Van-e a Fidesznek Achilles-sarka? – Kuncze Gáborral beszélget Pikó András a Fapados Szalonban

Szeretettel üdvözlöm Kuncze Gábort, aki meghívásunknak akkor is eleget tett, ha a meghívás eredetileg két személynek szólt. Úgy illik tehát, ha két mondatot most mégis mondok a meghívás eredeti koncepciójáról. Eredetileg ugyanis két olyan markáns személyiséget szerettünk volna meghívni, akik mögül pártjaik a mai magyar közéletből lényegében eltűntek, de akik önmagukban, „alanyi jogon” is vannak olyan erősek, hogy kíváncsiak legyünk véleményükre. Terveinket a sors és a mai magyar közhangulat markánsan keresztülhúzta. A másik meghívottunk ugyanis – súlyos, valódi és a mai magyar közhangulattól egyáltalán nem függetleníthető okokból – kénytelen volt szereplését lemondani. Debreczeni József persze nagyon hiányzik. Nem csak azért, mert öt év óta, tehát a Fapados Szalon megalakulása óta, folyamatos jelenlétét élvezhettük, először mint élesen konfrontálódó, a Mozgóhoz képest másképpen gondolkodó vendégét, később és egyre inkább mint velünk sok mindenben egyet értő politikai harcostársét. Elsősorban amiatt hiányzik, hogy ezt a mostani helyzetet kétféle kiindulópontból, kétféle kultúrából, mintegy sztereóban jeleníthessük meg. Külön köszönöm tehát Kuncze Gábornak, hogy meghívásunkat „monó-hangzásban” is vállalta, végül is a dallam a legfontosabb, még ha az akusztika ezúttal szomorúan leszegényedett.

 

– Ez egy furcsa helyzet, merthogy Kuncze Gábor most már nem pártelnökként, hanem kollégaként (vagy kollégaként is) ül mellettem, és nem tudom, hogyan kezdjem ezt az egészet: nagyon komolyan vagy viccesen. Van Moldovának az a története az egyszeri paraszt bácsiról, akit fölvisznek repülőgéppel. „Erre gondoltam. Erre is gondoltam…” Aztán zsupsz: „Na, erre nem gondoltam!” Talán ez egy jó paradigma arról, hogy mi van most. Mi az, amire te nem gondoltál, mert én azt veszem észre, hogy nagyon sokan mondják, hogy erre is számítottunk, erre is számítottunk, a Fidesz nem árult zsákbamacskát, nagyjából ismertük őket, de azért ért-e meglepetés az elmúlt pár hétben?

– Őszintén szólva engem ért, és ha ez a beszélgetés Debreczenivel kezdődött, akkor én is Debreczenivel folytatnám. Én azok közé tartoztam, akik Debreczeni-könyvbemutatót prezentáltak, és a közönségnek nem mondtam ugyan, de a szerzőnek mondtam, hogy az a baj a könyvével, hogy a végén olyan sötétre festi az eget, hogy ettől hiteltelenné válik az egész. A könyve talán emiatt is lett kevésbé sikeres ahhoz képest, amennyire várta. Sok olyan véleményt hallottam azoktól, akik egyébként nem is olvasták, hogy hát Debreczeni mindig túloz. Nem gondoltam, hogy Debreczeninek igaza lesz. Azt hittem ugyanis, hogy Orbán Viktor az előző kormányzásából levonta a következtetést, hogy nemcsak a kliensrendszer kiépítésével kell foglalkozni, hanem a másik oldal felé is kell tenni gesztusokat. Más következtetést vont le, nevezetesen hogy nem elég saját kliensrendszert kiépíteni és erősíteni, hanem a másikét meg kell fojtani. Ha ez írásban megjelenik, akkor itt szerepeljen inkább a „kitekerni a nyakát” kifejezés.

– Igen, humánusabb, világos.

