A tézisek célja, hogy megalapozzon Magyarország számára egy új, hosszú távú gazdaságpolitikai programot, kijelölje annak kereteit és felvázolja legfontosabb alkotóelemeit. A lényeget leegyszerűsítve az a célja, hogy az elmúlt másfél év pusztító ámokfutása után visszaterelje a magyar gazdaságpolitikát a józan ész keretei közé.

A tézisek arra a kiinduló feltételezésre épülnek, hogy a 21. század Európájában – így Magyarországon is – olyan társadalmi-gazdasági modell lehet működőképes és sikeres, amely tartósan jó feltételeket teremt a gazdasági hatékonyság, versenyképesség növeléséhez, egyben garantálja a társadalmi kohézió megőrzésének és újratermelésének feltételeit, biztosítja az ehhez szükséges szolidaritás intézményeit és forrásait.

Ez a társadalmi formáció túllép a széles körű jövedelemelvonásra és -elosztásra alapozott, fenntarthatatlan klasszikus jóléti állam ideáján, de – miközben a gazdaság fejlődése számára kedvező feltételeket teremt – intézményrendszerével és jövedelemelosztási politikájával megelőzi a társadalom végletes polarizálódását, tömegek elszegényedését és leszakadását.

Széles, polgárosodó középosztály kifejlődését támogatja, ösztönzi az egyének és vállalkozások gyarapodását, ugyanakkor fellép az anyagi, egzisztenciális kiszolgáltatottság ellen.

Támogatja a tőkeakkumulációt és befektetéseket, ösztönzi az egyéni, csoportos és munkateljesítményeket, célzott támogatást nyújt a rászorulóknak.

A vízióban célul kitűzött társadalmi-gazdasági modell a liberális polgári demokrácia és jogállam keretei között, parlamentáris többpárti demokráciában, fejlett piacgazdasági viszonyok között épülhet ki és válhat működőképessé.

Szemben áll minden autokratikus vagy/és egalitárius társadalmi-gazdasági berendezkedéssel, nem enged semmilyen populista, nacionalista vagy szélsőséges nyomásnak.

Jellegét tekintve modern, „emberarcú” kapitalizmus, amely megfelelő kereteket teremt a globalizált világgazdaságban működő termelőerőknek, segíti a kor rohamosan gyorsuló tudományos, technikai és technológiai vívmányainak elterjedését, hatékony működését.

A tézisek a magyar gazdaság és gazdaságpolitika jelenkori állapotát tekintik kiindulópontnak, ezért kiemelnek olyan evidenciákat is, amelyek konszolidált viszonyok közepette magától értetődők, így feleslegesnek tűnhetnének – amiért az írástudó és gondolkodó olvasóktól restelkedve kérek megértést. (Reális gazdaságpolitika kidolgozásához és megvalósításához bizony ismét elő kell venni az elmúlt másfél évben kidobott közgazdasági tankönyveket, melyeket tiszteletben tartva érvényesíteni kell a negligált alapvető törvényszerűségeket.)

 

I. Tulajdonviszonyok.

 

A célul kitűzött társadalmi-gazdasági formáció vegyes tulajdonviszonyokra épül, amely a magántulajdon dominanciáján alapul.

A magántulajdon szent és sérthetetlen, alkotmányos jogi garanciák védik, gyarapítása nemcsak egyéni, hanem közérdek.

A magántulajdont különböző formákban – állami, önkormányzati, szövetkezeti, egyesületi, egyházi stb. – létező és működő köztulajdon egészíti ki.

Az egyes tulajdonformák működési szabályai semlegesek, valamennyi tulajdonos számára azonos feltételeket teremtenek.

 

II. Az állam gazdasági szerepe.

 

A modern állam szerteágazó hatást fejt ki a gazdaságműködésére. Ennek alapelve, hogy a gazdaság szereplői számára átlátható, követhető, kiszámítható és azonos, azaz semleges működési szabályokat alkot és biztosítja megtartásukat. Tartózkodik a vállalkozások szabadságának korlátozásától, valamint a szervezetten működő piac mesterséges torzításától. (Lásd például a szektorális különadókat, a szervezet- és tulajdonosfüggő preferenciákat, illetve diszpreferenciákat vagy az úgynevezett plázastopot.)

Fejleszti az ország infrastruktúráját, ösztönzi a beruházásokat, befektetéseket, megtakarításokat és a gazdasági teljesítmény növelését, menedzseli az ország tőkevonzó és megtartó képességét, egyszersmind az elesettek, leszakadtak, kiszolgáltatottak és esélytelenek kilátásait javító, kitörési esélyeit megalapozó programokat indít, védőhálót épít és működtet.

Az állam gazdasági szerepe a következő formákban és területeken érvényesül.

 

1./ Az állam mint tulajdonos.

Az állam tulajdonosi funkciói meghatározóak – de nem kizárólagosak – a természeti kincsek, valamint a gazdaság működéséhez szükséges és a közjó feladatait ellátó infrastruktúra, azaz a gazdaság korlátozottan piacképes területein.

Az állam tulajdonosként nem vagy csak korlátozottan és átmenetileg vállal szerepet a piaci vagy versenyszférában.

