. Óriási beruházásokról van szó: a Westend például mintegy 40 md Ft-ba, a Campona 28 md Ft-ba került (vessük ezt össze azzal az adattal, hogy pl. 1998-ban összesen kb. 600 md Ft-ot tettek ki a budapesti beruházások).
      A bevásárlóközpontokkal egyszerre vált az ingatlanfejlesztők célterületévé az irodaházépítés. Az 1990-es évek elejétől a főváros irodapiaca 50-60 ezer négyzetméterrel gyarapodott, és ma már megfelel a kereslet minőségi és mennyiségi igényeinek. A belvárosi irodapark nagyjából telített, és elsősorban a parkolási problémák miatt nemigen bővíthető. Kihasználtsági mutatója 90 százalék körüli. A külvárosi irodapiac viszont bővül (főleg a Váci út mentén, a Moszkva tér környékén és a IX. kerületben). Az irodapiac területi arányainak lassú eltolódása a külváros felé az olcsóbb bérleti díjakkal, a jobb parkolási lehetőségekkel magyarázható. Ez az irodapiac-szegmens még kevésbé kihasznált, mint a belvárosi.
      Az irodaházak keresletét meghaladó kínálat miatt fordult az ingatlanfejlesztők érdeklődése most a szállodaépítés felé. Utoljára 20 évvel ezelőtt volt Budapesten jelentős szállodaépítés; az utolsó nagyberuházás, a Kempinski Hotel 1993-ban épült. Azóta a szállodai kapacitás alig bővült, ami egyrészt a szállodai beruházások lassúbb megtérülésével, másrészt a turizmus visszaesésével magyarázható. A szakemberek a budapesti/magyar turizmus fellendülését jósolják, bizonyosan ezzel függ össze, hogy a tervek szerint csak a következő két évben 10 közepes és magas kategóriájú szálloda nyílik meg Budapesten, főleg a városközpontban.
      A technológiai park az egyetemek (vagy önálló intézetek) kutató-fejlesztő tevékenységének, a kutatási eredményeket alkalmazó vállalatoknak és e tevékenységeket finanszírozó pénzügyi szervezeteknek együttműködése egyazon helyen. Így az együttműködés hatékonyan segíti, felgyorsítja az új gondolatok, a technikai innovációk megszületését.
      Az első, „klasszikusnak” nevezhető technológiai park létesítéséről Magyarországon 1996-ban döntött a kormány: az Informatikai és Technológiai Innovációs Parkot — az Infoparkot — az elmaradt EXPO lágymányosi területén hozták létre. Az Infopark Rt. tulajdonosai az ELTE és a BME 25 százalékban, az OMFB 25 százalékban, a Magyar Fejlesztési Bank 49 százalékban, és a Gazdasági Minisztérium az 1 százaléknyi állami aranyrészvény tulajdonosa. Az eredeti tervek szerint az Infoparkba költöző, informatikával, távközléssel, hírközléssel foglalkozó multinacionális vállalatok és az egyetemek közti együttműködés révén bővül a magyar résztvevők számára is a K+F tevékenységbe való színvonalas bekapcsolódás lehetősége egyéni és intézményi szinten, új, jelentős forrásokkal bővülhet az egyetemi költségvetés, végül az Infopark hozzájárul Budapest regionális központi szerepkörének erősítéséhez is. Mára az Infoparkban megnyílt az IBM kutatóközpont, épül a Matáv kutató-fejlesztő intézete. Várhatóan 2-3 év múlva fejeződik be az Infopark beruházása, amely tevékenységével és infrastruktúrájával (elsősorban magas színvonalú irodabérleti ajánlataival) meghatározó lesz a magyar/budapesti kutatás-fejlesztésben, és nem utolsó sorban modern színfoltja lesz a budai Duna-partnak.
      Más technológiai parkok is működnek már Budapesten, amelyek közül a Graphisoft Rt. az egyik legsikeresebb vállalkozás, a volt Gázgyár óbudai Duna-parti területén. A Graphisoft-Park főként szoftvercégeknek nyújt vonzó munkakörülményeket.
      A fantáziadús urbanisták szerint Budapest délnyugati részében olyan szellemi koncentráció (a két egyetem, az INNOSTART, INNOTECH ipari-technológiai park-csírák, az Infopark, az MTA SZTAKI egy része, a Bay Zoltán Intézet) kialakulásának vagyunk máris tanúi, amely idővel akár egy városrésznyi technopolisz felépülését is eredményezheti.

