Szántó T. Gábor: Levelek Laios királynak Oidipustól

Levelek Laios királynak Oidipustól

(részletek)

 

 

 

Drága Apám!

 

 

Ne szégyelld magad, megértelek.

Neked is volt apád s anyád.

Elég ez az embernek egy életre,

hogy kiheverni igyekezzen,

mert hisz apjának és anyjának is

kellett, hogy apja s anyja legyen,

ki kiheverni igyekezett saját szüleit, akiknek –

de nem játszom idegeiddel,

lásd mint fent, nekik is volt…

kellett, hogy legyen…

Halmozottan hátrányos helyzetű társaság,

egy életen át szabadságért küzdve,

fohászkodva és dühöngve,

mint ahogy – tudom, ne próbálj átverni többé!

gyűlölve apádat s anyádat,

te is rettegted halálukat,

reszkettél egészségükért.

 

 

***

 

 

Kimondani az első szavakat,

az első kettőt, amit kimondtál,

később, hogy újra mondd,

egy életen át készíted fel magad.

 

 

Nincs jelentésük,

önmagukon kívül

semmi más.

Ha mást is jelentenének

(ha rájönnél erre idő előtt),

megbuktak a vizsgán.

Egyszer használatos, eldobhatatlan,

lecserélhetetlen darabok.

Olyanok, akár az egészség,

az igazság, az élet.

Csupán hibájuk:

hiányuk által

ismerszik fel létük,

s éppen mert hibáznak,

világosodik meg

jelentőségük.

 

 

Hogyha van kérdés, nincsen válasz.

A kijáratnál felsejlik e két szó.

– Megbocsátanak? Megbocsátasz? –

Mondd utánam szépen: apa, anya.

 

 

***

 

 

Felelj! Akartál valóban utódot?

Akartál valaha szaporodni, miként az állatok,

kik nem tudják, mit tesznek,

mágnes húzza ölüket egymásba,

vagy csupán a törzs, a trón s az államérdek

hajtotta anyám méhébe magvadat?

Gyengébb voltál netán, mint a nő,

ki tőrbe csalt mézlő örvényével,

kinek dolga óvni puha húsával körbeölelve

öngyilkos férfikésztetéstől magát a létet;

kinek a természettől ez rendeltetett:

megfoganni, szülni, felnevelni, eltemetni.

Ezért, hogy mind, ki asszony, anya,

pusztán mert testéből élet fakad,

egyszerre áll közelebb Istenhez

s az állatokhoz, kik nem tudják,

s így nem félik a halált.

 

 

***

 

 

Miféle képtelen kényszer ez:

választani közöttetek?

Apa és anya közt: lenni férfi vagy nő,

s megtagadni így a másikat,

hogy hasonló egyiketekhez legyek,

kinek csak neme azonos enyémmel.

Silány választék, hogy elfogadjam kész tényként a testet,

s lelkem ruhájához képest döntsön önmagáról.

Bújjak bele, s akár egy szerepet,

viseljem lötyögő sorsát lankadatlan,

mint arcomhoz növő torz álorcát?

Ó nem! Én bőrömből kibújok,

hámlik rólam s vedlem jelmezem.

Én nem színész vagyok, teátrumi szolga,

ki férfit játszik, lenézvén s úgy játszván a nővel,

könnyen adva rajta túl: ahogy jött, úgy menjen el.

Férfit én nem játszom: férfi én magam vagyok.

Tudom: sorsom a nő, és én övé,

része vagyok, s ő szintúgy részem,

akárha csontom csontjából fakadna,

mi bennünk közös, mind tőle ered.

Ki nem engedi mását önmagához,

nem is kerül önmaga közelébe,

sosem látott haza száműzöttje,

s nem ismeri fel, ha megérkezett.

Ki patakforrás előtt térdet nem hajt,

sem arcát nem látja a víztükörben,

sem szomját nem csitíthatja belőle.

 

 

 

Kapcsolódó írások:

Szántó T. Gábor: A végrendelet Azon ritka alkalmak egyike volt ez, amikor ő jött...

Szántó T. Gábor: Engesztelés Szántó T. Gábor Engesztelés Termek sora egyre beljebb termek...

Dalos György és Pohl Pálma: Levelek egy orosztanárhoz Dokumontázs I. fejezet A jelentkezés (1957. január–március) LENGYEL GYÖRGY1: Párizs,...

Végel László: Levelek Szerbiából – balkáni és közép-európai paradigmák Elérkezett Szerbiába is a sztrájkhullám. Sztrájkolnak a rendőrök, a...

 

 

Cimkék: Szántó T. Gábor