A választás tétje – Lendvai Ildikó, Mesterházy Attila és Kiss Péter a Fapados Szalonban – Moderátor Pikó András, hozzászólók Bauer Tamás, Domány András, Horn Miklós, Fleck Zoltán, Molnár György, Bojár Gábor, Agárdi Péter és Vitányi Iván

– Baloldaliak, liberálisok számára ma nagy kérdés, hogy miért is kellene nekik az MSZP-re szavazniuk. E téren eddig nem sok segítséget kaptak a szocialistáktól. Magam Mihancsik Zsófia cikkét szoktam ajánlgatni jobb híján (galamus.hu). Szóval, önök mit válaszolnának, miért érdemes önökre szavazni áprilisban?

Mesterházy Attila Ezt manapság nagyon sokan megkérdezik, nem csak az értelmiség körében. Érthető persze a frusztráltság, a bizonytalanság, valóban sok olyan dolog van az elmúlt nyolc évünkben, amire nem lehetünk feltétlenül büszkék. De épp most jöttünk egy olyan újpesti fórumról, ahol Kiss Péter körzetében háromszáz választópolgár előtt beszélhettünk, és ott érdekes módon másképp vetődött fel ez a kérdés: miért kellene nekik a Fideszre szavazni? Minden hibánk ellenére mégis csak azt lehet mondani, hogy a Magyar Szocialista Párt volt az elmúlt húsz évben az a párt, amelyik a modernizáció, a haladás pártján állt. A mostani problémánk épp az, hogy az elmúlt években nem adatott meg a szocialista kormányoknak, hogy a reformpolitikát, a modernizációs politikát ne megszorító politika, költségvetési kiigazító politika mellett kelljen véghezvinniük. Inkább csak a megszorítást érezték az emberek, a reformot is ehhez kötötték, ezért nagyon nehéz volt, sőt nem is volt lehetséges társadalmi támogatást társítani hozzá. Ráadásul a változás velejárója a kényszerű bizonytalanság, az, hogy az állampolgárok a kiszámíthatóság csökkenését érzik csak, és nem volt forrásunk ahhoz, hogy ez az átmenet könnyebb lehessen. A válságkezelési program, amit az elmúlt egy évben a kormány a szocialista frakció és a párt támogatásával véghezvitt, történelmi lehetőséget teremtett. Ha ugyanis ez a gazdaságpolitika folytatódik, akkor a következő négy évben már megtermelődnek azok a források, amelyek nagyobb mozgásteret biztosítanak a reformkormányzásnak. Nem egy megszorító politikával kapcsolódna össze a reformok ügye, hiszen jövőre már 3 százalék fölötti gazdasági növekedést jósolnak az elemzők.

A másik ok, ami miatt szerintem érdemes ránk szavazni, az az elkötelezettségünk és hitünk a demokráciában, a szabadságban, a jogállamban, a másság tiszteletben tartásában. Mi sose akartuk megmondani az embereknek, hogyan éljék az életüket. Ez egy nagyon fontos különbség, hiszen ma is számos olyan nyilatkozat hangzik el a másik oldalról, olvashatjuk naponta az újságban, hogy tizenöt-húsz évre akarnak berendezkedni, nem kell a duális pártszerkezet, jó lesz az egy párt által dominált pártszerkezet, meg kéne változtatni a választójogi törvényt, akár úgy, hogy abba nem vonjuk be az ellenzéket. Horn Gyula idejében 72 százalékos többsége volt a liberális–szocialista kormánynak, ennek ellenére Horn Gyula csak négyötöddel volt hajlandó változtatni az alkotmányon. Elképzelhetetlennek tartották, hogy az ellenzék nélkül nyúljanak az alkotmányhoz. Ehhez képest a Fidesz érzékelhetően büntető kormányzásra készül, elmondták, hogy megtizedelik majd a szocialistákat. Magyarul, tudatos félelemgenerálás is tapasztalható, ezért nő a rejtőzködő, bizonytalan szavazók száma. Létezik tehát bizonyos aggodalom a magyar társadalomban, és ez ellen a szocialisták tudnak a legtöbbet tenni. Modernizáció és demokratikus értékek képviselete – ez tehát az a két ok, ami miatt bizalmat kérhetünk a választóktól.

– De olyan pártnak mutatja-e magát most az MSZP, amely elhiszi magáról, hogy a következő négy évben kormányozhat? Reális kormányprogram-e az a program, amelyet a párt miniszterelnök-jelöltje ismertet rövidesen? Ez akkor is fontos, ha a minimális cél a Fidesz kétharmadának megakadályozása, hiszen a most még tartózkodó bizonytalan szocialista szimpatizánsokat csak a jelenleginél határozottabb, a saját kormányképességben hívő és azt hitelesen megmutató politikával lehet részvételre bírni.

Lendvai Ildikó Ez igaz. Ha van legyőzendő ellenfelünk, akkor az nem a Fidesz meg nem a Jobbik – pártértelemben természetesen ők –, hanem az önbizalomhiány vagy az elegánsnak vélt kívülállás, amely mintha nem mérné fel a választás tétjét… Utóbbi az úgymond „szoclib” értelmiségre, előbbi olykor a baloldali aktivistákra volt jellemző. Szándékosan mondok múlt időt, mert határozottan javul a helyzet! Egyrészt mert megismerhetővé vált a következő négy évre szóló konkrét programunk, amely világossá tette: valódi cselekvésre készülünk, hosszabb távra is megkerülhetetlen politikai erő akarunk lenni. A vállalásainkról sok mindent el lehet mondani, de azt, hogy felelőtlenek vagy irreálisak lennének, azt egészen biztosan nem. Itt forintra-fillérre minden arra a 2000 milliárd forintnyi, négy évre esedékes többletbevételre van tervezve, amiről Bajnai Gordon Népszabadság-beli interjújában beszélt.

Azt tehát szerintem már bizonyítottuk, vagy ha még valaki kételkedne, hát ez a program bizonyítja, hogy kormányzóképes az MSZP. Hogy matematikailag erre mikor, mekkora esélye van, az egy másik kérdés. De én mindig azt mondom, hogy politikus ne tévessze össze magát a közvélemény-kutatóval. Én most versenyző vagyok, és nem zsűri. Nekem most – első személyben beszélek, de nyilván nem csak magamra értem – az a dolgom, hogy a lehető legjobb eredményt hozzam ki a helyzetből és az adottságainkból. Tudniillik ennek a választásnak nemcsak az a tétje, hogy ki jut kormányra, hanem hogy megmarad-e a duális, plurális rendszer Magyarországon, és ez van akkora tét, mint hogy négy évig ki hogyan kormányoz. Sőt ez szerintem a nagyobb tét, az életünket tartósabban eldöntő tét. Ezért a saját programkínálatunk mellett legalább ilyen motiváló erő az ország előtt kirajzolódó másik, a miénktől eltérő alternatíva. A velünk szimpatizálók nem akarják egyetlen politikai erő kontroll nélküli túlhatalmát, ezért erőt akarnak látni a baloldalon, vagy tágabban a „demokratikus oldalon”.

Utalt az elején Mihancsik Zsófia cikkére. Az a cikk voltaképpen azt foglalja össze, miért van az, hogy a szerző „befogott orral”, de mégis elmegy szavazni, és ránk adja a szavazatát. Attila jól foglalta össze a pozitív érveket. Igen, az MSZP ma a legnagyobb és legbiztosabb politikai erő, amely feltételek nélkül modernizációt, Európát és demokráciát akar. Hosszan lehet sorolni, hogy mi nem szerethető bennünk, de azt Mihancsik Zsófia is írja, hogy mi soha nem akartunk beleszólni, hogy ki mit olvasson és mit gondoljon. Szomorú, hogy ez önmagában mára értékké vált, de akkor is: ez ma hatalmas érték. Barátaink az MSZP kormányait impotenciával szokták vádolni – nemritkán okkal. De erőszaktétellel még senki sem vádolt bennünket, és ez egy fontos különbség a mai világban, amikor erőszaktevők jönnek csapatostul szembe az utcán. Ez az, amiért többek között ránk kell szavazni.

