Ludassy Mária: Szabad gondolat

„Cuncta ferit, dum cuncta timet” (mindenkit sújt, mert mindenkitől fél), szól a jól ismert antik bölcsesség a zsarnokság jellemzésére. Az ember mégiscsak elgondolkodik, hogy a filozófusok miért szerepelnek oly kiemelt módon a zsarnokság célpontjai között: Szókratésztől Senecáig, Vaninitől Brunóig, Morus Tamástól Condorcet-ig a szakmánk túlreprezentált a despotizmus áldozatai között, és akkor a 20. századi totalitarizmusok fizikai vagy szellemi megsemmisítésre ítélt gondolkodóiról nem is szóltam. Persze a filozófusok is hibásak önnön perzekúciójukért. A festők és fizikusok, a matematikusok és muzsikusok ritkán kívántak a politikai hatalom tanácsadói lenni (sőt mint tudjuk, Platón Államában egyenesen a legfőbb hatalmi posztra aspiráltak), így jogosnak tekinthető, hogy a birodalom visszavág, és bürökkel vagy máglyával, pallossal vagy guillotine-nal fejezi ki nemtetszését a bölcs tanácsadók kéretlen tanácsai kapcsán.

Amerikában, Franciaországban ismert és elismert a közéleti szerepet vállaló filozófusokat, Raymond Aront vagy Jean-Paul Sartre-ot, Rawlsot vagy Rortyt bírálták ideológiai-politikai nézeteik miatt, de filozófusi mivoltukban soha, senkinek nem jutott eszébe megtámadni őket, sőt kétségbe vonni tudományos teljesítményüket, mert liberálisok vagy konzervatívok, sőt ne adj’ Isten, balosok voltak. Nem így az Elbától keletre (és nemde kelet felé tartunk: nem tudom, hogy a génkutatás hogy áll, de szellemiekben közelítjük a kazah és kirgiz színvonalat…). A „Hellerék” ellen indított ocsmány kampány kapcsán sokaknak eszébe jutott az 1973-as „filozófusper” (s nem csak a személyi átfedések miatt). Én ebben a témában írtam először a Mozgóba, s meg lehet nézni, hogy nem voltam túl tapintatos az Aczél–Knopp-féle párthatározat „elemzésében”. Ám 21 év után meg kell mondanom, hogy olyan morális mélységekbe sohasem süllyedt a pártállami feljelentés, mint a Magyar Nemzet cikksorozata; bár akkortájt még aktuális lehetett, senki nem szólt Heller és Vajda „közeli barátságáról” (az információ bennfentessége sötét gyanúra adhat okot az informátor személyét illetően), s általában arról, hogy ki kinek a barátja, „csak” arról, hogy a revizionista és újbaloldali-anarchista nézeteket valló filozófusok antimarxista felfogásuk miatt alkalmatlanok az MTA Filozófiai Kutatóintézetének munkatársi beosztására, mert ez utóbbi a pártpolitikához való hűséget és az uralkodó ideológia szolgálatát feltételezi.

Persze ez utóbbi elvárás a 2011-es támadásokban is kimondatik, de pályázati pénzekkel való visszaélés fedőtörténetével súlyosbítva. Egyben nem értek egyet az általam nagyra becsült Mihancsik Zsófiával (galamus.hu, jan. 10.). Lehet, hogy Heller megérdemel egy kacsalábon forgó várat, de nem pályázati pénzek elosztásán keresztül. Ez utóbbi téren a liberális filozófusokra és a fundamentalista teológusokra – a törvény előtti egyenlőség értelmében – egyazon előírások érvényesek: teljesítették-e a vállalt feladatukat, megírták-e, lefordították-e a megígért könyveket, s ha Platón és Nietzsche, Kant és Heidegger, Szent Ágoston és Lukács György nem lettek „százmilliókért” kikutatva, kiadva, akkor jöhet az ÁSZ vagy akár a kormánybiztos úr, hogy megállapítsa, hova tűntek a milliók, ha nem filozófiai könyvek kiadására (a tartalmi elemzés kapcsán az internet szellemes beírásaihoz utalom az olvasót, amint a rendőrség vizsgálja, hogy a Heidegger-kutatások milyen órabérben reálisak). Számszakilag nem kívánok (nem is tudnék) hozzászólni a témához, csak saját OTKA-pályázatom alapján gondolom, hogy három évre két doktorandusz 100 000/hó, két kötet kiadása, két konferencia megrendezése közelít a 30 millióhoz, s természetesen a témavezető egy fillért sem kaphat (bár ha a 60. születésnapra a barátok és tanítványok által írt kötetek is felróhatóak, mint Steiger Kornél esetében, akkor magam is gyanúba kerülhetek, mert én két könyvet is kaptam…)

