Farkas Zoltán: Ámítási mesterkurzus

Egy a tábor, egy a zászló – ezt sugallja Szijjártó Péter 2009. december 23-án kelt nyilatkozata, amelyet a Fidesz elnöki stábjának vezetőjeként tett közzé. Bármily barátságtalan gesztus is az olvasóval szemben, kénytelen vagyok pontosan idézni a szöveget, amely azt sugallja, a 2010-es költségvetést egy emberként bélyegezték meg az arra illetékes szervezetek és a „közgazdász szakma”. Ami persze messze nem igaz. Az egyöntetű elutasítás csupán látszatkeltés, mert a büdzsét ilyen-olyan szempontok alapján bíráló intézményeket nem lehet egy platformra hozni azzal a 29 közgazdásszal, akik Orbán Viktor pártelnök vagy vezető tanácsadója, Járai Zsigmond iránti szolidaritásból nevükkel hitelesítettek egy színtisztán fideszes pártálláspontot.

„Nagyon veszélyes az, amit a Bajnai-kormány művel. Miközben a Költségvetési Tanács, a Magyar Nemzeti Bank, a köztársasági elnök, az Állami Számvevőszék, a közgazdász szakma egyöntetűen a 2010-es költségvetés hibáiról, kockázatairól, tarthatatlan vagy fiktív számairól, illetve megalapozatlanságáról beszél, egyedül a szocialista kormány hunyja be a szemét, és nem hajlandó tudomásul venni a figyelmeztetéseket.

A költségvetés társadalmilag káros, szakmailag megalapozatlan, súlyos veszélyt jelent Magyarországra, a magyar emberekre. A költségvetési trükközés a Gyurcsány-korszak továbbélésének bizonyítéka, de Magyarország nem kér többet a »trükkök százaiból«, ennek a korszaknak véget kell vetni!”

I. A forgatókönyv

A veretes dokumentum értékeléséhez vissza kell pörgetni az eseményeket.

Az európai parlamenti választások győzteseként Orbán Viktor Fidesz-elnök – aki korábban többször is élesen bírálta azokat a nemzetközi szervezeteket, amelyek a 2008 októberében pénzügyi krízisbe került Magyarországot a felszínen tartották – hangot váltott. A 2010-es választások fő esélyeseként már maga is a Nemzetközi Valutaalap, az IMF támogatására nyújtott be igényt, egyúttal keményebb partnernek kívánta magát feltüntetni, mint a Bajnai-kormány. Látványos kampányba kezdett annak érdekében, hogy az IMF és az Európai Bizottság lazítson a Magyarországra megállapított fiskális kereteken – holott ezek megtartását e szervezetek azért várták el, hogy a magyar államháztartás finanszírozása ne kerüljön veszélybe.

„A jobbközép ellenzék tárgyalásokat kezd a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) jövőre egy új hitelcsomagról, ha megnyeri a parlamenti választásokat, és a gazdaság növekedésére összpontosít, miközben az euró bevezetése 2014-ig nem valószínű” – jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Reutersnak.

Magyarország a 25,1 milliárd dolláros készenléti hitelre támaszkodva finanszírozza kifutó és új adósságait, és Orbán Viktor szerint a szocialisták az áprilisi parlamenti választásokig az utolsó fillérig elköltik majd ezt az összeget. (…) Orbán Viktor szerint az egyetlen lehetséges út a válságból történő kilábalásból az adók jelentős csökkentése, és vitatható, hogy a gazdasági gondokkal küszködő Magyarországnak miért kell 3,9 százalékos GDP-arányos államháztartási hiány az idén, ami az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban.

Orbán Viktor azt mondta, hogy a deficit nem lehet magasabb az EU átlagánál. Az EU a 27 tagország idei deficitjének GDP-arányos átlagát 6 százalékra jelezte előre, a jövő évit 7,3 százalékra.” (fidesz.hu, 2008. június 10.)

