Dalos György: Lopások, betörések és szabálysértések

Berlin, 2010. március 12.

Elsőnek egy pesti bank figyelmeztetett: bankkártyámat kénytelenek letiltani és újra cserélni, mert félő, hogy a rendszerükbe behatolt hackerek többek között az én adataimat is megszerezték. Nem sokkal később berlini bankom állította le a kifizetéseket hasonló indoklással, mint kiderült, elég későn. Hóvégi összesített számlájuk szerint ugyanis február elsején bizonyos „GMBSHAIR” von le tőlem 279 dollárt (201 eurót). Még ugyanazon a napon Wiener Neudorfban a Bambino World nevű cégnél valaki bevásárolt helyettem 107 euró értékben, nem is sejtve, milyen közel járt a mínuszhoz. A pénzintézet megnyugtatott, hogy a veszteséget pótolni fogja, ennyiben a dolog rendben volna, de azért aggódom. Hogy az internetes kalózok mire képesek, arról már olvashattam a sajtóban: amerikai serdülők néhány évvel ezelőtt a Pentagon rendszerét is feltörték, balhéból, kíváncsiságból vagy mindkettőből. De hogy valaki a szó szoros értelmében az én kontómra költekezzék?

Némi magánnyomozás után kiderítettem, hogy a „GMBSHAIR” különböző női fodrászati szolgáltatásokat és kozmetikai cikkeket kínál, székhelye a Tennessee állambeli Chattanooga. A kifizetés célja rovatban pedig azt találtam: „Külföldi kiküldetési díj”. Hogy ki kit és hová küldött ki, nem sikerült megtudnom. A másik cég, a Bambino World autóülésekkel, gyerekkocsikkal és játékokkal kereskedő alsó-ausztriai kft., amelynek Magyarországon is vannak elágazásai. Szinte magam előtt látom a hölgyet, aki költsége(me)t nem kímélve összevásárolta a GMBSHAIR szépítkező szereit, s ettől oly jó kedvre derült, hogy a Bambinónál játékokat is vett a gyerekének. Mindehhez ki sem kellett tenni a lábát hazulról, egyszerűen begépelte a mondott cégek megrendelő lapjára, ki tudja, honnan megszerzett adataimat.

Ami ebben a történetben igazán hajmeresztő számomra, hogy a globalizáció és az újmédia karöltve milyen icipicire zsugorítja világunkat. Hová tűnt a kedélyes zsebtolvaj, a békebeli kasszafúró és a régimódi vonatrabló? Mind-mind laptop előtt szorgoskodik, tűzföldi vagy polinéziai magányában kajtat a világhálón, s ahol lazább az elektronikus éberség, ujjával jelt ad – klikk! –, és elszörföli a pénzem. Én pedig egy ideig szegényebb leszek háromszáz euróval és gazdagabb egy újfajta védtelenség tapasztalatával.

 

 

Helene Hegemann tizenhét éves éves berlini lány januárban megjelent Axolotl Roadkill című regényével percek alatt a bestseller listákra került. Az alig leplezetten önéletrajzi műben a tizenhat éves iskolakerülő hősnő hányattatásait írja le az alkoholba belepusztult anya és a hatalmaskodó értelmiségi apa között, a drog, a szex és az erőszak világában. Teszi ezt mai tinizsargonban, magabiztosan, világmegvető hangsúlyokkal és helyenként meglepő stílusbiztonsággal. A recenzensek, még azok is, akiknek fenntartásai vannak, elismerik az ifjú szerzőnő komoly íráskészségét. A jelenség nem új, gondoljunk csak az orosz Irina Gyenyezskinára, aki az évtized elején hasonló módon röppent fel az orosz irodalom egére Adj nekem című könyvével, s azóta inkább interjúköteteket jegyez.

