Mélyi József: Három fokozat

Ki tudja, milyen lesz a jövő? Negyven évvel ezelőtt a Three Degrees egyik slágerében azt énekelte, hogy „mi vagyunk az a generáció, amely benépesíti majd a Holdat”. A Hold persze továbbra is üres, az a bizonyos generáció pedig Magyarországon már nem is emlékszik a régi szép időkre. Mostanában mégis úgy tűnik, mintha elevenebb lenne a múlt, mint ahogy azt néhány évvel ezelőtt gondoltuk: az X-Faktorban sztárvendég lett az Omega, a közszolgálati tévé vetélkedőjében a harmincéves vendégek kórusban éneklik megfejtésként a régi V’Moto-Rock slágereket. Mintha a hetvenes évek elején a fiatalok a tévéstúdióban Tabányi Mihály harmonikájára Weygand Tibor slágereit dalolták volna. Halló, fiúk, halló, lányok, itt valami eltolódott.

S ha ilyen lendülettel érkezik a múlt, akkor ki tudja, milyen lesz a 2013-as év a képzőművészetben! Valószínű, hogy addigra konkrét formát ölt a Nemzeti Szalon ötlete, új irányelvek szerint szerveződik már a magyar képzőművészet külföldi megjelenése: újjáalakul a Müncheni Iskola, Bécsben működni kezd a Ma. Itthon gőzerővel alakul a 2014-es Budapest Biennále programja, sajnos nehezíti a szervezést, hogy az európai országokból érkező műalkotások vámolásához 2013-tól ismét szükséges az Ata-Carnet. Az előkészületek jegyében az Ernst Múzeum az év elejétől a határon túli magyarok kiállítóhelye lesz. Január elsejétől a fiatal művészek szervezetei immár a Magyar Művészeti Akadémia égisze alatt működnek, irányításukban a korábbi vezetőségek egy-egy tagja is részt vehet. Az Akadémia hetilapja egyébként újévi vezércikkében élesen elítéli a Szabad Európa Rádióban az Európai Iskola sorsáról elhangzott glossza álneves szerzőjét.

Szintén az év elején az Összmagyar Kulturális Tanács élére kinevezett Szőcs Géza újabb tervekkel áll elő, a Képzőművészeti Főiskola helyére költözzön a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum, az egykori egyetem megmaradt szakjai (anatómia és faszobrászat) elférnek a Kecskeméti Fotómúzeum épületében. Januártól az állami vállalatok együttműködési szerződést köthetnek az egykori művész-tanárokkal, akik festeni, mintázni tanítják a közmunkában foglalkoztatottakat. Mivel az Európai Unió támogatására már nem számíthatunk, az újonnan alakult Nemzeti Minisztérium kulturális főosztályának vezetője az Andrássy negyed kialakításához magántőke bevonását szorgalmazza; ennek jegyében a kormány Fásy Ádámot magas állami kitüntetésre terjeszti fel. Újabb állatszobrokat avatnak országszerte – írja a Magyar Nemzet.

A képzőművészetben – mint az élet más területein – a legsúlyosabb probléma természetesen a pénzhiány: a lassú, de ütemes infláció felfalja az NKA vizuális forrásait, ebből kifolyólag el kell dönteni, elhalasztják-e a Biedermeier Évet. A legnagyobb intézményi átalakulás nyomán az öszszes múzeumot a Múzeumi Igazgatóság alá rendelik, a Műcsarnoktól a Népstadion egykori épületéig húzódó területen 2019-re felépítendő – a Sportmúzeumot és Bajor Gizi Színészmúzeumot is magába foglaló – Nemzeti Múzeumi Negyed finanszírozására téglajegyeket bocsátanak ki. 2013 januárjában a Petőfi rádió emelt díjas esemes-játéka keretében minden hétköznap belépőjegyeket lehet nyerni a Szépművészeti Múzeum Bán Béla élete és kora című kiállítására. A hallgatóknak csak azt kell eltalálniuk, hogy Demjén Rózsi híres dalában miből is van a Hold.

 

 

Kapcsolódó írások:

  1. Mélyi József: A labda és a léggömb Ha valaki az elmúlt két évtizedre fokuszálva megvizsgálná a múzeumokkal...
  2. Mélyi József: Atombomba a Kálvin téren „A Kálvin téren egy autóbusz nekirohant egy fának.” Így kezdődik...
  3. Mélyi József: A tér mint lakmuszpapír (Budapest, V. kerület, Szabadság tér.) A kilencvenes évek eleje óta van egy külön bejáratú budapesti...
  4. Mélyi József: Tisztességes séta Elkészült a Budapest szíve program jelentős darabja, a nagy terv...
  5. Mélyi József: Az eltűnt idő legújabb bizonyítéka Néhány hónappal ezelőtt egy német művészettörténész-hallgatóval találkoztam, aki diplomamunkáját...
Cimkék: jósda, Mélyi József