Parászka Boróka: Szivárgás

 

 

Éppen kiszivárog az MSZP választási programja, amikor ezeket a sorokat írom: hivatalosan csak néhány nap múlva lesz ismerhető. Egyszer szeretném (szeretném?) látni közelről, mik az ilyen természetű események fizikai törvényei (vö. szivárogtatás). Mitől lendül mozgásba az anyag, merre halad, hogyan kezdi kitölteni a teret?

A programról – most még, az írásnak és a félig vagy inkább alig tudásnak ebben a jelen idejében – csak egy nehezen értelmezhető ténysor szerepel a Népszabadság honlapján. Annyira nehezen értelmezhető, hogy arra kell gondolnom, a szerkesztő alaposan kigondolta, és rengeteget dolgozott a nehezítésen. A hírcím például arról szól, hogy az MSZP programjában kezdeményezné a bűnelkövetők származásának a nyilvántartását a jövőben. (Értsd: ezentúl tudni lehet majd, hogy cigány lopott-e.) Nem hiszek a szememnek: ez lenne a választási program? A válságból kivezető? Keresem a szövegben, hogy is van ez, mi is az igazi szándék, de a címen kívül egyetlenegy szó sem érinti a származásügyet, maradok a döbbenettel és a kíváncsisággal. (Remek munkát végzett a szerkesztő.) Természetesen sietek a szivárogtatás nyomába, az MSZP honlapján keresgélek, de még ott sincs semmi. A program ismertetésére, bemutatására csak néhány nap múlva kerül sor, addig tessék kíváncsinak lenni, felháborodni vagy éppen helyeselni. Ez itt a cél, a szándék. Hadd működjön ez a primitív médiamasina. Őröljék a kerekek a felmerülő kérdéseket, indulatokat lehetőleg jó apróra. Most csak a szivárgás napjait éljük, ez a felkészülés, a ráhangolódás ideje. Már rég be kellett volna épüljön a sajtófogyasztó-műveltségembe, hogyan is kell kezelni ezt a fajta információcsepegtetést. A szivárgás – úgymond –, a szivárogtatás ma már bevett intézmény, legális taktika, eszköz. (Őszöd óta? Vagy ez valami sokkal régebbi atavizmus?) Az MDF-ből például kiszivárgott egy Bokros-levél, amelyben megfeddi a pártvezetést a fegyelmezetlen működésért, a belkonfliktusok kiszivárogtatásáért. A Fidesztől kiszivárogtak a jelöltállítási háttéralkuk, a fegyelmezés kegyelmet nem ismerő eszközei. (Félnetek, kedves jelöltek, és pártmunkások, jó lesz!) A Jobbik háza tájáról kiszivárogtak az első mozgalmat feszítő konfliktusok. (A Jobbikban is húzza meg magát a gyengébb.)

Azon gondolkozom, a magánegzisztenciára lefordítva, milyen az, ha az emberek, hétköznapi rendszerességgel, csak úgy – figyelmeztetőleg – szivárogtatnak. Roszszul artikulált, szándékosan torzított, de jól érthető, sokszor ijesztő mondatokat sziszegnek, bele az éterbe, eleresztenek egy-két fenyegető gesztust. A mihez tartás végett. Lassan, de biztosan telik robbanóanyaggal a köztér. Kisebb-nagyobb dózisok: összeadódik.

Nem kell nagyon figyelmesen hallgatózni ahhoz, hogy egyértelmű legyen: minden és mindenki szivárog és szivárogtat. Például kiszivárgott – bekövezte előtt – minden idők egyik legborzalmasabb magyar sorozatgyilkossága. Az elkövető, betegség által gyötört, helyét és realitásérzését vesztett joghallgató, még azelőtt lebukott, hogy elkövetett volna. Majdnem gyilkos. Gondosan dokumentálta és publikálta azt, amit nem csinált végig. Gyanús, hogy a lebukás legalább olyan fontos, ha nem fontosabb volt, mint maga az elkövetés. Negatív demonstráció. Ez lenne a bűnnel való játék, amely bármikor élesbe is fordulhat. A fegyelmező és fenyegető majdnem. Az élesbe lebegtetett bármikor. A félig kriminalizált társadalom egyre népszerűbb játéka, kísértése.

