Parászka Boróka: Lefölözési verseny

Januárban mutatkozott meg igazán, hogyan fog lezajlani Erdély elsivatagosodása. A nagy magyar nemzetpolitikai lendület hogyan vezet majd a kis magyar közösségek elsorvadásához, elbutulásához. És hogyan válik Erdély a magyar politika kihasznált és cserben hagyott szomorú fikciójává.

Pedig szépen indult az új év első hónapja: megnyitottak az úgynevezett demokrácia-központok, gyorsan tömött sorokba szerveződtek az emberek, hogy mihamarabb kérhessék a könnyített állampolgárságot. (Amelyet, a jól irányzott propaganda folyamatosan hangsúlyozta, a jelenlegi kormánynak köszönhetik azok, akik köszönni akarják. Meglátjuk, tényleg lesz-e köszönet.) A demokrácia-központok amolyan információs irodák, ahol elmondják, milyen iratokra, információkra van szükség ahhoz, hogy valaki könnyített magyar állampolgár lehessen. Nem mellesleg ezek a központok (demokrácia) az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács bábáskodásával hálózták be az országot. Ez a termékeny bába – Tőkés László „mozgalma” – még egy politikai szereplő világra jöttét segíti: elindult az erdélyi magyar néppárt bejegyzésének folyamata.

Fényévekről nézve Erdély tobzódik a magyar szervezetekben, mozgalmakban, civil és politikai kezdeményezésekben, soha nem volt még ilyen pezsgő az erdélyi magyar közélet. Kipirult arcú agitátorok nyüzsögnek mindenhol. És hogy az ancien régime se tétlenkedjék: egy hónappal az RMDSZ tisztújító kongresszusa előtt megkezdődött az elnöki kampány, Markó Béla 18 év után leköszön. Három jelölt is jelentkezett a helyére: Markó „hivatalos” utódja, Kelemen Hunor (politikai krédójáról nem sokat tudni,), az erdélyi liberálisokat (nem mosolyog, vannak!) képviselő Eckstein-Kovács Péter, és a Fidesz-kapcsolataival kampányoló fiatal háromszéki képviselő, Olosz Gergely. Éles, személyeskedésektől sem mentes a kampány folyik, igazi ősköd van, elvileg van jogalapja annak a reménynek, hogy most már aztán tényleg történik valami.

Gyakorlatilag azonban a sok-sok irány mind egyfelé mutat: Erdély kiüresedése felé.

A látszólag egymás ellen forduló RMDSZ és EMNT ugyanazokat a témákat, üzeneteket ismétli, még a hangsúlyok sem változnak. A demokrácia-központok „közhasznú” tevékenységét (amely révén embertől emberig eljutnak, az állampolgársággal együtt csatolt áruként beviszik a köztudatba az új párt születését is) az RMDSZ a szocialista munka hőseként egészíti ki. A Szövetség, túlharsogva a Tőkés-pártiakat is, állampolgársági tájékoztatást és segítséget kínál. Némi vita alakult ki arról, hogy hasonló segítséget ki nyújthat, kinek van erre (a magyar kormánytól szerzett) feljogosítása. De az érintettek hamar rájöttek, hogy itt a formalitás, sőt az érdemi tájékoztatás, az emberekkel (vö. választópolgárokkal) folytatott viszony nem sokat számít. Az győz, aki az állampolgárság propagandaértékét mihamarabb és minél alaposabban lefölözi. Dúl a lefölözési verseny.

És – Markó Bélán kívül – nincs olyan politikusa a szervezetnek, aki elég határozottan meg merné kérdezni, hogy miről is szól a „könnyített” állampolgárság. Markó Béla elmondta persze, hogy ő – egyelőre – nem kívánja felvenni az állampolgárságot, de leköszönő RMDSZ-elnökként állásfoglalása már nem meghatározó. Ha az elmúlt öt-tíz évben ilyen határozottan foglalt volna állást, most sokkal határozottabb lenne az erdélyi magyar közösségi énkép is, és tisztábbak lennének az RMDSZ politikai-társadalmi szerepei is. Nem azok. A 18 éve elnöklő Markó után a hatalmi vákuumtól való rettegés uralkodik a szervezeten. A hátramaradók szövetségi reformot követelnek, a szövetségi reform azt jelenti, hogy az eddig is elkülönülő, gazdasági-politikai zsákutcákban vergődő Székelyföld még jobban magára zárja az ajtót: „regionalizálják” a Szövetséget. És a húsz éve unos-untig ismételt elv, hogy egységes erdélyi magyar érdekképviselet kell, már végérvényesen a múlté. A regionalizálás – értsd: a helyi potentátok hatalmának kiteljesedése – egyszersmind új szövetségeket jelent. Kivel? Az új Tőkés-párttal (amely még meg sem alakult), az új idők új és erős embereivel, akik szintén a Székelyföldön vetették meg a lábukat. Elvégre itt él sok, könnyen elérhető, könnyen mozgósítható magyar ember. A politikai masina itt van elemében.

