2011 novemberében Ókovács Szilveszter, az Operaház két hónappal korábban kinevezett kormánybiztosa kirúgta az Operából Győriványi Ráth György karmestert, akinek főzeneigazgatói státusát már korábban megszüntette. Ókovács Szilveszter kormánybiztos szerint Győriványinak azért kellett mennie, mert rontotta az Operaház hitelét A karmester újságcikket írt az intézményt érintő konfliktusról, amelyet az okozott, hogy a világhírű berlini karmester, Christoph von Dohnányi lemondta a Magyar Állami Operaházban tervezett fellépését. Dohnányi azzal indokolta visszalépését, hogy nem kíván olyan városban fellépni, „amelynek főpolgármestere az egyik színház vezetését két ismert szélsőjobboldali antiszemitára bízta”. A berlini karmester ellen Ókovács ezután pert helyezett kilátásba. Erre reagálva Győriványi a Népszabadságban azt írta, hogy Christoph von Dohnányinak nem is volt szerződése az Operaházzal, mert „nem volt olyan felelős gazdasági vezető, aki alá merte volna írni az évad szerződéseit” az intézményt érintő forráselvonások után.

 

– Ön az elmúlt tíz év alatt háromszor is volt főzeneigazgatója a Magyar Állami Operaháznak. Illetve legutóbb megbízott főzeneigazgató. Ez az egyszemélyes fluktuáció jellemzi is talán e nagy nemzeti intézmény hányatott történetét. Mi volt az oka ennek?

– A különböző alkalmakat külön kellene vizsgálnunk.

– Kezdjük a tíz évvel ezelőttivel. 2001-ben nevezték ki először.

– Pályázattal kerültem oda, és 2001. április 1-jétől neveztek ki öt évre, de csak 2002. június végéig dolgozhattam mint főzeneigazgató. Úgy gondolom, hogy az alatt az idő alatt azért az talán kiderült, hogy nem vagyok ugyan problémamentes ember, de az operához mint műfajhoz és annak megszervezéséhez értek.

– Én azért úgy emlékszem, hogy magát több dolog miatt is támadták. Egyrészt a miatt a koncepció miatt, amely – tévesen – „staggione rendszerként” került be a köztudatba, de amely koncepcióról az volt az általános vélemény, hogy a Magyar Állami Operaház esetében működésképtelen. Valamint azért is haragudtak sokan, mert túl sokat vezényelt külföldön.

– Kezdjük ott, hogy staggionéről én személyesen soha nem beszéltem. Az úgynevezett block szisztémát tartottam megvalósítandónak, amit gyakorlatilag én vezettem be 2001-ben, és azóta is így működik a színház, és ezzel a rendszerrel nincs is semmi baj.

– Vagyis ez jó módszer volt, csak akkor az ott dolgozó emberek nem értették?

– Félreértették, rosszul interpretálták, de végül is a többség belátta, hogy sokkal működőképesebb, mint a korábbi gyakorlat. Ami miatt valóban komoly támadások értek, hogy gyakorlatilag nem vezényelek az Operaházban, hanem csak igazgatok. Ebben igazuk volt, nekem ugyanis az volt a koncepcióm, hogy ameddig az átalakulást nem „vezényelem le”, addig nem vezényelek az árokban zenét.

– Az nem volt igaz tehát, hogy túl sok időt töltött az Operaháztól távol, merthogy külföldön igen sok munkát vállalt, és hogy ezért nem eléggé törődött az Operaházzal?

– Néhány korábban lekötött külföldi szereplésemet abszolváltam ugyan, de szinte folyamatosan ott voltam a színházban. Bár tény, hogy utaztam is, de én akkor is, most is abban hiszek, hogy a Magyar Állami Operaházat nem lehet magas szinten kizárólag magyar művészekkel fenntartani.

– Elküldték ugyan, de végül a munkaügyi perben maga nyert. Jól tudom?

– Igen, a kormányváltás miatt küldtek el. Az új kulturális miniszternek, Görgey Gábornak az volt az egyik első ténykedése, hogy engem elmozdított. Ez nyilvánvalóan politikai döntés volt. Miközben az is igaz, hogy az én működésemnek mindig is voltak és vannak ellenzői. Tény, hogy sok feszültséget keltek magam körül, ezt nem tagadom.