Magam részéről a tizenhét évesen összehozott regényeket inkább hormonális, mintsem irodalmi teljesítménynek tartom. A lírában persze lehetséges ilyesmi: a kölyök Rimbaud tizenhat évesen írja első verseit, és néhány évvel később grandiózus életmű birtokában fel is hagy a költészettel, s elindul önpusztító vándorútjára. József Attilának is alig pelyhedzett az álla, amikor papírra vetette a Lázadó Krisztust. A prózaírás azonban bonyolultabb mesterség, éppen az kell hozzá, ami a költészetet megölné: távolságtartás. Vagyis a kamaszregény alapján meg lehet mondani, hogy alkotója tud-e írni, de azt nem, hogy lesz-e belőle író. S ilyenkor a siker csalóka, veszélyes közelségbe kerülhet a bukáshoz. A végleges döntést többnyire a későbbi könyvek hozzák meg. (Ritka kivétel Francoise Sagan 19 évesen közreadott Jó reggelt, búbánat című regényével.)

Helene Hegemann diadalmas bevonulását a német irodalomba kínos affér zavarta meg. Kiderült, hogy az Axolotl Roadkillba terjedelmes részeket emelt át egy 2008-ban írott blogregényből, s ezt utólag el is ismerte. A médiában erre szenvedélyes vita bontakozott ki arról, plágium-e Hegemann eljárása, vagy csupán a posztmodern idézési technika szélső esete. Közben jelentkezett az „Airen” álnevű és anonimitásához ragaszkodó írótárs is. Azt mondta, neki tulajdonképpen tetszik a híressé vált mű, kártérítést nem kér, de ragaszkodik szerzői jogainak tiszteletben tartásához, annál is inkább, mert mint mondja, az alapélményt ő élte meg, s így az az övé. A kiadó időközben úgy döntött: az éppen nyomdába került második kiadás részletesen közli a felhasznált helyeket. Közben az Axolotl Roadkillt máris magas irodalmi díjra terjesztették fel, hangoskönyv-változat készül belőle, és még a tavaszi idényben színre kerül. Groteszk és szomorkás történet ez, egy gonoszkodó blogbejegyzés szerint valójában Günter Wallraff, a híres átváltozó riporter álcázta magát tizenhét éves süldőlánynak, hogy ekképp rántsa le a leplet a német kiadói nagyüzem visszásságairól.

 

 

A múltkori Hónaplóban (Mozgó Világ, 2010/3) említést tettem Joachim Gauck hetvenedik születésnapjáról, amely alkalomból részt vehettem egy pódiumbeszélgetésen. Mint az télies, náthás időkben előfordul, valaki az utolsó pillanatban betegségére hivatkozva lemondta a megjelenést. Ez a valaki Margot Käßmann volt, akit néhány hónappal korábban választottak meg a Német Evangélikus Egyház tanácsa elnökének. Nem sokkal később a sajtót bejárta a hír, hogy a püspökasszony Hannover belvárosában a megengedettnél nagyobb sebességgel vezette szolgálati kocsiját (mellesleg böjt idején), s ellenőrzéskor a szonda kimutatta az 1,54 ezreléknyi szeszfogyasztást. Az ügyben vádat emeltek.

Nem akárki bukott itt és nem akármekkorát. Az ötvenkét éves, elvált, négygyermekes anya a német közélet egyik legismertebb szereplője volt. Vitában állt a kormánnyal, amelytől a Bundeswehr Afganisztánban tartózkodó alakulatainak azonnali hazarendelését követelte, bírálta a katolikus egyházat a női lelkészség tilalma és a cölibátus miatt, még a pravoszláv egyházzal is sikerült konfliktusba keverednie az ökumenikus istentiszteletek kérdésében. Vagyis megosztó személyiség volt, lobbanékony természetével egyházon belül és kívül sok ellenfelet szerzett magának. Ehhez képest a bukás igencsak szelíd módon zajlott le. Margot Käßmann hivatalos nyilatkozatban ismerte el, hogy olyan vétséget követett el, amely ezentúl megnyilatkozásainak a hitelét csökkentené a hívek és a közvélemény szemében, miért is ezennel minden egyházi méltóságáról és hivataláról lemond. S noha ezt a döntést maga is súlyos vereségnek érzi, azzal vigasztalja magát, hogy, úgymond, „mélyebbre, mint Isten kezébe, nem zuhanhatunk”.

