Aczél Géza: profán
profán
lesem a vibráló masina sarkában a digitális órát érdemes-e még belekezdeni
a versbe forró szombat délelőtti főzésem a hétvége szertartásos kegyelme nagy hideg sörökkel a biológiai kényszerektől is megszabadulva s bár negyven fokban az emberi korpusz már majdnem hulla váratlanul valami sejtés mocorogni kezd legbelül a formát a word kibontja pulzáló sorokban
a rímkényszer egyre agresszívebben felhevül nemhiába járta azt teoretikusan körbe valamikor bogarasan bölcs filosz barátom de hát a szoba már régóta üres hol szivarja parázslott és hullt forró hamuja a szőnyegekre a hívó rímeket az öregségbe fordult közöny már elfeledte s az is csoda ha szánalmas textusok között olykor visszafogottan még megszólal egy éteri harsona
dallamával csábítva valami tematikátlan öröm felé s mire a költőnek mondott lény a sorokat görgetni kezdené a kapuk előtt váratlanul elakad nincs stilizált matéria s ami van hétköznapi közhely kocsmaasztalok sarkára való epikus nehezék ráadásul egy idő után mákonyosan még ott is pördül a kerék s maszatos poharak közé absztrahált érzéseit a révedező terméketlenül
kiszórja a gőzölgő konyha felől először csap be rosszul illeszkedő nyílászárók közé a pörkölt egyetemes illata s a kószáló jambus orrát bármily magasan hordja s alakulóban a lírai fonál az árván hagyott szaftos húst bizony meg kell keverni s visszafelé az alkotó már a kételyeket termi hogy van ez
a sorrend milyen viszonyban kavarog e két dolog akusztikája hőgutában
a savanykás tökfőzelékre egy jó laza feltét vagy mindenáron vissza a hazára benne az ősiség óta szentté ragozott nyelvre s a paprikásra aprózott hagyma fortyogásában már harmadrangú a mindenség szerelme s a jó étvágyú kanalazásban nem terül határtalanná a család mítosza csak vöröslő nyakkal üvöltve érsz oda a lokális szeretethez s az az erősebb ki baldachinos
dobogókról szellent egyet a nép nevében na de kérem ez már nem is
kívánatos frazeológia még szerencse a panelban a jámbornak gyakrabban kell innia s mohó kortyolásai közepette simán lemondhat az annyit nyöszörgött megváltásról mely éppoly megélhetési eszme mint eme mámor ha szóvégeit a fekete klaviatúrán kopogó elkapott ritmusban kifuttatja itt aztán nem figyeli ki kinek atyja a magánynak nincsenek önös dimenziói csak akadozva mint egy rozsdás ródli a jeges úton tart egy megkívánt homályos cél felé s ahogy alakul a költemény már bátrabban lépek ki a géptől az alattomos rántást megkavarni mivel a jól kinyomkodott sózott gyalulék legalább olyan fontos hazafias hakni mint képtelen hülyeségeket bömbölni bele a vakvilágba hiszen az elhibázott lárma miként a durva fékcsikorgás csak a finomuló hallást sérti s egy idő után a gyanútlanul áradó nemzedék nem érti mire voltak itt a nemtelen indulatok kihegyezve s ha már évtizedek után kitántorgott a nagy orosz medve vajon kitől kell félteni a szabadulás óráit ám az öreg vidéki poét ezen a ponton ráint a torzító hiúságból keményen összegyúrt maffiákra mivel a perifériának nem csak átka a nemtelen hátszelek hiánya itt a rotyogó ételből markánsabban kiszól a kapor fönséges íze a származás sincs oly görcsösen felhevítve mint mikor egyhónapos forradalmárként hibásan köszöntöttem egy
túlságosan is földön járó papot – fiam mi azt nem úgy mondjuk dobta rögtön fölülről vissza a tisztességesen felé indított jó napot félénk köszönését megvénülve bizony kezd lerakódni bennem a megszenvedett érték még ha nincs is legális lerakodó helye de legalább nem kell vizslatnom az elkoptatott térfelekre fontosabb a behabart főzelék alatt a gázt időben lezárni s utána jöhet ízes ebédre bárki ki tisztességgel bekopog s míg ízlelgetem e morális maszlagot csak izgatni kezd merre van létünkben a cinizmus határa mikor nem dőlhetünk poénkodva hátra s mikor válik egy elegáns menü fontosabbá mint a hőzöngő pártok programpontjai
Kapcsolódó írások:
Aczél Géza: (búcsú)galopp tudom a vég még érthetetlenebb a tudat feketén billeg a...
Aczél Géza: (szino)líra lennék csak körülményesen érzelgős autós most aztán zuhognának rám a...
Aczél Géza: (kontra)galopp Aczél Géza (kontra)galopp javított utószinkron 7. kis diákból nagy...
Aczél Géza: (búcsú)galopp – tétova utószinkron – 16. a fű eső után élénk zölden nő a kecske potyogtatja...
Stiller Kriszta: Dal; Profán ima Tapintható vagy, de mégse, mint az isten szívverése. Mély szemed...
Cimkék: Aczél Géza