A miniszterelnök 2011. október 1-jétől az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes koncepciójáért felelős kormánybiztossá nevezte ki Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum főigazgatóját. A kormánybiztosi megbízatás – múzeumi főigazgatói teendőinek meghagyása mellett – 2013. szeptember 30-ig szól. A határozat szerint a kormánybiztos feladata lesz az Ötvenhatosok terén kialakítandó új, nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes koncepciójának kidolgozása, megvalósításának és építészeti tervpályázatának előkészítése, kiemelt figyelemmel a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményeinek újraegyesítésére. A kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök irányítja, feladata ellátásáért a miniszterelnöknek felelős.

 

– Amikor 2011 februárjában Szőcs Géza egy Önnel közösen tartott sajtótájékoztatón a néhány héttel korábbi kormánydöntés alapján bejelentette, hogy a Szépművészeti Múzeum Ön által elképzelt és elengedhetetlennek tartott rekonstrukciója elmarad, az volt a benyomásom, hogy erősen megrendítette ez a szinte egyik napról a másikra meghozott döntés. Mégis az előremenekülés taktikáját választva egyetértéséről és támogatásáról biztosította az államtitkár által elmondottakat. A taktika sikeresnek bizonyult, hiszen nem sokkal később kinevezték az egész múzeumi negyed kialakításáért felelős kormánybiztosnak. Hogy pontosan mire is gondoltak a megbízói, s főleg hogy milyen financiális háttérrel kívánják mindezt megvalósítani egy csőd szélén álló ország fővárosában, arról semmit sem tudhatott, mégis elfogadta ezt a 2013 szeptemberéig szóló megbízást. Nem tartott, illetve nem tart-e ma is attól, hogy ezzel a döntésével visszamenőleg is megkérdőjelezheti azt az önről kialakult pozitív képet, amelyet a Szépművészeti Múzeum főigazgatójaként hosszú és kitartó munkával elért? Egy világos, áttekinthető hátterű és koncepciójú intézmény mellett most egy zavaros, ellentmondásokkal teli, tisztázatlan utcába tér be, amelynek nem lehet látni a végét.

– Kormányzati megbízatásom az új múzeumi negyed koncepciójának előkészítésére tartalmát és céljait illetően logikus folytatása annak, amit a Szépművészetiben az elmúlt hét évben végbevittünk: egy európai horizontú gondolat hazai megvalósítása a feladatom. Eddig egy korábban messze a lehetőségei alatt teljesítő múzeumi intézmény szunnyadó potenciáljának kibontakoztatása volt a célom. Most arra kaptam lehetőséget, hogy két év alatt egy világszínvonalú új múzeumi negyed koncepcióját dolgozzam ki.

– Ebben a gazdasági helyzetben?

– A megbízás azt is tartalmazta, hogy a negyed megvalósításának finanszírozása a 2014-től megnyíló új európai uniós költségvetési forrásokból képzelhető el. A kormány célkitűzése számomra világos, a bizonytalanság nem ebből fakad. A jelen helyzetben bármely olyan jelentősebb költségű állami projektnek, amelynek megvalósulási horizontja öt-hat év, szembe kell néznie azzal, hogy az ország és az unió gazdasági helyzete miatt a finanszírozás rendkívül bizonytalanná és kiszámíthatatlanná válik az elkövetkező években. De ebből nem következik, hogy álljunk le minden hosszabb távú tervezéssel, mert akkor végképp semmi európai léptékű közösségi fejlesztés nem fog megvalósulni ebben az országban.

– Ezt már korábban is így gondolta, amikor még csak a Szépművészeti Múzeum sorsáért volt felelős?