De hadd mondjak még valamit a „befogott orr” mögötti hangulatról! Ebben a kritika mellett, amit értenem kell, van egy hamis sztereotípia is, amit viszont muszáj visszautasítanom. Az a kép él rólunk, hogy az MSZP a makkos cipős járási párttitkárok világa, akik ott fekszenek keresztbe a haladás útján, ahol csak tudnak. Szerencse, hogy néha vannak okos vezetőik, akik átlökdösik őket a saját mentalitásukon, de hogy maguktól mit csinálnának, azt jobb el sem képzelni, mert nyilván visszahoznák a Kádár-rendszert, és ha közben maradna egy kis szabad idejük, akkor szét is lopnák az egészet. Bűn, ha hagyjuk ezt a torz képet magunkra száradni. Higgyék el, nem olyan egyszerű egy pártot a maga akarata ellenére, felülről a haladás útjára terelni, és bocsánat, hogy Debreczeni Józsefre nézek, de épp az MDF mostani kínlódásai és belső ellenállása bizonyítja ezt leginkább. Muszáj megvédenem az MSZP-t, minden nyavalyája ellenére. Nem, nem úgy van: nem kényszerből, nem erőszakoltan, nem mások által belerugdosva vagy belefanatizálva ment előre, hanem összeszorított foggal sokszor kétségek és viták között, de túllépve saját egyéni vagy csoportérdekein. Kitartott a válságkezelő kormányzásban is, amit nemigen mondhatok el a választási versenyben részt vevő egyetlen más pártról sem. Úgy volt hajlandó előremenni, hogy valamennyi képviselő láthatta a saját fényképét lámpavason a Kossuth téren, amikor különböző reformtörvényekről szavaztunk. És még most is, úgy szavazta meg ez a frakció a válságkezelés törvényeit a parlamentben, hogy a tagjai pontosan tudták, több mint felükből nem lesz képviselő, nem számíthatnak köszönetre vagy elismerésre sem.

– Programokról keveset tudunk ugyan, de két nagyon erős üzenet már átjön a választási kampány kezdete óta: hogy miért ne szavazzak a másikra. Jobboldalról azt mondják, hogy „váltsátok le a korruptakat és a tehetségteleneket”, az MSZP pedig azt mondja, hogy ne engedjétek hatalomba azokat, akikről tudhatjuk, hogy visszaélnének ezzel. Az MSZP-t érintő fideszes üzenet egy létező közhangulatra reagál, azt lovagolja meg, és ez két nagyon fontos ponton erodálja a baloldali identitást, amely azt sugározza, hogy tisztább, mint a jobboldal, és hogy a modernizáció érdekében még a saját önös pártérdekein is felülemelkedve tehetségesen tud kormányozni. A közhangulat pedig az, hogy felesleges volt az egész, és minden bajunk oka a tehetségtelen, erőtlen baloldali kormányzás. Ez ellen nyilván a létező eredmények és teljesítmények felmutatásával lehet harcolni, de mi az, amit vállal és teljesítményként értékel az MSZP az elmúlt nyolc évéből? Mert más a 2002 és 2006 közötti időszak teljesítménye és filozófiája, és más az utána következő négy évé…

Kiss Péter András, a mostani kérdéseddel megválaszoltad az elsőt. Egész eddig azt firtattad, mi a bánatért kell ránk szavazni, hiszen nem mondjuk meg, hogy hogyan is van az identitásunk, most pedig azt kéred számon, hogy hogyan viszonyulunk ahhoz, amit csináltunk a későbbiekben…

– Én nem vagyok az MSZP, vagyis van ugyan véleményem erről, de talán inkább az MSZP-nek kellene elmondania saját magáról, hogy melyik hagyományát, illetve melyik kormányzati teljesítményét gondolja olyan értéknek, amelyre a választási kampányában a Fidesszel szemben hivatkozhat.

Kiss Azt mindenképpen, amit az utóbbi tíz hónapban elvégzett. És amire a világ nem úgy tekint, mint ahogy azt az előbb te mondtad, hogy egy felesleges vagy nem hatékony kormányzás lett volna. A világ erre úgy tekint, mint példára, úgy hogy körülbelül ezt lehetne tennie a válságban más európai országoknak is. Ha hihetünk a nagy befektetési bankok elemzőinek, azoknak, akik nem politikai okokból mondanak véleményt, hanem anyagi felelősséget vállalnak akkor, amikor befektetési célpontokat ajánlanak, amikor álláspontot alakítanak ki egy régió stabilitásáról vagy prosperitási ígéreteikről, ők pozitív példaként írnak a Bajnai-kormány teljesítményéről. És ez nem egy közírói blikkfang a részükről, hanem saját zsebükre vonatkozó súlyos kockázat, szóval én azt hiszem, hogy a kiindulópontokat meg kell változtatni. Aki támogatta ezt a politikát, annak nagyon könnyű eligazodni arra vonatkozóan, hogy kell-e azokat támogatni, akik végigvitték ezt a politikát. A Bajnai-kormány – mondom ezt annak tagjaként és ezt a politikát támogató emberként – azok nélkül a gombok nélkül, amit a szocialisták nyomogattak a parlamentben, ezt az őrült kemény politikát nem tudta volna végigvinni. Úgy emlékszem, hogy akik ma egy mukkot nem mondanak ennek alternatívájaként, azok a parlamentben sem tették ezt az elmúlt tíz hónapban, és most sem kínálnak erre alternatívát, viszont megkérdezik tőlünk, hogy mi a programunk. Nekik tehát azt ajánlom, hogy tekintsenek erre a tíz hónapra, és gondoljanak arra, hogy feltehetően volt annyi esze Mesterházy Attilának, Lendvai Ildikónak és a frakciójának, hogy nem népszerűség-hajhászásból akarta végigcsinálni ezt a megelőző tíz hónapot. Summa summárum azt akarom állítani, hogy a megtett út, a kormányzati eredmények talán erősebbek, mint egy verbalizmus, hogy csinálok egy zöld bankot. És útbaigazító is lehet annak a szoclib értelmiségnek, amelyik mögöttünk állt ebben a cirkuszos időszakban. Hát mi a bánatért akarnánk mást csinálni a válság után, mint amiért megszenvedtünk a válság időszakában? Ez a tíz hónap ad esélyt arra, amiről Attila beszélt, hogy új viszonyok között nem egy szűkülő, deprimált szituációban próbáljunk meg hasonló reformkormányzást vinni. Nekem az esett legjobban, hogy maga Bajnai mondta iksz hónap kormányzás után, hogy tényleg lehet baloldali módon vagy a társadalomra, a társadalmi közegre tekintettel válságkezelő politikát csinálni, hogy van olyan követelmény, amelyik érvényesíthető ilyen nehéz szituációban is. Ajánlom a jelenlévők figyelmébe, pedig egy végletekig racionális emberről van szó, aki egy pillanatra sem adna fel megalkuvásért, politikai stikliért hosszú távú gazdasági esélypozíciót.

Az a program, amit 20-án Attila előadásában a kampánynyitónkon leteszünk az asztalra, arról szól, hogy a válság utáni Magyarországon milyen világot képzelünk el. Egy olyan világot, amelyikben minden erővel azon vagyunk, hogy megőrizzük az emberek szuverenitását, és biztosítsuk azt a hátteret, amivel ők ezt építgethetik a maguk kedvére. Én úgy tapasztalom, hogy ezt rólunk elhiszik.