 

2./ Az állam mint regulátor, szabályozó hatóság.

A modern állam megalkotja a gazdaság működési feltételeinek szabályait, és folyamatosan biztosítja azok érvényesülését, megtartását.

Gondoskodik arról, hogy a gazdaság valamennyi szereplője azonos normatív feltételek mellett léphessen piacra és végezhesse tevékenységét.

Megakadályozza és szankcionálja a gazdasági monopóliumok kialakulását, a gazdasági erőfölénynyel való visszaélést, a tisztességes piaci verseny manipulálását.

Jogszabályaival garantálja a szerződések tiszteletben tartását.

Csökkenti a bürokratikus túlszabályozást, átláthatóvá, egyszerűbbé teszi az államigazgatás működését.

Fellép a korrupció ellen, különösen az állam és a politikai szervezetek működése területén. (A pártfinanszírozástól a közbeszerzésen át a pályázati rendszerek működéséig, radikálisan szűkíti a korrupció melegágyát.)

Védi a fogyasztók érdekeit, valamint a természeti és kulturális értékeket.

 

3./ Az állam mint az eredeti jövedelmek szabályozója és újraelosztója.

A modern állam oszthatatlan funkcióinak eredményes ellátása, valamint a közjó feladatainak finanszírozása érdekében a lakosság és a vállalkozások eredeti jövedelmének egy részét elvonja és újraelosztja.

E nélkülözhetetlen tevékenysége – az állami jövedelemelvonás és újraelosztás – terén azonban önmérsékletet tanúsít, tartózkodik a gazdaság fejlődését, valamint a vállalkozásokat és egyéni teljesítményeket fékező adóztatástól.

Jövedelemelvonási gyakorlata kifejezésre juttatja a hatékonysági és versenyképességi követelményeket éppúgy, mint a társadalmi méltányosság igényét és az esélyegyenlőség széles körű megteremtésének kötelezettségét.

A gazdaságpolitika céljainak, valamint a takarékos és egyensúlyi állapotban tartott államháztartás szükségleteinek megfelelően terheli a realizált jövedelmeket, a végső fogyasztást és a felhalmozott vagyont.

A magyar gazdaság fejlődésének következő szakaszában átmenetileg elkerülhetetlen lesz a realizált jövedelmek egy részének átcsoportosítása a lakosságtól a vállalkozási szféra javára. A gazdaság fellendülő szakaszában ez az átcsoportosítás megszűnhet, a terhelés arányai stabilizálódhatnak.

III. A gazdaságpolitika
feltételrendszere.

 

Reális, a társadalmi-gazdasági célok elérését segítő gazdaságpolitika kidolgozásának és megvalósításának nélkülözhetetlen feltétele az ország rendelkezésére álló erőforrások felmérése, valamint azoknak a determinációknak az ismerete és kalkulálása, amelyek adottságként befolyásolják az ország gazdasági fejlődését.

Az erőforrások kiaknázása és gyarapítása, valamint az objektív adottságokhoz való rugalmas alkalmazkodás a sikeres gazdaságpolitika alapja.

1./ Magyarország kicsi belső piaccal, korlátozott, többnyire szűk erőforrásokkal rendelkező, a világ-, de különösen az európai gazdaságba mélyen integrálódott, nyitott gazdaság.

A gazdaság fejlődése és teljesítményének növelése alapvetően attól függ, hogyan képes korlátozott erőforrásait növelni, illetve alkalmazkodni a világgazdaság uralkodó folyamataihoz, követelményeihez.

Magyarországnak gazdasága fejlesztéséhez kínálati oldalon pótlólagos tőkére, finanszírozási forrásokra, technológiai transzferekre, energiahordozókra, alapanyagokra és szakképzett munkaerőre, keresleti oldalon – a hazai piac mellett – növekvő külső piacokra van szüksége. Mindezek többségét csak külső erőforrásokból képes megszerezni.

A sikeres erőforrás-bővítés feltétele a hatékony, versenyképes termelés és szolgáltatás, stabil, tőkevonzó és -megtartó jogi és közgazdasági környezet, a globális világgazdaság folyamataihoz, követelményeihez való gyors és rugalmas alkalmazkodás, a gazdasági integrációkban – különösen az EU-ban – való aktív részvétel. (Magyarország elemi érdeke, a gazdaság számára pedig létszükséglet, hogy késedelem és hezitálás nélkül részt vegyünk az EU elmélyülő integrációs folyamatában, csatlakozzunk előbb a formálódó fiskális, majd a megszilárduló monetáris unióhoz. E nélkül Magyarország véglegesen a perifériára szorulna, elesne a működéséhez nélkülözhetetlen forrásoktól, együttműködési lehetőségektől, a gazdaság finanszírozása már rövid távon megoldhatatlanná válna.)

Emellett a külső piacok elérése és bővítése érdekében célszerű erőfeszítéseket tenni a rendszerváltás idején politikai okokból elveszített keleti piacok (egykori KGST-országok, valamint a volt Szovjetunió egykori tagköztársaságai) legalább részleges újjáépítésére, valamint az Európán kívüli gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok bővítésére.