– Az első pillanattól kezdve látszik, hogy minden kaput be kell csukni, minden pozícióba saját embert kell helyezni. Nem az az érdekes, hogy ki az, aki ott ült azon a helyen, hanem az az érdekes, hogy én kit ültetek a helyére. Például az Ügyészségnél, ugye, lecserélték a legfőbb ügyészt egy saját emberre, az illető azonnal kiírta a megyei főügyészi pályázatokat, vagy tizenötöt-tizenhatot lecserélt, azok lecserélték a helyetteseiket, aztán az osztályvezetőket, és a végén a takarítónőig bezárólag az Ügyészségen mindenki tudhatta, hogy a Fidesznek köszönheti az állását. Ez most mindenütt meg fog jelenni. Új vezetők, aztán majd új helyettesek, aztán majd új osztályvezetők. Mára a szakmai alkalmassági kritérium helyére egyértelműen a párthűség lépett. Húsz évvel a rendszerváltás után eljutottunk oda, ahol harminc éve tartottunk, és az sem működött. Más bajok is vannak, illetve lesznek. Tekintsük például az Állami Számvevőszéket. Tizenkét éven keresztül az Állami Számvevőszék joystickkal irányítható ellenőrzéseket végez majd. Az Állami Számvevőszék az egyetlen, amelyik a pártok gazdálkodását ellenőrizheti, de mondhatnám az önkormányzatok gazdálkodását is. Lehet ezt-azt vizsgálni vagy nem vizsgálni, itt szemet hunyni, ott meg nem. És a probléma ugyanaz, mint az Ügyészség esetében. Lehet, hogy az Ügyészség szakmailag kifogástalanul és pártatlanul végzi a munkáját, de hogy ezt senki nem hiszi el róla, az biztos. Most lehet, hogy az Állami Számvevőszék sok tisztességes, a szakmában élő embere megpróbálja tisztességesen végezni a munkáját. Mostantól kezdve azonban ez könnyen megkérdőjelezhető lesz. Egyszóval, nem gondoltam volna, hogy a személycserékre ilyen rövid idő alatt, ilyen gátlástalanul és ilyen széles körben kerül sor, ráadásul még nem vagyunk a folyamat végén. Az emberek ezt látják, és megindultak a viccek. A Facebookon javasolta valaki, hogy Schmittet ajánljuk fel az árvízkárosultaknak.

– A választások előtt a balliberális értelmiség sokat vitázott arról, hogy mi várható a Fidesztől. Bauer Tamás és Babarczy Eszter képviselte a két legmarkánsabb álláspontot. Az egyik azt mondta, hogy jobb óvatosnak lenni, a másik jóhiszeműen vagy naivan – de lehet másképp is fogalmazni – úgy érvelt, hogy várjuk ki a végét. És azt hiszem, azért is, merthogy válsághelyzetben voltunk, egy kicsit úgy áraztuk be ezeket a várható gyomrosokat, hogy hát jó, lesz majd egy kis ideologikus politizálás, lecserélnek mindenkit, de igazán egy a fontos: hogy mit csinál a Fidesz a gazdaságban, és abban a Fidesz nagyon-nagyon jó volt 1998 és 2002 között. Azért ez most nem így történt.

– De én ezt előre megmondtam, engem nem ért meglepetés. Az egyik hetilap kérdezte még a választásokat megelőzően, hogy szerintem mi a Fidesz Achilles-sarka. Azt válaszoltam, hogy tulajdonképpen csak a sarka van rendben, az összes többi problémás. Ha valaki elolvasta a Fidesz programját – még az eredetit, amiben nem volt semmi, utána amit a választásra készítettek, ami még azt az előzőt is kiüresítette, aztán a különböző nyilatkozatokat, Szapárytól Varga Mihályon keresztül Matolcsyig –, látszott az első pillanattól kezdve, hogy nincs semmilyen konkrét elképzelés. Ez a gazdaságra vonatkozik ugyan, de ugyanez mondható el az oktatásról, az egészségügyről és más területekről is. A Fidesz nagyon ügyesen hitette el, hogy mindenre van megoldási javaslata, mindenkinek azonnal jobb lesz, nincs más teendő, csak rájuk kell szavazni. Az emberek pedig hittek nekik.

