C. jegyzeteiből
2./
A felejthetetlen domborzatú város
most mindkét partja remeg mintha élne
a két rész határa előtted szürke víz rajta sziget úszik ami
laposan nyújtózik és hosszan
ível észak felé csak itt-ott villan mintha térde volna
talán egy nőnek de
az is lehet csupán csak barna föld
romok keményen megmunkált terek a vastagodó fák közé beékelődve
rejtenek dőlt ajtót omló falat ahol
az idő végül nem hagy hátra mást csak egy nevet
hídon átkelés vágy vagy félelem
a nyugodt lebegést a láb zavarja és az egyre inkább éledő szél
önző mint bármelyik elem jajongó csapat sirályt taszít a partra
megáll majd visszahőköl
a szárazföld fölött szétoszló enyhe hőtől
a gondolat hiányzik csak szél van meg a víz
nap közhelyes alábukása
a korong lehull
vöröses váza egyre
laposabb és lüktetőbb mintha most
gyorsabban mozdítana az idő mindent
a hídról végül le kell mondani
akár a lebegésről
a partnál megszűnik a szél talán
nyugalomról árulkodik mint csönd a
sötétről
mi közel van látni lehet pedig nem látni kéne
a túlsó part úgy búcsúzik hogy nincs
és az a térd se térd így visszanézve
Kapcsolódó írások:
- Szöllősi Mátyás: Állapotok Csak három év. Csupán csak három év. Egy filmen nézem...
- Szőllősi Mátyás: Állapotok Kinyitják az ajtót és te betódulsz, akár egy sereg, megállíthatatlanul....
- Szöllősi Mátyás: Állapotok Igen, aznap is fölkeltem talán, s ha fölkeltem, egészen biztosan...
- Szöllősi Mátyás: (cím nélkül) Már előtte éreztem hogy vége van mintha egyszerűen csak kimarták...
- Szöllősi Mátyás: Állapotok Lemásztam rólad. Nem érzem a tested. Utcára lépek – megkönnyebbülés....