Balogh Attila: Numero XXXIV

Hát indít,

taszít levegőt,

a tüdő,

szusszant ajkamig vért

és ujjamhoz szédít verseket,

ha hőköl a lap fehér hasa

akkor is,

mert élni kell itt,

túlélni

apró kavicsait

a szónak,

gyáva igazát

a csontnak,

ha erők irányába

roppan

szívemig,

de nem fáj

a szememig ringó

liliom-ájulás,

a virág

gerincoszlop görnyedése

a szélben,

a homlokomtól

zsongó

krajcármenekvés,

az a geometriai esetlenség,

amely

felemeli picinyke csontom

és döfködi hegyével

a mindenség szívét,

mert nyilalni kell

itt,

nyilalni

időkön túli fájdalmat,

hasítani

a jövő ölébe

mai-kínt,

de nem fáj már nekem

semmi,

mert gyógyítani sem tudok,

csak ülök itt a sötétben

s csillaghoz dőlve

horkolnak köröttem a nők,

mint a férfiak,

szuszogok

s lélegzek

én is,

mint a tüdő,

csak álmot koldulok,

koldulok,

koldulok tabletta-éjszakát.

 

 

Kapcsolódó írások:

Balogh Attila: Numero XXXVII Madár gerincét bujtató réten jönnek a fehér köpenyesek, taposva hó...

Barkóczi Balázs – Gáll Attila – György Alexandra – Balogh Róbert: Túl a demokrácián – A Jobbikról Az alábbi tanulmány a Jobbik Magyarországért Mozgalom szervezeti felépülésének és...

Balogh Róbert – Kiss Orsolya – Török Zoltán – Gáll Attila – Hampuk Richárd: Valóságshow – A Fidesz kommunikációjáról A Fidesz nem állt készen. Ez jelenleg legalább annyira nyilvánvaló...

Balogh Róbert: A húsz évről A Napvilág Kiadó 2009 második felében indított s néhány hónap...

 

 

Cimkék: Balogh Attila