A választásokat megelőzően a választók nagy része tényleg változást akart. Ezt nagyon elrontottuk az elmúlt nyolc évben, be kell vallani. A ciklus elején hatalmas osztogatás folyt, a politika nem hallgatott azokra a közgazdászokra, akik pedig időben figyelmeztettek ennek tarthatatlanságára. Aztán amikor jöttek a problémák, a koalíció, majd az MSZP-kormány sokat tettek a válság elhárítása érdekében, de ezt az emberek nem szerették. A Fidesz esetében 1998-hoz képest az a különbség, hogy akkor egyszerű volt a helyzet, a Bokros-csomag lényegében fenntartható növekedési pályára állította az ország gazdaságát, és a Fidesz erről a trambulinról rugaszkodott el. Két dolgot csinált szerintem: az egyik, hogy kihasználta az inflációs trükköt. Mindig azt mondta, hogy hat százalék lesz az infláció, mert mi fantasztikusak vagyunk és máris csökkennek az árak, ezért, emberek, kaptok 7-8 százalékos béremelést. Nőni fog a béretek reálértéke, mert mi azt szeretnénk, ha az emberek zsebében több pénz lenne. Aztán tíz százalék lett az infláció, a nyugdíjasoknál a törvények miatt ezt ki kellett egyenlíteni, de az önkormányzati támogatások, a bérek növekedése és így tovább ezt nem követték. A Fidesz lényegében a Bokros-féle szigorú költségvetési politikát folytatta más eszközökkel. Nem mondta meg, hogy emberek, elveszek tőletek pénzt: azt mondta, hogy adok nektek, csak ez elvételt jelentett. És a másik nagy trükkje az volt, hogy megszüntette az útalapot, és egyúttal abbahagyta az autópálya-építést is. A benzin árában minden egyes liter után fizettünk 3-4-5 forintot, ez emelkedő összeg volt, ami az útalapba ment, az autópálya-építések és az útkarbantartások fedezésére. Ezzel a trükkel 1999. január elsejétől évi 200–250 milliárd forint szabadon felhasználható pénzhez jutott hozzá, ugyanis az útfelújításokat is visszafogta. Ez a 200–250 milliárd elegendő volt arra, hogy bizonyos területeken osztogassanak, gyakorlatilag ezzel finanszírozta a Széchenyi-tervet. Az utolsó két évben jött a minimálbér duplájára emelése. A minimálbér után befolyó adó- és társadalombiztosítási járuléktöbblet összege meghaladta a 100 milliárd forintot. Ezt a 100 milliárd forintot meg felhasználta a társadalombiztosítási járulék csökkentésére, és azt mondta, hogy íme, amit ígértem, megcsináltam. Hogy utána a feldolgozóipar összecsuklott, és emiatt majdnem százezer munkahely megszűnt, az nem érdekelte őket különösebben. A dolog amúgy is csak 2003–2004-ben jelentkezett. A Fidesz mondhatta, hogy lám, amíg mi voltunk, addig nem nőtt a munkanélküliség, és tessék, most meg növekedésnek indult. Szóval ezekkel az eszközökkel tartotta az egyensúlyt, a növekedési pályát, a világgazdaság is jó állapotban volt, kivéve az orosz válságot, de az nagyon gyorsan lement. Megjegyzem, amikor átvették az ország irányítását, abban a negyedévben 5,4 százalékos gazdasági növekedést produkált a gazdaság. Amikor átadták, akkor 2,5–2,6 százalékot. Természetesen egy ilyen kicsi, nyitott gazdaságú ország ki van téve a világgazdasági folyamatoknak, csak az nem igaz – pedig állandóan erről akarnak minket meggyőzni –, hogy abban a négy évben minden milyen fantasztikus volt. Szigorú költségvetési politikát folytattak 1999-ben és 2000-ben, aztán 2000 decemberében elfogadták a kétéves költségvetést, ami már jelentősen lazított, a végén pedig nagy osztogatásba torkollt. Ekkor vettük át a kormányzást 2002-ben, és sajnos erre jött rá az első száznapos program, ugye, az 50 százalékos bérfejlesztéssel, családipótlék-emeléssel, a nyugdíj egyösszegű kifizetésével meg még a nyugdíjemeléssel, és ezek összességében a következő évben már mintegy 800–900 milliárd forinttal lökték meg a kiadási oldalt, ráadásul semmit nem nyertünk vele politikailag.