      Budapesti sajátosságok a gazdasági átalakulásban

      Az állami és magánberuházók viselkedése
      Az állami beruházások nem tartanak lépést a magánberuházásokkal. Komoly lemaradások alakulnak ki azokon a területeken, amelyek majdnem kizárólagosan állami kompetenciájúak: a tömegközlekedés fejlesztésében, az utak, hidak építésében és karbantartásában, az oktatási és egészségügyi, kulturális infrastruktúra korszerűsítésében és fejlesztésében. Nem csak magyar/ budapesti jelenség a közszférához tartozó intézmények elhanyagolása, a rájuk költhető források szűkössége: gazdagabb országokban is — magasabb szinten — hasonló feszültségek mutatkoznak. A gond egyrészt az üzleti szolgáltatások dinamizmusa és a nem piaci dominanciájú hiányos szolgáltatások miatti szűk keresztmetszetek zavaraiból, valamint a közszféra és a magánszféra kapcsolatainak gyengeségeiből adódik.
      A magánbefektetők még nem tartják megfelelő hasznot hozó vállalkozásnak a lakásszektort. A minőségi lakásépítésben ugyan megtartotta erős piaci helyzetét a főváros, de ez sem elégíti ki az igényeket. Ez az egyik oka a szuburbanizációnak, a tehetős budapesti lakosság kiköltözésének az agglomerációs övezetbe. De ennél lényegesen nagyobb és megoldatlanabb feladat a tömeges lakásépítkezés, a bérlakásépítés újbóli megerősítése, a belvárosi öreg lakások és az elavult lakótelepek rehabilitációja.

      Ágazati jellegzetességek
      A budapesti gazdaság struktúrájában meghatározó elem — a kilencvenes évek közepén kissé csökkenő, majd újra növekvő arányú — a közigazgatás és a kötelező társadalombiztosítás: majd minden negyedik budapesti ebben az ágazatban dolgozik! Ez a magas arány Budapest fővárosi funkciójával függ össze, de a növekvő létszám utal az állami bürokrácia erősödésére, az utóbbi évek centralizációs hullámára is.
      Budapest szocialista öröksége és az átmeneti évek magyar sajátosságának következménye az ipar viszonylagos jelentőségének megmaradása a fővárosban. A budapesti ipari koncentráció — a maga 100 ezer munkahelyével — ma is a legnagyobb az országban. A budapesti ipar növekedési pályára került 1994 óta. Az ipari fejlődés főként a külföldi beruházások kezdetben domináló, de jelenleg is magas arányának köszönhető. Három ágazat — a vegyipar, gépipar és az élelmiszeripar — teszi ki a budapesti ipar közel háromnegyed részét; az ország vegyipari termelésében és exportjában Budapest részaránya meghatározó. A három ágazat közül a gépipar fejlődik, bővül jelentősen. A gépipar és a nyomda-papíripar vállalatai teszik ki a budapesti vállalatok 60 százalékát. Ez a nagy tömörülés potenciálisan ipari körzet kialakulását is lehetővé teszi e két ágazatban.