– Több mint húsz éve vagyok szereplője a kulturális közéletnek, a kultúraigazgatásnak. Voltam városi és állami tisztségviselő, most pedig jó ideje múzeumi főigazgatóként dolgozom. Így nyugodtan kijelenthetem, hogy elég jól ismerem a magyar kulturális szcénát. Ehhez még hozzáteszem, hogy gyerekkorom óta érdekel a történelem, amit ugyancsak elég alaposan tanulmányoztam. E kétféle ismeretanyagot alapul véve azt látom, hogy a rendszerváltást követően a magyar állami intézményrendszerben jóval kevesebb fontos döntés született meg, mint amire szükség lett volna. Ami azt jelenti, hogy az évtizedekkel ezelőttről megörökölt állami intézményrendszert görgetjük magunk előtt, az egészségügytől az oktatáson át a kulturális intézményhálózatig. Mindennek következtében az állami intézményrendszer teljesítménye a benne rejlő potenciálhoz és az iránta megnyilvánuló társadalmi elvárásokhoz képest elképesztő lemaradásban van. Ha öszszehasonlítjuk az eltelt húsz évet a kiegyezést követő húsz évvel, azt látjuk, hogy sokkal kevesebb látványos fejlődés történt. Ennek az a magyarázata, hogy a rendszerváltás utáni kormányok és döntéshozók nem rögzítették sem az állami, sem pedig az önkormányzati intézmények megújítására vonatkozó stratégiai célkitűzéseiket, vagy ha részlegesen lebegett is ilyesmi a szemük előtt, nem történt meg annak konzekvens végigvitele. Nem úgy, mint száz évvel ezelőtt, amikor mind Budapesten, mind az egész országban olyan fejlődés ment végbe, amelynek megvalósult eredményeit a mai napig élvezhetjük.

– Ezzel azt akarja mondani, hogy most van húsz év után először olyan ország- és városvezetés, amelynek végre olyan stratégiai céljai lennének, amiket meg is fog tudni valósítani?

– Mindig abban kell reménykednünk és közreműködnünk, hogy az éppen aktuális politikai vezetés megteszi, megtegye a régóta esedékes lépéseket ebben a témában. A jelenlegi kormányzati erő erre kellő választói felhatalmazást kapott, önkormányzati szinten is. Kormánybiztosként magam egy egészen szűk, ám példaértékűvé válható spektrumban kaptam felhatalmazást egy európai léptékű fejlesztés megvalósításának előkészítésére, amelynek része a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria újraegyesítése is.

– Korábban már utalt arra, hogy jónak tartaná e két intézmény egyesítését. Gondolom, azért megkérdezte erről a véleményéről a szakmát is. Vagy nem?

– Sajnos semmilyen érdemi szakmai vita nem alakult ki erről.

– Vajon miért?

– Nem engem kellene erről megkérdezni, mert én többször közzétettem ezt a véleményemet, sőt vitát is ajánlottam ebben a kérdésben. Érdemi vita mégsem indult el. Aki ebben az országban az államilag finanszírozott intézményrendszer bármelyik szegmensében dolgozik, pontosan érzékeli, hogy mennyire erősek a status quo fenntartására irányuló érdekek. Mivel ebben a szférában a piaci erők nem működnek, ezért az éppen fennálló helyzeten csak egy erős állami akarat, vagy egy finanszírozási válság változtathat. Szóval mély meggyőződésem, amit talán mások számára is látványosan igazolnak az elmúlt öt-hat év történései, hogy erőteljes kormányzati szándék nélkül, önmagukban az egyes szakmák nem akarják és nem is tudják kikínlódni a társadalom számára kívánatos reformjaikat.

– Ez bizonyára igaz, csakhogy nézzük a konkrét helyzetet. Ismeretesen a közelmúltig az volt az Ön által is támogatott szándék, hogy a Szépművészeti Múzeumot egy teljes körű átépítési processzussal kéne továbbreformálni. Erre az átalakításra komoly apparátus jött létre, amely alapos elemző és előkészítő munka és súlyos viták után küzdötte ki a véglegesnek kikiáltott építészeti tervet. Ön ezt akkor a védelmébe vette, sőt nagyra tartotta az elképzelést. Mostanra egészen másként látja?