A világban uralkodó mainstream gazdaságpolitika alkalmazásának nem lehet sikeres alternatívája a nacionalista bezárkózás vagy a főáramellenes és -ellentétes megoldások agresszív erőltetése. Az elmúlt másfél év tapasztalatai ezt egyértelműen alátámasztották.

2./ A világgazdaság globális keretekben működik, ami az erőforrások allokációjára, a piaci versenyre és a munkamegosztásra egyaránt érvényes. A tőke, az áruk, a szolgáltatások, a kutatási eredmények és a munkaerő szabad áramlása egyre bővülő, irreverzíbilis és feltartóztathatatlan folyamat.

A globális gazdasághoz csatlakozni, követelményeihez rugalmasan és gyorsan alkalmazkodni kell, nem pedig attól elzárkózni, abból kimaradni vagy vele szemben menetelni.

Magyarország elemi érdeke az EU-integráció mélyítése, a gazdaságpolitika harmonizálása a különutas nemzeti megoldásokkal szemben. (Ez vonatkozik a félreértett és -magyarázott adóversenyre is.)

3./ A nemzetközi adósságválság – a tovagyűrűző hatású, globális subprime krízis – következményei valószínűleg tartósan befolyásolják a globális gazdasági folyamatokat. Ez olyan determináció, amelynek hatásaihoz alkalmazkodni kell. (Növekvő verseny a nemzetközi piacokon, ingadozó, periodikusan csökkenő nemzetközi kereslet, beszűkülő hitelezés, az adósságállomány és a folyó deficit csökkentésének kényszere, óvatos, gyakran bizalmatlan befektetési környezet stb.)

4./ A magyar demográfiai folyamatok tartós és gyorsuló tendenciája jól ismert, hosszú távon is kalkulálható.

Ennek lényege az alacsony reprodukciós képesség, az aktív korosztályok folyamatos csökkenése, az inaktív korosztályok népességének relatív és az átlagéletkor abszolút növekedése, továbbá az össznépesség monoton csökkenése.

A demográfiai adottságok meghatározzák a gazdasági fejlődés élőmunkaforrásait, a munkaerőpiac kínálati oldalát, a nagy elosztási rendszerekkel – egészségügy, nyugdíj, oktatás, szociálpolitika – szemben támasztott követelményeket. Ehhez az adottsághoz a gazdaságpolitikának alkalmazkodnia kell.

A demográfiai korlátok tágításának eszköze lehet egy megfontolt migrációs politika, amely illeszkedik a globális trendhez.

5./ A magyar gazdaság számos területen rendelkezik ma is potenciális komparatív előnyökkel. Ilyen egyebek között a mezőgazdasági termelés kedvező természeti környezete, a bőséges termálvízkincs, az ország földrajzi helyzetén alapuló logisztikai potenciál, a szolgáltató szektor egyes elemeinek (pl. kereskedelem, pénzügyi intézményrendszer, tervezési kapacitások) relatív fejlettsége, kiaknázatlan, illetve bővíthető egészségügyi és oktatási kapacitások, relatív árelőny a tercier ágazatok egy részében stb.

Ezeket a versenyképességi előnyöket – a piaci verseny korlátozása nélkül, döntően fejlesztésekkel – a gazdaságpolitikának az eddigieknél jobban ki kell használnia.

 

IV. A hatékony gazdaságpolitika prioritásai és eszközei.

 

A rendelkezésre álló és megszerezhető erőforrások, valamint az ismert determinációk alapján Magyarország számára olyan gazdaságpolitika lehet sikeres és fenntartható, amelynek centrumában a gazdasági hatékonyság és versenyképesség növelése áll, export- és beruházásvezérelt növekedési pályán mozog, egyensúlyőrző pénzügypolitikát folytat, ösztönzi a befektetéseket és a megtakarításokat.

Érdemi és szemléleti fordulatot kell elérni a fogyasztás vs. megtakarítások társadalmi megítélése és gyakorlata terén. A hitelekkel finanszírozott, előrehozott „türelmetlen” fogyasztás bátorítása helyett a hoszszú távú megtakarítások ösztönzését és elterjesztését kell megvalósítani.

Cél, hogy a magyar gazdaság tartósan 3-4 százalék körüli növekedési pályára álljon. (2 százalék/év körüli EU-növekedés mellett.)

Ez a növekedési dinamika ma irreálisnak tűnik, külső és belső feltételei egyaránt hiányoznak. Hazai feladat a növekedési képesség megalapozása, feltételeinek kiépítése.

A végső felhasználás arányai fokozatosan változzanak a beruházások javára. (A jelenlegi 20–80 százalékos felhalmozás–fogyasztás arány belátható időn belül 30–70 százalék körülire módosuljon, a fogyasztáson belül pedig növekedjen az egyéni és mérséklődjön a közösségi fogyasztás aránya, az oktatás, valamint kutatás-fejlesztés kivételével. Beruházáson értendő a szellemi tőkebefektetés is, tehát az oktatás, kutatás-fejlesztés. Vö. human investition.)