– Arra az okfejtésre, amit Kiss Péter elmondott, szokták azt mondani jobboldalról, hogy hát elszúrták. Az a minimum, hogy rendbe hozzák, tehát ez önmagában nem egy nagy teljesítmény.

Kiss Abszolút így van, ezt szokták mondani. Nem is mondanak többet. Még mit is szokott mondani az Orbán? „Oszt jónapot.” Ezt így, együtt.

Mesterházy Én vitatom ezt az állítást, mert ennél több történt. Mi 2006 után tényleg szakítottunk a folyamatos ígéretlicit politikájával – most hogy ennek a módszere jó volt-e vagy nem, ezt tegyük egy picit félre. Mi volt ennek a lényege? Mindenki mindenkire ráígér, aztán jött a választás, és aki nyert, elkezdte magyarázni, hogy miért nem tudja beváltani a korábbi ígéreteit, ergo jött a választói kijózanodás. Szerintem ebből a szocialista párt nagyon sokat tanult, hisz nemcsak előnyünk, de óriási nehézségeink is származtak ebből. Szerintem a korrupciós ügyekből is az MSZP fogja a legtöbbet tanulni épp ilyen okok miatt.

Visszatérve az eredeti kérdésre, én túl sarkítottnak látom, hogy 2002–2006 vagy 2006–2010 között kell választani. Én a kettő közé az ést tenném, mert mind a két időszakban van olyan elem, amit én teljesen jó szívvel, nagyon őszintén tudok vállalni, és van benne olyan, amivel én akkor sem értettem egyet, és most sem. De az biztos, hogy tíz hónappal ezelőtt a szocialista frakció hozott egy nagyon tisztességes döntést. Komoly, háromórás vita volt a frakcióban erről. Döntenünk kellett, hogy előrehozott választás jöjjön, vagy az azonnali válságkezelés. A konszenzussal meghozott döntés után tudtuk, nagyon nehéz lesz, hogy minden nehéz döntésünkért a baloldalt fogják vádolni azzal, hogy nyomorgatjuk, sanyargatjuk az embereket, de összességében a nemzet érdeke az, hogy ezt a válságkezelést azonnal kezdjük el. Nem volt időnk három hónapot vagy négy hónapot kampányolni és mérlegelni, milyen kormány hogyan áll föl. Pártpolitikai szempontból lehet, hogy ma nem ilyen helyzetben lennénk, ha másképp döntünk. Az előre hozott választáson valószínűleg Orbánék nyertek volna, és most mi ülnénk a zsűriben, és mondanánk, hogy na, hogy a csudában van, hogy nincs kolbászból még mindig a kerítés?! Én ezért becsülöm nagyon ezt a frakciót, mert akkor meghozták ezt a döntést, és végig kitartottak a döntésük mellett. Az MSZP-frakcióban ilyen fegyelmezetten költségvetést még nem fogadtak el az elmúlt tizenkét évben, már amikor volt hozzá közünk. Amikor én frakcióvezető lettem, mindenki azt mondta, hogy nem lehet összetartani ezt a frakciót. Annyiféle ember van benne, olyan nehéz intézkedések jönnek, hogy szét fog esni. Nem lett igazuk a kétkedőknek, a szocialisták egyben maradnak. A költségvetési törvény megszavazásánál két helyen volt hiba, amit ki kellett utána javítani, az összes, több mint ezer szavazás rendben lévő volt. Tehát én nem fogadom el azt az állítást, hogy mi rontottuk el, és ezért nekünk ezt rendbe kellett tenni. Nem. Tisztességgel kezdtünk el csinálni valamit 2006-ban, ami egy megváltoztatott politikát jelentett, azt, hogy igenis szakítunk a sok hazugsággal, felelőtlen ígérgetéssel. Ennek következménye lett az, hogy rendbe tudtuk hozni az ország költségvetését, majd 10 százalék körüli arányról négy alá vittük a költségvetési hiányt, csodálkozik is a világ, hogy ezt meg tudtuk csinálni. Ez persze nagyon sok támogatásvesztéssel járt, de emellett belekezdtünk egy modernizációs programba is. A szándék tisztességes, és a célrendszer is helyes volt. Nem minden sikerült jól, nem mentünk mindig végig az úton, sok probléma akadt. De pont az elmúlt egy évben két dolog egészen biztosan javított a szocialista párt pozícióján. Egyrészt szerintem kompetenciában, a kormányzóképességbe vetett hitünkben a Bajnai-kormány sokat erősített. A másik pedig: amennyit ígért, annyit meg is csinált a kormány és a szocialista párt. Ezt folytatja a mostani programunk is, amely a párt kormányprogramja, de nem csak az. Olyan program, amelyet nem csak kormányról lehet és kell képviselni, mert ez a következő húsz év programja. Arról szól, hogyan teljesítsük a rendszerváltás nagy álmát a szabadságról, a demokratikus jogok érvényesüléséről és a jólétről. Igen, a jólétről is, mert húsz éve is azt szerettük volna, hogy ugyanolyan jólét legyen, mint a szomszédos Ausztriában. Tudjuk, hogy nem tartunk ott, mint ők, de a mostani válság jó cezúra abból a szempontból, hogy ismét nekiveselkedik az ország, hogy a rendszerváltás álmát maradéktalanul beteljesítse. Már eddig is sokat elértünk, hisz a húsz évvel ezelőtti negyvenvalahány százalékos EU-fejlettségi szintről mostanra hatvanvalahány százalékra emelkedtünk. Nagy út, amit megtettünk, de még mindig csak a hatvan százalékon vagyunk. Miért nem a 100 vagy 120 százalékon? – kérdezik tőlünk. Ez a nagy küldetése a baloldalnak, és ezt kormányról és ellenzékből is képviselnie kell.

Lendvai Érteni vélem, hogy miért beszél a választásról az első ciklus és a második ciklus értékvilága között. Ez a két kormányzás az MSZP két karakterjegyét testesíti meg, amiket, ha nagyon akarok, szembe lehetne állítani egymással, csakhogy akkor öngyilkos öncsonkítást végzünk. Az első karakterjegy, nyilván ezt érti első cikluson, az MSZP-nek az az életszínvonal-emelő, szociális énje, amellyel a saját bázisának, a közepes meg a kis keresetűeknek ígér valami jobbat. A második ciklus karaktervonása nyilván az MSZP modernizációs énjét mutatja meg erősebben. Szerintem az MSZP mindig akkor volt sikeres, mikor a két törekvés között valamilyen harmóniát küzdött ki. Az MSZP-t – ahogy a modern baloldalt – kettős kötés tartja össze, tartja életben: az elkötelezettség egyrészt a modernizáció, másrészt a tömeges társadalmi felemelkedés igénye irányában. Baj akkor van, ha a kettős kötés valamelyike fellazul. Ha már az első ciklusról beszélünk, akkor nem az ötvenszázalékos béremelés volt a baj az egészségügyben meg az oktatásban – na jó, lehetett volna 25 is –, hanem az, hogy közben nem csináltuk meg az egészségügyi reformot meg az oktatásit. Tehát nem tudtuk a feladat két részét összerakni. A második ciklusban meg valószínűleg az volt a baj, hogy nagyon nagy nehézségek és kényszerek között, a felvilágosult abszolutista uralkodók módján elitkommandóként csináltuk a dolgot, anélkül, hogy szót értettünk volna a jobban élni, emelkedni akaró társadalmi bázisunkkal. De bele fogunk dögleni, ha úgy teszszük fel a kérdést magunknak, hogy választani kell a tradicionálisan szolidáris baloldali énünk meg a modernizálós baloldali énünk között. Az az egyetlen, ami a létünket igazolja a magyar jövőben, hogy bemutatjuk: létezik, létezhet olyan párt, az MSZP, amelyik a kettőt egyszerre tudja.

