Darányi Sándor: Dávid; Ária és kuplé; Ehhez a testhez nincs közöm

 

Dávid

 

Valamit elkavartunk, ott feledtük

A tisztáson, ahova nem találunk

Többet vissza, noha újulva kínoz,

Mi lehetett, hová lett, merre hagytuk,

Mert azt érezzük, egyre pontosabban,

Hogy semmi másra, arra lenne szükség,

Ami nincs, nem a sok fölöslegesre,

Ami viszont van, s nem férünk a nincshez

Tőle. És így sodródunk a menettel,

A megvert haddal, sebesültek, húgyszag,

Riadtan ordibáló szamarak közt,

A próbatétel tágas színhelyére:

Kiszáradt folyóágy, üres porond,

Körötte tölgyes izzik krétafénnyel –

Lábunkon kőpor, vállunkon parittya.

 

 

Ária és kuplé

I/ „Táncoló fényfolt volt a szerelem?

Rávetődtünk, akire ráesett,

És persze eljátszottuk: hódolni

És hódítani akarunk, egymást,

Egymásnak, egymással, karöltve és

Átellenesen, mintha voltaképp

Töredék szelepek állnának össze

Egésszé; ám valójában ami

Izgatott, és megkaparintani

Végszükség dolga lett, mindenkinek

A testbe csomagolt talány, a láng

Üzenete, a tovalibbenő

Kis kerge folt tartalma,

Nem a hűtlenség; sőt inkább talán

Hűség, csak nem emberhez – délibábhoz?

S most, alkony-órán, a sugár elül,

A tükröt mozgató kéz másba fog,

Ki tudja, mit művel, segget töröl

Vagy vermet ás, világa átveszi

Fölötte az uralmat, ránk pedig

Sötét csak, a játék emléke vár…”

II/ „A gép megáll és szétesik.

Elhagyja alkatrészeit.

Elbontva emlék, hús, szavak,

Amelyek megszólítanak.

 

Mi maradt? Por, meddő viták,

Adóív, undor, szalmiák.

Ameddig vagy, úgy ignorál

Mind az élet, mind a halál:

 

Gerezna, torkukon kötés –

Nem lehetsz, tárgy nekik csak; és

Nézd, nélküled biceg tovább

Az év, a rángó rókaláb.”

 

 

Ehhez a testhez nincs közöm

Ehhez a testhez nincs közöm,

Mellyel lélekként ütközöm –

Kortalan én és végtelen te

Közt mintha tokba öregedve.

 

Bámulom, mint az idegen.

Tükrében kinné vált a benn,

s ő, aki nézi, nincs se kint,

Se bent, miközben rám tekint.

 

Hol vagyok, aki nem vagyok?

Sakktáblán eltévedt gyalog,

Csapdába ejtve, sárgödörbe,

 

És mint az elkábult molyok,

Naftalinszagtól támolyog

Egy lámpa körül, mindörökre.

 

 

 

Kapcsolódó írások:

Darányi Sándor: Halványuló önarckép % Darányi Sándor Halványuló önarckép Az ember drogfutárként kezdi,...

Darányi Sándor: Majdnem Darányi Sándor Majdnem A Kex akkoriban annyira nem a...

Almási Miklós: Ketten beszélgetnek (Mihancsik Zsófia: Nincs mennyezet, nincs födém. Beszélgetés Nádas Péterrel. Pécs, 2006, Jelenkor Kiadó, 384 oldal. ) Almási Miklós Ketten beszélgetnek Mindig erről szerettem volna olvasni....

Beck Tamás: Holdciklus; Nincs olyan olvasat Elfogyó kifli lesz, aztán újra kitelik, akár jó koszton tartott...

 

 

Cimkék: Darányi Sándor