A vázolt gazdaságpolitika megvalósítását olyan eszközrendszer szolgálhatja eredményesen, amely harmonizálja a fiskális, monetáris és jövedelempolitika céljait és eszközeit.

Ez a mix akkor lehet hatékony, ha szigorú fiskális politikán, növekedésbarát, de inflációt fékező monetáris politikán, valamint a termelékenység változását követő bér- és jövedelempolitikán alapul. (Ez egyebek között azt jelenti, hogy Magyarország számára káros és fenntarthatatlan a magasabb hiány, növekvő adósság, magas infláció kombinációjára épülő gazdaságpolitika, még akkor is, ha az alacsony növekedés vs. magas reálkamat, erős árfolyam kombinációja is kiélezheti az adósságválságot. Mindezek miatt az adósságmenedzselés nem szorítkozhat a növekedés dinamizálására, az úgynevezett kinövési effektusra. Szükség van az adósságstock mérséklésére más eszközökkel, például vagyonkonverzióval is.)

A magyar gazdaságpolitikának egy következetesen végrehajtott egyensúlyjavító és adósságrátát csökkentő stabilizációs szakasz után át kell térnie a jelenlegi, kényszer vezérelte prociklikus gazdaságpolitikáról a fent vázolt prioritások megvalósítását szolgáló, ám a konjunktúraciklusok szélsőséges kilengéseit csillapítani képes anticiklikus gazdaságpolitikára.

 

V. A fiskális politika tartalma és eszközei.

 

Ebben a fejezetben az államháztartás gazdaságban betöltött súlyát, egyensúlyi pozícióit, valamint a bevételeit és kiadásait alakító célokat és eszközöket foglaljuk össze.

1./ Az államháztartás súlya a magyar gazdaságban.

A magyar államháztartás a gazdaság aggregált teljesítményéhez képest túlsúlyos, egyik akadálya a gazdaság optimális fejlődésének. Sok erőforrást és eredeti jövedelmet von el a gazdaság szereplőitől – a lakosságtól és vállalkozásoktól egyaránt – korlátozva ezzel gazdasági aktivitásukat, fejlődési, növekedési lehetőségeiket.

2011. évi bázison az államháztartás az eredeti jövedelmek 38 százalékát vonja el (jövedelemcentralizáció), ami a 2012. évi adótervek megvalósítása nyomán már 40 százalék fölé nő.

Az adósságszolgálati terheket, így a deficitet is tartalmazó újraelosztás (a redisztribúció) a GDP 50 százaléka körül ingadozik, dacára a jelentős restrikciónak.

Ahhoz, hogy a gazdaság növekedési potenciálja erősödjön, és képes legyen kitörni a stagnálás közeli állapotból – azaz létrejöjjön egy 3-4 százalék/év közötti növekedési esély –, a jövedelemcentralizációt és újraelosztást a deficit csökkentése mellett mérsékelni kell.

Fenntartható, egyensúlyőrző és fejlődést biztosító növekedési pályához a centralizációt 33–35 százalékra, a redisztribúciót 40–43 százalékra kellene fokozatosan mérsékelni.

2./ Az államháztartás egyensúlyi pozíciója.

Ahhoz, hogy az államháztartás kiszorító hatása csökkenjen, ne vonja el a hazai megtakarításokat és ne szoruljon drága külső finanszírozásra – azaz ne fékezze a gazdaság fejlődési lehetőségeit –, egyensúlyi pozícióit javítani, adósságszolgálati kitettségét mérsékelni kell.

A cél elérése többlépcsős, összetett feladat.

Tartósan biztosítani kell, hogy az államháztartás elsődleges egyenlege szufficites legyen. Az éven belüli bevételek és kiadások egyenlege tehát nem zárulhat hiánnyal.

A konszolidált államháztartási hiány – az adósságszolgálati terhek és a folyó szufficit egyenlege – 2012-től nem haladhatja meg a GDP 3 százalékát. Ezt követően a konszolidált hiányt tartósan 1 százalék alatti, egyensúlyhoz közeli tartományban kell tartani. (Új EU-követelmény.)

A kitűzött cél az adósságállomány csökkentésével, a hiány mérséklésével és a növekedés dinamizálásával érhető el.

A bruttó adósságállomány jelenlegi, a GDP 80 százalékát meghaladó szintjét 60 százalék alá kell szorítani. Ez akkor érhető el jelentős tőkekivonás nélkül, ha a gazdasági növekedés meghaladja az államháztartás konszolidált hiányát.

Az adósságállomány csökkentésének első ütemében elkerülhetetlen a vagyon–adósság konverzió, azaz az állami vagyon értékesíthető elemeiből származó bevételek felhasználása az adósság csökkentésére.

3./ Az államháztartás bevételeit biztosító adórendszer rekonstrukciója.

Az elmúlt másfél évben – beleértve a 2012-re tervezett módosításokat is – bekövetkezett a magyar adórendszer teljes szétverése. Elkerülhetetlen egy modern adórendszer kiépítése és stabilizálása a jelenlegi szisztéma gyökeres átalakításával.