– Nem, természetesen a térszint alatti bővítés melletti érveket, az abba fektetett ötéves munkát, annak eredményeit ma is érvényesnek tartom. Ugyanakkor az a terv is azzal indult, hogy volt egy kormányzati döntés, amely kiemelt uniós projektté minősítette a Szépművészeti Múzeum bővítését. A jelenlegi kormány ezt a döntést úgy módosította, hogy egy sokkal nagyobb ívű, komplex múzeumi fejlesztés megvalósítását irányozta elő. Ha ez valóban megvalósulhat, akkor nem volt hiábavaló az az öt év sem, amit a térszint alatti bővítés előkészítésére fordítottunk, hiszen enélkül ma minden bizonnyal nem lenne a kormány asztalán egy ilyen léptékű múzeumi fejlesztés terve.

– Ön a bővítés körüli korábbi vitákban mindig hangsúlyozta, hogy el szeretné kerülni, hogy a Szépművészeti ügye politikai csaták tárgya legyen. Nem gondolja, hogy a Szépművészeti Múzeum és Nemzeti Galéria összevonása, vagy akár a Budai Várban lévő intézmények megszüntetése is jócskán bekerült a politikai erőtérbe? A sajtóreagálások közül például jó néhányban felmerül, hogy a Nemzeti Galéria éléről a mostani hatalom gyorsan el akarta távolítani a korábbi kormány által kinevezett főigazgatót – ez, ugye, a jelenlegi ismert gyakorlat –, és az is gyanakvást kelt, hogy a Vár vajon miféle célt fog szolgálni a jövőben. Hogy esetleg a miniszterelnök szeretné odahelyeztetni a hivatalát. Ezek azért nagyrészt politikai kérdések is!

– Azért egyetlen intézményvezető elmozdításáért, ha valóban ez lett volna a cél, a kormány talán mégsem mozgatna meg nemzeti intézményeket és súlyos milliárdokat. Bármely kormányzatnak megvannak a maga egyszerű eszközei arra – láttunk erre példát eleget az elmúlt években –, hogy megoldjon ilyen személyzeti kérdéseket. Én határozottan úgy látom, hogy az Ötvenhatosok terére tervezett új múzeumi negyed nem politikai viták tárgya. Hogy mi lesz a Várral, az egy külön kérdés, de az nem része ennek a projektnek. A másik ügy az intézményegyesítés, amely szintén nem politikai konfliktus, bár szakmai viták itt természetszerűleg vannak, hiszen egy több évtizedes intézményi státus módosul. Az államnak azonban megvan a lehetősége, sőt a felelőssége is a tekintetben, hogy intézményeit racionálisan működtesse. A 2012. március 1-jei hatállyal újraegyesített Szépművészeti és Nemzeti Galéria leendő vezetőjeként nekem az lesz a feladatom, hogy itt több érték jöjjön létre, mint korábban a két külön működő intézményben. Száz százalékig meg vagyok győződve, hogy ez a döntés jót fog tenni a magyar művészet ügyének – ezért vállaltam ezt a megbízatást. Azt érzékelem egyébként, hogy az ellenzék józanul fölmérte az elképzelés pozitív oldalait. És persze normális helyzetben egy kormánydöntés önmagában nem kell hogy feltétlenül politikailag támadott üggyé váljon.

– Én nem hiszem, hogy ha emberi időn belül valóban létrejönne egy gyönyörű múzeumi negyed, kiváló múzeumépületekkel és jó kiállítási programokkal, az bárkinek fájna. Itt most azonban másról van szó. Arról, hogy váratlanul, előkészítés nélkül, a nyilvánosság és főleg a szakma bevonása nélkül már meg is hoztak egy igen lényegi döntést. Múlt idő. Tehát nem az a politikai kérdés, hogy jó lesz-e majdan az, amit a kormány stratégiai terveiben elképzel a múzeumokról, mert az még akár nagyon jó is lehet (még ha az államtitkár úr álmodozását a lóvasútról, az omnibuszról és a kéreg alatti úthálózatról sokan gyermetegnek tartják is). Hanem arról, hogy vajon miért volt ennyire sürgős a két intézmény drasztikus öszszevonása, továbbá még sokkal inkább arról, hogy egy ilyen válságos gazdasági helyzetben hogyan lehetne azt komolyan gondolni, hogy 2013-ra egy ilyen hatalmas, több tízmilliárdos projekt tervpályázati kiírása elkészülhet, és azt követően elkezdhetik megépíteni. Magyarország pillanatnyilag a bóvli kategóriában az összeomlás határán áll.