A fiskális fellazítás orbáni igénye nyilvánvalóan azért fogalmazódott meg, mert a Fidesz kettős szorításba került. Egyrészt radikális adócsökkentéssel, másrészt a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány megszorításainak feloldásával kecsegtette választóit, ám az előbbi az állami bevételek csökkenését, az utóbbi a kiadások növelését jelentené. Vagyis egy ilyen gazdaságpolitika egész egyszerűen nem fér bele az IMF- és az EB-megállapodás keretfeltételeibe, amelyek szerint a magyar államháztartás hiánya 2009-ben a GDP 3,9 százaléka, 2010-ben 3,8 százaléka lehet, majd 2011-ben az eurócsatlakozási kritériumot jelentő maastrichti küszöbérték, 3 százalék alá csökken. E program alapján a 2010-es kormányalakítást követően folytatni kell a fiskális szigort – ami, korántsem mellesleg, nem öncélú, hanem a magyar állam biztonságos finanszírozhatóságának az előfeltétele. A magyar államadósság még ezen a költségvetési pályán is növekszik, annak mérséklésére csak 2010 után lehet számítani. (A programmal az államadósság GDP-arányos hiánya 80 százalék körül tetőzik.) Az ország sebezhetősége enyhül ugyan, de nem múlik el. Ezzel szemben ha a deficit 2009-ben és 2010-ben nagyjából az uniós átlag körül alakulna – ahogy azt Orbán Viktor méltányosnak tartaná –, az államadósság a mai állomány egytizedével, csaknem 2 ezer milliárd forinttal tovább nőne. Enynyivel több kölcsönt kellene felvennie a magyar államnak.

Mindeközben a Bajnai-kormány rácáfolt a fideszes jövendölésre, hogy a 25,1 milliárd dolláros (mintegy 20 millió eurós) hitelt a választásokig „az utolsó fillérig” elkölti. Az IMF-kölcsön legutóbbi, decemberi részletét nem hívta le, és a megelőzőből – a szeptemberiből – is csupán jelképes összeget vett igénybe, mert úgy ítélte meg, az ország finanszírozása e kölcsönök nélkül is garantálva van. Így aztán a dolgok jelenlegi állása szerint – hacsak az országot újabb külső sokk nem éri – az IMF-hitelkeret negyedét már az új kormány használhatja fel. Ennek érdekében az IMF-megállapodás eredeti határidejét is meghosszabbították, 2010 márciusáról novemberéig. A korábban igénybe vett kölcsönöket sem forgatta bele a kormány az utolsó fillérig az államháztartás finanszírozásába, annak tekintélyes része a Magyar Nemzeti Bank valutatartalékait gyarapítja: ezek összege a válság 2008. októberi kirobbanása óta 17 milliárd euróról 30 milliárd euróra duzzadt.

A fiskális könnyítést nem reménytelen kialkudni, mivel a nemzetközi szervezetek manapság sokkal rugalmasabbak, mint a korábbi válságok idején voltak. De csak az ésszerűség határain belül engedékenyek; erről Lettország, Románia vagy éppen Ukrajna vezetői bizonyára rémtörténetek tucatjait tudnák regélni. A magyar program azonban békésen csordogál. Az IMF és az EB szakértői a magyar kormány idei deficitcélját a 2008 elején „kőbe vésett” 2,6 százalékról előbb 2,9 százalékra, majd májusban 3,9 százalékra lazították, nagyjából abban a tempóban, ahogy a gazdasági visszaesésre vonatkozó prognózisok egyre borúsabbakká váltak. Mert ha a gazdaság 2009-ben nem a kora tavaszi hónapokban feltételezett 3–3,5, hanem 6–6,5 százalékkal zsugorodik, akkor ennek megfelelő mértékben apadnak az adó- és járulékbevételek is. Azonos deficithez pedig a kiadásokat a bevételcsökkenéssel egyező mértékben kell (tovább) faragni. A nemzetközi szakértők úgy ítélték meg, hogy ha a magyar kormány minden bevételkiesést azonnal a kiadások csökkentésével ellentételezne, mereven ragaszkodva az év elején meghatározott hiánycélhoz, akkor túlságosan is lehűtené a gazdaságot. Nem látták célszerűnek, hogy 2009-ben mind a külső, mind a belső kereslet szűküljön. A külső azzal, hogy a fő exportpiacokon visszaesik a termelés, a belső pedig azzal, hogy a magyar állam túlontúl viszszafogja a költekezést. Valahogy így alakulhatott ki az a kompromisszum a nemzetközi hitelprogram „ellenőreivel”, hogy 2009-ben a hiány nagyjából akkora lehet, mint 2008-ban (akkor a GDP 3,8 százaléka volt), 2010-ben ezt legalább jelképes mértékben tovább kell apasztani, és 2011-ben, amikor a várakozások szerint a magyar gazdaság már erőteljesen növekszik, be lehet állni a normálisnak tekinthető, 3 százalék alatti mértékre.

