Kürti Emese: Visnyei Ilona képeiről

Látszólag ide nem illő epizód: fiának visszaemlékezése szerint Erdély Miklós, ha éjszaka hazaérkezett, barátságos köröket rajzolt égő cigarettájával a gyerekszoba sötétjébe. A levegőben megvalósuló rajz dinamikája nyilván szabadabban érvényesülhetett, mint a konvencionális hordozón, ahol törvényszerűen fölmerül egy sor, a művelet természetéhez kapcsolódó kérdés. A rajz hagyományosan nem a képalkotás végső, hanem éppenséggel előkészítő fázisaként volt jelen hosszú ideig a képzőművészetben, Erdély gesztusa viszont épp azt illusztrálja, hogy milyen totális tud lenni a rajz mint radikális végcél.

Ebből a szempontból úgyszólván közömbös, hogy a konceptuális művészetben lévő minimalista törekvés vagy a felületet sokkal inkább kitölteni akaró vonalháló radikalizmusáról van szó, hiszen Visnyei Ilona „üreges” rajzai nem pusztán formai okokból idézhetik föl az éjszakai fénykarikákat. Az utóbbi spontaneitásában, eszköztelenségében és játékosságában azonban van valami nem nélküli kreativitás, míg Visnyei művei a legerotikusabb non-erotikus képek, amelyek minden illusztrációs elgondolás nélkül készülhetnek ebben a műfajban. Mellesleg ránézésre egyértelmű, hogy nem férfi hozta őket létre, mert a szexualitás indirekt képi absztrahálásához vagy társadalmi velejáróinak kicsúfolásához a nők értenek jobban. Visnyei maga is létrehozott olyan objekteket, amelyek a vulgáris érzékiség nézetének iróniájából születtek, de a képek a nyilvánvalóság szűkebb tartományába sorolhatók.

Valószínűleg sok múlik a technikán, csakhogy nem feltétlenül könnyű megállapítani, mi is az valójában. Visnyei otthonos a különféle grafikai eljárásokban, különösen a rézkarcolásban, de igazából a festékkel is úgy bánik, mintha a felületet kizárólagosan vonalrendszerekből tudná elképzelni, mert nagyobb dinamikát lát bennük a festékfoltok homogén felszínénél. Amikor pedig rajzol, addig sűríti a vonalakat, amíg egyediségüket teljesen el nem veszítik, és tömör fekete és finom, erős drótköteg benyomását nem keltik. A testszerűen összeálló struktúrából kiszálkásodó vonalak hajszálakként válnak le, és organikussá teszik az amúgy tökéletesen absztrakt, azonosítható látványelemektől mentes képet. Máskor rövid, kurta vonalakkal tölti ki a teljes képmezőt, és a vízszintesen, illetve függőlegesen értelmezhető felületek diszkrét kontrasztjára épít, amelyet mintha a természetben lévő természetes ellentmondások és összeférhetetlenségek alaptörvényére vezetne viszsza.

A Visnyei-képek ritualisztikus folyamatművek, a temperamentum és az expresszivitás különböző fokain. Megvan az a különös képességük, hogy a – külső és belső – tájszerűségük egyaránt a testhez kötődik, a testi létezés fölidézésével vagy a test tapasztalatának érzéki rekonstrukciójával. Ez a benyomás valószínűleg abból ered, hogy a vonalak nem is vonalak, hanem puhán összeálló hajszálak összessége, vagy az antropomorf hatást kiemelő kusza testszőrzet, amely épp azért alakít ki zavarba ejtő intimitást, mert nincs konkrét test, amelyhez tartozna. Visnyei üregek és vonalgombócok (a kint és bent levés egyidejűségének érzékeltetésére), végtagokra épp csak emlékeztető formák, a fölnagyított bőrfelület közelképeivel alakítja ki az absztrahált érzékiség fekete-fehér képeit.

Kapcsolódó írások:

Kürti Emese: Szabó Dezső képeiről A magyarországi fotóművészet intézményi és finanszírozási háttere kicsit sincs összhangban...

Kürti Emese: Szüts Miklós képeiről Van valami egészen abszurd abban, hogy valaki a huszonegyedik században...

Kürti Emese: Gőbölyös Luca műveiről Gőbölyös Luca műveiről Gőbölyös Luca legújabb munkája egy főzőműsor. A...

Kürti Emese: Körösényi Tamás (1953–2010) Körösényi Tamás (1953–2010) Egy másik szobrász, Édeske mobilja mellett találkoztam...

Kürti Emese: Kaján Tibor karikatúráiról Kaján Tibor, a Lúdas Matyi karikaturistája hetente három-négy rajzot...

 

 

Cimkék: Kürti Emese