– Ez miért van így?

– Nézze, a karmesteri pályámon azt szoktam meg, hogy döntenem kell. Na már most ez a művészéletben Magyarországon nem megszokott. A határozottság mindig feszültséget keltett, emiatt nemcsak nekem voltak konfliktusaim, ez minden vezető legnagyobb problémája a Magyar Állami Operaházban. Addig népszerű, ameddig mindenki úgy gondolja, hogy az ő embere, mert mindent ő fog elénekelni, de mihelyst kiderül, hogy ez nem így van, abban a pillanatban ellenszenvessé válik a mindenkori vezető.

– De amikor magukat úgynevezett alkalmatlanság miatt Görgey Gábor irányításával elküldték az Operaházból, és Locsmándi Miklós főigazgatóval együtt munkaügyi pert indítottak, azt a főigazgató nem nyerte meg. Ezek szerint mégiscsak fölmerült, hogy az Operaházat nem tökéletesen vezették.

– Az alkalmatlanság munkajogi definícióként egészen mást jelent, mint a hétköznapi életben. Egy vezetőt könnyen el lehet mozdítani a magyar jog szerint, de egy közalkalmazott karmestert nem. Locsmándit ezért nem kellett visszahelyezniük. Engem mint karmestert viszont igen.

– Újabb zaklatott időszak következett, 2003-ban Szinetár Miklós főigazgató Petrovics Emilt nevezte ki főzeneigazgatónak, majd ismét gyors változás, s két év múlva Hegyi Árpád Jutocsa mellett újra megbízott főzeneigazgatóként dolgozott. Azt hiszem, ezzel a Magyar Állami Operaház legújabbkori történetének egyik legbotrányosabb periódusát fogta ki.

– Hegyi Árpád Jutocsa pályázatot nyert a csapatával. Ennek a csapatnak Keselyák Gergely volt a tagja mint főzeneigazgató. Amikor Hegyi Árpád Jutocsa elképzeléseit elkezdte megvalósítani, ő is elvesztette a népszerűségét, és egyre fogyott körülötte a levegő. Ekkor Keselyák Gergely kilépett ebből a helyzetből, és Hegyi Árpád Jutocsa arra kért, ameddig a helyzet nem tisztázódik, vállaljam, hogy segítek az intézmény irányításában, zenei és művészeti téren. Igent mondtam. Az akkori tevékenységem addig tartott, amíg Vas Lajost ki nem nevezték az Operaház élére.

– A második főzeneigazgatói periódusában már kicsit másként látta a teendőket?

– Az eredeti elképzeléseimen nem nagyon szerettem volna változtatni. Sőt azokat ma is jónak tartom. De ahogy az utóbbi időben többször is elmondtam, beláttam, hogy valóban alkalmatlan vagyok a Magyar Állami Operaház vezetésére. Egyszerűen azért, mert nem tudom azokat a játékszabályokat elfogadni, amelyek ott és körülötte kialakultak.

– Mondjon ezek közül néhányat!

– Ahogy már utaltam rá, a mindenkori művészeti vezetőnek egyértelmű döntéseket kell hoznia. Remélhetőleg ezeket a döntéseket jól hozza meg. Azonban én például képtelen vagyok úgy meghozni a döntéseimet, hogy mindenkinél jó legyek. Ezért aztán több ellenséget szereztem magamnak, mint barátot. Ez pedig nem valami jó eredmény.

– Fischer Ádám követte magát ebben a pozícióban, azután, hogy Hiller István miniszter kinevezte Vas Lajost főigazgatónak. Az ő tevékenységét hogyan értékeli?

– Önző leszek, a saját szempontomból értékelem. Régóta szerettem volna az Operaházban vezényelni…

– Nem hívták egyáltalán?