– Amit mond, abban számos kérdéskör összefonódik.

– Akkor nézzük ezeket egyenként! Kezdjük ott, hogy az az igen jelentős pénzösszeg, amit a Szépművészetire az Európai Uniótól nyertek, átirányítódik egy új projektre, úgy tudom, a Várbazár felújítására. Ezt az unió elfogadta?

– Ezt a döntést nemzeti hatáskörben meg lehetett hozni, nem kellett hozzá brüsszeli hozzájárulás. Ami pedig a múzeumi negyed finanszírozását illeti, ahogy azt már korábban is említettem, természetesen azt is csak uniós forrásokból tudjuk megoldani. Ha lesz unió, lesznek közös uniós pénzek is, tehát biztosított lesz a múzeumi negyed finanszírozása. Ha nem, akkor nem arról fogunk beszélgetni, hogy lesz-e múzeumi negyed, vagy sem, akkor a komplett magyarországi életet kell újragombolni, méghozzá mindannyiunkat nagyon súlyosan érintő módon. Ennek a szcenáriónak a lehetősége, legyen az bármekkora is, azonban nem írhatja felül az értelmes távlati gondolkodás lehetőségét és szükségét.

– Úgy tudom, ahhoz, hogy bármiféle uniós pénzre szert tehessen egy ilyen projekt, az államnak is be kell tennie egy arányos összeget. Ez mennyit jelent majd?

– Az uniós támogatási intenzitás az ilyen típusú nonprofit projektek esetében igen magas, 90 százalék, vagy akár afölötti is lehet, vagyis az államnak legfeljebb 10 százaléknyi összeget kell betennie. A múzeumi negyed 30-40 milliárd forintra becsülhető összköltségébe így maximum 3-4 milliárd forint magyar költségvetési szerepvállalással kell számolnunk. Csak összehasonlításképpen: a 4-es metró hét kilométernyi szakaszára fordítandó öszszegből közel húsz darab komplett múzeumi negyedet lehetne felépíteni.

– Vagyis a 4-es metró helyett inkább erre kéne fordítani az – egyelőre még nem létező – pénzt? (Mellesleg ezt nem most hallom először.)

– A metró megépítése, bármenynyi legyen is a végszámla, ma már visszafordíthatatlan folyamat. Persze nagyon sok, ám nem elégséges vita volt arról is, hogy ugyanezzel a pénzzel térfelszín fölött hogyan lehetett volna sokkal hatékonyabban szolgálni Budapest közlekedését, de ezen már túl vagyunk. Egy szó, mint száz, közel 600 milliárdot fog elkölteni rá az ország. Ennek a töredéke az, amit a múzeumi negyedre fogunk fordítani. Nekem a finanszírozást illetően az a meggyőződésem, hogy úgy kell készülni, hogy az ország működése nem fog leállni, ha most szűkösebben is, de igenis vannak lehetőségek, és egyszer vége lesz ennek a válságnak is. Ha nem ezt tesszük, csak súlyosbítjuk a helyzetet.

– A halál után is van élet, azt mondja.

– Ennél sokkal súlyosabb tragédiákat is túlélt ez az ország. Mindig meg kell próbálni a jövőre készülni, azt pedig csakis tervezéssel lehet. Ha most folyamatosan arra hivatkozunk, hogy nem lesz egy fillér se semmire, akkor minden ceruzát letehetünk.

– Még egyszer szóba hoznám a két múzeum összevonását A hirtelenjében meghozott döntés előkészítéséről, előzményeiről és pontos indokairól nem tudunk semmit.

– Igen, érdemes azon elgondolkodni, hogy mi a dolga a közhatalomnak, mikor és milyen mélységig kell bizonyos döntéseket meghoznia, mi a kormány saját kompetenciája, és hol kezdődik a szakmai, civil és egyéb egyeztetések köre. Annak, hogy egy állam a saját intézményeit milyen szervezeti intézménystruktúrában működteti, sokféle módja van. Például az összes nagy berlini múzeum egy igazgatás alatt működik, egyetlen vezérigazgatóval az élén. A Szépművészeti és a Nemzeti Galéria újraegyesítése után létrejövő integrált intézmény modelljére számos példa van a nyugati világban. Egyébként pedig amíg az új múzeumi negyed nem épül fel, a tényleges gyűjteményegyesítés fizikailag természetesen nem fog megvalósulni.