Marad még az a kényes kérdés, hogy a pályázati kiírásnak mennyire feleltek meg a pályaművek. A filozófia elleni uszításnak mindig biztos terepe a gondolkodással – pláne a szabad gondolattal – szembeni „népi” előítéletek mozgósítása (olvastam olyan blogbejegyzést, hogy „én a kocsmában minden este filozofálok, ingyért”!). Erre zseniálisan játszottak rá a hajtóvadászatban részt vevő kopók, s még el is hinném, hogy műszaki-technikai tanulmányokat vártak volna az EU-s felzárkóztatási program pályázataiban, ha nem a „határon túli magyarok” egy közelebbről meg nem nevezett (és elutasított) pályázatát állítják szembe „Hellerék százmillióival” (amiből ez utóbbi tudtommal 50 millióval részesült, témavezetőként pedig 0 forinttal). Azaz fény derül az egész kampány legundorítóbb részére, a nem is annyira kódolt antiszemitizmusra (amit pl. a sukorói telekcserében érintett izraeli üzletemberek arcképe mellé Heller, Vajda és Radnóti portréjának montírozása remekül illusztrál). Tehát a határon belüli nem magyarok elveszik a pénzt, paripát, fegyvert a határon kívül élő magyarok elől… Semmi baj: ha eddig az antik filozófia, a keresztény középkor, a német romantika, Heidegger és Lukács György legkiválóbb hazai kutatói nyertek pályázatokat, akkor a jövőben az Európai Unió eszmeiségét Csaba királyfi csillagútja, Emese álma, Totem és Turul témájú kutatásokkal fogjuk szolgálni. S a megbélyegzett „liberális filozófusok” – akiket azért gyűlölnek annyira, mert 1990 előtt is mertek szembeszállni a diktatúrával: tiltakoztak 1968-ban Csehszlovákia megszállása ellen, 1977-ben a Charta mellett, 1979-ben Havel letartóztatása ellen – megint belső vagy külső emigrációba vonulnak, s megszabadítják az szabad gondolattól rettegő hatalmat a kritikai szellem feszélyező jelenlététől…

Alulírottak, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem Esztétika, valamint a Károli Gáspár Református Egyetem Szabadbölcsészet tanszékének vezetői ezúton szeretnénk kifejezni aggodalmunkat és ellenérzésünket a jelentős filozófusokat, esztétákat, filozófiatörténészeket és ókortudósokat ért sajtótámadásokkal szemben. Természetesnek tartjuk, hogy egy újonnan választott kormány a korábban kötött állami kötelezettségvállalásokat, szerződéseket átvizsgálhtaja, ámde az elfogadhatatlan, ha a sajtó kiszivárogtatott dokumentumok alapján, kampányszerűen céltáblának választ egyes személyeket és csoportokat, és a tényleges vizsgálatok eredményét megelőzve ítélkezik és megfélemlít. Ezt a gyakorlatot sem a demokratikus normákat többször is megsértő korábbi kormányzatok kétes ügyeivel, sem a mostani kormányzat hibásnak vélt döntéseivel kapcsolatban nem tartjuk elfogadhatónak. Mélységes aggodalommal tölt el bennünket továbbá az MTA Filozófiai Intézet körül kialakult vita és feszültség, amely megítélésünk szerint sokat árt nemcsak a hazai filozófiai szakmának, de a demokratikus politikai kultúrának is. A hazai filozófiai, és tágabb szellemi életben mi magunk is tapasztalunk visszásságokat, látjuk és sürgősen orvoslandónak tartjuk a pályázati és finanszírozási rendszerek hibáit, de meggyőződésünk szerint semmi nem indokolja a nyílt szellemi polgárháborús állapotot. Szükség van a hazai szellemi eliten belül, s így a filozófiai szakmán belül is egyfajta kiegyezésre, arra a nyugodt légkörre, amely egyedül alkalmas az alkotásra.