Az újjáépítendő adórendszer elvi alapjai:

l az adórendszer normatív és semleges legyen. Az adóalanyok tulajdonostól, szervezeti formától és mérettől, tevékenységi körtől függő preferálása, illetve diszpreferálása szűnjön meg,

l az adóterhelés kímélje a jövedelmeket – munka- és tőkejövedelmeket, valamint vállalkozási profitot –, a beruházásokat és megtakarításokat, ennek ellensúlyozására fokozottan terhelje a végső fogyasztást, valamint a felhalmozott passzív vagyont,

l az adóalapok bővítése – a kedvezmények csökkentésével és az adózók körének bővítésével – alapozza meg az adómértékek csökkentését („sokan fizessenek kevés adót”),

l az adómértékek közelítsenek a lineáris adóztatás felé, a terhelés centruma 18–20 százalékos sávban helyezkedjen el,

l az élőmunka-arányos jövedelemelvonás – összhangban a nagy biztosítási rendszerek (nyugdíj, egészségügy) reformjával – mértéke csökkenjen,

l a jelenlegi kaotikus termékdíjakból és jövedéki adókból épüljön fel egy koncepciózus, végső felhasználást terelő, de ne prohibitív mértékű ökoadó,

l a szektorális büntető adókat meg kell szüntetni, ezzel együtt egy Tobin típusú bankadót a pénzügyi rendszer stabilitását szolgáló alap funkcióihoz kell kalibrálni,

l a központi adókat a kettős adóztatást kizáró helyi, önkormányzati adók egészíthetik ki, központilag meghatározott jogcímeken és marginális mértékkel,

l az új magyar adórendszer a következő adónemekre épüljön:

– enyhén progresszív, kétkulcsos személyi jövedelemadó –

kiegészítve egy minimális adójóváírással (esetleg harmadik, kedvezményes kulccsal),

– lineáris társasági adó,

– háromkulcsos áfa,

– a bruttó bérek arányában fizetendő összevont, lineáris járulék,

– progresszív, értékalapú vagyonadó,

– termékspecifikus ökoadó,

– elkülönített Tobin-adó a pénzügyi szektorra,

– a vagyongyarapodást terhelő illetékrendszer,

– önkormányzati helyi adók (incl. iparűzési típusú adó).

4./ Az államháztartás nagy elosztási rendszereinek reformja.

A gazdaságpolitikai tézisek nem terjedhetnek ki a társadalom számára kiemelkedő jelentőségű közösségi szolgáltatások reformjának részletes bemutatására. A jelenlegi kaotikus alrendszerek alapos elemzésére és kritikájára alapozva azokat részletesen ki kell dolgozni.

A tézisek keretében csak azokra az irányokra és elemekre térhetünk ki, amelyek megteremtik az összhangot a gazdaságpolitika és az államháztartás, ezen belül a nagy elosztási rendszerek között.

Az egyes alrendszerek reformjának kidolgozásakor érvényesítendő alapelvek: – az átalakítási programoknak egyszerre kell elősegíteniük az ellátás színvonalának emelését, a gazdálkodás hatékonyságának növelését, valamint a pazarlás és a felesleges kapacitások, intézmények és feladatok megszüntetését (egészségügy, közoktatás, felsőoktatás, kultúra, sport),

– fel kell számolni a gazdasági és takarékossági kényszer örve alatt bevezetett vagy tervezett ideológiai determinációkat (pl. közoktatás), önkényesen kiválasztott társadalmi csoportok preferálását, illetve kirekesztését (pl. nagycsaládosok, magas jövedelműek, felsőoktatás, munkanélküliek stb.), a politikai hatalom megszilárdítását és prolongálását szolgáló elemeket (pl. önkormányzati rendszer átalakítása, kormányhivatalok hatásköre, vezetők kinevezésének rendszere stb.), valamint a jelenlegi rezsim kedvtelését szolgáló pénzszórást. (Futballstadionok építése, eszement társasági adókedvezmény az úgynevezett „látványsportágak” támogatására.)

– átfogó, hosszú távú és finanszírozható programra van szükség a cigányság felzárkózási, integrációs esélyeinek megteremtéséhez,

– meg kell osztani az egészségügyi szolgáltatások és az oktatás költségeit az állam, az önkormányzatok és a szolgáltatást igénybe vevő lakosság között (ide tartozik pl. egy összehangolt tandíj-, ösztöndíj- és diákhitelrendszer a felsőoktatásban, az állampolgári jogon járó, korlátozott körű egészségügyi szolgáltatásokon túli ellátás térítési díjainak megállapítása vagy az államigazgatási, hatósági eljárások költségeinek részleges térítése),

– ösztönözni és szabályozni kell a magántőke és magánvállalkozások bevonását a közösségi szolgáltatásokba. Ez kiterjed a tulajdonlásra, a PPP-beruházásokra és az üzemeltetésre egyaránt az egészségügy, oktatás, kultúra és sport területén,

– ösztönözni kell az öngondoskodás, valamint a hosszú távú megtakarítások elterjedését, új konstrukciók kidolgozását az egészségügyben, nyugdíjrendszerben és a szociálpolitika területén,