A mostani helyzet egészen más, mint 1998-ban vagy 2002-ben volt. Most vékony jégen jár a magyar gazdaság, a gyurcsányi utolsó időszak és a Bajnai-program következetes végrehajtásának eredményeként elhárítottuk azt a veszélyt, ami tényleg itt lebegett a fejünk fölött. Innen most már el lehetne kezdeni lassan, óvatosan építkezni. Itt jön azonban a Fidesz nagy problémája. Az elmúlt nyolc év összes kormányellenes támadása, minden ígéret, minden javaslat arról szólt, hogy radikális változások lesznek, ráadásul azonnal. Az adók, járulékok jelentősen csökkennek, az egészségügy, az önkormányzatok, a rendőrség több pénzt kap, és így tovább. Arra számítottak, hogy a hiány tervezett mértéke növelhető. Ez nem jött be, ráadásul a szerencsétlen Kósa–Szijjártó-kommunikáció mintegy 150 milliárddal növelte az adósságszolgálatot. Ilyen körülmények közepette, a saját maguk keltette válsághelyzet kivédésére született a 29 pontos program. Ez alkalmas volt arra, hogy az adott pillanatban megnyugtassa a kedélyeket. Látszik azonban, hogy három nap alatt született, sok javaslat átgondolatlan, vannak, amelyek a javasolt formában végrehajthatatlanok. Az egykulcsos, 16 százalékos adó – amelynek egyébként híve vagyok – úgy nem működik, hogy mindenki 16 százalékot fizet, és viszontlátásra, mert ez valóban negatívan érint hárommillió embert, csökkenne a nettó bérük. Ezt Orbán nem fogja fölvállalni, következésképpen itt majd kitalál valamit, ez azonban már nem ugyanaz lesz, mint amit javasolt. Lehet megint emelni a minimálbért, és így kompenzálni az alacsony keresetűeket. Csakhogy ez a képzetlenek munkahelyeit veszélyezteti, pont azokét, akik a legnagyobb bajban vannak. A pálinkaüggyel nem szívesen foglalkozom, de szembemegy az EU-s szabályokkal, nem segíti a hazai vállalkozókat, kifejezetten káros számukra, a feketegazdaságot viszont megtámogatja.

– A népegészségügyi hatásokról nem is szólva.

– …amikre olyan szívesen hivatkoznak. A pontok egy része végiggondolatlan, bár nem lenne rossz, ha jól sülne el, a másik része pedig kifejezetten píár-alapú, arról szól, hogy mondjunk valami népszerűt, de ha mögé nézünk, akkor súlyos szakmai problémák vetődnek föl. A vállalkozásoknak az élőmunka terheivel, az iparűzési adóval, a pénzhiánnyal, a körbetartozással van problémájuk. Ezekkel kapcsolatban pedig egyelőre nincsenek programok, javaslatok. A 29 pontos program nem ad választ az ország előtt álló problémákra. Persze ezt nem is lehet várni tőle.

– Az elmúlt nyolc évben a Fidesz ellenzéki kommunikációja vagy politikája elég muníciót ad ahhoz, hogy most gyakorlatilag mindent számon tudjunk rajtuk kérni, bele tudjuk verni az orrukat mindabba, amit hangoztattak nyolc éven keresztül. Nagyon sokan mondják, hogy ha ezek az ígéretek számon lesznek kérve, akkor ebbe tönkremegy az ország. Szerinted mi a helyes megoldás? Az újságírók és az ellenzéki politikusok kérjék-e számon a Fideszen az előző évek ígéreteit akár azzal az ódiummal is, hogy netán be akarják váltani, vagy inkább szelektáljanak?