      A hálózatok, kapcsolatrendszerek lassú kiépülése a gazdasági intézmények, szervezetek között
      A budapesti vállalatok több mint 99 százalékát teszik ki a kisvállalkozások, viszont a néhány nagyvállalat, elsősorban külföldi multinacionális vállalat adja a budapesti gazdaság termelésének több mint a felét, exportjának 70-80 százalékát. Az ilyen vállalati méretstruktúra nem magyar/budapesti sajátosság, de az már igen, hogy a gazdaság e két része között nagyon gyenge a kapcsolat. A budapesti gazdaságra éppúgy jellemző, mint az ország gazdaságára általában a duális szerkezet, a hálózatok, kapcsolatrendszerek kialakulatlansága, a bedolgozói, alvállalkozói rendszer nagyon lassú kiépülése. (A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Alapítvány beszállítói listát készített: a követelmények szintjét csak alig 300 kisvállalkozás ütötte meg, a listára jelentkezők 80 százaléka nem felelt meg a multinacionális vállalatok elvárásainak a termék vagy szolgáltatás minőségét, a határidők betartását tekintve és korlátozott kapacitásuk miatt.)
      A tudásbázis (egyetemek, kutatóintézetek) és a gazdasági szervezetek között hiányos, szakadozott a tudástranszfer. Ennek oka elsősorban az, hogy a gazdaság, ezen belül is főleg az ipar vállalatai kevésbé igénylik a K+F eredményeit (a külföldi nagyvállalatok még jórészt stratégiai fontosságúnak tartják a K+F tevékenységet, és őrzik is külföldi székhelyükön; a kisvállalatok jobb esetben licenceket vásárolnak, de általában nincs kapacitásuk, módjuk a K+F eredményeinek hasznosítására). Sajnos, a K+F állami finanszírozása is tragikusan alacsony szintű és csökkenő — így a tudásbázis állami intézményei is pénzügyi csődökkel, a túlélés gondjaival küszködnek: nem meglepő, hogy egyre kevésbé képesek megfelelni a korszerű gazdaság követelményeinek.

      Budapest olcsó város...
      A legnagyobb kelet-közép-európai városok — köztük Budapest — a világ nagyvárosainak sajátos csoportját alkotják. A javak és főként a szolgáltatások árai és a bérstruktúra alapján — a szocialista örökség és a gazdasági elmaradottság következményeként — olcsó városai Európának (egyelőre). (19 szolgáltatás árait összesítve Budapesten az árszint fele-harmada a nyugat-európai, 60-70 százaléka a dél-európai fővárosokénak. UBS Economic Research, 1997.) Nemcsak a szolgáltatások, hanem az alacsony lakásárak is vonzó hatást gyakorolnak a turizmusra, a vállalkozások megtelepedésére, sőt, a külföldi bevándorlók lakóhelyválasztására is. (Az utolsó két évben a fővárosi lakásárak átlagosan 70-80 százalékkal emelkedtek ugyan, de még így is 30-40 százalékát érik el a budapesti négyzetméter-átlagárak a párizsinak, a londoninak vagy a rómainak.)

      Budapest gazdasági súlya nő az országban, központi szerepkörei erősödnek
      A bruttó nemzeti termék előállításában évről-évre nő Budapest részaránya (1997-ben 34,5 százalékot tett ki az országos részesedés), amely lényegesen meghaladja a budapesti lakosság, a kereső népesség országos arányát. Ez elsősorban két tényezőre vezethető vissza: a budapesti gazdaság termelékenyebb az országos/vidéki átlagnál, és gazdasági struktúrájában nagyobb részt tesznek ki a korszerűbb, magasabb termelékenységű ágazatok. (4. táblázat)

4. táblázat
A budapesti és a vidéki gazdaság termelékenysége (%)

Terület	megyei GDP / fő	GDP / foglalk.	Egy lakosra jutó
			ipari GDP	tercier GDP
	az országos átlag %-ában
Budapest	178,3	164,4	128,1	224,5
Vidék +	83,3	86,1	94,2	72,4
Országos	100,0	100,0	100,0	100,0

+ Magyarország Budapest nélkül (Az egy lakosra jutó ipari GDP mutatója igen nagy szóródást mutat a megyék között: Vas megyében 156,1 százalék, Fejérben 138,8 százalék, Győr-Sopron megyében 129,2 százalék, míg Szabolcs-Szatmár megyében 55,4 százalék, Nógrádban 67 százalék. Viszont az egy lakosra jutó tercier GDP vidéki mutatójában alig van szóródás a megyék között.) Forrás: Kiss J, 1998.

