Nyerges András: A barátságszédelgő

A nagy, egybenyitott szobákban már nyüzsögnek a Petri–Galla-féle lakáskoncert meghívottai, a házigazda tétován bólint feléd, nyilván rémlik neki, hogy annak idején Alán oldalán szoktál érkezni, de mostanában ritka vendég vagy itt, lehet egy éve is, hogy utoljára látott, nem sejtheti, hogy azért, mert nem lett volna kivel jönnöd. Most ugyan van, de a Nyergest legszívesebben otthon hagytad volna, csakhogy Szennik Gina, akitől a mai műsorról értesültél, kifejezetten ragaszkodott hozzá, hogy végre szemügyre vehesse, post festa, ahogy némi nehezteléssel a hangjában kifejezte magát, a fickót, akihez képes voltál hozzámenni. Nem volt kibúvó, állhattál neki elmagyarázni a Nyergesnek, hogy miféle összejövetelre hurcolod magaddal, legyen tudatában, hogy ez bár alkalmilag bővíthető, mint most vele is, de alapjában véve csak a beavatottak szűk köre előtt megnyíló találkozóhely, azoké, akiket a modern zene iránti rajongás köt össze, s bár a rendezvény betiltva nincs, jó szemmel se nézik, ide eljárni tehát a borzongató izgalom és a tiltott gyümölcs megízlelésének élményével egyszerre ajándékozza meg az embert, úgyhogy tekintse megtiszteltetésnek, ha veled tarthat. Leszel szíves a kedvemért megjegyezni néhány szabályt, úgymint belépőjegy nincs, de a szokás az, hogy az ember diszkréten otthagy egy megfelelő összeget a székén, a párna alatt, két kérdésem van, felelte a Nyerges, mennyi a megfelelő, és borítékba kell-e tenni? Nem tudom, vágtad rá, mindenki maga dönti el, mert – lehet, hogy ez téged meglep – vannak emberek, akik képesek erre maguktól ráérezni. Gondolom olyanok, tette magát a Nyerges, mintha nem értené a szavaidban rejlő sértést, akik már voltak itt, viszont aki még nem, az honnét tudja? Találd fel magad, vágtad rá bosszúsan, és arra ne is spekulálj, hogy megfeledkezel róla, mert szólni természetesen nem szólnak, de legközelebb én érezném kínosan magam a bugrisságod miatt. És még valamire megkérlek, vécére ne akarj ott kimenni, mert az egy lakás, ahol a többi helyiségben a koncert alatt is rendes hétköznapi élet zajlik, bírd ki, amíg hazaérünk. Továbbá azt szeretném, hogy ne kérdezősködj, ha valamit nem értesz, se hangosan, se suttogva, mert lejáratsz mások előtt, nem kell mindenkinek tudnia, hogy zenei analfabétát vittem magammal. Nem volna jobb neked is, nekem is, ha itthon maradnék, kérdezte a Nyerges, jobb volna, de nem lehet.