– Minden egyes alkalommal emlékeztetni kell arra, hogy mit követelt és mit mondott, és meg kell dicsérni, hogy ezt a hülyeséget nem csinálta meg kormányon. Az igazsághoz egyébként hozzátartozik az is, hogy a Fidesz egyáltalán nincs könnyű helyzetben. A kezdeti osztogatást követően az elmúlt évek mégiscsak a megszorításról szóltak. A rendszerekből kivontuk a pénzt, mert a korábbi szinten fenntartható pénzmennyiség nem állt rendelkezésre. Viszont a rendszereket változatlanul hagytuk, ugye, a Bajnai-kormánynak az utolsó évben nem is volt lehetősége nagy átfogó változtatásokra, a megelőző időszakban pedig részben a Fidesz támadásai és az MSZP bizonytalankodása következményeként nagyon kevés érdemi változtatás történt a különböző területeken, pedig sok helyütt kellett volna… A Fidesz ezeket mind megfúrta, leverte, lázított ellenük, az volt az üzenete, hogy szavazzatok rám, megszűnik a kórházak adóssága, jobban fognak keresni a pedagógusok, több rendőr lesz, javul a közbiztonság (két hét alatt). Ehhez képest kormányra kerülve azzal kell hogy szembenézzen, hogy vagy megváltoztatja a meglévő rendszereket, és akkor juthat hozzá többletforrásokhoz, vagy ha nem változtatja meg, de kiveszi belőlük a pénzt, akkor össze fognak omlani, ha meg nem változtatja meg, és nem veszi ki a pénzt sem, akkor elzárja az ország fejlődése elől a lehetőséget, folytatódik a tovadöcögés. A 200 milliárdos bankadó csomag arról szól számomra, hogy a kormánynak fogalma sincs arról, hogy mit csináljon az adott helyzetben, ezért onnan szerez forrást, ahol az embereknek nem fáj. Sőt! Az intézkedés még népszerű is lehet. Aztán majd ez a pénz hiányozni fog, amikor a gazdaság növekedését kellene finanszírozni. Mert lehet a bankokat nem szeretni, de soha nem szabad elfelejteni, hogy egy jól működő gazdaság fontos feltétele egy jól működő bankrendszer, jó állapotban lévő bankokkal.

– Magyarán ebből azt a következtetést vonod le, hogy a Fidesznek nincsenek rendszer-átalakító vagy reformáló ambíciói, próbálja megúszni az egészet?

– Igen, én így látom. Ha lennének konkrét, végiggondolt, működőképes javaslatok, azokkal már találkoztunk volna. Megjegyzem, a Fidesz előző kormányzati ciklusa sem hozott semmilyen területen érdemi változást.

– Van egy terület, ahol viszont a Fidesz nagyon koncepciózusnak látszik, és ez a médiacsomag. Amit az ember persze tudja, hogy miért csinálnak. Nyilvánvalóan jobb, ha csendben van a média, amikor a Fidesznél is kijönnek a csontvázak. Számomra az az érdekes – és ez volt az érdekes a hiányügyben is –, hogy miért nincsen veszélyérzetük. A média lehet a másik ügy, ahol iszonyatosan nagy nemzetközi blamázsnak teszi ki magát a kormány. Miért éri meg mégis? Miért kell belemenni az online médiába, amikor tudják, hogy úgysem nyerhetik meg, teljesen kontraproduktív az egész. Az ember azt hinné a Fideszről, hogy nagyon racionális a saját hatalomközpontú politikájában, de ez teljesen irracionálisnak tűnik.

– Érdekli is a magyar választót a médiahelyzet meg a nemzetközi nyomás! A költségvetési hiány, az egy kicsit más kérdés, mert ha azt elengedjük, és Magyarország gazdasági partnerei nem jönnek ide, drágán hitelezik az országot, az nagyon rövid alatt nagyon viszszaüt, és nagyon sok embert érint. A magyar választók tömegei akkor figyelnek majd fel a problémákra, ha megjelennek a zsebekben is. Akkor persze minden visszaüthet, a média kezelése is, de azt nem hiszem, hogy most a médiatörvény tervezett változtatása sokaknál csapná ki a biztosítékot.