– Kampány előtt hogyan látják, milyen állapotban van az MSZP? Mire számíthatnak, pláne, hogy a Fidesz százezres önkéntes aktivista táborról beszél…

Mesterházy Azt tapasztalom mindenhol az országban, hogy sokkal jobb állapotban van a szocialista párt hálózata, mint amit mi magunk esetleg gondoltunk róla a kampány kezdetekor. A párt vezetői egy vidéki rendezvényen a hallgatóságtól több önbizalmat kapnak, mint amit adni tudnak, pedig nekik kellene feltölteniük a hallgatóságot. Mi tudjuk, hogy mit kell csinálni, erre megyünk, ezt akarjuk. A legutóbbi négy budapesti és vidéki rendezvényemen a szervezők mindenhol alultervezték a rendezvény helyszínének méretét. Most például Budapesten 650 emberre szerveztek rendezvényt, 1000 fölötti létszám volt. Épp ezért gondolom, hogy meglepetés lesz a választásokon. Nem fogadhatjuk el azt a fajta kritikát sem, hogy mi balfácánok voltunk az elmúlt nyolc évben, mert nem igaz! Rengeteg olyan eredményt hozott az elmúlt nyolc év – most csináltunk róla füzetet is –, amire hivatkozhatunk, amire büszkék lehetünk. Az átlagkereset megduplázódott 2001-hez viszonyítva. A családi szociális rendszerre még a válság idején is kétszer annyit költöttünk, mint a Fidesz. Az átlagnyugdíj megkétszereződött. Az autópálya-hálózatot hétszáz kilométerrel növeltük. Egyszerűen el kell mondjuk az embereknek, mi az, ami a mindennapi életüknek a részévé vált. Az emberek nem veszik észre, hogy ennek a nyolc évnek igenis sok közös eredménye van.

– Köszönöm szépen, úgy látom, hogy eltelt az idő, úgyhogy Bauer Tamással folytatnánk, és ezzel el is kezdődik az est, mondjuk így, fórum része. Tamás nem tud itt lenni, Németországban van, viszont küldött egy e-mailt, ezt többen meg is kapták, megkapták a vendégeink is.

Vannak politikai alapigazságok: ha egy párt nyolc éven át kormányzott, akkor teljesen hiteltelenné válik, ha a következő választás előtt úgy próbál tenni, mintha semmi köze nem lenne ehhez a nyolcéves kormányzáshoz. A Fidesz nyolc éven át mást sem tett, mint dicsérte, vonatkoztatási pontnak tekintette a „polgári kormányzást”. Ezzel tudta megtartani a maga választóit.

Mit csinál ezzel szemben az MSZP? Rehabilitálja a Medgyessy-féle száznapos kalandorságot, több MSZP-s képviselőtől (Göndör, Tóbiás) hallom rádió- és tévéműsorokban, hogy az helyénvaló volt, a béremelésekre és a tizenharmadik havi nyugdíjra szükség volt, szociális igazságtalanságokat kezeltek, ki is lehetett volna gazdálkodni (ez Medgyessy állítása, ami teljesen megalapozatlan), minden bajnak csak a világválság az oka. Ugyanakkor minden módon igyekszik kiretusálni a múlt képéből a Gyurcsány-féle reformpolitikát: azt, amit az MSZP modernizációban, egészségügyben, foglalkoztatásban, oktatásban, közigazgatásban, szomszédságpolitikában ténylegesen elért, s ami messze több annál, amit a Fidesz a maga négy évében tett. Ahhoz, hogy ez hiteles legyen, el kell ismerni – ahogy Gyurcsány tette Őszödön, majd a lemondó beszédében – a hibákat, elsősorban a 2002-es gazdaságpolitikát és a korrupciót. Ezt elismerve lehet elmondani azt, hogy hol vannak valóságos eredmények. Ezen a talajon van csak értelme arról beszélni, hogy mit csinálna az MSZP, ha kormányon maradna. A családi pótlék iskolába járáshoz kötésével vagy a bűnelkövetők származásának nyilvántartásával olyan üzeneteket bocsát ki magából az MSZP, amelyeknek az a mögöttes tartalma: mi is meg akarjuk ám fékezni a cigányokat, nyugodtan lehet ránk is szavazni. Újabb üveggyöngyöket sem érdemes a nyugdíjasoknak osztani pl. a cafeteriával, csak azt érdemes mondani: igen, visszavettük azt, amit jó szándékkal adtunk korábban, mert kiderült, hogy nem finanszírozható, de mi a nyugdíjkorrekciós programhoz (és esetleg a nyugdíjprémiumot is hozzá lehet tenni) ragaszkodunk, szemlátomást a Fidesz ezt meg akarja szüntetni. De a cafeteriát kiterjeszteni a nyugdíjasokra burkolt nyugdíjemelés, hiszen a cafeteria lényege az adóelkerülés, és a nyugdíjasok nem adóznak. Az „önkéntes tartalékos” a Fideszt követi, nincs értelme és nincs rá pénz, minek ez? Mellesleg a földmoratórium meghosszabbítása is hiba: végigvonul az MSZP viselkedésén, hogy igyekszik a Fidesz után menni ahelyett, hogy világos alternatívát nyújtana vele szemben.

Azzal a viselkedéssel, amit most látunk, csak tovább romlik az MSZP hitele. Magára adó ember így nem lesz képes a következő két hónapban nyilvánosan bevallani, hogy jobb híján az MSZP-re készül szavazni.

Bauer Tamás

 

 

 

Mesterházy Úgy gondolom, részben válaszoltam már jó pár felvetésre, amire meg nem, azzal vitatkoznék. Szerintem a béremeléssel meg a tizenharmadik havi nyugdíjjal nem az volt a gond, hogy nem volt rá szükség, hanem az, hogy túlmentünk azokon a kereten, amit megengedhettünk magunknak. Túlnyújtózkodtunk a takarón, és bizony, ennek utána meg kellett fizetni az árát. A másik: nekünk nincs olyan választási ígéretünk, ami nem finanszírozható és nem kivitelezhető. Tudatosan figyeltünk arra a program összeállításakor, hogy a szocialista párt a durván 2000 milliárdnál, tehát a fenntartható fejlődési pályából fakadó fedezetet meghaladóan ne költsön többet négy év alatt vállalások formájában. Sokkal nagyobb toleranciával és sokkal nagyobb önmérséklettel jár el most a párt, mint 2006-ban vagy 2002-ben tette a választási kampányban. A nyugdíjas cafeteriáról például nincsen szó a programban, a nyugdíjprémium és a nyugdíjkorrekciós program viszont szerepel benne. A földmoratórium ügyében markánsan megoszlanak a vélemények a gazdálkodók körében, de az összes agrárszakember fontosnak tartja ezt a kérdést. Most sorolhatnám, hogy hányféle érvet mondtak el nekünk, hogy ezt miért kellene nekünk is kezdeményezni. Nem a Fidesz után megyünk, pont fordítva van. Ezt mi kezdeményeztük, és ők jönnek utánunk.

Lendvai Azzal egyetértek, hogy ha az MSZP-nek a reformpolitikai habitusát kiretusálnánk, az minket nem szerethetőbbé tenne, hanem utálhatóbbá. És unalmasabbá. De nincs ilyen szándék. Ami meg a száz napot illeti: egy baloldali pártnak kutya kötelessége, hogy megpróbálja a társadalmi ollót kicsit szűkebbre zárni, a különbségeket csökkenteni. Mi végre lenne a világon, ha nem ezt akarná? Persze nem mindegy, hogy milyen áron. Ha valami a nyolc évben a reformpolitika mellett még pozitív teljesítmény, akkor az az, hogy még a válság idejét is beleértve az a bizonyos olló, a fölső decilis és az alsó decilis közti különbség szűkebbre zárult. A száznapos programnak éppen ez volt a célja, hogy a nyugdíjasnak, a nagycsaládosnak, a minimálbéresnek, vagyis az eddigi veszteseknek segítsen. Az nem volt rendben, hogy nem kapcsoltunk hozzá olyan reformokat, amelyek tartósabb szerkezeti eszközökkel is elejét veszik a társadalom kasztosodásának, és fenntarthatóvá teszik a segítő szociális rendszereket. A mai eszemmel is azt mondanám, hogy meg kellett emeljük a pedagógus meg az ápolónő fizetését, de ezzel együtt kellett volna becsukni vagy összevonni a működésképtelen kórházakat, főiskolákat és gondolkodni vizitdíjon vagy tandíjon.