– Akkor miért kellett a döntést ilyen rapid módon meghozni, ha csak sok év múlva akarják gyakorlattá tenni?

– Ez az intézményi működést érintő adminisztratív összevonás. A Szépművészeti és a Nemzeti Galéria az első ilyen. Az elkövetkező fél évben a múzeumi integrációk sokasága fog létrejönni vidéken is és Budapesten is. Ennek egyik oka a válság, amely kikényszeríti a racionálisabb intézményi működést.

– Ebben az esetben egyetlen álláshely, a Galéria főigazgatójáé szűnt meg. Ez annyira nagy megtakarítást nem jelenthet. Nem beszélve arról, hogy azért talán nem ártana előzetesen hatástanulmányokat, szakmai elemzéseket végezni, s csak akkor dönteni, ha ezek bizonyítékokat szolgáltatnak.

– A racionálisabb működés nem pusztán gazdasági racionalitást jelent, hanem az intézményi stratégia megújítását is. Bár nyilván komoly feladatot fog jelenteni a Nemzeti Galéria 2011 végére már közel 100 millió forintra felhalmozódott adósságállományának a konszolidálása is, s ez már önmagában is indokolhatna egy jelentős intézményi reformot. Ám sokkal fontosabb, hogy újragondoljuk nemzeti képzőművészetünk stratégiai érdekeit, és ennek megfelelően fogalmazzuk újra a nemzeti képzőművészeti gyűjtemény küldetését és mindennapi működését. A Szépművészeti és a Galéria újraegyesítéséről beszélünk, hiszen a Magyar Nemzeti Galériát, a magyar művészeti anyagot 1957-ben egy miniszteri döntéssel operálták ki a Szépművészeti Múzeumból. Több mint ötven évünk van tehát megítélni, hogy mennyire sikeresen képviselte Európában a Magyar Nemzeti Galéria mint intézmény a magyar képzőművészet érdekeit. Ez alatt a több mint fél évszázad alatt a Magyar Nemzeti Galéria soha egyetlen önálló kiállítással nem jutott be a nyugati világ valóban jelentős múzeumainak falai közé. S ez nem a magyar balsors eredője, hiszen az összes többi művészeti águnk legjelesebb képviselői – színházaink, zenekaraink, táncművészeink, filmeseink, íróink és sorolhatnám tovább – a saját intézményrendszerükben eljutottak a legrangosabb európai helyekre. A katasztrofálisan gyenge intézményi teljesítménynek nem a Galériában őrzött nemzeti anyag és az ott dolgozó kurátorok kvalitásainak hiánya az oka. Hanem az, hogy helytelen döntés volt kiszakítani a magyar művészetet az európai kontextusból. A Magyar Nemzeti Galéria nem sáfárkodott elég jól sem a rábízott nemzeti művészeti értékkel, sem pedig az ott dolgozó tudományos erőkkel. Én azt vállaltam, hogy mind a két intézmény működésének valós értékeit megőrizve fogom a nemzeti művészeti gyűjtemény pozícióit újradefiniálni és megerősíteni, Magyarországon és Európában is. A puding próbája az evés. Ha úgy ítéli meg bármelyik eljövendő kormányzat, hogy ez egy téves kísérlet volt, hogy mind a Szépművészeti, mint a Galéria rosszabb pozícióba került, akkor majd másként döntenek.

– De addigra nem lesz Galéria, mert a Galériát a Várból azért csak ki akarják szervezni…

– Ez, ahogy már mondtam, legkorábban 2017 végén történhet meg, hisz ezen időpont előtt nem készülhet el az új múzeumi negyed, ahova a költözés történne. Minimum egy választás lesz addig, vagyis egymást követő kormányoknak kell jóváhagyniuk a most eldöntött irányt. Ez kellő legitimitást ad a majdani végeredménynek.