– A választások előtt azt nyilatkoztad, hogy arra kell szavazni, aki a legnagyobb ellenerőt tudja a Fidesszel szemben felmutatni. Ez alapján most hogy látod, az MSZP megszolgálta-e ezt a bizalmat? Mi a véleményed az MSZP eddigi teljesítményéről?

– Az MSZP olyan helyzetben van, hogy én nem szívesen rugózok rajtuk. Egyébként nem szolgálta meg a bizalmat. Amit a parlamentben különböző ügyekben műveltek, az szerintem egészen elképesztő. Gondolok a kettős állampolgárságra, a nemzeti együvé tartozásról szóló törvénynél kifejtett álláspontra, a Trianon-törvényre, a Nemzetbiztonsági Bizottság körüli vitára. Látszik a bizonytalanság: a párt nem döntötte el, hogy kiket és milyen elvek szerint képvisel. Ha pedig az elvek bizonytalanok, az álláspontok is azzá válnak. Ma sokan érezhetik úgy híveik közül, hogy nem képviselik őket. Ezzel együtt ma sincs jobb ötletem. A Jobbik szóba sem jöhet, természetesen, de én egyelőre az LMP-t sem tudom hova besorolni. Mentségemre szolgáljon, hogy ők sem magukat. Őszintén szólva arra számítottam, hogy az MSZP erősebben kerül ki a dologból. Hát ez nem jött össze. Az LMP szereplése kifejezetten a vákuumnak köszönhető, annak, hogy a Fideszt elutasító választók egy része képtelen volt az MSZP-re szavazni. Őket is meg lehet érteni.

 

– Mit gondolsz, mennyire tetszhet ezeknek az embereknek ez a fajta LMP-politika, ami mára már látható, hogy annyira azért ellene mennek a Fidesznek, hogy ne sérüljön a saját identitásuk, de minden lehetőséget megragadnak, hogy az MSZP-től való távolságtartásukat demonstrálják. Lehet-e hosszú távon politikát alapozni erre?

– Ezt nem tudom, mert az emberekkel úgy általában nem beszéltem, de akik bevallottan az LMP-re szavaztak az ismeretségi körömből, azok között nagyon sokan vannak olyanok, akik azt mondják, hogy ezt soha többé nem fogják megismételni, és pont e miatt a hintázás miatt, amit itt folytatnak, hogy úgy vonulok ki, hogy fölemelem a sárga lapot, de egyébként nem mondok semmi keményebbet a dologról. Tehát a performance jellege működik a dolognak, de egyébként nincs világos álláspont. Ahol viszont már eleve el van döntve a dolog, ott bátran nem szavaznak, mint például a köztársaságielnök-választásnál. Nem szavaznak ellene sem.

– Fidesz–Jobbik viszony. Ugye, sokan azt mondták, hogy ez lesz majd, ami meghatározza a következő évek politikai dinamikáját. Azért, hogy mondjam, ez megint nem jött be; úgy látom, hogy ha valamiben eredményes volt a Fidesz, akkor a Jobbik problémájának a kezelésében annak tűnik. Erre azt szokták mondani, hogy várjuk meg az őszt, ez még nem lefutott meccs. Te mit gondolsz erről?

– Én is azt gondolom, hogy ez még nem lefutott meccs. A Fidesz lendületben van, a Jobbik szemlátomást keresi a helyét. A Fidesz annyival van jobb helyzetben, hogy ha a jövőben határozottabban lép fel a szélsőségek ellen, az MSZP biztosan nem fog tömeggyűléseket szervezni a Kossuth térre. Ha azonban a Fidesz bizonytalankodik majd, vagy esetleg kiderül, hogy a választási ígéretei légvárak voltak, az a választóinak egy részét a Jobbik felé terelheti.