A lelkésznő botlása továbbra is foglalkoztatja a nyilvánosságot: van, aki keményen elítéli, és azt állítja, hogy az ittas vezetéssel eljátszotta közszereplői státusát. Ám olyan vélemény is elhangzik, hogy helyén kellett volna maradnia, mert éppen az ilyen nyílttá vált emberi gyarlóságok hozzák közelebb a lelkészt az átlaghívőhöz, mintegy megkönnyítve utóbbi számára saját esendőségének elviselését. Egy mellékszálon a vita azt feszegeti: miképpen került a médiába a szondázás eredménye, amelynek a vizsgálat lezárásáig titokban kellett volna maradnia. Ez ügyben máris négy feljelentés érkezett gyanúba fogott rendőrségi személyek ellen. Csupán az affér kapcsán a püspökasszony neve ötezerszer bukkan fel a német hálón. Nem mondanám, hogy minden róla szóló cikket elolvastam, de a felszínes áttekintés alapján az a benyomásom, hogy személyét becsmérlő – vagy ahogy nálunk mondanák, „fikázó”, „anyázó” – szöveg egy sem akadt közöttük.

 

 

P. S. Hogy tört-e házasságot vagy sem Vona Gábor – ez a kérdés részben érdektelen, részben pedig egyelőre megválaszolhatatlan. A Magyar Hírlap gusztustalan publikációja mindenesetre olyan részleteket idéz a feltört levelezésből, amelyek, mint Anna Ahmatova asszony szokta volt mondani, „idézetgyanúsak”, vagyis annak szájába illenek, akinek tulajdonítják őket. A névtelen hackerről viszont süt, hogy bosszúéhes volt Jobbik-hívő, ami persze nem zárja ki, hogy megrendelésre cselekedett. Akad azonban itt egyéb teljesen erotikamentes pikantéria is.

E lap hasábjain (2007/10) egyszer szóvá tettem, hogy a Jobbik 2007 elejétől valósággal elözönlötte az eredetileg liberális iwiw-oldalt. Sok százan névvel jelentkeztek be, mások különféle nacionalista vagy náci szervezeteket toltak maguk előtt, vagy éppenséggel Jobbik Mária, Jobbik László álnéven mutatkoztak be, és a szolgáltató ezt nem akadályozta meg. Márpedig ha egy rendszer morálisan nem tudja vagy akarja védeni magát, akkor technikailag is könnyebben ostromolható (elnézést, természetesen internetes rendszerre gondoltam). Hogy ezt hamisítók vagy betörők teszik-e, az más kérdés.

Mindenesetre utánamentem – mégpedig teljesen legálisan – az afférnak, és két furcsaságot tapasztaltam. Az egyik hölgy, P. M. – mint Brecht mondaná, der Name tut nichts zur Sache, vagyis a név nem számít – valószínűleg Vonával egy időben leiratkozott a közösségi oldalról. Ugyanakkor egyedül lakóhelyéről, Hajdúdorogról 37 ugyanilyen vezetéknevű személy szerepel az iwiw-en. A másik, B. B. viszont rajta maradt a hálón, s fotótárában magyar gárdás rendezvények megörökítése mellett fellelhetjük Vonát is, amint őt éppen barátilag átöleli, ha pedig kedvenc klubjaira klikkelünk, tucatnyi szélsőjobbos szervezetet és csoportot találunk. Vagyis ha igaz, amit a verebek csiripelnek, a Jobbik internetes hadjárata hozzájárult a Vezér lejáratásához.

Kívánhatunk-e édes hazánknak ennél szebb jövőt?

 

 

 

 

Kapcsolódó írások:

Dalos György: Vulkánok és választások Berlin, 2010. május 6. Eyjafjallajökull – alig tudom elképzelni, hogy...

Dalos György: Gépi és kézi fordítások Bécs–Berlin–Frankfurt, 2009. október 4. „Miklos Tamas Gaspar schützt Jobbikot”, olvasom...

Dalos György: Sztrájkközi ejnyebejnye Dalos György Sztrájkközi ejnyebejnye Manapság annak, aki akár családi okból...

Dalos György: Vita a laptopommal Berlin, 2010. június 5. Horst Köhler német államfő, nem...

Dalos György: Születésnap, díjátadás és a Pofalla-ügy Bonn–Berlin, 2011. október 6. Mégiscsak van valami a Facebook forradalmában:...

 

 

Cimkék: Dalos György