Vakítóan sütött a nap. A sivatagban bolyongtam, nem tudtam az utat hazafelé, nem tudtam azt sem, haza akarok-e egyáltalán jutni, s van-e ott haza még. Akkor jött a varázsló, és azt mondta, segít nekem megtalálni a hazámat, már ha akarom, de előbb nézzük meg, milyen az a hely. Leültünk egy pálmafa alá, a varázsló kiterített a homokra egy kendőt, lapos tenyerével gondosan simára egyengette, majd miután jobb kezében lassan rázogatott egy halom kaurikagylót, mintha a súlyukat mérlegelné, könnyedén a kendőre hajította őket. Négy nagyobb és egy félmaroknyi kisebb kagyló hevert előtte. A varázsló hosszan, töprengve szemlélte az elhelyezkedésüket, majd beszélni kezdett.

– Látom, ahogy gomolygó felhők nyargalnak. Vad keleti szél fekete felhők ölén röpít magával egy tüzes szekeret. Nem, nem Illés szekere az, a tűznek vöröskereszt formája van, mintha mentőszekér vinne egy nagybeteget keletről nyugatra. Látom már, látom, egy svájci klinikára szállítják, nagy fehér szárnyas ajtó csukódik rá, s az elmeosztály folyosóján kinnrekedt családtagok térdre borulva imádkoznak. Igencsak kiterjedt család lehet ez, többségben férfiemberek, furcsa öltözékben, háromszínű zászlóból varrt köpenyüket zsinórdíszes gombolás tartja össze, sokan viselnek jelvényeket vagy rendjeleket koronákkal, keresztekkel, angyalokkal díszítve. Rajongó szemükből hatalmas könnycseppek gördülnek alá, s addig-addig pörögnek, mígnem erecske, aztán patak, s nemsokára már folyó lesz belőlük. Most hirtelen azt látom, itt, ennek a nagy kaurinak a helyzetéből, amelyik hátat fordít a többinek, hogy ez az immár folyammá duzzadt áradat elönti az egész társaságot, folyosón innen és szárnyas ajtón túl. Egy kórlap úszik a vízen, félig elázva, a szavaknak csak az első felét látom, megalo-, parano-…

De az áradat elkanyarodik, most egy utcakép van előttem, kicsi gyerekeket látok, háromévesek lehetnek, egyenruhában vannak, és egy madzagba kapaszkodva vonulnak egy épület felé, amelyre az van kiírva, hogy iskola, de minden ablakára és kapujára rácsot szereltek. Az egyik ablak nyitva, mögötte serdülő gyerekeket látok, bilincs a kezükön, vigyázzban állnak, miközben a katedrán felemelt ujjal beszél hozzájuk egy apácának öltözött férfi.

És újra bilincsek! Mi folyik itt? Miféle országról kérdeztél te engem? Az egyenruhás óvodások mögött tömött sorokban felnőtt férfiak és nők jönnek, sokan alig vonszolják magukat rongyos, szedett-vedett öltözékükben, mások hónuk alatt borosüveget szorongatva imbolyognak. Mindenkinek bilincsbe verve a keze, kinek elöl, kinek hátul, és majdnem mindenkinek tábla van a nyakába akasztva, azon krétával sokféle felirat. Olvassam?

Olvasd.

Hajléktalan. Kommenista. Hazaáruló. Felségsértő. Ellenzéki. Imperialista. Karvalytőkés. Nemzetellenes. Hitetlen. Médiamunkás. Visszabeszélő. Nyugat-párti. Kételkedő. Tüntető. Szentségtörő. Nyugdíjkövetelő. Gondolkodó. Független jogász. Bankár.

Van, aki csak annyit visel megbélyegzés gyanánt a mellkasán: EU. De akad, aki egész mondatot kapott: Nem mer nagyot álmodni. Többpártrendszert prédikál. Ortodox közgazdász. Nem szereti a focit. A szabad piac híve. Ezek mind meg fogják kapni méltó büntetésüket, a bírgyészség már készen áll fogadásukra.