– Mikorra teszed ezt?

– Szerintem ha az emberek megismerik a jövő évi költségvetést, illetve találkoznak annak hatásaival.

– Ez az önkormányzati választások után lesz.

– Nyilvánvalóan. Ezt segíti, hogy a köztársasági elnök a lehetséges legkorábbi időpontra írta ki a választást. Ha úgy tetszik, ez megint a választók átverése, hiszen megint nem tudják majd, hogy kiknek mire adnak felhatalmazást. Ez is egy olyan ügy, ami később visszaüthet.

– Azért kérdeztem, hogy mikor lesz, mert ez tulajdonképpen megágyaz a következő kérdésemnek, ami bizonyára nagyon sokakat érint. Nyilvánvalóan mindenki várja azt a lélektani pillanatot, amikor valamilyen ellenerőt lehet mutatni. Szerinted van-e ennek bármilyen esélye, mielőtt ez a fajta kiábrándulás eléri a társadalmat?

– Erre még nem érett meg a helyzet. Az LMP egyébként ilyen összefogásra nem lesz hajlandó, mert a politikájának éppen az a lényege, hogy mindenkivel szemben határozza meg magát. Mindenkivel szemben van, mert „lehet más a politika”. Már a neve is egy hazugság egyébként, mert lehet más a politika, csak ő nem működik együtt senkivel. Ha az MSZP azt mondaná, hogy rendben, akkor az a tárgyalási alap, hogy Jávor Benedek a főpolgármester-jelölt, és az MSZP támogatja Jávor Benedeket, az LMP azonnal feloszlatná magát ijedtében.

– Vagy Jávor Benedeket.

– Ez a B változat.

– De ne beszéljünk annyit Jávor Benedekről, hiszen a te neved is felvetődött. Ez mennyire komoly?

– Ez egy nehéz kérdés. Hogyha most a személyemtől eltekintünk, itt azért van némi mozgástér, mert Budapest mégiscsak más, itt esetleg létrejöhetett volna egy széles körű, elsősorban civil összefogás, ahol a pártok nem vagy alig játszanak szerepet. Az összefogás célja kifejezetten az lehetett volna, hogy Budapest maradjon meg színes, izgalmas, minden értelemben befogadó városnak, esetleg gyorsabb fejlődéssel, jobb életfeltételekkel. Mert senkinek ne legyen kétsége: amit most az állami szférában látunk, meg fog ismétlődni Budapesten is, minden szinten, bármit mondanak most a másik oldalon. Kétségkívül van egy ilyen hangulat. Úgy látom azonban, hogy ez a fajta civil összefogás különböző okokból nem fog létrejönni a választásokig, így marad a pártok küzdelme az előre megjósolható végeredménnyel és annak összes lehetséges következményével. Sajnálatos, de ez van. Majd nézegetjük a korona másolatát, az együttesek lábujjhegyen játszanak a Sziget Fesztiválon, és Tarlós fényképét kifüggeszthetjük az iskolákban, egészségügyi intézményekben.

– Elméleti a felvetés, de nem gondolod-e, hogy a Fidesz oly mértékben amortizálja le magát, hogy ugyanolyan cikivé válik az önkormányzati választásokra, mint az MSZP? Az pedig már egy jó helyzet. Én komolyan azt hiszem, hogy onnantól kezd egy hatalom lefele menni, amikor elkezdenek rajta röhögni. Szerintem könnyen lehetséges, hogy ha tartják ezt a lendületet, nyáron-őszszel megjöhet egy ilyen lélektani fordulat. Nem?