– De akkor miért kellett ezt ilyen gyorsan csinálni?

– A több mint fél évszázados gyenge teljesítményt nézve korántsem volt gyors ez a kormánydöntés, s azért az intézményi gazdálkodás mutatói is sürgették a racionálisabb működési modell létrehozását. S ez csak az első lépése annak a folyamatnak, ami több más országos múzeumot is érinteni fog.

– Ismeri a részleteket is ezzel kapcsolatban?

– Valamelyest igen, de részletekről csak a kultusztárca tud felvilágosítással szolgálni.

– Azt olvasom, hogy a kormánybiztosi megbízatását ingyen végzi. Ez igaz?

– Igaz.

– Miért? Múzeumi főigazgatóként túl van fizetve, vagy más oka van?

– Úgy gondoltam helyesnek, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben ez egy fontos és méltányos gesztus, hogy ez a megbízatás a Szépművészeti Múzeummal kapcsolatos munkaköri kötelességeim közé sorolódjék.

– De ebben az esetben nehezen lehet majd számon kérni, hogy milyen mértékben teljesítette a munkát. Ha úgy dönt, hogy valami miatt hanyagolja a dolgot, senki nem vonhatja ezért felelősségre.

– Kormánybiztosi megbízatásomat, ha a kormány nem elégedett a teljesítményemmel, bármikor viszszavonhatják.

– Orbán Viktorral szokott a megbízatásáról személyesen tárgyalni?

– A stratégiai pontokkal kapcsolatban igen.

– Például?

– Például akkor, amikor meg kellett őt győzni, hogy ez egy jó és helyénvaló döntés. Ezt vele alaposan végigbeszéltük.

– Ezek szerint sikerült őt meggyőzni. De nem tart-e attól, hogy esetleg ebben a kérdésben is – mint az utóbbi időben nem kevés ügyben – más történik, mint amire a kormány ígéretet tett?

– Ezt a kormányt nem azért szokták kritizálni, mert túl gyakran eltérne a saját maga szabta irányvonaltól. Az pedig biztosan tudható, hogy megvalósulása esetén ez a projekt két vagy akár több kormányzati cikluson is át fog ívelni – vagyis csak akkor tud megvalósulni, ha egymást követő több kormányzati ciklus miniszterelnöke, legyen az bárki, erre rábólint, és tartja a szavát. Én bízom benne, sőt biztos vagyok benne, hogy ez olyan ügy, amely méltó a hosszú távú kormányzati bizalomra.

– Ebben a pillanatban Magyarország állapota mind gazdaságilag, mind társadalom-lélektanilag, mind politikailag végtelenül rossz. Ilyen helyzetben hogy tud higgadtan és nyugodtan tárgyalni a kormánnyal?

– Azt gondolom, pont ilyen helyzetben van szükség néhány ilyen felemelő ügyre, amit az emberek, pártállásuktól függetlenül, a nemzeti közösség érdekében állónak tudhatnak. Én ezt képviselem a kormánnyal való egyeztetések során.

Kapcsolódó írások:

1. Váradi Júlia – Három interjú – Márta István: „Se MSZP, se Fidesz…” Márta István zeneszerző, zeneművész 1998 óta vezeti az Új...
2. Váradi Júlia – Három interjú – Győriványi Ráth György: „Az Operaház teljes tönkretétele van folyamatban” 2011 novemberében Ókovács Szilveszter, az Operaház két hónappal korábban kinevezett...
3. „A szakmának kell kezdeményeznie” – Zoboki Gáborral beszélget Váradi Júlia Az terjed a városban, hogy a Budai Vár teljes rekonstrukcióját,...
4. Váradi Júlia: Két beszélgetés az áltudományosságról Mérő László matematikus-pszichológus: Nincsen speciálisan magyar hülyeség Sarkadi Balázs kutatóorvos:...
5. Váradi Júlia: Hijnyepédia Váradi Júlia Hijnyepédia Szócikkek a rendszerváltás kulturális enciklopédiájából, avagy amit...