Egészen megrendítő, milyen intenzív a politikai félelem. A reformer politikusok többsége ugyanazt ismétli: a markói örökség legkényelmetlenebb része az „egyenlő távolság elve”. A jövőben politikai szövetségekre (értsd alkukra) van szükség: ki kell egyezni a Fidesszel és „stratégiai” partnerével, az EMNT-vel. Különvéleményt Eckstein-Kovács Péter képvisel, de az ő elnökválasztási esélyei – hogy is kell ezt sportszerűen megfogalmazni? – nem túl jelentősek. Ő az, aki tényleg hozhatna új kapcsolatokat a román politikai elittel, aki – még Traian Basescu tanácsosaként – tényleg átlátta, hogyan alakul a román törvényhozás, politikai elit sorsa. Ennek a tudásnak azonban, nagyon úgy tűnik, nincs piaca.

Hogy mit is jelent igazán az RMDSZ-es rendszerváltók stratégiai partnerkeresése a félelmen túl? Nehéz megfejteni. Azt semmiképpen sem, hogy az RMDSZ húsz év után „demokratizálódik”, és karakteres politikai különvélemények jelenhetnek meg végre. A Markó-típusú arctalanságot (amelynek jegyében illet nem állást foglalni politikai-ideológiai kérdésekben) a posztmarkó pártosság (Fidesz-paktum) váltja fel. És ennek csak egyik szomorú következménye, hogy ha ugyanazokat a célokat követi az EMNT és az RMDSZ, akkor mi végre annyi politikai szervezet és forma? Ha az elmúlt kilenc hónap tendenciái maradnak, akkor a Szövetséget kiszervezik saját maga alól, és beolvasztják saját árnyékpártjába, amely sem struktúrájában, sem politikai üzeneteiben, sem demokráciadeficitjében nem különbözik elődjétől. Ugyanolyan felülről szervezett és irányított, szigorúan ellenőrzött párt lesz az új, mint a régi, csak most nem Markó, hanem Tőkés vezérli. És ez a személycsere azért fontos következményekkel jár majd. Számoljon ezzel mindenki, aki ehhez a folyamathoz hozzájárult. Egyelőre rövid távú kalkulációk születnek, és ezek azt mutatják, hogy a Fidesz akár konkrétan, akár átvitt értelemben fizet, más meg nem fizet. Tiszta sor.

Ennek a mozdulatlan politikai metamorfózisnak a könnyen forintosítható eredményeinél sokkal tragikusabb következménye, hogy most már általánosan elfogadott szemlélet, hogy nincs független (értsd autentikus) erdélyi magyar politika. Eddig illett fenntartani a függetlenség látszatát. Az autonómiáért folytatott évtizedes harcok eredményeként most illik, sőt kötelező felmutatni az elköteleződést, a besorolást.

Mindent és mindenkit az határoz meg, hogyan viszonyul a magyar kormányhoz, kormánypárthoz. Iszonyú energiák emésztődnek fel ennek a viszonynak a rendezésére, demonstrálására. Nyilatkozatok sora születik az erdélyi magyar politikusok részéről, hogy milyen személyes, már-már baráti viszony köti őket a Fideszhez. Úgy tűnhet, hogy az erdélyi magyar közélet egyébből sem áll, mint barátkozásokból, személyes egymásra hangolódásról, egy nagy nemzeti család egymásra találása folyik most itten. Nemcsak hogy egyetértünk, hogy egy a zászló és egy a nemzet, hanem egy az érzés, a szív és a lélek. A frontvonalon egymásba kapaszkodik most szorosan a magyarországi uram és az erdélyi bátyám.