Ginát nem látod sehol, s ez alaposan felbosszant, mert miatta hurcoltad ide a Nyergest, ha nem jön, megölöm, fogadkozol némán, vár viszont rád egy másfajta meglepetés, a terem túlsó végében, a kis emelvény előtt diskuráló társaságban fölfedezed Tituszt, ami első pillanatban fölháborít, nem számítottál rá, hogy éppen itt fogsz belébotlani, s valamiképp sértve érzed magad, mert kénytelen vagy észrevenni, hogy ő nem azok közé tartozik, akiket éppen csak beengednek ide, hanem azok közt is otthonosan mozog, akik a társaság elitjének számítanak, akadémiai növendék létére nem nézik ki maguk közül, ott állhat a meghitt beszélgetésbe merült fontos vendégek között. Magadról megfeledkezve bámulod, és elképedve fedezed fel, hogy már képes ellensúlyozni a kivételes testmagasságát, nehogy feszélyezze a mellette állókat, megtanulta, hogyan kell úgy odagörnyedni közébük, hogy a tartásából tisztelet és feszült figyelem áradjon. Régebben az arcvonásai merevek voltak, ha másokat hallgatott, most meg anélkül is, hogy beszélne, élénken részt vesz a társalgásban, s az arcáról még innen, a terem másik végéből is leolvasható, hogy éppen egyetértés uralkodik-e odaát, vagy olyasmi hangzik el, amin a jelenlévőknek illik felháborodniuk, és Titusz helyesel, nevetgél, homlokot ráncol, bólogat, együtt érez, fejet csóvál. A látványba a szíved is belesajdul, mert a Titusz-szikla, akire jó volt felkapaszkodni, időközben tökéletes társasági figura is lett, most már gyerekjáték volna egyengetni a karrierjét, csak már nem szorul rá, és ha rászorulna, akkor se tőled várná ezt, bezzeg amikor még, ahogy Alán mondta gonoszkodva, Titusz amőbája voltál, egy gusztusos álláb, amit előretol és utánaduzzad, akkor még csak egy ágrólszakadt fickó volt, és annyira nem tudott viselkedni, hogy ilyenfajta társaságba beereszteni is kockázatos lett volna. A külseje viszont nem lett kevésbé lenyűgöző, úgy fest, mint egy isten a Walhalláról, a gesztenyeszőke hajával, az aranybarna bőrével, amitől a szeme még kékebbnek hat, vékony fehér vászonöltönyt visel, és világoskék inget, bezzeg te hiába mondtad neki, hogy ilyesmit hordjon, de lám, azóta szót fogadott, csak épp azt nem tudja senki, hogy a kedvező változás Lednek Pálma érdeme, számodra mégis büszkeség, hogy a teremben minden nő szeme őrá szegeződik. Hirtelen észbe kapsz, hogy nem egyedül ácsorogsz itt, a Nyerges tüntetően unatkozik, és a zsebéből egy újságot húz elő, azzal zörög, megbotránkozva látod, hogy az irodalmi hetilapot kezdi kihajtogatni, csak észre ne vegyék, hogy olyan valakivel jöttél, aki ezt olvassa, szó nélkül kiveszed a kezéből és a retikülödbe gyömöszölöd, az incidens azonban figyelmeztet rá, hogy a találkozást Titusszal már csak a Nyerges miatt is ajánlatos lesz elkerülni.

Titusz olyan hosszan időzik a művésztanárokból és zeneesztétákból álló társaságban, hogy benned éledezni kezd a remény, hátha észre sem vett, és amikorra majd mégis felfedez, már késő lesz, addigra elkezdődik a koncert, s nem lesz módja odacsörtetni hozzád. Épp ezt latolgatod, amikor egyszer csak azt látod, hogy már nincs az exkluzív vendégek között, megindul toronyiránt, egyenesen felétek. Ez galádság tőle, gondolod, hiszen pontosan tudja, hogy ilyen körülmények közt találkozni vele megalázó a számodra, úriember ezt magától belátná és megkímélne tőle, de Tituszban, úgy tűnik, valami kaján káröröm dolgozik, épp azt élvezi már előre, ami neked a legkínosabb, hogy a Nyergest be kell mutatnod, vagyis egy olyan fickót kényszerülsz férjként felvállalni, aki semmilyen vonatkozásban nem pótolja őt. Az összehasonlítás amúgy is balul ütne ki a Nyergesre nézve, de a helyzetet tovább rontja, hogy a szerencsétlent fel sem készíthetted a találkozásra, márpedig ha valami váratlanul éri, még a szokottnál is szánalmasabbnak mutatkozik, és képes olyasmit művelni, amivel nevetségessé teszi magát, Titusz nyomasztó testi fölényét az is tetézi, hogy ő hazai pályán van, a megismerkedésük tehát aligha végződhet mással, mint a Nyerges knockoutolásával, amit Titusz az utolsó cseppig ki fog élvezni. Őt a Nyerges csak két lábon járó bizonyítékként érdekli, hogy téged más, mint egy szánalmas kripli, nem vehetett feleségül, vagyis arra nem lehet számítani, hogy megkegyelmez neki, mielőtt a padlóra küldené.

