Szlukovényi Katalin: Cirkusz; Fa, téli tájban
Cirkusz
Ahogy a cirkuszban a pöttöm kínai
föl-alá futkos, piros és arany
ruhában úszik, fordul és szalad,
megtorpan újra, ott van mindenütt,
s a kezdet már olyan lényegtelen,
az első, még művészi mozdulat,
mikor a bambusznád-törékeny ujjak
pálcáért nyúltak, tányérért, s a csukló
érzékeny ívű, karcsú lendülettel
megpördítette őket, mind külön,
ki emlékszik már arra a fölényes,
porcelánfehér, arany büszkeségre,
a surrogó botok vak dzsungelében,
hol egyre izzik minden fordulat,
s az izzadó tenyér, a forró ujjak
most ide kapnak, újra ott, emitt,
hol éppen lassul, imobolyogva készül
megállni és gyilkos törvény szerint
zuhanni, törni mindig más korong,
és egyformák, jaj, mind e szédületben,
már nincs köztük személyes ismerős,
megállás nélkül, sosem lankadó
és mindent áttekintő figyelemmel
kell újra s újra lendíteni őket,
és végig tudatában lenni a közönség
figyelmének, mely szilárdan és sóvár
rosszindulattal, kirekesztve várja
az elkerülhetetlent, amikor
fáradtság, téves mozdulat, s az összes,
egymás után, jaj, mind a földre hull majd,
tányér, cserép, mert nem tarthat örökké.
Fa, téli tájban
A téren áll egy fa, a téren áll.
A pillanat teljes. Híg, vakfehér
háttérbe lobbant lombja körbeér,
koncentrál, felszív, átfog és kizár.
Egy isten épp e pontra fókuszál,
s e borzongó, aszketikus gyökér-
től lombig feszült, ösztövér
test sápadtan, szürkén ragyog, akár
egy vékonycsontú villámhárító.
De meddig húzódhat egy pillanat?
Egy izzó rost meddig kitartható
az elviselhetetlen ég alatt?
Kapcsolódó írások:
Szlukovényi Katalin; Cím nélkül; Ikon; Látlelet; Ringató Hogy volt-e oka, vagy csak így esett, már nem találgatom....
Szlukovényi Katalin: Itthon; Szeretteim; Túlélő; Szőrszálhasogatás Ha ezt a percet meg tudnám ragadni, mikor a valóság...
Kürti László: menza; mit, mit is; téli kép borzadj el, amíg lehet. pontos terv szerint. csábítsd délután, aki...
Dalos György: Téli elégia Berlin–Budapest, 2010. február 13. A klíma nyomatékosan cáfolja a...
Cimkék: Szlukovényi Katalin