– döntően a biztosítási elven nyugvó finanszírozási konstrukciókat kell működtetni az egészségügyben és a nyugdíjrendszerben (ez az ügyfelekért egymással versenyző és a szolgáltatókat megfelelő teljesítményre késztető magánpénztárak belépését is jelenti az egészségügyi és nyugdíjbiztosítási piacra),

– célzott, rászorultságelvű szociálpolitikai konstrukciókat kell kidolgozni és bevezetni a teljesítményelvű támogatások helyett. Ezek körét szélesíteni, a hozzájutást garantálni kell, egyszersmind a juttatásokat jövedelmi és vagyoni korlátok közé kell terelni. A személyi jövedelemadóba épített szociális kedvezményeket meg kell szüntetni, felváltva azokat konkrét és célzott támogatási formákkal,

– új alapokra kell helyezni a lakáspolitikát, beleértve a lakásépítés és felújítás támogatásának, az állami bérlakásépítésnek, valamint a lakhatási támogatásoknak a rendszerét,

– helyre kell állítani az állam gazdálkodását ellenőrző független intézményeket, visszaadni megnyirbált jogosítványaikat (Alkotmánybíróság, költségvetési tanács, állami számvevőszék),

– ismét létre kell hozni a felelős, következetes és fegyelmezett fiskális politika kidolgozására, valamint végrehajtására alkalmas önálló Pénzügyminisztériumot.

 

VI. A monetáris politika
alakítása.

 

Az önálló monetáris politika célja – az euró bevezetéséig – a forint értékállóságának védelme, az inflációs nyomás csökkentése, illetve karbantartása, valamint a gazdaság működéséhez és fejlődéséhez szükséges pénzmennyiség szabályozása.

A monetáris politika gazdája a független jegybank, amely monetáris döntéseit önállóan, a fiskális és jövedelempolitikára, valamint a pénzpiaci folyamatokra figyelemmel, azokkal összhangban hozza meg.

Alapcéljának megfelelően alakítja a kamat- és árfolyam-politikát, illetve végez nyíltpiaci műveleteket vagy alkot monetáris szabályokat.

A monetáris hatóság tevékenységével hozzájárul a pénzügyi stabilitás megszilárdításához, a nemzetközi pénzügyi integráció elmélyítéséhez, a szupranacionális szabályok hazai alkalmazásához.

A kormány gazdaságpolitikájával összhangban segíti elő a magyar gazdaság felzárkózását, és készíti elő az újjáépülő és megszilárduló európai monetáris unióhoz való csatlakozást.

Helyre kell állítani a monetáris tanács és az MNB függetlenségét, valamint a diszkriminatív állami sarcolás – incl. devizahitel-végtörlesztés – és a bankellenes közhangulat megszüntetésével a bankrendszer hitelezési, fejlődési képességét.

 

VII. Foglalkoztatás-
és jövedelempolitika.

 

A magyar gazdaság relatíve alacsony teljesítményének és gyenge növekedési potenciáljának egyik oka az alacsony foglalkoztatottság és a bruttó bérköltségek hatékonyságot rontó, relatíve magas szintje. (Az aktív munkaerőbázis 57 százalék körüli foglalkoztatása, valamint az egy ledolgozott órára eső bruttó nemzeti termék – a fajlagos munkaerőköltség adott szintje mellett – Európában a legrosszabb három országhoz sorol minket.)

Mindkét pozíció javítása kell ahhoz, hogy a magyar gazdaság fenntartható fejlődési pályára lépjen.

Az alacsony foglalkoztatási szint növelésének keresleti és kínálati akadályai egyaránt vannak.

A korlátozott és szűkös hazai, valamint a lassuló külföldi kereslet nem teszi szükségessé és lehetővé a foglalkoztatás érdemi bővülését. (Az állami kényszerre alapozott közmunkák kiterjesztése csak virtuális, statisztikai foglalkoztatottságjavulást eredményez, sem a hozzáadott értéket, sem a GDP-t, sem az államháztartás bevételeit nem növeli, miközben terheli a költségvetést.)

Kínálati oldalon a magyar munkaerőbázis szakmai színvonala – az oktatás, szakképzés alacsony hatékonysága –, valamint rugalmatlansága miatt korlátos a foglalkoztatottság növelése. (Sem a képzés struktúrája, sem színvonala nem felel meg a piac mai igényeinek. Sok a nyelvet nem beszélő, eredeti szakmájának váltására képtelen, tényleges vagy potenciális analfabéta, legfeljebb betanított és segédmunkára alkalmas munkaerő-tartalék – a tartós munkanélküliek többsége. Ennek a rétegnek a foglalkoztatását nemcsak a piaci kereslet hiánya, hanem a magas minimálbér is gátolja.)

A mai akadályok elhárítása öszszetett, hosszú távú feladat.

Keresleti oldalon a versenyképesség javítása, a hatékonyság növelése, a beruházások és befektetések ösztönzése, új piacok feltárása, valamint a bruttó bérköltségek és az adóék csökkentése együttesen vezethet magasabb foglalkoztatáshoz.

Kínálati oldalon az oktatás és szakképzés feltételeinek javítása, a mobilitás ösztönzése és támogatása, valamint a humán infrastruktúra fejlesztése hozhat eredményt.