Kiss Kicsit meg kell védjem Medgyessy 2003-as gondolatát. Emlékezzetek vissza, hogy a Medgyessy avval a szándékkal került kormányra, amit nagyon akartunk, és hát nem kevesen pátyolgatták ezt az elgondolást, hogy eljött az idő az árkok betemetésére, nemcsak politikai értelemben, hanem a társadalmi különbségekre vonatkozóan. És kétségtelen illúziónak bizonyult a dolog, de hozzáteszem, hogy szerintem a reál konvergencia nemcsak makrogazdasági kategória, hanem az a közszolgáltatások és az életkörülmények felzárkózását is jelenti. Igaz, nyilván azon az alapon, hogy ennek a gazdasági háttere folyamatosan rendelkezésre áll. De ez a kettő együttműködik, együtt jár, egymásnak adnak értelmet. A másik megjegyzésem: 2003 nyár végén egy viszonylag jelentős vitát folytattunk le a szocialista párton belül arról, hogy igaza van-e Medgyessy Péternek, hogy 2004-re 3,6 százalékos hiánycélt ír elő. Nem drámai és nem hihetetlen mértékű hiányt vállalt, hanem egy rendkívül szigorú, a 2002-t kvázi makróértelemben visszacsináló gazdaságpolitikai lépést hirdetett meg. A vitát nem arról folytattuk, hogy a 3,6 kell-e, hanem hogy azt csendes ultiban kell-e csinálni, vagy meg kell-e hirdetni, politikai karaktert kell-e abból csinálni. Tévedtünk, mert azt a döntést hoztuk, hogy ezt csendes ultiban kell, ezért előbb bukott el, mielőtt még társadalmi támogatásra talált volna. Elbukott abban a körben, amely körben ezt az akkori politikai elitünkbe szétvittük. Ez a valóság. Szétvittük ezt a problémát azért, mert nem tudtuk közös zászlóvá tenni az ennek való megfelelést. Ezért szeretném, hogyha árnyaltabb elemzése lenne ennek az időszaknak, ami a felelősségeket is meg az akkori helyzetet is sokkal finomabban tudná összerakni, és én ezért ódzkodom attól, hogy az MSZP-nek értékválasztó döntése volna, hogyha megmondaná, hogy hogy viszonyul a 2002–2006-hoz meg a 2006–2009-hez, mert ez egy bonyolultabb szituáció volt. Én például ahhoz a 2003 őszi döntéshez nagyon kritikusan viszonyulok, és látom a felelősségemet abban, hogy nem vállaltam, nem vittük a belső nyilvánosságon kívülre ezt a vitát akkor.

Domány András Elhangzott egy olyan félmondat, hogy az MSZP levonta vagy levonja a tanulságot a korrupciós ügyekből. Ez érdekelne egy kicsit részletesebben. Mégis mi ez a levont tanulság? Van-e valami elképzelés, hogy mit akar ez ügyben tenni akár abban az esetben – ami azért, valljuk be, hogy most egy kicsit valószínűbbnek látszik –, hogy egy kisebb frakcióval ellenzékbe kerül a párt, akár a másikban?

Mesterházy Szerintem van ennek személyes tanulsága: a korrupciót nem szervezetek követik el, hanem emberek. Korrupt emberek vannak, korrupt közösségek nincsenek. Tehát mindenki meg kell tapasztalja azt, hogy ha hibázik, annak következménye lesz. Orbán azt mondja, majd jönnek ők, és rendet raknak. Nekem úgy tűnik, hogy most mi vagyunk kormányon, az igazságszolgáltatás pedig rendet rak. Orbán nem mond igazat, amikor olyan hatalmasságokról beszél, akik kívül helyezik magukat a törvényen. Látok egy-két szocialistát éppen vagy előzetesben, vagy börtönben: ha ők a hatalmasságok, akkor mit keresnek ott? Az igazságszolgáltatás végzi a dolgát. Tisztában vagyok azzal, hogy a politikusnak nincs magánvéleménye, de azért időnként olyan érzésem támad, mint hogyha ez valamiféle dramaturgia szerint történne az utóbbi időszakban. Nincs olyan fideszes sajtótájékoztató, ami ne azzal zárulna, hogy valakit éppen följelentettek valahol, azért az érdekes. De fontos a szervezeti tanulságlevonás is, amin azt értem, hogy rá kellett jönnünk, ennek a pártnak nincs immunrendszere. Nem tudja olyan könnyen kivetni magából vagy előre detektálni azt, hogy hol milyen probléma történhet. Ezt az immunrendszert ki kell építeni, mechanizmusokba, eljárási szabályokba kell önteni.

Horn Miklós Hadd mondjak valamit a balliberális értelmiség felelősségéről, Mesterházy Attila kvázidicsérően említette ezt. Néhány nagyon markáns értelmiségi társunkat leszámítva óriási a felelőssége az értelmiségnek a 2006-tól mostanáig terjedő időszakban. Nem azért, mert a kritikai elemet végig megtartotta, félre ne értse valaki, én ezt nagyon fontosnak tartom. De folyamatosan ment az „egyrészt, másrészt” szöveg, és ez az értelmiség nem emelte föl kellő eréllyel a szavát az ellen az iszonyatos hangnem, gyűlöletkeltés ellen, amit a Fidesz folytatott, és aminek egyenes következménye lett, hogy akasztófával kezdtek fenyegetni bennünket. És a felelősség tovább terjesztendő. Őszöd óta az MSZP vezetősége két-három embert kivéve, elnézést a kifejezésért, kussolt. Nem azt mondom, hogy mennybe ment volna a Gyurcsány, és azt sem mondom, hogy nem voltak hibák a beszédben és a stílusban, de azért az őszödi beszéd lényegéről, Ildikó, te szólaltál meg és még egy-két ember, de senki más. Ma is ez a helyzet. Ne haragudjatok, van egy pártelnökség, van egy pártvezetés, mit csinál Juhász, Újhelyi és a többiek? Fogalmam sincs. Hát ez nem megy, így nem lehet kampányolni. Az a legfőbb problémám, hogy nincs vízió. Mit lehetne vizionálni? Azt, hogy lesz nyugdíjkorrekció? Jó, persze, hát ennek biztos mindenki örül, de hát mindenki beszél a nyugdíjról, a Fidesz is meg a Jobbik is. Hogy kell oktatás? Hát másról sem beszélnek az Orbán is, hogy modern oktatás stb. Mi az a vízió, amit el kell mondani? Valami olyasmi, amit az Attila itt ma megütött, csak sokkal határozottabban és sokkal egyértelműbben. Azt, hogy ez a párt – ha kormányra kerül, ha nem – mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az ember önmagáról maga dönthessen, hogy ne pofázzon bele senki az ő gondolkodásába, hogy ne akarja kényszeríteni valami olyasmire, amit nem akar. Azt, hogy a félelem ellen vagyunk, nem engedjük meg, hogy a munkahelyen félni kelljen azért, mert jobboldali vagy baloldali vagyok.

