Babiczky Tibor: Mürzsteg; Az óriás; A Boncnok

Mürzsteg

 

 

Magas hegyek közt ballagok.

Közel jönnek a csillagok.

Közel van már a hajnal is.

Az én utam nem arra visz.

 

 

Mintha húst harapna, rágna,

tátog a hold a világra.

Nyálkás csíkot húz a patak.

„Halandó vagy” – zúgja a hab.

 

 

 

 

 

Az óriás

 

 

Sötét lesz. Lomha óriás

eltakarja a holnapot.

Lefogja lágyan két szemem.

Érzek. Még életben vagyok.

 

 

Leül az ágyam szélére.

Túl nagy. Csak sejteni lehet.

Érzek. Nem találom magam,

csak bőrt és húst. Testrészeket.

 

 

Közepében a nap ragyog.

Szélén a csillagok s a hold.

Félek. Most ez az óriás

valamit tőlem elrabolt.

 

 

 

A Boncnok

 

 

A mellkason az ipszilon.

Álla hegyes. A szája kék.

Ágyéka négy elnyílt szirom.

Az orrüregben váladék.

Tüdeje roncs. A mája ép.

 

 

Jó ember volt. „A szíve rossz.”

A halál ideje: egykor.

Egy test mindent felszínre hoz.

A Boncnoknál egy üveg bor:

„A gyászoló rokonoktól.”

 

 

Kapcsolódó írások:

Babiczky Tibor: Argentum Babiczky Tibor Argentum Este lett. Az alvók teste fehér....

Babiczky Tibor: Altató Babiczky Tibor Altató Nézd elsötétült már az ég csak...

Babiczky Tibor: Will Gallagher balladája Egy rozsföld mellett, őszi nap, egyedül ért az éjszaka. Mögöttem...

Babiczky Tibor: Bronzkor % Babiczky Tibor Bronzkor Kiszakadt szívemből az Isten és...

Babiczky Tibor: A terasz Babiczky Tibor A terasz Tíz éve tudok rólad. Előtte...

 

 

Cimkék: Babiczky Tibor