Kürti Emese: Körösényi Tamás (1953–2010)

Körösényi Tamás (1953–2010)

Egy másik szobrász, Édeske mobilja mellett találkoztam vele. Én tudtam, hogy ő a Körösényi, ő meg nem tudta, hogy én ki vagyok, honnan is tudta volna, hogy engem is érdekel ez az egész. Arról beszélgettünk inkább, ami a legérdekesebb volt mindkettőnknek: a gyerekemről. Én azt gondoltam: milyen szép férfi. Ő azt gondolta: szép anya szép gyerekkel. És mire kigondoltuk az egyetértésnek ezt a kölcsönös elégedettséget feltételező alapfokát, én már korrigáltam is: fiú, mondtam magamban, fiú.

Ez a benyomás, a fiatalság benyomása a későbbi találkozásaink során csak megerősödött, nem is mint ok, a tanáros barátságosságának az oka, hanem mint feltétel, ami szükséges ahhoz, hogy valaki egyszerre lehessen észrevétlenül halk és nyomatékosan súlyos. Ilyen volt tanárként is a Képzőn, ahol emlékszem, le kellett nyelnie azt a békát, hogy a konceptuális szobrászat visszatér és saját fizikai lényegét semmisíti meg. Egyik tanítványának diplomamunkája a térbe való radikálisabb beavatkozásnak minősült, mint ameddig a 20. századi szobrászat merészkedett, és Körösényi igazi jó mesterhez méltón utat nyitott az övétől eltérő szabálytalanságnak. A tanítvány végül kapott diplomát, ő pedig elindította azt a szobrászati kiállítássorozatot, amelyre művészettörténeti és pedagógiai szempontból nagy szükség volt. Megszervezte például a konstruktivista Péri László máig egyetlen kiállítását a Szépművészeti Múzeumban, amivel sokat tett hozzá a klasszikus avantgárd láthatóságához.

Körösényi Tamás elegáns és finom módon, ámbár kíméletlen váratlansággal távozott, és ezt nagyon sokan zokon vettük. Távozása ellentmond a róla kialakult állandóság/fiatalság képzetének, ami fütyül a biológiai erodálódás kegyetlen folyamatára, és a létezés magasabb rendű formáival van összefüggésben. Egész szobrászati tevékenysége a teremtésről, tehát a van-ról szólt, a létezés számára biztosított tér megalkotásáról, az összeillesztésről, a darabokból összeálló egész variációiról. Ebben a hiány legfeljebb negatívum, és most ennek a legradikálisabb módját élhettük meg.

Életműve nagyon következetesen alakított rendszer, amely biztosan tartogatott volna még néhány egészen finom fordulatot. A hetvenes években, amikor a pályája indult, őt sem hagyta érintetlenül a Zeitgeist, a konceptualizmus, de a vázat kiegészítette később is használatos elemekkel: ekkor jelent meg a szerialitás és a variabilitás elve. A nyolcvanas években a koncepttel párhuzamosan popos objekteket készített, például óriásira fölnagyított fúrógépet. A bécsi Herder-ösztöndíj aztán hosszabb folyamatot indított el a Giacometti-parafrázisokkal, mert itt a tér jelentősége kizárólagossá duzzadt. A vékony emberkékkel, amilyeneknek a legendás történet szerint az autó alá kerülő Giacometti a valóságosakat látta, mert a perspektíva szokatlansága a valóságról alkotott egész addigi prekoncepcióját fölforgatta, szóval az árnyék tárgyiasult nyúlánkságának pálcikaembereivel Körösényi térbeli kísérleteket folytatott, ahogy az akkori fényképekről rekonstruálható. Ettől kezdve azonban a figurativitás folyamatosan foszladozott, és a testi lét azonosíthatósága megfogyatkozott, olyan organikus formák érdekében, amelyek a természeti lét általánosabb kifejeződését mutatták. A vasvázra papírmasszából, poliészterből felhordott szobortömeg festett, élénk színű felülete egyszerre volt vizuálisan kihívó és tapintásra ingerlő, egyesítette tehát a festészet és a szobrászat alaptulajdonságait.

A nyolcvanas évek közepétől a tájjal való mély, intenzív viszony mesterséges környezetben való újraalkotása foglalkoztatta Körösényit. A Tájhangok és az Illeszkedés sorozat, sőt szerintem még a Szellemeim is olyan fiktív táj rekonstrukcióinak számítanak, amelyek mindig az új valóság lehetőségét hordozzák magukban, attól függően, hogy a mesterséges térben milyen viszonyba kerülnek egymással a szoboregységek, illetve hogy a néző individuális kedve milyen változatokat hoz létre. A szabálytalan alakú nyúlványok, lekerekített végű, testes növényi gömbölyűségek vagy a kihagyó láng fázisainak öntvényeire emlékeztető szellemformák eszközök: a térbeli szabadság, kaland egyéni megteremtésének eszközei, Körösényi öröksége.

 

 

Kürti Emese

         

 

Kapcsolódó írások:

Kürti Emese: Halász Péter Tamás munkáiról Kevéssé ismert tény, hogy valamikor az 1950-es években föltalálták az...

Kürti Emese: Gőbölyös Luca műveiről Gőbölyös Luca műveiről Gőbölyös Luca legújabb munkája egy főzőműsor. A...

Kürti Emese: Cseh Lili munkáiról Amikor először láttam Cseh Lili szobrait, azon tűnődtem, honnan...

Kürti Emese: Ember, adószámmal – Gerber Pál 1994-ben a budapesti 4-es buszon ez a felirat járta a...

Kürti Emese: A nagy faktúraművész Kevés magyar művész tudna olyan imponáló történeteket mesélni az...

 

 

Cimkék: Kürti Emese