Amikor lecövekel előttetek, még megpróbálod tompítani a közelgő katasztrófát, lábujjhegyre ágaskodva tüntetően pajtási puszikat nyomsz az arcára, s abban reménykedsz, hogy maradt benne egy csipet érzelem irántad, s az megsúgja neki, hogy azért rimánkodsz, tegyen úgy, mintha haverkodásnál több sose lett volna köztetek, amiből az következik, hogy az ember a haverja új ismerőseit nem döngöli a földbe. Titusznak már a kézfogása is szinte megsemmisítő, lapáttenyerében a Nyerges ujjai, ez olvasható le az arcáról, úgy érzik magukat, mintha satuba préselnék őket, de a fölényét Titusz nemcsak ezzel fitogtatja, jól nézel ki, veti oda neked, mintha egyébként csöppet sem érdekelnéd, a Nyergesnek pedig bemutatkozásképp csak annyit mond, Penkala, elhagyja a keresztnevet, amit pökhendiségnek ítélsz, ezt legfeljebb Kodály engedhetné meg magának, feltételezve, hogy a Zoltánt úgyis mindenki tudja. Örülnél, ha a Nyergesnek volna annyi vér a pucájában, hogy ugyanezt tenné, de neki muszáj bemondania, hogy András, s amilyen ügyetlen, rögtön elkövet még egy hibát, olyan valakivel próbál barátságosan társalogni, aki nem csinál belőle titkot, hogy semmibe veszi őt, nahát, kiált fel örvendezve, a nagyanyámnak volt egy Penkala-töltőtolla, mindig azt mondta, annál nincs jobb toll a világon, még kipróbálni se engedte, te talán azoknak a híres Penkaláknak a rokona vagy? Majdnem felszisszensz, de semmit sem tehetsz, pedig tudod, hogy Titusz zenészként akar híres lenni, nem töltőtollmárkaként, úgyhogy a Nyerges, aki amúgy is a bögyében volt, ezzel aláírta a halálos ítéletét. Máris úgy néz rá, mint aki azt gondolja, hát te mit akarsz itt, ha rád fújok, elrepülsz. Hogy mekkora indulat dolgozik benne, nem is a szavaiból, inkább a megvető hangsúlyból tudod, tetőtől talpig végigméri a Nyergest, és valósággal köpi elé a szavakat, szóval te lettél a Lednek férje.

Szinte látomásod támad, felbillen a terem, és trambulinként működik, Titusz súlya a Nyergest úgy röpíti fel a mennyezetig, hogy mindjárt beveri a fejét, onnan meg ütődötten hullik alá, közbe kell avatkoznod, nem is annyira az ő kedvéért, mint a magad védelmében, mert a látszat jelenleg az, hogy egy súlytalan senkihez adtad le magad. Az Andrásnak nemsokára könyve jelenik meg, jelented ki dacosan, hogy Titusz értsen belőle, saját terepén a Nyerges is valaki, s ha egy irodalmi szalonban találkoztok, fordítottak lennének az erőviszonyok. Annak idején Tituszt azzal lehetett a legkönnyebben zavarba hozni, ha irodalomra fordítottad a szót, olyan célzást, amiben író vagy olvasmány szerepelt, nem tudott mihez kötni, s ha ilyesmiről beszéltek előtte, kirekesztettnek érezte magát, biztosra veszed, hogy ez azóta se változott, a Nyerges könyve ugyanígy fog hatni rá, elbizonytalanodik, hátrálni kezd, s akkor a csörtét, ha nyerésre nem is, de döntetlenre mentetted.

Ehhez képest Titusz olyan fitymáló magabiztossággal folytatja, ahogy belekezdett, láttam a verseidet, veti oda a Nyergesnek, ezzel pedig elképeszt, vajon mióta olvas verseket, és miért épp a Nyergeséit olvassa, de mire az okát kitalálnád, már akad más ámulnivalód is, ugye, tudod, hogy szart sem érnek? A gorombasága megmagyaráz számodra mindent, nem igaz, amit Titusz arról terjesztett, hogy rég túl van Lednek Pálmán, ha így volna, nem állna neki verseket olvasni, és ha nem érdekelné, kivel álltál össze, nem volna oka a Nyerges verseivel gyötörni magát, a szíved ettől vad vágtába kezd, majd kiugrik a helyéből, hatalmas elégtételt kaptál, de örülni nincs időd, mert a zsigereidben érzed, hogy a Nyerges, ha kinyitja a száját lejáratja magát, s azzal téged is, sértettségében azt fogja követelni, hogy Titusz nevezze meg, hol és milyen című verseket olvasott tőle, és majd irodalmi vitát akar folytatni Titusszal, mert az persze meg se fordul a fejében, hogy itt nem róla és nem a verseiről van szó. Legszívesebben befognád a füled, hogy ne is halljad, ami következik, de más történik, mint amire felkészülsz, a Nyerges gunyoros pofával biztosítja Tituszt az egyetértéséről, tudom, hogy szarok, és még vigyorog is, a jók ugyanis otthon vannak, kéziratban, mivel azokat nem szokták közölni.