– Azért van a két tábor között egy nagyon lényeges különbség. A jobboldalon a politika hit kérdése. Orbán megnyerte a választást, ettől kezdve elégedettek. Ha nem csinál semmit, akkor is, ha hülyeségeket csinál, akkor is. Ha pártembereket nevez ki a független intézmények élére, akkor is. Ugye, ezen az oldalon működött a lelkiismeret. Biztos vagyok benne, hogy a Hunwald-, Hagyó-, Zuschlag- meg hasonló ügyekben az MSZP szavazótáboránál jobban senki nem szégyellte magát ebben az országban. A másik oldalon ez úgy megy, hogy na, ellopták a kommunisták elől, ügyes, jól csinálták. Nézzétek meg, menjetek vissza 98-ra, nézzétek meg a fórumokat, a jobboldali fórumokat, amikor kiderültek a Josiph Toth és Kaya Ibrahim ügyei. Ügyes, ezt kell csinálni, gyerekek. Elloptátok a kommunistáktól, kész. És most ugyanez a helyzet. Ez egy nagyon masszív, szerintem egymilliót biztosan meghaladó szavazóbázis, amelyiknek egy dolog lényeges: ne azok legyenek hatalmon, hanem mi. Aztán mindegy, hogy mit mond, mit csinál stb. A Kósa–Szijjártó-duett kifejezetten káros volt, sokba került az országnak, de a híveket ez egyáltalán nem érdekelte. Ha ugyanezt az MSZP csinálta volna, már hazaárulót kiáltanának.

– Én nem rájuk gondoltam, hanem a saját balliberális értelmiségnek a hozzáállásáról. Abban azért lehet, hogy egy idő után változás lesz, nem? Jobban fogják utálni a Fideszt.

– Az MSZP-t illetően még fanyalognak. A közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy az MSZP most 10 százalékon áll, a Fidesz 77-en, és a Jobbik is 10 alá ment. Az emberek egyelőre a magabiztosan cselekvő kormányt látják. Még nem világos sokak számára, hogy a határozottság szimbolikus témákban merül ki leginkább, hogy érdemi kérdésekben egyelőre nincsenek igazán döntések, hogy a hatalmi pozíciók erősítése foglalja le az energiákat. Most ez van. Azért utóbb sokan fognak visszaemlékezni arra, hogy mit reméltek, hogy mit hitettek el velük, és előbb-utóbb összevetik mindezeket a megtapasztalt valósággal. Az lesz majd az izgalmas kérdés, hogy mindezekből a maguk számára milyen következtetéseket vonnak le.

 

 

Kapcsolódó írások:

Pannónia és Hunnia dilemmája – Gyurcsány Ferenccel beszélget Pikó András a Fapados Szalonban – Ellenzéki alternatívák – ezt a címet szántuk ennek a...

A választás tétje – Lendvai Ildikó, Mesterházy Attila és Kiss Péter a Fapados Szalonban – Moderátor Pikó András, hozzászólók Bauer Tamás, Domány András, Horn Miklós, Fleck Zoltán, Molnár György, Bojár Gábor, Agárdi Péter és Vitányi Iván – Baloldaliak, liberálisok számára ma nagy kérdés, hogy miért is...

“Ez a lövészárok-politika középtávon katasztrófa felé viszi az országot” Dávid Ibolya a Fapados Szalonban Moderátor Pikó András , hozzászólók Kende Péter, Hont András, Domány András, Bauer Tamás, Váradi Júlia “Ez a lövészárok-politika középtávon katasztrófa felé viszi az országot”...

Városrendezés, kulturális identitás – Kerekes György, Bojár Iván András, Bőhm András, Rajk László és Gábor Eszter a Fapados Szalonban. Moderátor: Pikó András, hozzászólók: Váradi Júlia, Schiffer János, Sziklai János, Hann Endre, P. Szűcs Julianna – Sokféle módon el lehet rontani egy ilyen beszélgetést: úgy...

Kampány, esélyek, veszélyek – Dávid Ibolya, Somogyi Zoltán, Debreczeni József és Bokros Lajos a Fapados Szalonban – Moderátor Pikó András, hozzászólók Domány András, Mészáros Antónia, Molnár György, Farkas Zoltán, Vásárhelyi Mária, Vicsek Ferenc, Bauer Tamás, Vitányi Iván – Emlékeim szerint amikor először volt nálunk vendég, elnök asszony,...

 

 

Cimkék: Fapados Szalon, Kuncze Gábor, Pikó András