 

 

Heidl György tanszékvezető, PTE Esztétika Tanszék

Hörcher Ferenc, tanszékvezető, PPKE Esztétika Tanszék

Kendeffy Gábor tanszékvezető, KRE Szabadbölcsészet Tanszék

 

 

 

 

 

Állásfoglalás

 

 

A Magyar Filozófiai Társaság Elnöksége mély megdöbbenéssel figyelte az elmúlt egy hétnek a filozófiára vonatkozó, a médiában zajló eseményeit. Azt a „vitát”, amely az NKTH 2004-ben és 2005-ben odaítélt pályázatainak részleteiről folyt. Ez a „vita” a végső eszkalálódása annak a szakmán belüli konfliktusnak, amely már kb. egy-másfél év óta tart. Minden érintettnek be kell látnia, hogy ezt a konfliktust nemhogy megoldani, de még kezelni sem sikerült. Most már csak egy vigaszunk lehet: innen nincs tovább út. Ilyen körülmények között a Magyar Filozófiai Társaság Elnöksége kötelességének látja, hogy még egyszer megszólítsa a releváns célcsoportokat.

 

 

(1) Mindenekelőtt a szakmabeliekhez szeretnénk fordulni, tanárokhoz, diákokhoz, kutatókhoz. Legelőször is nekik szeretnénk elmondani, hogy a szóban forgó pályázatok (alapvetően) állásteremtő pályázatok voltak. Mindannyian tudjuk, hogy fiatal emberként ma mennyire nehéz bekerülni az egyetemi és akadémiai intézetekbe. Ezek a pályázatok ehhez szerettek volna áthidaló megoldást nyújtani. A pályázatok eredményeként számos fiatal tudományos karrierje el tudott indulni; sokan befejezték disszertációjukat, ösztöndíjakat nyertek, néhányan álláshoz is jutottak stb. Legalább ugyanilyen fontos, hogy három éven keresztül különböző kutatóműhelyek jöhettek létre egyetemi tanszékekhez vagy akadémiai intézetekhez kötődve. Ennek keretei között műhely-szemináriumokra, konferenciákra került sor, tanulmánykötetek és folyóiratszámok születtek. A pályázatok eloszlása is egyedülállóan igazságos volt: a kuratórium három fővárosi és három vidéki műhely kialakulását támogatta. (Csak megjegyezni szeretnénk, hogy az utolsó pályázat lejárta után a filozófia többé nem részesült ilyen műhelyteremtő pályázatokban. Az OTKA-ban pl. a filozófia évek óta nem kapott nagy összegű támogatást.)

 

 

(2) Másodszor a filozófián kívüli diszciplínák képviselőihez szeretnénk fordulni: a természettudományok, a társadalomtudományok és más szellemtudományok művelőihez. Nekik szeretnénk elmondani, hogy a filozófusok egy jó része áldozatos és aszketikus munkával járult hozzá az elmúlt évtizedek magyar könyvpiacának felvirágoztatásához, fordításokkal, monográfiákkal, tanulmánykötetekkel. A honoráriumok, ha valaha voltak is, az elmúlt években szép lassan elapadtak. A filozófusok nagy része szegény ember. Munkáját megszállottságból végzi, és semmi mással nem rendelkezik, csak a becsületével (hogy Heller Ágnes Magyar Narancsban megjelent interjúját idézzük). Ugyanakkor a filozófia mindenkori feladatai közé tartozik, hogy a társadalmi és politikai kérdésekben princípiumokra támaszkodva állást foglaljon. Ebből kifolyólag érzékeny és polemikus viszonyban áll a mindenkori hatalommal. De ettől eltekintve azt mondhatjuk, ami most a filozófiával történik, az bármelyik diszciplínával megeshet: a kémiával, a szociológiával vagy a nyelvészettel. Bármikor kialakulhat egy olyan masszív értelmiségellenes hangulat, amelynek minden szakma a kárvallottja lehet. Ezért nagyon reméljük, hogy bízhatunk más szakmák képviselőinek szolidaritásában.