      Budapesten a szolgáltató szektor a fejlődéshordozó, és a tercierizálódás már az 1990-es évek előtti időszakban elindult, míg a vidéki térségek differenciálódásában a rendszerváltás utáni ipari fejlődés játszik szerepet (Kiss, J. 1998).
      Budapest jellegében nemzetközi várossá vált, ahol számottevő a külföldről érkező termelési tényezők jelenléte. A főváros nagy súllyal vesz részt az ország külkereskedelmében, befogadja a nemzetközi és a külföldi intézményeket, vállalatai jelen vannak külföldön, lakosságában és munkaerőpiacán egyre több a külföldi (A budapesti agglomeráció területfejlesztési koncepciója, 1999).
      Budapest központi szerepköre változik: 1989 után decentralizáció indult el a magyar gazdaságban, a gazdasági szereplők száma megsokszorozódott. A felbomlott rendszer helyén most kezdenek kialakulni a termelési szervezet új kapcsolódási formái, a főváros ellenőrző-irányító szerepe a gazdaságban újra erősödik. A pénzügyi szervezetben Budapest az ország kizárólagos centruma, a kereskedelemben már országrészeket átfogó, budapesti székhelyű hálózatok, láncok épültek ki; az idegenforgalomban, a közlekedésben és az információáramlásban megkérdőjelezhetetlen, az iparban viszont lényegesen csökkent a főváros irányítása, központi szerepköre.

Felhasznált irodalom
— Baross P. (1999): Kiskereskedelem: átalakuló kínálati struktúra? V. 1-9. old. Ingatlanpiaci folyamatok és önkormányzati irányításuk. VI. 1-6. In: Pallai K.-Tosics I. (projektmenedzserek): Budapest Városfejlesztési Koncepciója. Bp.

— Barta Gy. (1998): Industrial Restruduring ar Deindustrialisation? 189-209. old. In: Enyedi, Gy. (ed): Social Change and Urban Restructuring in Central Europe. Bp., Akadémiai Kiadó.

— Barta Gy.- Beluszky P. (szerk) (1999): Társadalmi-gazdasági átalakulás a budapesti agglomerációban. Bp., Regionális Kutatás Alapítvány.

— Bellan E. (1998): Lesz-e Budapest nemzetközi pénzügyi központ? 59-83 old. In: Barta Gy. (szerk): Budapestnemzetközi város. Bp., Magyar Tudományos Akadémia.

— Beluszky P. (1990): A polgárosodás törékeny váza. In: Tér és Társadalom, 3-4. 13-57. old.

— Beluszky P. (1999): Magyarország településföldrajza. Általános rész. Bp.-Pécs, Dialóg Campus Kiadó.

— Beluszky P. (2000): Egy félsiker hét stációja (A modernizáció területi különbségei a századelőn). Kézirat. Bp., MTA RKK.

— Gál Z. (1998): A pénzintézeti szektor területfejlesztési kérdései Magyarországon. In: Tér és Társadalom, 4. 43-69. old.

— Hamar J. (1998): A külföldi működőtőke beáramlásának szerepe és perspektívái Budapest gazdaságában és iparában. 79-92. old. In: Schweitzer I. (szerk): A budapesti ipar és építőipar fejlődésének középtávú prognózisa (1998-2007). Bp., KOPINT-DATORG.

— Horváth Gy. (1997): Európai integráció, keleti bővítés és a magyar regionális politika. In: Tér és Társadalom, 3. 17-57. old.

— Kiss J. (1998): Az ágazati gazdaságszerkezet szerepe a regionális differenciálódásban Magyarországon. In: Tér és Társadalom, 1-2. 138-162. old.

— Lengyel L. (2000): A rendszerváltás, s ami utána jön. Népszabadság, március 25. 23-25. old.

— Sassen, S. (1991): The Global City. Princeton, New Jersey, Princeton University Press.

— Scott, J. A. (1998): Regions and the Warld Economy. Oxford, Oxford University Press.

— Tamás P. (1995): Innovációs folyamatok a magyar gazdaságban. Bp., Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság.

— Tiner T. (1998): Budapest és a távközlés fejlődése. 141-163. old. In: Barta Gy. (szerk): Budapest - nemzetközi város. Bp., Magyar Tudományos Akadémia.

— A Budapesti Agglomeráció Fejlesztési Tanácsának Területfejlesztési Koncepciója. Készítette: Régió 8 Szakértői Munkacsoport, Bp., 1999.

Képek forrása
— Budapest tradicionális iparterületei
Budapest 1:20000 méretarányú térképe, 1986. Az 1998. évi felmérés anyaga. Szerkesztette: Kiss Éva, MTA FKI. Készült: Az OTKA F016238 sz. kutatás keretében 1998-ban.

— Jelentős iparral rendelkező városok a budapesti agglomerációban
Barta Györgyi Industrial Restructuring in the Budapest Agglomeration 1999.30 old.