Mesterházy A baloldali liberális értelmiség szavára sokkal többen figyelnek, mint ahogy azt esetleg gondolnák. Ezért egyetértek azzal, amit a Miklós mondott. Persze, kell a kritika, de nagyon kell az, hogy odaálljanak az ügyek mellé. Nem a szocialista párt mellé, hanem hogy ha van egy jó kezdeményezés azt tessék nyilvánosan is támogatni. Ez olyan, mint a virág: ha az ember öntözi, akkor megerősödik, de ha rögtön az elején nem kap egy kis támogatást, tápsót, könnyebben legázolják. Tehát én pusztán csak azt szeretném mondani, hogy sokan figyelnek önökre, és a segítségük nélkülözhetetlen.

A pártról és annak működéséről el kell mondani, hogy sokat változott mostanra. Nincs kiszivárogtatás és kibeszélés, ami azért lássuk be, a mi esetünkben nem kis szó. Még egyszer mondom: egyfele húz az MSZP.

Kiss A nyugdíj dolgában álláspontunkat nagyon sok körben félreértették, és nem kevesen olcsó demagógiaként állították szembe egy reformkísérlettel, amit a folyószámlás rendszer jelentene. Az álláspontunk mögött sokkal alaposabb elemzés állt. Az elmúlt három év alatt a szocialista pártban nagyon erős műhely jött létre arra, hogy meg tudjuk ítélni a társadalombiztosítás és a nyugdíjrendszer kérdését. A svéd modell a legpregnánsabb kifejezése a Fidesz társadalomképének. Aki gazdag, aki jól fizető szakmában dolgozott, az elfogadható mértékű munkanyugdíjhoz jut. Nem működik szolidaritási elem a jómódú egyharmad és a nehezebb sorsú kétharmad között. Még olyan mértékben sem, ahogy az adórendszer összerendezi a közterhek arányos viselését. Miért álltunk bele ebbe a vitába? Mert egyébként a nyugdíjrendszert a 2030-as évekig stabilizáltuk. 2034-re a 2006 és 2009 közötti beavatkozások hatására a GDP-arányos hiány a nyugdíjrendszerben nullára csökken. A totális vereség beismerése ezen a területen a Fidesz részéről Orbán nyilatkozata volt, amelyik kétszeresen vonult le Varga Mihály svéd modelles fölvetéséről, merthogy egyrészt azzal zárta a történetet, hogy nem érett meg a helyzet, másrészt pedig nem indokolja a nyugdíjrendszer stabilitása, hogy nyugdíjrendszer-váltás legyen vagy új modellt vezessenek be. Ezért tehát én rendkívüli jelentőségűnek tartom, hogy ebbe a vitába beleálltunk. Nem azon az ócska alapon, hogy ezzel szerezzünk nyugdíjas szavazókat, hanem azért, amit nem sikerült kifejeznünk a nyilvánosság előtt, hogy mi az a társadalomkép, ami mellett vagyunk, és mi az, ami ellen akarunk politizálni, szemléltetve ezzel nyugdíjkérdéssel is.

Van még a kegyeleti támogatás, amit Attila barátian rám bízott. Alig hiszem, hogy ebben a körben van olyan, aki abban az élethelyzetben lenne, hogy ezzel a támogatási formával életszerűen találkozna. De ma Magyarországon azt mondják nekünk a nyugdíjas szervezetek vidéken, hogy nem kevés olyan családi példa van, ahol az öreg szülők gyűjtenek arra, hogy ha özvegyen maradnak, tisztességgel eltemethessék párjukat. Ezért dolgoztuk ki ezt a megoldást, és természetesen nem azoknak, akik egyébként normál életvitel mellett még állni tudják a temettetés költségeit, hanem azok számára, akik rászorulók, és átlag alatti a nyugellátásuk. Azoknak, akinek egy 200 vagy 250 ezer forintos temetés gyakorlatilag összedönti a családi kasszáját. Erről van szó, és hangsúlyozom, kegyeleti támogatás csak rászorultsági alapon járna.

Fleck Zoltán Tegyük fel egy pillanatra, hogy nem nyer az MSZP a következő választásokon, tegyük fel, de ne engedjük meg. Szembe kell nézni vele, hogy nem az MSZP van válságban, nem a baloldal, hanem általában a modern szociáldemokrácia. Persze viszonylag könnyű ideológiai programelemekkel megtölteni és egy koherens, új baloldalt felvázolni, de ennek az új programnak a hatalomtechnikai része nagyon jelentős kérdés. Hogyan akarják a programot megvalósítani, milyen szervezettel, milyen gyakorlattal? Ez egyáltalán nem független a tartalmi elemektől, ezen lehet elveszteni választásokat, sőt ellenzékben is el lehet veszteni következő választást, ha nem olyan képet mutat a politikai erő, amely szervezet értelemben is, jogtechnikai, politikai, hatalmi technikai értelemben is tudja, hogy mit akar és mit csinál. Tesz-e, gondol-e a programalkotás mellett arra az MSZP, hogy itt van egy szervezeti megújítási kényszer is?

Mesterházy A szocialista pártnak a választások másnapján az alapoktól kezdve újra kell építenie magát. Azért, mert ha mi a választóknak a nemzeti modernizáció programját ajánljuk mintegy orvosságként, akkor a modernizáció, a megújítás alól nem vonhatjuk ki magunkat sem. Magunkat is innoválni kell, mert különben nem hiteles, amit mondunk, és működésképtelenek leszünk. Ezt a szervezeti innovációt már a kampány idején elkezdtük, és az alapszervezetektől olyan véleményeket kapunk, hogy ennyi segítséget még nem kaptak kampányban, mint most. Biztos, hogy a korrupciós immunrendszer kiépítése sem megy szervezeti innováció nélkül.

Molnár György A kérdések előtt azért visszaigazolnám, hogy így, a terepen működve az látszik, hogy sokkal pozitívabb a hozzáállás az MSZP-hez, mint amire számítottunk. Kiválóak voltak azok az anyagok, amelyek az elmúlt időszak eredményeit foglalták össze. Ugyanakkor hasonló szükség lenne olyanra is, ami egész konkrétan fordítja le, hogy mi van akkor, ha a jobboldalnak kétharmada van. Tehát nem általában, mert azt a kutya sem érti, meg azt sem értik, hogy akkor módosíthatják az alkotmányt. Azt, hogy választójogot kaphatnak a külhoni magyarok, azt megértik az emberek. Ezeken kellene végigmenni.

Föltéve, de meg nem engedve, hogy nem mi nyerjük a választásokat, azt gondolom, hogy föl kell készülni már most arra, hogy mi történik a választások után. Nehogy úgy járjunk, mint a népszavazás után. Tehát érdemes például végiggondolni, hogy mi van akkor, hogyha a Fidesz győz, és nincs kétharmada, ami azért egy elég valószínű szcenárió. Mindannyian tudjuk, hogy az országnak szüksége volna egy csomó kétharmados törvény megváltoztatására. Mi is megpróbáltuk, nem sikerült. És mondhatjuk, hogy ti nem engedtétek, hogy mi megcsináljuk, most majd mi is beintünk nektek. A dolog nemcsak rajtunk múlik, hiszen a Fidesz ebben a helyzetben választhat a között, hogy a Jobbikkal vagy velünk hoz létre kétharmados törvényeket.

