A kérdésre, hogy vajon egy év múlva hol tart az ország, nehéz is, könnyű is válaszolni. Sajnos könnyű, mert már most látható, hogy a Magyar Köztársaság tartópillérei megroppantak. Átvertek a parlamenten minden törvényt, amelyekkel az alkotmányt alaptörvénnyé gyúrták, és ezzel a Magyar Köztársaságot nevében, szellemében is „köztársaságtalanították”. Kiiktatták a fékek és ellensúlyok rendszerének garanciáit, a jogállami intézmények függetlenségének szervezeti és személyi biztosítékait. A centrális erőtér mentalitása tobzódhat, ez a helyzet már adva van, nagy valószínűséggel az lesz egy év múlva is. Tudható, hogy a Fidesz önként nem fogja feladni hadállásait. Nem képzelhető el olyan szakértői kormány, amely mögött a Fidesz áll, és lényegileg más politikát folytatna, mint amit a jelenlegi kormány. A Fidesz egy személyre épülő párt, mindegy, hogy ez a személy milyen poszton van éppen. A Fidesz az erőben hisz, csak az erőből ért. Nyolc ellenzéki év alatt sikerült felépítenie egy „külön” nyilvánosságot abból a célból, hogy tetszés szerint értelmezhesse a valóságot, hogy csak a saját maga által feltett kérdéseket kelljen megválaszolnia, hogy egyedül definiálhassa a világ történéseit, és kockázatmentesen ígérhessen. Erről a pályáról nem akar és nem is fog leállni, amíg nem kényszerítik. Belső kényszerre egyelőre nem kell számítania. Szemmel láthatóan hisz abban, hogy a teljhatalom birtokában kormányon is elegendő a „valósággyártás”, a gazdasági realitások és a világ jelzései nem megfontolásra, hanem még intenzívebb hatalomkoncentrációra sarkallják. A miniszterelnök a diplomácia szabályaira fittyet hányva „levelezget” a világ vezetőivel, nevetségessé téve az udvarias formát, amelyet megtartva emlékeztetik a kormányt, hogy elfelejteni látszik, milyen értékközösséghez csatlakozott az ország önként.

A jövő évet illetően nem vagyok optimista.

Miközben a demokrácia építménye lángokban áll, a szemünk előtt játszottak a tűzzel, a szemünk előtt kapott a láng újabb és újabb tartóoszlopba, a gyújtogatást bénultság, tehetetlenség kísérte, és folyamatos vita arról, hogy ki mindenkinek nincs joga egy vödör vizet hozni az oltáshoz. Nem olthat akárki, mert, ugye, oltani nem cél, hanem érdem. Így ma már az a tét: hagyjuk-e az egészet porig égni? A végveszélybe kerüléssel az év végén, az új alaptörvény és egy új közjog életbelépése előtti utolsó napokban mintha megszületett volna a felismerés, hogy az elcsépeltségig hivatkozott, kiüresített, az önkényuralom által tudatosan lejáratott demokráciából mindig csak annyi válik valósággá, amennyit a többség megért, magáénak vall, és megvédeni is hajlandó.

Nemrég egy rendezvényen a jelenlegi helyzetből való kiútról folyt vita. Valaki hosszan elemezte a Fidesz gondosan kiépített hatalmi struktúráját, a passzivitás és beletörődés jelenségét, majd arra a következtetésre jutott, hogy a nemzetközi nyomás viszont előbb-utóbb térdre kényszeríti ezt az irracionális antidemokratikus politikát, szerencse, hogy már része vagyunk egy értékközösségnek. Ott nem volt alkalom erre reagálni, most teszem meg, mert minden korábbinál aktuálisabb. Minden korábbinál aktuálisabb, mert december 23-án egy pillanatra felvillant a lehetősége, hogy a valódi törésvonalak mentén rendeződnek egymással szemben a különböző politikai akarat képviselői. Egy pillanatra világos volt a cezúra az önkény és a demokrácia, a demokratikus pártok és a többiek között. (Kár, hogy csak káprázat volt, mert az LMP-s képviselők bátor akcióját, hogy saját testüknek akadályként az épülethez láncolásával figyelmeztettek a demokrácia elvesztésére – ezzel másokat is megmozdítva, az összefogás reményét adva –, néhány nap múlva egyik élpolitikusuk, Schiffer András igyekezett hatástalanítani. Deklarálta, hogy az LMP semmilyen választási együttműködésben nem fog részt venni semmilyen parlamenti párttal a jövőben sem, önálló pólusképzővé akar válni.)

Ezért sem osztom azt a nézetet, hogy bármely nemzetközi nyomás meg tudja védeni a magyar állampolgárok helyett a magyar demokráciát, mert ha ideig-óráig igen is, mindannyiszor újrateremti magát a populista és kizárólagos hatalomra törő politika, sőt még nagyobb teret nyerhet szélsőségesebb formációkban, ameddig vele szemben megosztottság van, nem erősödik meg egy demokráciát tisztelő többség, akik értik, hogy mit és kikkel szemben kell megvédeni. Nagyjából ezen múlik, hogy mi lesz jövőre ilyenkor. Hogy addig mennyien lesznek, akik képesek világos választóvonalat húzni a tűzzel játszók, a gyújtogatók és a tüzet oltani akarók között. Ezt nehéz megjósolni, és nem vagyok optimista.

Kapcsolódó írások:

1. „Már rég nem pártpolitikáról van szó” – Tétényi Éva polgármesterrel beszélget Lánczos Vera – Megválasztása óta nagy érdeklődéssel követem polgármesteri munkáját. A beszélgetésre...
2. Almási Miklós: Ketten beszélgetnek (Mihancsik Zsófia: Nincs mennyezet, nincs födém. Beszélgetés Nádas Péterrel. Pécs, 2006, Jelenkor Kiadó, 384 oldal. ) Almási Miklós Ketten beszélgetnek Mindig erről szerettem volna olvasni....