Bakos András: Repce Szomolyában; Régi kályhák
Repce Szomolyában
Nem megy el hazulról. Tálcán
melegíti a vizet a méheknek, nehogy
meghűtsék magukat, ha isznak.
Mégis inkább lejárnak a Tiszára.
Szenvedélyes élet, vagy menekülés
a munkába, ki tudja, mi elől.
Mindig látni, merre mennek el,
merről térnek haza sárga lábbal.
Jó nagy repcetábla lehet idén
Szomolyában.
A gyerekek
régen kirepültek, a redőny
fenn, éjjel-nappal. Meglepő,
hogy ez most az övé, másvalaki
öregkorának jobban el tudná
képzelni; nem fáj semmi,
de a szem egyre érzékenyebb.
Elég az is, hogy megint menni
kelljen valahová a tűzoltókkal.
Találtak egy elkóborolt családot,
királynő a kéményben, ki
kell hozni valahogy. Megy
a fecskendő lassan, sziréna nélkül;
végig könnyezik. Előbb a szél miatt,
aztán azért, mert épp ott van, ahol
gondolta, húsz hektáros sárga tábla;
teljes igazság. Olyan jó látni
egy villanásra, aztán újból, sokáig.
Régi kályhák
Nem az üvöltözést, az olajat
utálta leginkább a laktanyában.
Szaga, moshatta, a kezén maradt.
Javítás. Fűtés. Lövészet, haláltan.
És látszott, ez majd mind javára válik,
valóban fejlődött az önfegyelme.
Mások tévéztek késő éjszakáig,
ő közben a kályháikat szerelte.
A lelkük elkopott, silány szelep,
mindegyiknek apró golyója, tűje.
Nem szabadott piszkálni, míg meleg.
Néha ki kellett vinni levegőre,
megnézni jól, lehunyni a szemet,
és kifújni az összes koszt belőle.
Kapcsolódó írások:
Bakos András: Előkert; Fényes papíron; Régi fény A sötét sövényből kinőtt világos hajtások az utolsó pillanatig libegtetik...
Bakos András: Színjáték Bakos András Színjáték Fogadkoztunk, hogy ha tényleg meg bírjuk...
Bakos András: Záróra Bakos András Záróra Most és itt dől el, mi...
Bakos András: Költözés Bakos András Költözés A tengerzöld üvegajtó előtt állva figyelmeztet,...
Bakos András: Most csak aludjak; Véreink Rémálom, kocsmatöltelékeké: mély nyomokkal vagdalt földút fagyban, erős lámpafényben. Hegyélek,...
Cimkék: Bakos András