A jövedelempolitikának feszesen kell alkalmazkodnia a termelékenység alakulásához. A reálbérek növekedési üteme nem haladhatja meg a termelékenységjavulás mértékét, sőt – átmenetileg, a beruházási ráta növelése érdekében – csak alulról követheti. (Célszerű követelmény: GDP-növekedés – 1%=reálbér-növekedés/év.)

A minimálbér intézményét fokozatosan meg kell szüntetni. (Először befagyasztani, majd kivezetni.)

A munkanélküli-támogatások rendszerének középpontjába az oktatás, átképzés, felkészítés kerüljön. Ehhez kell kötni az átmeneti támogatásokat.

Közmunkákat csak érdemi önkormányzati feladatok végrehajtására lehessen szervezni és igénybe venni. (Ha ilyen nincs, a szociális támogatási rendszert célszerű működtetni.)

Az új adórendszernek – a nyugdíj- és egészségbiztosítási rendszer reformjával összhangban – a munkáltatói járulékok csökkentésével kell az adóéket mérsékelni, a bérköltség-versenyképességét javítani.

Ismét létre kell hozni az érdemi érdekegyeztetés intézményeit, fórumait, és helyre kell állítani a háromoldalú érdekegyeztetés gyakorlatát.

 

VIII. Ágazati, szakmai
fejlesztési programok.

 

Az alaptézisek nem vállalhatják a koncepcionális keretek és elemek felvázolása mellett a konkrét ágazati programok kidolgozását.

Ezekre ugyanakkor egy részletes és konzisztens gazdaságpolitikai program alkotórészeként szükség van. Kidolgozásuk a vázolt tézisek szellemében és az így meghatározott makrokeretek között valósulhat meg.

Itt csak a legfontosabb ágazati programok felsorolására vállalkozhatunk. Ezek:

– hosszú távú energiagazdálkodási program,

– környezetfejlesztési program,

– agrárprogram (ennek keretében a földpiac fokozatos liberalizálása),

– közlekedésfejlesztési és logisztikai program,

– idegenforgalmi program.

Említést kell tennünk az EU-forrásból származó fejlesztési támogatások felhasználásáról. Belátható időn belül az EU-transzferek – kiegészítve az előírt saját forrásokkal – képezik az infrastruktúrafejlesztés, valamint az agrártámogatások kizárólagos forrásait. Ezek felhasználása alacsony hatékonyságú, és rossz struktúrában valósul meg.

A felesleges, pazarló presztízsberuházások helyett – pl. díszburkolatos, szökőkutas városközpontok, luxus futballstadionok, új múzeumi negyed – a fejlődéshez nélkülözhetetlen infrastruktúrafejlesztésre és a gazdaság támogatására, illetve a veszteséges mezőgazdasági termelés finanszírozása helyett az agrárgazdaság korszerűsítésére kellene a rendelkezésre álló forrásokat fordítani.

 

IX. Az ország
rekonstrukciójának ütemezése.

 

A jelenleg regnáló hatalom az elmúlt másfél évben háborús pusztítással felérő rombolást okozott az ország demokratikus intézmény- rendszerében, jogrendjében, közgazdasági infrastruktúrájában és a gazdaság működési feltételeiben.

Tevékenysége hatalmas bizalmi deficitet halmozott fel országon belül a gazdaság szereplői és a lakosság körében, a világban a szupranacionális intézmények, a gazdasági partnerek, befektetők, piaci szereplők és elemzők között, ráadásul provokatív arroganciájával, EU-alapszerződés-ellenes erőszakos döntéseivel éppen napjainkban sodorja végveszélybe és tereli a fizetőképtelenség felé hazánkat. Ez a tragikus pozíció sem a jelenlegi hatalom viszonyai között, sem többnyire a kialakult rendszerek korrigálásával nem javítható.

Ahhoz, hogy hozzákezdhessünk Magyarország rekonstrukciójához, le kell váltani a jelenlegi kurzust. Ez a minimális, de tegyük hozzá: egyben legnehezebb feltétel. A jelenlegi szétforgácsolt, helyét, bázisát és értékrendjét kereső, tébláboló ellenzéknek, valamint a rombolás talaján bimbózó és eszmélő civil szerveződéseknek momentán esélyük sincs közös platform kiérlelésére, a sikerhez nélkülözhetetlen cselekvési egységre és a kormányzóképességet felmutató program megalkotására. Ám a „helyzet fokozódik”, az események felgyorsulnak, a gazdasági kényszer nagy úr, összefogásra és cselekvésre ösztönöz. A fordulat és hatalomváltás feltételei rövid idő alatt is létrejöhetnek. (Ki hitte volna, hogy Berlusconi két hét alatt megbukik?)

Az ország rendbetétele és újjáépítése tehát egyrészt hatalomváltást – bármikor következzék is az be –, másrészt hosszú, szívós munkát követel. Ennek szakmai megalapozását szolgálják a gazdaságpolitika területén a felvázolt tézisek.

