Vincze Anna: Létó; Félre

 

 

 

Létó

 

Csapzott haja remeg, néha bizonytalanul

balra, aztán jobbra kapja a fejét, karján

szakadoznak az óriásszeplők, és a pólóján

lévő virágos rét nagy mellein pihen.

Viasszal rajzolt arca talán tovább sápad,

amikor megjelenik Flóra barna, egészséges

alakja, magabiztos bája, hófehér fogsora

Létó torkát harapdálja, és arca időről időre

megrándul, amíg el nem kezd úgy reszketni a feje,

ahogy a nagyon öregeké, elfelejti, amit tud,

amit évek óta ismételget, mantrákat és

házi imákat, a post-itokra írt egy-egy szót

és a tükörre festett életszlogent, ami már

belé vésődhetett volna, mi lesz, ha ezeket mind

elfelejti, a nevére gondol és hogy a második,

amit ő adott magának, Mahália,

hogy akkor lehet és az, amikor és amelyik akar,

meg még ezer más is,

hogy nem hisz az egészséges életmódban,

nem akar kereken feszülő segget és szálkás hasat,

nem érdekli ez a maskarád, és szereti nagyanyja

rá hagyott fekete kabátját, amit tizenöt éve hord,

ha megjön az ősz és a tél.

 

Angolt tanít a város egyik legjobb iskolájában,

egy héten legalább kétszer összefut Flórával,

olykor előveszi éppen akkor olvasott könyvét

hogy idegesen kiemelje magát magából, penészesnek

hitt szemeit a lapokra szegezi, sokszor nem lát semmit

a szövegből, harcol, próbálkozik a másik gondolattal

és reméli, hogy ez a zavar is elmúlik, amikor friss,

barna és hófehér, jázminillatú huzatával megérkezik

Flóra.

 

 

 

Félre

Mintha otthonra találtam volna, kutyám

Ugatása mellé bújok, előveszem a finom

szemű szőttest, kicsit barangolok, árnyat

Vetek az asztalra tétova labirintust,

Kávéval kiöntöm a sok kis ürge percet.

Már rég szólnom kellett volna, mindig

Félregombolod az inged, de szeretem azt a

Méla derűt, amivel nem tudsz róla, a végre

Mellécsúszott dolgok rendjét, melyre mint

Odú találsz a körút kirakatrengetegében.

És én félrebeszélek végre, minden nem

Pontos szó fürge öröm, szalad ki a mellék-

utcán, hogy utolérjen.

 

A kastély gazdája távol. Csendben merednek

A fák, gyökereik mentén vadászó vizek.

Egyszer megkeserítettelek,

Egyszer megkeserítettél, nem pontosan megyek,

Tömött libák sora gágog felénk az égen.

A kerülőutak így még izzasztóbbak, a lég-

nyomás teljes mértékű. Inkább félrenézek,

lehetőleg felfrissülök.

Hova mennénk ilyen súlyosan?

 

Kapcsolódó írások:

Vincze Anna: Szuszog; Ócskaságaim A szomszéd épület elhagyott tornya kicsit megijeszt. Lassan ugyan hozzászokok...

Vincze Anna: Beköltöztél; Baby blues Nem ült senki a fenyő csúcsán, Amikor odanéztem. Ütemtelenül Feszítgetted...

Szabó T. Anna: Nyilalló szálon áhítat Szabó T. Anna Nyilalló szálon áhítat (Lator László-remix) ...

Gát Anna: Találkozom Gát Anna Találkozom Azt mondták, nincs más hátra: írjak...

Miklya Anna: Ami menni készül, végül megmarad Miklya Anna Ami menni készül, végül megmarad Szerelemmel, M-nek....

 

 

Cimkék: Vincze Anna