 

 

(3) A következő lépésben az újságírókhoz és a média szereplőihez szeretnénk fordulni. Ők tudják legjobban – s ezt az elméleti szakirodalom is megerősíti –, hogy munkájukra egyetlen nagy veszély leselkedik, a hatalommal való összefonódás. Ez ugyanis azt az érzést kelti, hogy mindent lehet és szabad. Ezért fájlaltuk mindnyájan (vagyis filozófusok és újságírók közösen) ezt a címet: „Félmilliárdot »kutattak el« Hellerék”. Tekintsünk el most a cím összes stiláris sutaságától, és csak a benne lévő önkényeskedéseket gyűjtsük össze. (a) A pénzösszeget mindig fel lehet srófolni egy látványos szintre, ehhez csak megfelelő számú – egymással egyébként nem összefüggő – ügyet (pályázatot) kell összegyűjteni. (b) A „kutattak el” kifejezés nem létezik magyarul, még akkor sem, ha idézőjelbe tesszük; tulajdonképpen azt jelenti, hogy zsebre vágtak. Ehhez persze el kell hallgatni a pályázat alapvető karakterét, azt, hogy műhelyteremtő pályázat volt, hogy rengetegen dolgoztak benne stb. Azt, hogy a pályázatokban szinte kizárólag a fiatalok bérköltségei szerepeltek, azt, hogy egy tudományos segédmunkatársi állás három évre az összes járulékkal, kezelési költséggel és a rá vetített rezsivel együtt majdnem 10 millió forintra rúg. (c) És végül ki kell keresni a legnagyobb nevet, és az egész csoportot köré kell elrendezni, valamiféle szervezettséget vagy összeesküvést sugallva. Szép, de az egész egyetlen hatalmas hazugság.

 

 

(4) Végül a közvéleményhez szeretnénk fordulni, újságolvasókhoz, televíziónézőkhöz, rádióhallgatókhoz. Mindannyian tudjuk, hogy élnünk egy szegény országban adatott. És a rendszerváltozás sem hozta meg a kívánt jólétet, az ország gazdasági értelemben benne maradt egy félperifériás helyzetben. Ennek következtében nagyon sok frusztráció gyűlt össze. Ilyen körülmények között mi sem könnyebb, mint azt gondolni, hogy azért vagyunk ilyen szegények, mert a pénzek elfolynak, mert egyesek vagy talán sokan lopnak. És azt is be kell látnunk, hogy számos korrupciós eset joggal erősíti ezt a benyomást. De azt is tudnunk kell, hogy néha hajlamosak vagyunk ezt a lépést túl gyorsan végrehajtani, prejudikálni, anélkül, hogy tájékozódnánk.

 

 

A Magyar Filozófiai Társaság Elnöksége csak abban bízhat, hogy a közvélemény is úgy gondolja, hogy ezek a meghurcoltatások gyanúsak, mivel túl szorosan öszszefüggnek a politikával.

 

 

Budapest, Pécs, Szeged, Debrecen, 2011. január 14.

 

 

A Magyar Filozófiai Társaság Elnöksége

 

 

 

Kapcsolódó írások:

Ludassy Mária: Elkészült a leltár? Ludassy Mária Elkészült a leltár? Az 1988-as esztendő számomra biztos...

Ludassy Mária: 12 derűs ember Kasszandrákkal tele a padlás, ami persze nem nagy kunszt: Hektor...

Ludassy Mária: 1688, 1776, 1789, 1848, 1918, 1956, 1968, 1989 Ludassy Mária 1688, 1776, 1789, 1848, 1918, 1956, 1968,...

Ludassy Mária: Miért Rousseau? Jean-Jacques Rousseau sohasem volt a ?rendes” filozófiatörténet figurája: személyét...

Ludassy Mária: Action Française Ludassy Mária: Action Française Április 9. 2006. áprilisi naplóm...

 

 

Cimkék: Ludassy Mária