El kell kerülni annak a történelmi bűnnek a megismétlését, amit a Fidesz követett el: koherens program nélkül, ötletszerűen, kapkodva és sodródva kormányozza – pontosabban rángatja – az országot. (Magyarul: nem elég leváltani a jelenlegi rezsimet, az új alakulatnak kormányzóképesnek is kell lennie. Ha ezt a feltételt politikai kompromiszszumokkal nem lehetne létrehozni, a rekonstrukció és stabilizáció idejére a feladatot professzionálisan végrehajtó szakértői kormányt kellene felkérni. Lásd Olaszországot, Görögországot vagy 2009-ben a Bajnai-kormányt. A magyar helyzet egyébként sajátos, hisz a legfontosabb azonnali feladatokat tekintve – néhány pártokhoz kötődő, beszűkült apologéta kivételével – eddig szinte példátlan módon, a közgazdász szakmán belül jószerével már létrejött egy latens konszenzus. Ennek jele, hogy egyre több szakmai műhely és felelősen gondolkodó közgazdász készít és publikál hasonló tartalmú, egymásra rímelő rövid távú programokat.)

Akkor lehet sikeres az országrekonstrukciós program, ha alapos és alkotó viták után széles konszenzus jön létre a változást és jobbítást kívánó társadalmi erők között.

Ennek szakaszai a következők lehetnek:

1./ A kilábalást gátoló jogi és intézményi keretek hatályon kívül helyezése. (Ideértve az alkotmányt és az ún. sarkalatos törvényeket is.)

2./ Az új jogi és intézményi feltételek létrehozása.

A fenti két feladat egymásra épül, feszített munkatempóban is legalább 2 évet igényel.

3./ Az új közgazdasági és jogi keretek között lehet megkezdeni a gazdaság szanálását és fejlesztési programjának végrehajtását.

Ez legalább három szakaszból fog állni:

– a károk és veszteségek minimalizálása, a romok eltakarítása (az 1. és 2. pontban foglalt feladat keretei között),

– az új gazdaságpolitika alapjainak konszolidálása, a bizalom helyreállítása,

– a magyar gazdaság új fejlődési pályára állítása, a bizalom megszilárdítása.

(A továbblépés minimális feltétele természetesen addig is az ország fizetőképességének megőrzése és a gazdaság finanszírozásának biztosítása, aminek ma már legfontosabb feltétele: minél hamarabb új készenlétihitel-szerződés megkötése az IMF–EU párossal. A decemberi előkészítő tárgyalások felfüggesztése, Barroso elnök ultimátummal felérő levele, valamint a Standard and Poor’s leminősítése után más esélyünk már nincs a közelgő fizetésképtelenség elkerülésére. Orbánék arrogáns lépései sajnos napról napra rontják egy konstruktív megállapodás esélyeit.)

Mai tudásunk alapján aligha mondhatunk mást, mint hogy a teljes folyamat igénybe veszi az előttünk álló évtizedet. Ám a munka elvégzése valódi esélyt kínál Magyarország fejlődésére, modernizálására, felzárkózására. Szembe kell néznünk azzal a keserű realitással, hogy a magyar társadalom jelenlegi állapotában vélhetően nem támogatna egy gyökeres gazdasági átalakítást. A nélkül pedig a legjobb program is kudarcra van ítélve.

A rendszerváltás veszteseinek csalódott tömege, a társadalom hazug és megtévesztő propagandával félrevezetett része ma rabja a manipulált közhangulatnak. Körükben erős az antikapitalista, antiglobalista, nacionalista életérzés, ami momentán kizárja egy racionális és koherens gazdaságpolitikai program támogatását vagy akár elfogadását.

Ezért az alapos szakmai munka mellett elengedhetetlen a társadalom széles körű, reális tájékoztatása, felvilágosítása, a felelősségteljes cselekvést támogató, az elkerülhetetlen reformokat elfogadó, szolidáris légkör kialakítása. (A média szerepe!)

Gazdaságpolitikai fordulat és újjáépítés nélkül ugyanis csak stagnáló, leszakadó, krízisről krízisre bukdácsoló jövő várhat az országra. Ez a tét, ezt a zsákutcát kell közös erővel elkerülnünk.

 

(A tézisek szövegezése 2011. december 28-án zárult.)

Kapcsolódó írások:

1. Békesi László: Gondolatok a magyar gazdaságról 2006 őszén A szerkesztőség felkérése nyomán arra készültem, hogy összehasonlító elemzést...
2. „Ez fél évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt” – Békesi László a Fapados Szalonban Hozzászólók Rózsa Péter, Kende Péter, Várhegyi Éva, Heller Ágnes, Kerék-Bárczy...
3. „Szép remények és vaskos realitás” – Békesi Lászlóval beszélget Rádai Eszter – Csináljunk képzeletbeli leltárt, nem a pillanatnyi, hanem a következő...
4. Farkas Zoltán – A tervezőasztaltól a boncasztalig (Az Orbán-kormány gazdaságpolitikai szándékai és a valóság) Schmitt Pál köztársasági elnök határidőre aláírta a „talpra állás”...
5. Mélyi József: Mediterrán illúzió (A pécsi Széchenyi tér felújítása az Európa Kulturális Fővárosa 2010 program keretében.) E sorok írása közben a pécsi Széchenyi térre irányuló webkamera...