Lendvai Tényleg nem sikerült elég világossá tenni, hogy mi a baj az egyik oldal ellenőrizhetetlen túlhatalmával, a kvázi egypártrendszerrel. Nyilván úgy nehéz is politizálni a pesti belvároson kívül, hogy azt magyarázzuk, pontosan mi a kétharmados törvények jogfilozófiája. De le lehet ezt emberi nyelvre fordítani. Én azt tapasztaltam, hogyha kiejtjük a szánkon azt, hogy kontroll nélküli többséggel például vissza lehetne állítani a sorkatonaságot, azt megértik. Tételezzük persze fel, hogy ezt nem tennék, de az már nem áll távol a realitástól, és azt is megértik mindenütt, hogy akkor mi lesz, ha nem maguk fogják megválasztani a polgármestert, hanem visszaállítják a közvetett választást. Ezt érteni szokták. Mert akarnak polgármestert választani, akarnak beleszólni. Érteni szokták azt is, hogy mai viszonyok között tényleg nagyon jó lenne-e az, hogyha Ügyészség és Bíróság kormány alá lenne rendelve. Érteni szokták azt is, miután ma már a fiatalok többsége élettársi kapcsolatban kezdi az életét, hogy mi a veszélye annak, ha az élettársi közösség jogilag, erkölcsileg másodlagos, szégyellnivaló a házassághoz képest. Érteni szokták azt is, hogy szép dolog az egyházi esküvő, de tetszik-e akarni kötelezőnek? Hogy szép dolog a hittan, de tetszik-e úgy gondolni, hogy kötelezővé kell tenni az iskolákban? Konkrét példákon kívül leginkább azt tartják elgondolkoztatónak, hogy jó-e az a világ, amikor az egyik oldal ellenőrzés nélkül csinálhat bármit. És azért a magyar már járatos annyira a demokráciában, hogy azt azért már mégsem akarja. Rendet akar, de hogy valaki teljesen gáttalanul és kontroll nélkül tehessen bármit, ráadásul ezt húsz évre fenntartandó célnak hirdesse meg, attól a józan ember hátrahőköl.

A másik, amire reagálnék, ez az „after day” probléma, mármint hogy mi van a választás után. Valójában ez a lényeg. A választás napjának eredménye nemcsak önmagában, nemcsak a kormányalakítás, nemcsak a parlamenti összetétel miatt fontos, hanem mert rögzíti a baloldal erőnlétét, kondicionálja a következő négy évet. Ez pedig időben és jelentőségében is túlmutat azon a kérdésen, ki alakít májusban kormányt. Ez a szellemi életet, a kulturális és gazdasági mozgásszabadságot, a közgondolkodást is meghatározza.

Kétharmados törvények dolgában egyetlen témában: az önkormányzati reform tekintetében látom realitását annak, hogy egy esetleges Fidesz kormány jó irányban fordítson korábbi álláspontján, és ha megteszi, akkor nekünk ebben támogatnunk kell. Nekik is fontos lehet egy értelmes önkormányzati szerkezet, mert a jelenlegibe ők is belehalnának. Ráadásul lesz ennél alpáribb politikai érdekük is, mert Orbán Viktor nem fogja szeretni, hogy polgármesterei kiskirályként nagyon a fejére nőjenek.

De az „after day” teendői közé a párt jövőjének alakítása is bele tartozik. Nem akarom ismét előhozni a korrupció ügyét, örülök, hogy elkanyarodtunk onnan, de a szokásos háborgáson kívül valamit még mondanunk kell. A közbeszédben leginkább azért szoktuk utálni a korrupciót, mert ronda dolog, hogy valaki a politikai hatalmából gazdasági előnyt szerez. Tényleg az. De a mai pártoknak, beleértve a miénket is, a dolognak a fordítottjára is kell vigyázniuk. Arra, hogy gazdasági hatalommal, gazdasági eszközök birtokában ne lehessen pártot vásárolni, ne lehessen párton belüli politikát csinálni. Ha van feladata az „after day” korszakban a szocialista pártnak, akkor ennek a szervezeti és morális eszközökkel való kivédése bizony nagyon-nagyon keményen ott van az elsők között. Mint ahogy az is több a szimpla pártszervezési feladatnál, hogy észre kell venni: a sikeres nyugati pártok egyre inkább „életformapártok”, nem csak szűken vett parlamenti vagy önkormányzati politikára szerveződnek. Nincs olyan rendes baloldali párt, aminek nincs egy tisztességes fogyasztóvédelmi mozgalma, zöld mozgalma, feminista mozgalma. Nekünk nincsen, vagy kevéssé van. Pedig a baloldal életforma és kultúra is, minél inkább az, annál inkább vonzó. Ha egy párt politikai élete csak taggyűlésekből áll, az belefulladhat a dögunalomba vagy az izolálódásba.

Mesterházy Én szeretnék azzal a politikai kultúrával szakítani, ami csak a nemekre építi politikáját. Tehát ha ennek a nemnek van konkrét politikai, szakmai tartalma, értékrendbeli tartalma, akkor ez egy helyes és erős nem. De ha pusztán a politikai zsákmányszerzés okán mond egy párt nemet, azzal, bevallom őszintén, nem értek egyet. Az elmúlt négy évnek garantáltan az a tanulsága, hogy ha mindenre nemet mond az ellenzék, meg lehet buktatni helyes kormányzati szándékot. Ha emiatt mi őket kritizáltuk, akkor ugyanazt a hibát nem követhetjük el, mert akkor nem vagyunk hitelesek. Én egy picit több kétharmados törvényt is el tudok képzelni abban az esetben, hogyha az értékrendünknek, szakmapolitikai meggyőződésünknek megfelel. A politikai kultúrát ilyen tekintetben egészen biztosan meg kell változtatnunk.

Bojár Gábor Vissza szeretnék térni pár percre Bauer Tamás leveléhez, mert azt hiszem, nincs egyedül azon véleményével, hogy az eredendő bűn mégiscsak a Medgyessy-korszakra tehető, és ennek a Medgyessy-korszaknak a nagyon szomorú rehabilitációját látjuk most a kampányban. Én azt tudomásul veszem, hogy a béremeléseket megvédték, legfeljebb annyit ismert el Ildikó, hogy össze lehetett volna kötni a reformokkal. Nyilván akkor nem lehetett volna ezzel kezdeni, de most nem erről, hanem egy másik, ennél szerintem sokkal károsabb lépésről, a minimálbér adómentességéről kérdeznék. Mi a véleményük arról a döntésről, ami a minimálbérre terelte a munkavállalóknak egy jelentékeny részét, és sikerült elérni, hogy az adófizetők a választók között kisebbségbe kerüljenek. Ez egy csapda minden párt számára, mert a választók többsége felől érkező politikai nyomás lehetetlenné teszi, hogy normálisan gazdálkodjon az adófizetők pénzével. Hiszen nem az adófizetőket, hanem a választók többségét kell képviselnie.

Kiss Az az igazság, hogy azt gondoltuk naivan, az a legjobb, hogyha adómentessé tesszük a minimálbért, mert így tudjuk leggyorsabban kikényszeríteni a munkaerőpiacon, hogy aki ott van, az többet kapjon. Aztán amióta láttuk, hogy mi történik, azóta óvatosan és fokozatosan a minimálbér folyamatos emelkedésével párhuzamosan próbáljuk ezt kivezetni.

Agárdi Péter Az örvendetes, hogy nőtt a kampány aktív résztvevőinek a száma, különösen a várakozásaitokhoz képest, de azért nagyon kevés a fiatal. Egy kampány természetesen egységes, de nem érzem eléggé polifónikusnak. A fiatalokat megcélzó kampánynak sokkal önkritikusabbnak kell lenni. Világos, hogy nem a mazochizmusig vinném el, de nem tudunk az eredmények mellett érveket hangoztatni, ha nem markánsabb és nem hitelesebb a párt önkritikája. Nemcsak gazdasági, szociális kérdésekre gondolok, és nem is csak a korrupcióra, hanem arra, hogy a modernizáció és a jogállam melletti kiállás mellé kell egy harmadik pillér is, a baloldaliság. Annak vállalása, hogy baloldali párt vagyunk, sokszínű baloldali párt, és ezzel összefér egy olyan folyamatos rendszerkritika, ami persze, a világ realitási keretei között képviseli kapitalizmus rendszerkritikáját. Tudniillik pontosan ez a rendszerkritika az, amit a jobboldal is ki tud használni. Ha az MSZP nem tud egy korrekt, normális, nem hisztérikus rendszerkritikai elemet is belevinni ebbe a kampányba, akkor sokkal erőtlenebb lesz a kampány.

