Kiss Judit Ágnes: Kivégzett akác; Tengerészdal; A fájdalom; Halálos villanella

Kivégzett akác

 

 

Akárhogy menekültem, végig kellett

néznem az öreg akác haldoklását.

Nappal végeztek szegénnyel, talán hogy

A többiek, fák és emberek, lássák,

hogy egyenként levágott ágai

torz végtagokként zuhannak a hóba,

hóhérai meg-megálltak pihenni,

mintha az egész természetes volna.

 

 

Annyira vágytam szót emelni érte,

de leginkább sírni, hogy ne, hogy így ne,

hisz csonkjából is hajtana, és élne,

és nem hallgatni a sok okos érvre;

hogy korhadt volt, hogy jót tettünk vele,

hogy rádőlhetett volna bárkire.

 

 

Nem láttam mást, csak a megkínzott óriást,

a törzset, ahogy megremeg és eldől,

mert ölni könnyű, ha ésszerű ok van,

s öklendezni kezdtem a rémülettől,

hogy mikor lesz érv, mondjuk, ellenem,

mikor leszek én is túl bármilyen,

túl veszélyes, vagy épp csak az, ami,

és jobbnak látnak elpusztítani.

 

 

Kuporgok a halott gallyak között,

úgy érzem magam, mint egy üldözött.

 

 

 

Tengerészdal

 

 

A tenger jó. A tengert ismerem.

Viharait, szélcsendjét, éjszakáját

a kék, hunyorgó csillagok alatt.

 

 

Már régen nem félek a végtelen, zöld

és hűvös és mély, idegen világtól,

sóját megszokta bőröm és szemem.

A tenger jó. A tengert ismerem.

Ha nem muszáj, sosem lépek a partra,

nem kell az olcsó cafkák ölelése

a salétromos falú bordélyházban,

nem a kikötőbeli csehók füstje,

a rumtól bűzlő ivócimborák.

 

 

Maradok én is hűvös és mély és sós,

leszek másnak, magamnak idegen.

Míg ring a hajó, elnyúlt árnyékomat

a láthatárra odaképzelem.

 

 

S ha egyszer kilépnék a szárazföldre,

ha elszakadni akarnék, talán

ott is követné lépteim a tenger,

hullámzását testemben hordanám.

 

 

 

 

 

A fájdalom

 

 

A fájdalom hogy mért tesz nemesebbé,

azt majd valaki magyarázza meg.

Csak azt tudom, hogy válok én is azzá,

ha egyre elviselhetetlenebb.

A tudat, mit mindennél jobban őrzök,

a fényes érzék ilyenkor teher,

és megalkudnék szánalmasan, gyáván,

csak múljon el, bármikor bárkivel.

 

 

A fájdalom hogy lehet áldozat,

hogy lehet szép, azt sajnos nem hiszem.

Csak bűnbe visz: a nyöszörgés nyomában

az édenkerti kísértő sziszeg.

Nem volnék jó hősnek, se vértanúnak,

porban pondróvá tesz a fájdalom,

és bevallok és megtagadok bármit,

és ha kell, kínzóm csizmáját nyalom.

 

 

A fájdalom a test végső győzelme,

a fájdalomnak sem hite, sem elve,

a fájdalomban másnak nincs esélye –

Istenem, ne vígy ilyen kísértésbe!

 

 

 

 

Halálos villanella

 

 

„Hogyan létezhet ennyi fájdalom?”

A négy szó, mint a csikk, bőrömbe égett,

mi elhangzott azon a hajnalon.

 

 

Mit ér a test? Az ócska-drága rom,

mit oly soká építgettek az évek?

Hogyan létezhet ennyi fájdalom?

 

 

Csak kérdés van, de nincsen válaszom,

csak Isten ellen súlyos vádbeszédem,

mi elhangzott azon a hajnalon,

 

 

mert nem vagyunk több: hulló, sárga lomb,

áramütés alatt vonagló féreg,

hogyha létezhet ennyi fájdalom.

 

 

A kártyák mind kiosztva, nincs talon,

Semmim se volt, de megadtam a tétet,

mi elhangzott azon a hajnalon,

 

 

és vesztettem. Túl sok volt egy lapon,

anya, nem tudlak megmenteni téged.

(hogyan létezhet ennyi fájdalom?)

 

 

Lehámlott rólad ölelő karom,

ahogy arcodról mállott le az élet.

Mi hangzott el azon a hajnalon?

Hogy nem létezhet ennyi fájdalom.

 

 

 

 

Kapcsolódó írások:

Kiss Judit Ágnes: De büszkén Kiss Judit Ágnes De büszkén A fürdő, a konyha,...

Kiss Judit Ágnes: Irgalmasvérnő visszatekint Kiss Judit Ágnes Irgalmasvérnő visszatekint Voltam már elhagyatva, meg...

Kiss Judit Ágnes: Gyerekférfiak balladája Kiss Judit Ágnes Gyerekférfiak balladája Ha nő vagy, férfiként...

Kiss Judit Ágnes: Részeg lánykérés Kiss Judit Ágnes Részeg lánykérés Gyere hozzám feleségül, sose...

Kiss Judit Ágnes: Parodosz Kiss Judit Ágnes Parodosz Már megtanultam úgy állni a...

 

 

Cimkék: Kiss Judit Ágnes