Tiltották, égették, de megmaradt: ma is úgy gondoljuk, hogy jó és rossz, fény és sötétség harcol egymással a világban. Színházi jó és színházi rossz, és, amilyen szerencsénk van, pont a politikai jobb- és baloldal mentén van a szakadás, a bal a fény és a tehetség, a jobb a sötét tehetségtelenség. Vannak, persze, kellemetlen emberek, a jobbosnak gondolt és júniusban még ennek megfelelően kezelt Márta Istvánt muszáj volt megszeretni az őszre, amikor letették az Új Színház éléről, szerencsére azóta más felelős pozícióval kínálták meg, és helyreállt a világ rendje. Talán tehetségtelensége miatt látszott jobboldali kötődésűnek Nagy Viktor, akit Forgács Péterre cseréltek Győrben. Pontosan nem látni utólag sem az akció értelmét, a műsorpolitika és a színvonal egy fikarcnyit sem változott, nem lehet belelátni minden kártyába, és még az se biztos, hogy vannak kártyák. Tény, hogy vannak színházak, amelyek elestek: Egerben jó társulat volt, szétszéledtek. Siránkozhatunk miatta akár, de legalább Pestre került Mészáros Máté, Ötvös András, Járó Zsuzsa, talán többen ismerik meg így a művészetüket. Közben kénytelen vagyok magamba nézni: hogy most mi zajlik Egerben, arról épp fogalmam sincsen, engem is gyilkol az előítélet, miközben lehet, hogy a Gyertyafény keringő- és a Ludas Matyi-előadások már áttörést hoztak a honi színházművészetben. A József Attila Színház pompásan működik együtt Sopronnal, még szerencse, mert Sopronban most épp nincs is színház, be kellett zárni, szénszünet vagy mi a bánat van, elfogyott a pénz, ott is szépen mehetnek a dolgok.

Mégis, mégis. Tavasszal a bajszunkat rágtuk, hogy hová fogunk majd színházba járni. Hol fognak rendezni azok, akikért érdemes négyszáz kilométert autókázni a ködben. Nem azt mondom, hogy ok nélkül rágtuk azt a bajuszt, de a tehetség nem tűnik el egyik pillanatról a másikra. A hatalom nem tehetségtelenség-párti, hanem leginkább kusspárti, lám, nem akarták lefejezni az Örkényt és a Katonát csak azért, mert valakinek adósai maradtak. Ahogy nem zavarja őket a szánalmasan sodródó Vígszínház sem. Ha csönd van, az nekik jó, tudják, hogy nem kell félni a színháztól, elzengtek már gyújtó napjai. Maguk miatt meg nem aggódnak a felelősök: ők csak kinevezik a szakembereket, de előadást nem néznek.

A kuss azonban nem elég erőszakos eszköz, csak olyan, mintha rongygyal dugaszolnák be a csapot, ahonnét az éltető, jó folyik. Akadályoz, de előbb vagy utóbb átnedvesedik, szivárogni kezd, csurran, csöppen. Nem agyontámogatva, de jön. Ott a Sanyi és Aranka Színház, ahol még rossz előadást nem láttam. Ki járt azelőtt Székesfehérvárra az élményért? Most meg ott adják a Mohácsi-testvérek Csárdáskirálynőjét, lehet, hogy nem olyan, mint 1993-ban volt, de akárhányszor meg tudnám nézni.

A kuss és a kussoltatás szándéka sajnos kevés. És kevés lesz egy év múlva is. Ahhoz, hogy minden tehetséget elüldözzenek és munkanélkülivé tegyenek, sokkal következetesebb rosszindulatra van szükség.

Kapcsolódó írások:

1. Fáy Miklós: Ápor és szerelem (Heltai Jenő: Naftalin. Szombathely, Weöres Sándor Színház, rendező Mohácsi János. Illetve Budapest, Radnóti Színház, rendező Szabó Máté.) Eljutottam a Mohácsi-rajongásnak arra a fokára, amikor már más színházban,...
2. Fáy Miklós: Áldott szegénység (Aki Kaurismäki: Bohémélet. Örkény István Színház. Rendező Ascher Tamás.) Tartja magát Murger, vagy mi tartjuk magunkat bizonyos elvekhez, ami...
3. Fáy Miklós: A leragasztott mellbimbók esete (Brecht – The Hardcore Machine és Urbi et orbi. A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadásai.) Még mindig az egri példa van előttem: azt, hogy Egerben...
4. Fáy Miklós: Ahol a tirpák fölmászik a fára (Onder Csaba–Antal Balázs: Tirpákia, tündérkert. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadása. Rendező Lendvai Zoltán.) Nem kellett hozzá öt perc, hogy már azon kelljen gondolkodni:...
5. Fáy Miklós: Tragédia és bimbózó lányok (Sofi Oksanen: Tisztogatás. A Kaposvári Csiky Gergely Színház előadása, rendező Valló Péter.) Nem ismerem a számokat, nem tudom, végül mennyit sikerült eladni...