Kürti Emese: Bak Imre műveiről

Bak Imre műterme olyan, mint egy laboratórium. Fehérek a falak és a padló, fehér a katalógus-folyómétereket őrző szekrények ajtaja, és ebben a nagy fehérségben úgy állnak az óriási, színes vásznak, mint kivételes szellemi helyek, ahol a szellem kiválása és fölerősödése megy végbe.

Az ember azt gondolná, szerénység és monumentalitás nem fér össze. Bak Imre óvatos emberi visszafogottsága és közismerten szerény köznapi létmódja (a bezártság ebbe a testbe, amely akaratunktól és elvárásainktól függetlenül egyszerre adott és változó – céloz az alapfokra egyszer) olyan energiamegtakarításnak tűnik, amely a megmaradás elve szerint hasznosul. Átvándorol a vászonra. A temperamentum visszafogottságából a festészet térbeli esszencializmusának végtelen igénye lesz. Ebben az értelemben – ma már szinte alkalmazhatatlan kifejezéssel – monumentálisak Bak vásznai, mert a térben való létezés variációinak kifogyhatatlansága a létezés realisztikusan megfogható szintje fölé helyezi őket.

Nem véletlenül használtam a laboratóriumi kifejezést sem. Először épp a geometrikus absztrakció legerősebb vonulata, az orosz konstruktivizmus alkalmazta saját tevékenységére, és ha Bak Imre geometriája közvetlenül nem is innen vezethető le, a kezdetek ide nyúlnak vissza. A szín saját értékében rejlő kompozíciós készség, az egyes színértékek között kialakuló dinamizmus vagy éppenséggel egyetlen szín mindent elnyelő nihilizmusa, ami legalábbis válságos pillanatokat okozott a festészet történetében, mindez a szuprematizmus és a konstruktivizmus fölismerése volt. A hatvanas-hetvenes évek geometrikus absztrakciója, a szocialista realizmus ellenművészete Keleten és a pop-arttal párhuzamos jelenség Nyugaton, a hard-edge, amely akkora fölfedezést jelentett Bak számára akkoriban Stuttgartban, már mind erre az absztrakciós tapasztalatra épült. Nem véletlen, hogy egyéb avantgárdok neve mellett Malevics és Kassák is föltűnik a képcímekben.

Malevics vezette be a realizmusnak azt a paródiáját, amely szürrealista-expreszszionista változatban létezett ugyan, például Klee-nél, a magyar művészetben pedig a neoavantgárd egyik vonatkoztatási pontjában, Kornissnál, hogy az emberi arcot, az emberi arcképet egyszerű geometrikus formákból építse föl. Ezzel azt mondta, hogy az absztrakció úgy tud többet a realista portréábrázolásnál, hogy a személyiséget tiszta szellemként fogja föl, és képes megszabadítani a test „nyomorúságától”. Bak Imre 2006-ban készült önarcképsorozata ehhez az ironikus absztraháláshoz tért vissza, amikor négyzetekből és téglalapokból megkonstruálta a saját portréját. Ezzel az ötlettel nem egyszerűen csak engedte betörni az individualizmust a geometrikus elvontságba, hanem nyilvánvalóvá tette a geometria természetének az alapos ismeretét.

Visszatekintve úgy tűnik, hogy Bak a geometria fölívelő személyességét élte át a hatvanas évektől kezdődően. A párizsi padlásszobában kiérlelt hard-edge korszak színsávokkal biztosított rendje és tisztasága mögött észrevehetetlenné vált a személyiség. Ebben a korai időszakban Frank Stella és Ellsworth Kelly kelet-európai megfelelői Bak Imre és Nádler István voltak, de Bak már a hetvenes évektől kezdődően – egy közbeékelt konceptuális szakasz után – levált az internacionális minimalizmus semleges képfelfogásáról. A népművészeti elemek, oszlopok, rácsok, pöttyök és kunkorok lényegesen lágyabbá, személyesebbé, majdnem expresszívvé teszik az euforikus nyolcvanas éveket, amikor végre összemérhetővé lett a keleti és a nyugati teljesítmény. Ekkor már láthatóvá vált, hogy a geometrikus absztrakciónak kialakult a kelet-európai változata, amely éppúgy lehet individualizált, ahogy például Rodcsenkóé is az volt Malevics jéghideg szuprematizmusához képest.

A kép tere a nyolcvanas évektől kezdődően kitágult, mélysége lett a kozmikusan pörgő testek és a reneszánsz vonalperspektívát fölidéző, háttérbe forduló falaknak köszönhetően, majd a képépítkezés asszociatív módja révén egyszer csak megjelentek a városképek. A városi „táj” épített struktúrái úgy idézik meg valamely realisztikus hely (New York, Bilbao) karakterét, hogy egyetlen tárgyias vonatkozást sem mutatnak. Az újabb képeken a várostestekhez hasonlóan tárgyszerű formák jelennek meg a harmadik dimenzió elevenségével, újabb és újabb meglepő színárnyalatokkal. A geometrikus absztrakció kifogyhatatlan lehetőségeiből a szemünk előtt állt össze egy szilárd és komoly életmű.

 

Kapcsolódó írások:

Kürti Emese: Gőbölyös Luca műveiről Gőbölyös Luca műveiről Gőbölyös Luca legújabb munkája egy főzőműsor. A...

Kürti Emese: Karácsonyi László műveiről A Képzőművészeti Egyetem vizsgabizottsága elkerekedett szemmel figyelte, ahogy a 2003-as...

Kürti Emese: Mátrai Erik műveiről Amikor Mátrai Erik elkészítette első video-ikonjait, 2005 környékén, nem sejthette,...

Kürti Emese: Körösényi Tamás (1953–2010) Körösényi Tamás (1953–2010) Egy másik szobrász, Édeske mobilja mellett találkoztam...

Kürti Emese: Fába csapolt bronz A figurális szobrászat legújabb kori újjáéledésében biztosan szerepet játszott a...

 

 

Cimkék: Bak Imre, Kürti Emese