És nem merül fel a kétely, a kérdés, hogy mi lehet ennek a nagy egymásra találásnak, ennek a nagy barátkozásnak a hozadéka? Mi van akkor, ha bármelyik magyar párttal vagy a mindenkori kormánnyal ennyire szoros a viszony? Másként alakul a támogatáspolitika. Baráti alapon. Ez lehet az egyetlen elfogadható, racionális válasz. De vajon a Magyarországról érkező támogatások, szimbolikus és kevésbé szimbolikus befektetések hány százalékban határozták meg az erdélyi magyar közösség mindennapi életét?

Az autonómiáért küzdő jómagyarok mellett úgy megy el, süvít el a román decentralizáció, hogy észre sem veszik. Két év alatt gyakorlatilag önkormányzati kézbe kerülnek az eddig központosított rendszerben fenntartott egészségügyi és oktatási intézmények. És miközben a magyar polgármesterek kétségbeesve bokáznak a túlélés (megbocsátás) reményében a Fidesznek, és a még meg sem született Tőkés- (Fidesz-) párt még meg nem választott képviselőinek nincs koncepciójuk a decentralizáció működtetésére. Az autonómia követelésétől hangos Erdély, de arra, hogy két székelyföldi kisváros, mondjuk, Szováta és Erdőszentgyörgy a közös kórházi ellátás érdekében hogyan tudna együttműködni, arra nincs javaslat. Hogy a nagyon szegény székelyföldi megyék (Hargita, Kovászna) hogyan tudják együttműködésre bírni a szintén székelyföldi, de románok által is lakott Maros megyét, arra kevés a pozitív példa. Hogy hogyan éri majd el a kicsi és szegény székely régió, hogy élni hagyja például a nagy és gazdag Brassó, Szeben, arra nincs elképzelés.

Januárban sok-sok évnyi kínlódás után (Markó személyes sikereként) törvényerőre lépett a román oktatási reform. Ennek eredményeképpen, húsz év után, végre esélyt kapnak – speciális tankönyvek, tanterv révén – a magyar gyerekek arra, hogy megtanuljanak románul. Hogy magyarul tanulják a földrajzot, a történelmet. Hogy a magyar nemzeti kultúra a román oktatás részévé váljék. Hogy kiteljesedjék a kisebbségi oktatás. De az önmagukkal és a magyar politikával elfoglalt erdélyi atyafiak ennek a tényleges következményével nem számoltak, a feladatokra nem készültek fel. Jog most már van a változtatásra, magyar tankönyv, tanterv még nincs. Miért nincs? Nem jutott idő előkészíteni, felkészülni a saját magunk által követelt és kiharcolt reformokra. Meg is mondta Markó Béla, elbocsátó szép üzenetként: nem baj, majd románból gyorsan lefordítjuk a tankönyveket. Mirelit nemzeti kultúra, egyelőre, ilyen közösségi felkészültség, ilyen nemzetpolitikai támogatás mellett ilyenre futja. És a bánat fog a kórházfenntartással kínlódni. Könnyített állampolgárságot ide, de ízibe. Legfennebb majd átlépünk a határon, ha baj van. Ha meg majd lesz választójog, akkor lesz igazán aranyélet Erdélyben. Mert nem kell figyelni az egyre kevéssé értett román politikai életre: elég lesz kivenni a részünk a látványos magyar árnyékbokszolásból. És ez milyen jó lesz mindenkinek. A román pártok megszabadulnak az eddig túl erős magyar érdekképviselettől. Magyarországon pedig végre be lehet zsebelni a jól kialkudott voksokat. Bukarest és Budapest között pedig lesz egy sivatagi övezet. Ott élnek majd, jól ácsolt karanténban, a ridegtartásnak is nagyon hálás voksállatok. Ők lesznek az erdélyi magyarok.

 

 

 

 

Kapcsolódó írások:

Parászka Boróka: 0-0 Parászka Boróka 0-0 Europarlamenti választás előtt áll Románia, és...

Parászka Boróka: Miért loptak Koszovóban a románok magyar kabátot? Parászka Boróka Miért loptak Koszovóban a románok magyar kabátot?...

Parászka Boróka: Kis erdélyi Őszöd Parászka Boróka Kis erdélyi Őszöd Arról szólt az elmúlt...

Parászka Boróka: Ortodox Magyarország Orbán Viktor és Traian Basescu derűsen fog kezet – ez...

Parászka Boróka: Loci Létezik meghitt, családi együttélés magyarok és románok között. A rituális...

 

 

Cimkék: Parászka Boróka