A Mozgó Világ internetes változata. 2011 október. Harminchetedik évfolyam, tizedik szám

«Vissza

Sándor Erzsi: Pszichothriller (Lélek Boulevard. Barkó Judit műsora. Duna TV, 2011. szeptember, ismétlések.)

Ahogy elnézem az erők vonalát kibontakozni, Barkó Judit úri középosztályba törekvő csámpás háziasszonyokra hangolt pszichoműsorát minden bizonnyal katapultálják majd az m1-re, egy olyan műsoridőbe, amit egykoron Veiszer Alindának ígérhettek meg. Őt magát a Duna TV-re, egyenesen a kulturálisnak ígért Autonómiára száműzik, és ha tényleg megörökölné Barkó Judit műsorsávját, akkor leborulva fogok bocsánatot kérni tőle, amiért unni merészeltem azt, amit egyébként a nézői imádnak. Veiszer Alindának még az életében nem jutott az eszébe csillagjegyek alapján megfejteni a riportalanyait, és nem próbálná meg érzékelni a beszélgetőtársai auráját sem. Mivel hídmérnöki precizitással készül fel a műsoraira, az sem fordulhatna elő, hogy fölsikoltana, ha a riportalanya bemondaná a saját életkorát. Ő ugyanis nemcsak a wikipédiát, de az anyakönyvi hivatal eseménynaplóját is betéve tudja. Amikor azon sajnálkoztam, hogy Veiszer Alinda beszélgetései nem válnak a közbeszéd eseményeivé, mert mindig az és annyi hangzik el bennük, amit és amennyit a meghívott vendégek el akarnak mondani neki, akkor még nem láttam egyet sem Barkó Judit műsoraiból. Ott ugyanis a magukba mélyen elrévedő riportalanyok önfontoskodva egyfolytában mondják a semmit. Nemhogy nem esemény egy-egy ilyen beszélgetés, hanem maga a színtelen és szagtalan, roncsoló hatású unalom. Barkó Judit a közszolgálat mélységes fenekébe omolván vízben azonnal oldódó instant analízist tálal, porított freudizmuskivonatot, konyhakész, előre csomagolt, dobozos lelki masszát. Barkó Judit nem riporter a szónak kíváncsi vagy beszélgetőtársi, esetleg bármilyen értelmében, hanem pszichofitnesztréner. A Lélek Boulevard műsorcím nyilván arra utal, hogy Barkó Judit mint lélekbúvár hatol mélyére az előtte elterülő riportalanynak. Miközben felülről próbálja közelíteni a bulvárt és alulról a lélek kacifántos, kibogozhatatlan, ámde neki mégis megnyíló ösvényeit. Bepróbált celebek helyett afféle itt-ott kipróbált hírességeket kérdez, akik között többen az ezotéria ismertjei. Ami nem lehet véletlen, mivel Barkó Judit interjúi megjelennek az Elixír magazinban. A Duna TV-n celebráltak közül minden bizonnyal egy sem. A magyar ezók akkora tömegben fordulnak elő hazánkban, hogy átfedés nélkül is bőven jut belőlük újságba és adásba egyaránt. Azért szép teljesítmény, hogy a közszolgálat és a kereskedelmi boulevard milyen jól kiegészíti egymást, mi több, egymást tartja el. Legalábbis remélem.

A műsorban persze rendre megjelennek a hivatalos kurzus ünnepi dobogóin feltűnő lelkes biodíszletek is, akik esetleg saját jogukon is lehetnének híresek, de erre már alig emlékszik valaki. Jókor, jó időben helyezték el a művészetüket vagy a tudományukat a politika erőterében, és ezért cserébe fellépéseket, lehetőségeket, kitüntetéseket és Barkó Judit műsorát kapják. Ez utóbbit nyilván a kordában tartásuk érdekében, nehogy túlterjeszkedjenek a kereteiken. Politikai kegyeltnek lenni sem fenékig tejfel. Néha szalonna jut, néha korbács. Nem lehet ugyanis véletlen a Lélek Boulevard-on feltűnő ismert szívsebész, agysebész, rockénekes, sok nemzeti színésznő, és megannyi Keresztes Ildikó. Ő vélhetően Barkó Judit legártatlanabb áldozata, mert annyira gyanútlan, hogy bármit képes elmondani önmagáról. Látjuk, amint hosszan eltöpreng, és aztán gondolati tolófájdalmakat leküzdve hozza tudtunkra: nagyon, nagyon bonyolult vagyok. Biztos. A bonyolult személyiségjegyű emberek legtutibb ismérve, hogy ezt megállapítják magukról, és sietve közlik is. Keresztes Ildikó nagyjából annyira bonyolult, mint egy jól kivilágított útkereszteződés. Ha ennek felfedezése volt a műsor célja, akkor maradéktalanul elérte. Dehamár! Mi is lehet egy olyan műsor célja, amelyet néhány alapkérdés megfogalmazásával bármikor bárkivel el lehet kezdeni és tetszőleges időben leállítani? Bármelyik pszichofitneszben órák alatt kiokosodhatunk, csak néhány konyhakész lélekbúvár-alapművet kell tízszer kinyomnunk vállból. Azonnal lesznek kérdéseink: 1. A kis izéke (agysebész, tornatanár, rockénekes, akadémikus) sejtette-e gyerekkorában, hogy nagy izéke (agysebész, tornatanár, rockénekes, akadémikus) lesz? 2. Érzed-e, hogy benned két (három, négy sőt több) ember lakik? 3. Megért-e téged a környezeted, kicsit-nagyon? 4. Olyannak ismernek-e téged, amilyen vagy? 5. Ha most hirtelen véget érne az életed, boldoggá tenne-e, hogy pont az én műsoromban haltál meg, mert engem igen. Na jó, talán idáig nem megy el Barkó Judit. Igaz, odáig sem, hogy egyáltalán kérdései lennének. Persze ha szerkesztőképes emberként nyúlna a saját mondataihoz és a vágóprogramhoz, akkor nem engedné műsorba azokat a mondatforgácsokat, amikhez a gondolat tolulásának következtében eljut. Avagy tekinthetjük-e kész, riporteri kérdésnek a következő felkonfba oltott, tükörsimára nyalt érdeklődést: Keresztes Ildikót ismerik mint aranytorkot, mint jó színésznőt. Meg még sok minden mást is egyébként. De hogy te, magaddal, a benned lévő elképesztő tűzzel, egy vulkánnal és egy mimózával, egy kis nemtom virágkával, hogy ti ketten, hárman, hogy vagytok? A nagy vágóolló szokta megoldani ezeket a fogalmazási gondokat, vagy az editor program. Végső esetben a jó ízlés. Barkó Juditnak sajnos fogalma sincs, hogy hibátlan szabású, visszafogott stílusú kiskosztümhöz az ember nem vesz fel ilyen mondatokat.