A rabok kopott, szegényes ruhája mellett még feltűnőbb a keretlegények gazdagon díszített egyenruhája, rajta NMB felirat. Tudod-e, hogy mit jelent? Nagy Magyar Birodalom.

Káprázik a szemem. Keményen áll a levegőben a hőség, tikkadtan ülünk a gyér árnyékban. Tudom, hogy a varázsló meg fogja kérdezni, miért akarnék ide hazamenni. De egyelőre hallgat, én is hallgatok. A haza ott van, ahol én vagyok, hallom hirtelen a fejemben a mondatot, mintha ismerős lenne, ki is mondta ezt? Biztosan nem ez az ámokfutó, ő azt mondta, hogy a haza nem lehet ellenzékben, és hazán saját magát értette. Ha őt bírálják, a hazát bántják.

Ámokfutónak nevezed? kérdezi a varázsló. Előfordul, hogy hallja, mi van a fejemben. Akkor a hazád kétharmada ámokfutó?

Nem, már nem, tiltakozom lankadtan, de leint, és tovább mondja a látomásait, mint egy helyszíni közvetítést.

Látom a felvonulást, most a hívekét és támogatókét. Mind szép ruhában vannak, úri népek. Csak ők mehetnek ki az utcára, mindenki másnak kijárási tilalom van. Zászlórudakon molinókat tartanak a magasba a vezér fotójával és feliratokkal: A Haza Megmentője, Függetlenségünk Őrizője, Nagy Beolvasó, Régi Dicsőség Felújítója, Az Ember-akinek-a-történelem-igazat-ad, Szeretett Útmutatónk, és még ehhez hasonlók. Érdekes, hogy mintha nem lenne grigri, amulett vagy talizmán a vezér közelében, és mégis szemmel látható a mágikus, bénító hatás, amit a nála gyengébbekből kivált, és sokan vannak a nála gyengébbek. Neki erőt ad a küldetéstudata. Talán királynak, talán messiásnak gondolja magát. Kérdés, hányan hiszik el neki. Minél többen hisznek egy legendában, annál inkább igazzá válik.

A varázsló kicsit félrebillenti a fejét, csukott szemmel figyel egy belső hangra, aztán mondja, amit hall.

Oly korban élünk, amikor a világraszóló természeti katasztrófáknál is nagyobb kárt okoz a nagyra törő lélek elszabadult nyargalása. A tömeges pszichikai járvány.

Ahogy törökülésben szembenézünk egymással, ültömben kicsit előrehajolok a varázsló felé. Könyörgőre fogom.

De hiszen azzal kezdted, hogy a könnyek áradata mindent elragad, a beteget és a beteglapját is, hogy a saját híveinek a sírása fogja elsodorni!

Az csak vágyálomkép volt, mondja szomorúan a varázsló. Most lásd a realitást – és látom és érzem, ahogy sínek nélkül, felső vezeték nélkül, meredek lejtőn siklik a zsúfolt vonat, megállíthatatlanul, a szakadék felé.

A saját ordításomra ébredek. Kinn sötét, jeges éjszaka, a honderű leghalványabb sugara nélkül.

Kapcsolódó írások:

1. Lángh Júlia: A bozótvágó kések évszaka után – Jean Hatzfeld Ruanda könyvéről Megbékélhet-e gyilkos és áldozat? (Ruanda) Bozótvágó késekkel végrehajtott népirtás volt...
2. Lángh Júlia: Októberi napok Szép ősz van, sétaidő, de még mindig fáj a lábam,...
3. Lángh Júlia: Két pesti nap hatása Gyakorlati feladatok miatt rövid időre föl kell mennem Pestre, nem...
4. Lángh Júlia: Cigány lakodalom Hajni gyönyörű volt a talpig fehér csipkében, igaz, szép szokott...
5. Lángh Júlia: „Ahol most szorongatás van” Barátságos, szinte családias hangulatú volt a virrasztás. Kicsit vendégség, kicsit...