– Nem, korábban egyáltalán nem hívtak. 2001-ben saját magam vállaltam, hogy nem vezényelek, 2002-ben az elküldésem után meg egészen 2005-ig, a visszakerülésemig gyakorlatilag feketelistán voltam az Operaházban. Vas Lajos és Fischer Ádám vezetése úgy döntött – mivel engem a bíróság már korábban visszahelyezett az állásomba, ahol évekig munka nélkül vettem fel a fizetésemet –, hogy mégiscsak használnak engem, és megbíztak egy Tannhäuser-előadás elvezénylésével. Nagyon örültem, mert egyrészt nagyon szeretem a darabot, másrészt alkalmam volt a Magyar Állami Operaházban debütálni azután, hogy kétszer már főzeneigazgatója voltam. Nagy kritikai és zenei sikere volt, úgyhogy ennek következtében a Magyar Állami Operaházban már rendszeres vendégként léphettem fel. Tehát ezt az időszakot pozitívan láttam – a saját szemszögemből. Ha a főzeneigazgatói elképzeléseimre gondol, akkor nem láttam olyan jónak. Nekem mindig az volt a legnagyobb problémám a Magyar Állami Operaházban, hogy teljesen szervezetlen és hektikus a működése. Azon lehet vitatkozni, hogy X. Y. jobban vezényel egy darabot, mint Z., vagy érdekesebb egy modern rendezés, mint egy hagyományos. Emellett és ezzel szemben is mindig vannak érvek. De az nem lehet vita kérdése, hogy egy próbára be kell menni és ott próbálni kell, és hogy olyan karmestereket kell hívni, akik szeretnek és akarnak dolgozni és tisztességes színvonalat érnek el, valamint hogy olyan zenekar kell, amely lelkesen és jól játszik, ahol a tagok nem váltogatják egymást annak alapján, hogy éppen melyikük ér rá. Tehát vannak olyan alapvető elveim a színházgyakorlattal szemben, amelyek Fischer Ádám idején sem valósulnak meg. Hadd legyek nagyképű: ezek a dolgok pont a 2001 és 2002 és a 2010 és 2011 közötti periódusban működtek, amikor én voltam a főzeneigazgató.

– Amikor Fischer Ádám lemondott, Vas Lajos önt nevezte ki megbízott főigazgatónak.

– Vas Lajos főigazgatói megbízása végén kinevezték Horváth Ádámot miniszteri biztosnak. Ez nagyon jó ötlet volt szerintem, én már 2005–2006-ban magam mellé vettem Horváth Ádámot, mert egészen kivételes menedzseri képességei vannak. Nagyon jól tud a szponzorok és támogatók nyelvén, valamint a lelkesítő erejével tud hatni az alá beosztott emberekre. Már 2005–2006-ban nagyon segítette a munkámat. Amikor miniszteri biztos lett, azt mondta, velem szeretne dolgozni.

– Vas Lajos ebbe minden további nélkül belement annak ellenére, hogy önt korábban az őt kinevező kormány küldte el?

– Én azt hiszem, hogy Vas Lajos előtt világossá vált – hisz addigra már elég sokat vezényeltem az Operaházban –, hogy azok a híresztelések, amelyeket terjesztettek rólam, nem voltak helytállóak. Pozitív hangulat kísérte karmesteri működésemet. Így elfogadta Horváth Ádám kérését.

– Csakhogy – bár Réthelyi Miklós miniszter kinevezte Horváth Ádámot főigazgatónak – a miniszterelnök szinte percek múlva visszavonta a kinevezést. Mit szólt ehhez?

