A Mozgó Világ internetes változata. 2010 július. Harminchatodik évfolyam, hetedik szám

«Vissza

Somogyi Aranka: ribizlidzsem; notesz

ribizlidzsem

 

 

összeszorítja az öklét ujjai közül szivárog a múlt felmosólé

vagy ribizlidzsem a linóleumra csöppen egy-egy

magokkal kevert pletty

 

 

megkülönbözteti az elegáns kéztartás barna házikabát

saját kezűleg barkácsolt hatalmas ágy

akkoriban még nem volt szokás

 

 

nagy ágyban feküdni heverő kilencvenszer száznyolcvan

házaspároknak összetolva a résben a nászajándékba kapott

kockás pléd összehajtogatva

 

 

ölelkezés közben ügyeskedni kell hogy sikerüljön az ágyakat

valahogy egymás mellett tartani

 

 

mindig a legsikamlósabb résznél csúszik szét eleinte kuncogás

röhögés később csöndesül a rutin megoldja balkéz

a fényesre politúrozott ágyvégen

 

 

jobbja a csípőt szorítja keményen koncentrál a következő

lökésnél az ágylábak szétcsúsznak ez volt az utolsó esély

hogy összejöjjön

 

 

nézi ahogy alszik vagy ahogy a nap felkel a bocskai úti házak

felett a fákon madarak csicseregnek egyedül hallgatja

aztán újra felébred a pirítós illatára

 

 

idegen fürdőköpenyben közelít a konyha felé vaj és lekvár

az asztalon porcelán tányérkák ribizlidzsem ezüstkanál

tegnap még nem tudta hogy nem csak reggel

 

 

reggeli is lesz feltámadáskor

 

 

 

notesz

 

 

hatjegyű telefonszámok csak feltárcsázod és ráér ha mégsem

a következő majd elkísér ma este le is fekhetsz vele nem kötelező

 

 

*

ülhettek reggelig a mézes mackóban épp akkor van pénze rendelhetsz drága

italokat

a pultosnőnek is udvarol mint eddig minden szeretőd nem zavar fiatalabb és

csinosabb vagy

legfeljebb a haverjával mész el

 

 

vagy azzal a hosszúhajú szakállas krisztusarcúval

nem emlékszel a nevére csak sovány testére csontos térdére

ma is pontosan meg arra hogy amikor reggel hazafelé

hozott taxival valahonnan nagytétény felől ott a gyáraknál

meg kellett állni hogy hányni tudjál a másnaposságtól

vagy mert a szerelmed közben kisvárdán látogatta a volt

feleségét

 

 

megcsaltad-e vagy ő csalt meg téged mindenesetre hánytál aztán megint a

libellában is

ahova visszamentetek próbáltál sört inni ő meg azt képzelte az új barátnőjét

mutatja be

nem hitték el a tegnap esti részegek hogy el tudta vinni ezt a jó nőt egy óra alatt

 

 

ő sem hitte el hogy nem találkoztok többé mert mást szeretsz telefonált és írt is

 

 

*

 

 

amikor az első férjem lelépett

a nagyanyám azt mondta hogy

ennél bármikor százszor jobbat

is kaphatok

 

 

*

 

 

most meg kaptam egy szerelmeslevelet az írója olvasott művelt azt is tudja ki

vagyok

mindenhez hozzájuthatott a szovjetunióban különleges kiképzést kapott kár

hogy egy alkoholista öregember

 

 

amikor harminc éve végighajtott a népköztársaság útján terpeszkedve és

pezsgőzve a csajka hátsó ülésén bezzeg nem vette észre ahogy

rám fröccsent a sár

 

 

*

 

 

még sincs mindig igazuk az öregeknek

lassan már csak halottak telefonszámai

vannak a mobilomban

 

 

Nincsenek.

Cimkék: Somogyi Aranka

 

Cimkék: Somogyi Aranka

 

 

 

 

 

 

© Mozgó Világ 2010 | Tervezte a PEJK