Csakhogy ez a menetrend a Fidesz népboldogító terveinek alaposan keresztbe tenne, mivel a mostani állapotokhoz képest sem markáns adócsökkentésre, sem a beígért „jóvátételi” kifizetésekre nem nyújt lehetőséget. Márpedig az egészségügy, a köz- és felsőoktatás, az önkormányzatok, a tömegközlekedés, a sport és még ki tudja, mely ágazatok és érdekkörök lobbistái, társadalmi szervezetei valamennyien többletforrást várnak el a Fidesz-kormánytól – ha másért nem, támogatásukért cserébe. Ráadásul a Fidesz szakpolitikusai ezt menetrendszerűen meg is ígérték; és nem csupán a múltban, hanem a 2010-es költségvetés parlamenti vitája során is. Olyan makrogazdasági pályára azonban, amely eme ígéretek legalább részbeni beváltását lehetővé tenné, az IMF és az EB szakértői a negyedévente sorra kerülő megbeszéléseken nem mutattak hajlandóságot. Sőt novemberben James Morsink, az IMF delegációvezetője kijelentette, 7 százalékot meghaladó hiányt a szervezet nem tolerálna.

Ezért aztán a Fidesz nyitott egy második frontot is. Hosszú hajrába kezdett, hogy bő fél évvel a választások előtt, jó előre bebizonyítsa, hogy a 2010-es deficitcélt a Bajnai-kormány tervezési hibái, törvénysértései és trükkjei miatt eleve lehetetlen teljesíteni.

Az akció már a büdzsé benyújtásakor elkezdődött. „Orbán Viktor szerint a jövő évi büdzsé az elmúlt húsz év legveszélyesebb költségvetése, amely nem kezeli, hanem mélyíti Magyarország gazdasági válságát.” (fidesz.hu, 2009. szeptember 14.)

Néhány nappal később már az ítélet is elkészült. „A Fidesz hatályon kívül fogja helyezni a költségvetést. (…) A pártelnök úgy vélte, a legjobb megoldás az lenne, ha a parlament el sem fogadná. Aláhúzta, miután a Fidesz gazdaságpolitikája teljesen más természetű, ezért a választások után hatályon kívül fogják helyezni.

»Ha ezt így elfogadja a parlament… sok iskolára kerül lakat, az egészségügyi intézmények, kórházak, rendelők nem fogják tudni ellátni a betegeket. A nyugdíjasoktól ismét rengeteg pénzt vesznek el, tehát az ő életlehetőségeik is szűkülni fognak« – fejtette ki Orbán Viktor a 2010-es költségvetésről.” (fidesz.hu, 2009. szeptember 19.)

A költségvetés országgyűlési vitájában a tervezet kapott ugyan bírálatokat az Állami Számvevőszéktől és az államháztartás egyensúlya felett őrködő Költségvetési Tanácstól is, ám ezek messze nem voltak olyan vészjóslóak, mint Orbán Viktor jövendölései. Az pedig már a módosító indítványok megszavazása során kiderült, hogy a büdzsé elfogadása sínen van. Egyrészt az MSZP a körülményekhez képest hihetetlen egységet és elszántságot mutatott, másrészt az SZDSZ-frakció többsége is kitartott a Bajnai-kormány támogatása mellett, hiába szorgalmazta a párt új vezérkara a tervezet elutasítását.

Ekkor a Fidesz-gépezet nekilátott annak, hogy a hiánycél tarthatatlanságát belevésse a fejekbe. „Az a lényeg, hogy amikor jön az IMF, legyen tudatában: a nagyobb deficit nem az új kabinet műve” – ismerte el indirekt módon a reá rótt feladatot Szapáry György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke, Járai Zsigmond egykori közvetlen munkatársa (Figyelő, 2009. december 23.), aki hosszú évtizedeket töltött az IMF szolgálatában.