Vitányi Iván Én a kommunikációhoz szeretnék hozzászólni. Programunk, mint ez korábban elhangzott, két lábon áll, a modernizáción és a társadalom felemeléséről való baloldali gondolkodáson. Az a kérdés, hogy a kettő milyen viszonyban áll egymással. Sokszor úgy látszik, hogy ellentétesek. Még nagyon élnek nálunk a hegeliánus hagyományok az antinómiákról, hogy ezek szerint a modernizáció és a társadalmi felemelkedés antinómiát alkotnak: a kettő együtt nem megy. Vagy az egyik, vagy a másik. Ha nagyon gyorsan modernizálunk, akkor a nép elszegényedik, ha viszont a nép elszegényedik, akkor megfeneklik a modernizáció. Ha viszont a népjólét kedvéért lelassul a modernizáció, azt az egész társadalom megsínyli.

Meg kell végre tanulnunk, hogy ez a kettő nem antinómikus, hanem komplementer kapcsolatban áll egymással. Ezzel rá is térek a kommunikációra! A mi kommunikációnknak húsz éven keresztül az volt a baja – ezt először egy 1993-as választmányi ülésen mondtam el –, hogy egyrészt nem elég intellektuális, másrészt nem elég populáris. Ezek is komplementer fogalmak. A vagy-vagyon kívül többféle megoldás lehetséges. Az egyik szerint a kommunikáció mérsékelten populáris és mérsékelten intellektuális – ez súlyos hiba, és mi gyakran elkövetjük. A másik, hogy ha erősen intellektuális, és ugyanakkor erősebben populáris is. Van egy lehetőség arra, hogy a kettő egymást segítse. Ezt az utat kell megtalálni.

Hadd szóljak egy harmadik ellentmondásról is. Ezt egy amerikai kommunikációkutató fejtette ki, Arthuro Fallico. Azt mondja, két dolog kell a jó kommunikációhoz, a pátosz és a nosztosz. A nosztosz szenvedést jelent. Ha tehát valamilyen patetikus dolgot mondasz a jövőre vonatkozóan, azt nem vidáman kell mondani, hanem szenvedőleg. Kedves nép, én most megmondom, nehéz idők jönnek, szenvedni fogtok. „Fájni is fog.” De ezt meg kell mondani, és súlyosan kell megmondani, ha közös erőfeszítést, vállalást, „feltámadást” akarunk.

A megvalósítás módjára vonatkozóan Churchillt idézhetjük. Az eredmény őt igazolta. Mi ezt nem mindig tudtuk megtalálni. Mindenesetre ha a jövő nehéz feladatairól beszélünk, azt súlyosan, nosztosszal kell tenni. Egyszer már elmondtam ebben a körben egy erre vonatkozó saját példámat. Nagyot tévedett az SZDSZ, amikor azt hitte, hogy elég a győzelemhez, ha három életvidám, két méter magas fiatalember azt mondja, hogy tudjuk, merjük, tesszük. Velük szemben az MDF egy fáradt, beteg öregembert állított, aki komoly, szinte bánatos nosztosszal mondta, hogy most magamra veszem az ország minden gondját. És ez többet jelentett, mint a tudjuk, merjük, tesszük.

Ebben az értelemben azt gondolom – és ez a dolog intellektuális részéhez tartozik –, hogy a hibáinkról is beszélni kell. Ezt nem kerülhetjük el teljesen. Nem azért, hogy elmerüljünk a hibában, hanem azért, hogy azt mondjuk, megjártunk mélységet és magasságot. Voltunk a pokolban és voltunk a mennyországban. A pokolban voltunk, mert megpróbáltuk megtenni a reformokat, de nem sikerült úgy, ahogy szerettük volna. Én is emlékszem arra az alkalomra, amit Kis Péter idézett fel. Úgy érzem, hogy valóban, ez egy nagyon súlyos bűnbeesésük volt. 2003 őszén a keszthelyi évadnyitó értekezleten Medgyessy és Horn és mindenki elmondta, hogy a költekezésben túlléptünk a határon, de tudjuk, és helyrehozzuk a dolgot. A hiba az volt, hogy nem tudtuk. Most ne elemezzük, hogy miért nem. És azóta is ezzel küzdöttünk, egészen a legutóbbi időszakig.

Nem kell erről most a választás előtt minduntalan beszélni, de nem tehetünk úgy sem, mintha nem lett volna. Azt lehet mondani – és ez az igazság –, hogy igen, mi mindig ezt akartuk, de nem mindig találtuk meg a megoldás útját. Most megvan az is, mert megszenvedtünk érte. Megtanultuk, hogy a modernizációt és a társadalmi felzárkózást együtt kell szolgálnunk. Magunk is átéltük az elmúlt két évtized minden katarzisát, szépségét és kínját. pátoszát és nosztoszát, erre alapozva lehet egyaránt szót érteni a társadalom különböző rétegeinek az értelmiségtől a veszélyeztetett szegényekig. Mert azokra a feladatokra koncentrálunk, amelyek a társadalmat leginkább érintik.

Mesterházy A vágyamat hadd fogalmazzam meg zárásképpen, Vitányi Ivánhoz is kapcsolódva. Szerintem az MSZP-nek a következő négy évben az a legnagyobb feladata, ezt kell célként kitűznie, hogy végre a választói számára ne a legkisebb rosszat jelentse. Azt szeretném, ha azért tennék a szavazók az ikszet hozzánk, mert mi vagyunk a legjobbak az összes lehetőség közül. Ha pedig el tudjuk érni, hogy a Magyar Szocialista Párt az értékei, a programja, a gondolatvilága, a működési mechanizmusa, a tisztessége, a hitelessége okán ne a legkisebb rossz, hanem a legjobb legyen, akkor ez a szocialista párt a következő húsz évben sikeresebb lesz, mint amilyen az elmúlt húsz évben volt.

 

 

Kapcsolódó írások:

Szocialisták és szabad demokraták – Csepeli György, Gál J. Zoltán, Kovács Kálmán, Molnár György, Pető Iván, Vitányi Iván vitája a Fapados Szalonban – Moderátor Pikó András, hozzászólók Dobrev Klára, Horn Miklós, Szász István - Az első, nagyon obligát kérdés most, április 16-án: mi...

Kampány, esélyek, veszélyek – Dávid Ibolya, Somogyi Zoltán, Debreczeni József és Bokros Lajos a Fapados Szalonban – Moderátor Pikó András, hozzászólók Domány András, Mészáros Antónia, Molnár György, Farkas Zoltán, Vásárhelyi Mária, Vicsek Ferenc, Bauer Tamás, Vitányi Iván – Emlékeim szerint amikor először volt nálunk vendég, elnök asszony,...

Városrendezés, kulturális identitás – Kerekes György, Bojár Iván András, Bőhm András, Rajk László és Gábor Eszter a Fapados Szalonban. Moderátor: Pikó András, hozzászólók: Váradi Júlia, Schiffer János, Sziklai János, Hann Endre, P. Szűcs Julianna – Sokféle módon el lehet rontani egy ilyen beszélgetést: úgy...

“Ez a lövészárok-politika középtávon katasztrófa felé viszi az országot” Dávid Ibolya a Fapados Szalonban Moderátor Pikó András , hozzászólók Kende Péter, Hont András, Domány András, Bauer Tamás, Váradi Júlia “Ez a lövészárok-politika középtávon katasztrófa felé viszi az országot”...

„Magyar dölyffel…” Csepeli György, Kolosi Tamás, Pikó András (moderátor) és Vitányi Iván kerekasztal-beszélgetése – Vitányi Iván téziseiben van egy kulcsfogalom: az egyharmadország. Nálunk...

 

 

Cimkék: Fapados Szalon, Pikó András