– Amikor Horváth Ádám miniszteri biztos lett, épp megtörtént az Operaház rehabilitációja, hiszen az akkori hiányt visszapótolták. Tehát úgy kezdhettünk a munkához, hogy nagyjából tudtuk, miből gazdálkodhatunk, s hogy nem kell óriási deficitet magunk előtt tologatnunk. Ráadásul Szőcs Géza államtitkár annak adott hangot, hogy a kulturális kormányzat szeretné a Magyar Állami Operaházat bevonni a nemzetközi vérkeringésbe, hogy nemzetközi rangú színházzá válhasson az intézmény. Elkezdtük a következő évad előkészítését, sőt az azután következő időszakra is lekötöttük az énekeseket, műsorokat. Ekkor egy szép napon valaki fölkelt reggel, és úgy döntött, hogy az Operaháztól elvonnak közel egymilliárd forintot. Ez ugyebár az éves költségvetés egyötöde, szinte a teljes keret, amit az Operaház a fellépőire fordít az év folyamán. Ettől kezdve manőverezhetetlenné vált az intézmény. A szerződéseket nem lehetett aláírni, mert nem volt rá fedezet, megállt a tervezés, és a gondolkodás esélyének is vége szakadt. Az életünk pokollá vált. Horváth Ádám, aki nehezen veszti el a lelkesedését, egy kicsit pozitívabban látta a helyzetet, abban bízott, hogy majd ő meggyőzi a politikusokat. Nem így történt, mert a kulturális minisztériumban sem egységes koncepció alapján folyik a munka és a döntéshozás. Ahogy ma az egész országban, úgy ezen a területen is ahelyett, hogy közös erővel és a szakma bevonásával eldöntenék, hogy mit szeretnének csinálni, és aztán együtt húznák a szekeret, még az egy oldalon állók között is napi csatározások folynak. Ezeknek az államtitkárokon keresztül a miniszterig és a miniszterelnökig jó néhányan részesei.

– Mit gondol, mi lehetett az oka, hogy maga a miniszterelnök hozott döntést ebben az egyáltalán nem hozzá rendelt kérdésben?

– Ez egy borzasztó nehéz kérdés, mert én nem hiszem, hogy a miniszterelnök napi szinten foglalkozik az Operaház ügyeivel.

– Ezek szerint mégis…

– A miniszterelnöknek súgói vannak. Az itt a nagy kérdés, hogy kik a súgói. Azt tudjuk, hogy a miniszter, akinek ez a feladata, támogatta Horváth Ádámot, sőt alá is írta vele a szerződést, lévén hogy hivatalos pályázaton nyert.

– De mi történhetett az aláírást követően? Vajon kik súghattak a miniszterelnöknek?

– Az nem egészen világos, csak arra tudok gondolni, hogy a miniszterelnök tudomására juthatott a pénzelvonás, s hogy ennek következtében rossz irányba mennek az Operaház ügyei. Hogy ezért tette-e meg azt a lépést, amelynek véleményem szerint a jogszerűségét is erőteljesen meg lehet kérdőjelezni, hogy egy tollvonással elvette Horváth Ádám megbízását, nem tudom. Egy biztos, hogy Ókovács Szilvesztert miniszteri biztosnak nevezte ki, és hogy azóta az Operaház teljes tönkretétele van folyamatban.

– Ókovács Szilveszter hirtelen kinevezése ön szerint minek volt köszönhető?

– Ókovács Szilveszter már 2001-ben, amikor még nagyon fiatal volt, talán harmincéves lehetett, már akkor szeretett volna operaigazgató lenni. Közismert volt, hogy folyamatosan ostromolta a Fidesz belső köreit azért, hogy az Operaház igazgatója legyen. Tehát az nem lepett meg senkit, hogy ő az egyik aspiráns.

– Annak ellenére, hogy kinevezésekor éppen a Duna TV elnöke volt?

– Arról is beszéltek már, hogy a Duna TV-nél nem lesz sokáig elnök, tehát nyilvánvaló, hogy kereste a helyét. A helyzet adva volt.

– Maguk közt volt konfliktus korábban?

– Hát én vittem az Operaházhoz. Konfliktus addig nem volt köztünk, amíg ki nem derült, hogy amivel megbíztam, arra nem volt képes. Ezért aztán úgymond igazi barátság nem szövődött közöttünk.

– Mit jelentett, hogy nem teljesítette az elvárásokat?

– Ez egy másik beszélgetésnek lenne inkább a tárgya. Most legyen elég annyi, hogy köztudottan az Operaháznak akkor is és ma is az egyik rákfenéje, hogy a közpénzek kézen-közön eltűnnek. Nekem egy abszolút megbízható emberre volt szükségem, aki állandóan rajta tartja a szemét a műhelyeken, hogy ne történhessen visszaélés. Én nem ismertem Ókovács Szilvesztert, de úgy mutatkozott be, mint aki maga írja Orbán Viktor beszédeit. Ráadásul egy barátom mutatta be, tehát úgy gondoltam, rábízhatom ezt a feladatot. De sajnos nem hozta a várt elvárásokat.