Ám a vulkános, mimózás baleset után Keresztes Ildikó nem megy ki a stúdióból, nem hív mentőt, nem anyázik – pedig kinézném belőle –, hanem egyenesen megfejtve érzi magát. Lám itt van ez a televíziós mélylelkes háziasszony, aki úgy lát rajta keresztül, mint a híg levegőn. A televíziós műsor fel- és az ő bevételkényszere ott tartja szegényt a stúdióban. Meg a szereplési vágya, a kamera közelsége és az „on air” lámpa kigyulladása. Major Tamás örökbecsű és idevágó megjegyzése: a színészt nem az eszéért fizetik. Most sem. Keresztes Ildikó megörül a sokba hasadt személyiségének, mint nagycsopiban a lendkerekes piros autónak, és húzza-vonja kedvére. Eljátssza a mimózát, aki virul, majd érintésre meghal, nagyokat bólogat, aztán egereket vajúdik és hegyeket szül. Ilyeneket, hogy a nehézség azért van, hogy legyőzze, meg hát ő belül egy rettenetesen jó ember, és a halál laza külső mögött egy halál fegyelmezett ember lakik. Barkó Judit eközben biztosít róla, hogy ő is oroszlán, miképpen a vendége is, ebből mindenki értsen, amit akar. Nagyjából eddigre várom az állatgondozók megjelenését a stúdióban, ám egyszer csak pricc-pracc-prucc, véget ér a pszichodráma. Slusszpoénnak azért még kiderül, hogy Barkó Judit elfelejtette megnézni az alapvető adatokat, és fogalma sincs, hány éves a riportalanya. Menynyiiiiii?? – kérdez vissza felsikoltva, mintha a Szerencsejáték Zrt. támogatná. A végszóhajhászás leköti minden energiáját. Hatalmas mázli, hogy Keresztes Ildikó kivágja, mint a magas diszt: nagyon élvezem, hogy leülepedett már bennem sok minden, és lenn a mélyben ott van. Már nem hiányzik nekem a tűz. Pont elég tűz van bennem helyből is.

A tűzoltók megérkezése előtt Barkó Judit végre be tudja fejezni a műsorát. Hálás lehet a mit sem sejtő riportalanyának, a közpénzek osztóinak, orvosának és gyógyszerészének.

 

 

 

 

Lélek Boulevard. Barkó Judit műsora. Duna TV, 2011. szeptember, ismétlések.

 

 

Kapcsolódó írások:

Sándor Erzsi: Kicsit terhes (Színházak csatái – Honfoglaló. Kvíz- és stratégiai játék a Duna TV-n.) Kamuztunk – mondja Ascher Tamás, a Színház és Filmművészeti Egyetem...

Sándor Erzsi: Kultúrházomlás (Kultúrház, utolsó adás, szerkesztő-műsorvezető Winkler Nóra. MTV1, 2010. szeptember 5.) Van annak valami indiszkrét bája, amiként a Tisztelt Háztól elhal...

Sándor Erzsi: Szerencsétlen játék (Casino 1., 2., 3. Televíziós sorozat, RTL Klub, 2011. február. Rendező Szurdi Miklós.) Rémlik valami hackerekről szóló RTL-es sorozatpróbálkozás, amelyben Hujber Ferencnek kellett...

Sándor Erzsi: Tibeti hantámba (Lomini mester az Asztro show-ban. RTL Klub, 2011. 11. 11.) Most akkor Asztroshow-t mondjak, vagy Ezotévét? Valaki mondja már rá...

Sándor Erzsi: Sírni kell, ennyi az egész (Balázs Péter kabaréválogatásai, m1, 2011. június 12-től 12 részben.) Balázs Péter nemcsak egyszerűen műsorszerkesztő, rendező, író, hanem színidirektor is,...

 

 

Cimkék: Sándor Erzsi

 

 

 

 

© Mozgó Világ 2011 | Tervezte a PEJK