Most akkor úgy kellene az eseményeket – a túlélés kedvéért – értelmezni, hogy félig azért a pohár tele van? Vagy egykor teli kancsónk mára félig kiürült? Bűncselekmény azért nem történt. Még? Vagy annyira? Féljünk, de ne essünk pánikba? Jobb megijedni? Tessék megijedni! A félelem a biztosan működő szervezőelv.

Ha igaz, hogy az MSZP-nek a programjában benne van a származáskartotékolás, akkor az kinek lesz jó és vonzó? (Vonzó – hahaha, ragályosak az eufemizmusok, itt van bennem a mellébeszéléskór.) A cigánybűnözést hol hangosan hirdető, hol bújtatva sugallóknak? Ha nincs benne, akkor kinek jó, hogy ez szivárog ki? Az MSZP lejáratóinak? Egy másik MSZP kigondolóinak? Nem lógnak feleslegesen ezek a kérdések a levegőben: annak ellenére, hogy pár napon belül megválaszolhatók lesznek, és talán értelmüket is vesztik (mert, mondjuk, a szivárgás ellenére az igazi program meg sem említi ezt a javaslatot), a téma maga önálló életre kelt, szivárogni fog minden irányba. Anélkül is a köztudatban marad, hogy be sem lép oda soha. És érteni se kell igazán ezt a vagy van, vagy nincs programpontot, vitatkozni sem kell erről, csak érezni, hogy egyszer csak lehet ilyen. Hogy van ilyen.

A történetek biztos ritmusban zabálják fel a szemlélőket, a résztvevőket, a folyamatosan szivárgó ködben nem lehet tudni, mi merre halad, és azt sem, hogy ki kicsoda. Egy biztos: hogy fullasztó, fojtogató a levegő, és vigyázni kell minden levegővétellel.

 

 

Az elmúlt napokban hihetetlen gyorsasággal járta be a netet a „rendőrrel pofozkodó cigányasszony” videója. Amolyan hétköznapi kisfilm, nagy közönségnek, tömve a net ilyenekkel. A videomegosztók a jelenkori propaganda végzetes arénái. Megvan az algoritmusa annak, hogyan kel önálló életre néhány filmkocka, pár sornyi vicc, ilyen-olyan verzióban terjedő történet. És ha elindult, nincs megállás. Tuti szivárogtatás, biztos lincshangulat. Persze hogy több tízezer felhasználó volt kíváncsi arra is, hogyan kever le a magas, szőke (román!) rendőr a vele nagy hanggal veszekedő alacsony, testes (cigány!!) nőnek. Azonnal terjedni kezdett a film arról, hogy így is lehet. Sőt így kell elbánni. A veszekedő cigányokkal. A hisztis nőkkel. „Természetes”, hogy a romániai honlapokon és megosztókon tárolt romániai kisfilm, amelyen a szereplők románul beszélnek, elsősorban Magyarországon vált népszerűvé. Azonnal felkapta a magyar (jobboldali) média, kézről kézre, linkről linkre adták az anyagot. Azt értettek belőle, amit nagyon akartak. Ebben is, mint mindenben, a magyar közélet állapotait látták viszont, a magyarországi indulatok csatornázódtak. Ismerőssé váltak soha nem ismert és nem ismerhető helyzetek és viszonyok. Szomorú realitásvesztés.

Azt senki sem tudta, és nem is akarta tudni, hogy az események hol játszódtak. (Egy olyan faluban, ahol az országos átlagnál sokkal komolyabban veszik a cigány kisebbségi jogokat, a falu bejáratánál, példátlan módon, nemcsak magyarul és románul, de cigányul is szerepel Kerelőszentpál helységneve. De vajon a „saját” viszonyait mennyire ismeri jobban a szivárgás virtuális ködébe vesző magyar társadalom? Közelebb van-e Szatmárcseke, mint Kerelőszentpál?)