– Ez elég rosszul hangzik, de akkor ezek szerint nem fog erről részleteket elárulni.

– Valóban nem szeretnék részleteket mesélni erről. A lényeg, hogy Ókovács Szilveszternek alkalmasabb helyet kerestünk. Akkoriban abban gondolkodtunk, hogy az Operaház és az Erkel Színház együtt tud működni. Őt bíztuk meg tehát ennek előkészítésével, mint a leendő Erkel Színház vezetőjét. El is kezdte az előkészítést, de ekkor megváltak tőlünk. Az én embereim közül csak ő maradt.

– Mindezek után a harmadik főzeneigazgatói megbízatása idején, amikor Ókovács Szilveszter elfoglalta miniszteri biztosi székét, kiéleződött a konfliktus önök között. Mi történt pontosan?

– Ókovács Szilveszter megérkezésekor gyakorlatilag világossá vált, hogy mi egymással nem fogunk tudni dolgozni, egy közös közleményben ki is fejeztük, hogy megválunk egymástól. Pontosabban azt, hogy ezentúl nem leszek megbízott főzeneigazgató, mert ő szeretne olyannal dolgozni, akivel tud. Én pedig végzem karmesteri tevékenységemet. Azonban rögtön az első alkalommal, mihelyst megszáradt a tinta az új szerződésemen, amely konfirmálta az előadásokat pontosan, dátummal és címmel, az első dolga az volt, hogy lemondta a Rajna kincse premierjét, amivel gyakorlatilag helyből a legfontosabb előadástól fosztott meg.

– A végleges eltávolítása a házból a Dohnányi-ügy okán történt. Ugyanis alaposan „kipakolt”, amit a kormánybiztos érthető módon nem nézett jó szemmel. Ezek szerint igazán csak akkor telt be a pohár?

– Amikor Dohnányi, akinek nem volt érvényes szerződése az Operaházzal, ahelyett, hogy betegségre hivatkozott volna, ahogy a művészek általában az ilyen esetekben teszik, ezt a helyzetet fölhasználta arra, hogy az egyébként valóban nem túl ügyes kinevezéseket az Új Színházban nemzetközi erőtérbe helyezze. Ókovács a Népszabadság hasábjain arrogáns stílusban kioktatta Hamar Zsolt kollégámat, aki megvédte Dohnányit. Ezek után kénytelen voltam magam is az igazság mellett kiállni, hiszen pontosan tudtam, milyen ügyletek zajlanak az Operában. Már amúgy sem volt sok veszítenivalóm.

– Arról mit gondol, amit Dohnányi tett?

– Hát ez nagyon nehéz kérdés. Egyrészről nem először történik, sőt szinte már általános lett a gyakorlatban, hogy kiirkálnak pályázatokat a magyar törvényeknek megfelelően, majd ha valakik azt szeretnék, hogy a győztes pályázó mégse nyerje el a megpályázott helyet, simán el lehet intézni, hogy ne őt nevezzék ki. Mint Márta István vagy Horváth Ádám esetében. Ha már kényelmetlenek a törvények, inkább tessék nyíltan vállalni, hogy erőből neveznek ki valakit, de nem kéne eljátszani a fals pályáztatást. Tehát én ilyen szempontból semmiképpen nem értettem egyet azzal, amit az Új Színházzal műveltek. Hogy Dohnányinak a Filharmónia Társasággal való koncertjéhez igazán van-e köze az Új Színháznak, és hogy az Új Színház leendő igazgatója valóban antiszemita-e és valóban veszélyes-e ez a magyar demokráciára, erről nincs igazán véleményem, mert nem ismerem részletesen a munkásságát.

– Azért talán szokta néha olvasni, amit ők mondanak?

– Igen, de olvastam én már saját magamról is sok mindent, engedje meg, hogy ezt…

– Igen, csak az nem róluk szól, hanem ők maguk vallják.