Nemcsak Tituszt hozza zavarba a válasz, te is úgy bámulsz rá, mint egy sose látott idegenre, nézzenek oda, mik telnek ki tőle, Titusz habogva magyarázkodik, bocs, én úgy tudtam, hogy te valami hivatalos költőféle vagy. A Nyerges erre se úgy reagál, ahogy várnád, a hivatal stimmel, mondja, csak nem hivatalos, hanem hivatalból utált költő vagyok. Titusz arcán elismerő mosoly dereng, mintha a férjedet már nem is akarná eltaposni, inkább érdekelni kezdené, valahogy úgy, mint valami ritka egzotikus állat, én ezt nem értem, vallja be, valakit vagy betiltanak, vagy nem tiltanak be, de ha téged utálnak, amint mondod, akkor hogy jelenhet meg annyi versed? Nagyon egyszerűen, vágja rá a Nyerges, és szinte örülni látszik, hogy elmagyarázhatja, ez a kultúrpolitika, a lapokban lenniük kell verseknek, de csak olyanoknak, amik fórsriftosan fújják a nótát. És te nem úgy fújod, érdeklődik Titusz, s téged már egyenesen bosszant, hogy még csak nem is olyan hangon, mintha eleve nem hinné el a választ. Mostanában egyre kevésbé, mondja a Nyerges, épp az velem a baj. Titusz eltöpreng, aztán azt feleli, tudod mit, szívesen elolvasnék néhányat az ilyenek közül.

Na ne, hördülsz fel magadban, ennek véget kell vetni, mielőtt ezek telefonszámot cserélnek, hogy nélkülem is tudjanak találkozni, sajnálom, szólsz közbe, megjött Szennik Gina, akit mindenképp el kell csípnünk, szia, Titusz, látom, kezdesz kikupálódni, s azzal belekarolsz a Nyergesbe, elvonszolod, és csak reméled, hogy Titusz leforrázottan néz utánatok, mert sikerült némiképp visszaadnod a kölcsönt. Közben a karod elmondja a Nyerges karjának, hogy kellemesen csalódtál benne, ha a versei dolgát máskor is képes volna ilyen üdítő cinizmussal tálalni, nem kéne szégyenkezned vele a barátaid előtt, s ez nem remélt távlatokat nyithatna a kapcsolatépítés terén. Mondd, borsökröcském, kérded olvadó meghittséggel, tényleg vannak betiltott verseid, vagy csak blöfföltél, és ha vannak, miért nem tudok róluk? A Nyerges sértődötten válaszol, tudnál róluk, ha érdekelne a munkám, és duzzogva elhallgat, aztán mégse bírja ki, hogy amikor végre kíváncsi vagy, ne meséljen a vele történtekről, csak idén már egy tucatnyit kaptam vissza olyan lapoktól, ahol eddig közöltek, és szinte mindegyik ugyanazzal indokolja: túl erős a kritikai hang és túl kevés a, de hogy mi túl kevés, azt nem most fogod megtudni, mert Gina integet a fejek fölött, te pedig visszaintegetsz, mellettetek még van hely, jöjjön ide, Gina azonban azt mutogatja, inkább ő vár téged maga mellé, és sejted is, hogy miért: amit mondani akar, nem a Nyerges fülének van szánva. A házigazda éppen most kér mindenkit, hogy foglalja el a helyét, szeretnének kezdeni, fél perc, súgod a Nyergesnek, csak megbeszélek valamit Ginával, és jövök, a Nyerges méltatlankodva morog, ne hagyj itt, megyek én is, hogyisne, förmedsz rá játékból, Gina túl szép, nem csinálok konkurenciát magamnak, a Nyerges meghökken, akkor legalább mutasd meg, az a szőke, vékony nő az, kezében kottával. A Nyerges fintorog, ez a ványadt, gőgös liba, akinek beleesik az orrába az esővíz, akkor se kéne, ha nem lenne más nő a világon, Legszívesebben kioktatnád róla, hogy ezzel csak a saját rossz ízléséről állított ki bizonyítványt, mert te például sokért nem adnád, ha vasággyal együtt harmincnégy kiló lehetnél, Gina hegyes álla, pikáns orra pedig maga a megtestesült előkelőség, de vitatkozni most nincs idő, még Ginával is csak távirati stílusban cseréltek eszmét, szia, Pet, azon a néven szólít, amit még padtársakként adtatok egymásnak, szia, Nel, viszonzod hasonlóval, ő az, bök a Nyerges felé, igen, ő, hát jól beleválasztottál, biggyeszti le a papírvékony ajkát, és mekkora a baj, még csak anyakönyvvezető volt, vagy már pap is, pap még nem, Gina felsóhajt, a helyedben meggondolnám, hogy legyen-e. De miért? Miért, miért, görbe orrú biboldókat akarsz szülni rakásra? Nem is görbe az orra. De majd az lesz. Menj a francba, Szennik, te eszelős vagy! Te meg egy naiv liba. Szia, Pet. Szia, Nel.