A történet mögött nem cigány nők és román rendőrök voltak, de ez az információ már csak néhány tucat elszánt olvasóhoz juttatható el. A „valódi” történet mögött (vajon meddig fejthető vissza konfliktusok regresszusa?) a román közszféra válsága van: amely igen, így öltött formát. A nehézkesen, lomhán átalakuló állam számtalan nyűgje. És ezt egy csattanós falusi cirkusz formájában hamm, bekapta a magyar bulvár, és a szélsőjobbos netes dzsungel. Pedig a történet mögött a pattanásig, hisztériáig feszült tanügyi helyzet van, ami helyi érdekű ugyan, de általános érvényű. A közszféra, az államigazgatás nyomora, amely így szivárog le és át a társadalmon, és amely a következőkben sok-sok ilyen elszabaduló és már nem is igazán érthető konfliktusban ölt testet. A román tanügyminisztérium átszervezi az egész oktatási rendszert, felszámol egy csomó alibi- vagy alibinak mondott tanári állást. Megváltozik a tanárok státusa. Az iskolák státusa. A tudás státusa. Ez a folyamat pedig elképesztő feszültségekkel jár, nehéz elfogadtatni és megértetni az emberekkel a megszorítások érvényességét, értelmét. „Természetesen” nem bontakozik ki érdemi vita arról, hogy mire jók az oktatási közintézmények. Mit vállalhat magára a közszféra, és mit nem? Mi végre az egész tanügyi rendszer? Nem születnek túlélési stratégiák. Az emberek a készhez, az egyszer már megvolthoz ragaszkodnak. A letűnő világ rég és mára érvényét vesztett értékeihez. A kérdések helyett különböző formákat ölt és szivárog a félelem, a megfélemlítés, az öngerjesztő pánik. Élethalálharc folyik most az állásokért. A diákok előtt, a szülők előtt esnek egymásnak a pedagógusok. És úgy általában: kétségbeesetten, mindenféle méltóság nélkül vergődik a hazai közszféra. Lesz még ilyen verekedés a kórházakban, a bíróságokon. Sőt volt már ilyen az önkormányzatoknál. Megannyi nevetséges egymásnak esésekben elkoszló, kificamodó, drámai emberi sors. Tragédiatorzók, amelyek persze nem foglalhatók össze néhány filmkockába, és nem osztható meg videoportálokon. Ami megjelenik, az visszaüt. Tovább súlyosbítja a félreértéseket, tovább erősíti a hamis szerepeket. Az öntörvényűen szivárgó információmorzsák, valóságszilánkok önálló életre kelnek.

Ahhoz pedig, hogy valami többet el lehessen mondani, nagyobb befektetésre és nagyobb felelősségvállalásra lenne szükség. A lényeg nem szivárogtatható ki néhány ügyesen vágott filmkockával, taktikusan megfogalmazott fő- és alcímmel, és nem is szippantható be néhány könnyű slukkal. Ki a fenét érdekel, hogyan lesz egy falusi cigány lányból román irodalomtanár? A cigány öntudat hogyan érik meg, majd érik túl, a mindennapos szorongás hogyan válik először felszabadultsággá, majd aztán – ebben a konkrét esetben – paranoiává? Hogyan működik a valós és hogyan a képzelt és félt szegregáció? Ez a cigány nő, akinek a felpofozását olyan kíváncsi kéjjel figyelte a nettársadalom, élt a pofon előtt, és élni fog a pofon után is. Iskolába járt, egyetemre járt, diplomázott, tanári állásokat pályázott meg, előszobázott a tanfelügyelőségeken, alkudozott az órákért. A lányát román irodalmi vetélkedőkre járatta, Eminescut szavaltatott vele, és miközben attól rettegett, hogy lenézik, hogy kiteszik az állásából azért, mert cigány, aközben annál inkább igyekezett románná válni, egy egyébként magyarok és többségében cigányok lakta faluban. Egy ilyen bonyolult alapstruktúrákra épülő dramaturgiát kinek van türelme végigkövetni, belátni és megérteni? Átszivárgunk inkább mind egy másik, primitív, mesterségesen csepegtetett köztes térbe. Lehetőleg csak indulatokból és indulatok által élünk: ez mozgat, ez terjed. Ez robban.

 

 

 

 

Kapcsolódó írások:

Parászka Boróka: Mindennapi horrorunk Parászka Boróka Mindennapi horrorunk Két bűneset bonyolódik jelenleg a...

Parászka Boróka: Miért loptak Koszovóban a románok magyar kabátot? Parászka Boróka Miért loptak Koszovóban a románok magyar kabátot?...

Farkas Zoltán: Lopott anyagból (Parászka Boróka) Hosszúra nyúlt a 2007-es esztendő. Még valamikor 2006 nyarán...

Parászka Boróka: Egy másik ház Parászka Boróka Egy másik ház Egy másik ilyen ház, ami...

Parászka Boróka: Rózsák tere A Vatra Romaneasca – az egykor hírhedt és félt –...

 

 

Cimkék: Parászka Boróka