– Nézze, ameddig én személyesen nem érzem a bőrömön az antiszemitizmust, addig nem szeretem kiabálni. De lehet, hogy van, akkor pedig Dohnányi jogosan tehette meg, hogy egy ilyen drasztikus eszközhöz fordul. A történet másik része viszont az, hogy a Filharmónia koncertjére csak meghívása volt, nem kötöttek vele szerződést. Én ebben nem is akartam állást foglalni, csak arra reagáltam, amikor Hamar Zsolt kollégám írt egy levelet Ókovács Szilveszter nyilatkozatára, amely szerint ő be fogja perelni Dohnányit. Hamar Zsolt megvédte Dohnányit, amire Ókovács minősíthetetlen hangú levélben reagált. Ezt már nem hagyhattam annyiban. Hát ez volt az a pont, amikor kirúgtak az Operából.

– Sértett embernek tekinti magát?

– Egyáltalán nem tartom magam sértett embernek, mert aki egy ilyen állást elvállal, annak nyilvánvalóan azzal a tudattal kell belemennie, hogy ez meg is változhat. Ugyanakkor természetesen pofont kapni az életben, az egy pillanatra mindig sokkolja az embert, pláne, hogyha ezt a pofont úgymond a saját barátai vagy legalábbis a saját barátai tudtával, illetve hallgatólagos beleegyezésével adják. Az én életemben a Magyar Állami Operaház nagyon-nagyon fontos szerepet játszott, de hát nélküle is éltem nagyon sok ideig, és bár remélem, ez az állapot nem tart örökké, addig is teszem a dolgomat. Azt igazán sajnálom viszont, hogy az általam nagyon szeretett Magyar Állami Operaház most még rosszabb úton halad, mint haladt bármikor. Gyakorlatilag eljátszottuk nemzetközi hitelünket, ma már mint provinciális színházról beszél rólunk a szakma. Halljuk, hogy Ókovács Szilveszter szerint nem baj, ha néhány évig nem lesznek premierek. Pedig egy színházban nagy baj, ha nincsenek premierek, mert hogyha nincsenek ünnepnapok, akkor a hétköznapoknak sincs értelmük. Kreálnak kétszáz fölösleges munkanélkülit a piacon, akinek semmi reménye nincs a világban, és létrehoznak egy olyan színházat – az Erkel Színházról beszélek –, aminek nagyon szép és fontos feladata lenne az országban, ha lenne hozzá pénz. De ha nincs pénz az Operaház működtetéséhez sem, akkor honnan gondolják, hogy lesz pénz még egy színháznak a működtetéséhez? Én úgy látom, hogy a háttérben olyan politikai döntésekről van szó, amelyek hallatán sikítania kéne mindenkinek, akinek számára fontos a magyar operajátszás, a magyar kultúra vagy bármi, ami ezzel kapcsolatos.

Kapcsolódó írások:

1. Váradi Júlia – Három interjú – Márta István: „Se MSZP, se Fidesz…” Márta István zeneszerző, zeneművész 1998 óta vezeti az Új...
2. Váradi Júlia – Három interjú – Baán László: „Mindig meg kell próbálni a jövőre készülni” A miniszterelnök 2011. október 1-jétől az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes...
3. SZINETáR MIKLóS, HEGYI áRPáD JUTOCSA, GYőRIVáNYI RáTH GYöRGY, KOVALIK BALáZS, KOVáCS JáNOS, VASS LAJOS, FISCHER áDáM : Heten a Magyar Állami Operaházról SZINETáR MIKLóS, HEGYI «RPáD JUTOCSA, GYőRIVáNYI RáTH GYöRGY, KOVALIK...
4. Váradi Júlia: Két beszélgetés az áltudományosságról Mérő László matematikus-pszichológus: Nincsen speciálisan magyar hülyeség Sarkadi Balázs kutatóorvos:...
5. „A szakmának kell kezdeményeznie” – Zoboki Gáborral beszélget Váradi Júlia Az terjed a városban, hogy a Budai Vár teljes rekonstrukcióját,...