Fél percet se vett igénybe az egész, de mire kétrét görnyedve visszaosonsz a Nyergeshez, már sokan olyan megbotránkozva néznek rád, mintha Webern opusz harmincasa, a híres Variációk közben mászkálni barbárság volna, de téged senki se tanítson modorra, duzzogva ülsz le a Nyerges mellé, és lopva a profilját nézegeted, próbálod Nel szemével látni őt, csakhogy újra meg újra arra jutsz, hogy az orra nem is görbe. A kétely mégis dolgozik már benned, mi van, ha most még nem az, de pár év múlva az lesz, akkor hogy mész vele emberek közé? Igyekszel felidézni a Nyerges apjának az ábrázatát, úgy rémlik, nem görbe az orra, pedig elmúlt ötven, ha görbülékeny típus lenne, az övé már meggörbült volna. A kijáratnál egymás mellé sodródtok Ginával, bemutatod őket egymásnak, Gina úrinőként szemtől szemben olyan nyájas a Nyergessel, hogy senki se jönne rá, miként vélekedik a házasságotokról, sok szépet hallottam rólad, jelenti ki, de a Nyerges rögtön szégyent hoz rád, mert nem viszonozza azzal, hogy én is terólad, Gina ennek ellenére úgy tesz, mintha még a koncertről alkotott véleménye is érdekelné, kedves András, itt mindenki szakmabeli, de én arra lennék kíváncsi, hogy Webern hogyan hat egy – ne haragudj, de te az vagy – egy outsiderre? Biztosra veszed, hogy Nel csak taktikát változtatott, és ha másként nem megy, azzal próbál elriasztani a férjedtől, hogy kiprovokálja belőle a művészetre érzéketlen bugrist, fohászkodsz is magadban, nehogy a Nyerges azzal a bugris szöveggel álljon elő, miszerint az ilyen dübörgés meg csikorgás nem zene. A válasza annál inkább meglep, mi tagadás, eleinte furcsa volt, hogy olyan hektikus, de aztán mindenféle fura asszociációkat indított el bennem, és izgalmasnak találtam. Megkönnyebbülve suttogsz Gina fülébe, ugye, jól kivágta magát, de Gina azt súgja vissza, na és, a zsidók mindig kivágják magukat.

 

 

Kapcsolódó írások:

Nyerges András: Trianonstop Sejteni lehetett, hogy a június véget nem érő trianonozás...

Nyerges András: Kereszthecc egykor és most Július elején látott napvilágot a hír, hogy „Magyarország is csatlakozik...

Nyerges András: Tagadók és másrólbeszélők Ha hisszük, ha nem: Magyarországon mindjárt 1945-ben elkezdődött a holokauszttagadás,...

Nyerges András: Értelmiség, fűrésszel Februárban boldogító meglepetésként bukkantam rá egy antikváriumban Klaus Mann Fordulópont...

Nyerges András: Félbarátok igazodása Jön Windischgrätz, jönnek a konzervatívok, a győzelmük ellen semmit nem...

 

 

Cimkék: Nyerges András