II. A szerepjáték

Közvetlenül a költségvetési végszavazás előtt, 2009. november 28-án 29 Fidesz közeli közgazdász nyílt levélben fordult az országgyűlési képviselőkhöz, ne szavazzák meg a tervezetet. Az aláírók között volt Járai Zsigmond, Orbán Viktor első pénzügyminisztere, aki a Fidesz-elnök javaslatára lett 2001-ben a Magyar Nemzeti Bank elnöke, valamint Járai bizalmasai: Auth Henrik és Adamecz Péter. Utóbbiak felettébb ritka szereplői a nyilvános makrogazdasági vitáknak. Nem úgy, mint Szapáry György, a jegybank korábbi elnöke, aki 2005-ben maga leplezte le a Gyurcsány-kormányt az Európai Bizottság előtt, hogy a sztrádaprogramot a központi költségvetés megkerülésével óhajtja finanszírozni. Szapáry felvetésére Joaquín Almunia, az unió pénzügyi biztosa budapesti sajtótájékoztatóján megszégyenítő leckét adott a magyar kormánynak arról, hogy az államháztartás pontos helyzetét nem volna szabad eltitkolni.

Aláírta a nyilatkozatot Szász Károly, aki az Orbán-kormány idején a pénzügyi felügyeletet, Mellár Tamás, aki a Központi Statisztikai Hivatalt, Arnold Mihály, aki a vám- és pénzügyőrséget, valamint Bánki Frigyes, aki az Eximbankot vezette. Hozzájuk csatlakozott (mások mellett) a Fidesz közeli médiabirodalom egyik fő finanszírozója, Töröcskei István, valamint Bod Péter Ákos is; az egyetemi tanár az Antall-kormány minisztere, majd a Magyar Nemzeti Bank elnöke volt, 2006-ban a választások két fordulója között Orbán Viktor őt ajánlotta Dávid Ibolya figyelmébe, legyen a Fidesz és az MDF közös miniszterelnök-jelöltje.

A címmel, a meg- és felszólítással együtt is mindössze 19 soros, meglehetősen hevenyészett szöveg rutinszerűen megállapítja, hogy a Bajnai-kormány költségvetése rossz irányba viszi a gazdaságot, felrója, hogy a tervezet nem tartalmazza az évek óta szükséges reformokat, nem segíti a magyar vállalkozások versenyképességének javítását, egyúttal leszögezi, hogy a költségvetési hiány alul van tervezve. A szombaton publikált nyílt levél dacára hétfőn az Országgyűlés 201 támogató és 179 ellenző szavazattal elfogadta a 2010-es költségvetést. A büdzséellenes fizetett hirdetés Orbán Viktor tetszését azonban olyannyira megnyerte, hogy rögvest talákozóra hívta a közgazdászokat. A december 4-i konzultáción a Fidesz elnöke nyílt fenyegetőzésbe kezdett mindazok ellen, akik a 2010-es büdzsé körül bábáskodtak, közéjük sorolva a nemzetközi szervezetek szakértőit is. A felelősség alól senki nem vonhatja ki magát, aki „a hazugság oldalán állt”, beleértve azokat is, akik „nemzetközileg legitimálták ezeket a valótlan számokat” (HVG, 2009. december 12.). Orbán Viktor egyúttal megbízta a közgazdászokat, tárják fel a kormány költségvetési trükkjeit.

A szerepjáték gépezetébe csupán egyetlen apróbb porszem került: az aláírók közül Szapáry György az ATV-nek nyilatkozva még aznap elismerte, hogy a nyilatkozatot fideszes kérésre írta alá.

Miközben a párt elnöke saját udvari közgazdászaival tárgyalt a Bajnai-kormány költségvetési trükközéséről, a Hungarian Business Leaders Forum rendezvényén érdemi vita alakult ki a jövő évi büdzséről. Hadd közöljek ebből is szemelvényeket, a tömörítéssel és a kiemelésekkel járó kockázatokat is vállalva!

Bokros Lajos (az MDF kormányfőjelöltje, a Horn-kormány pénzügyminisztere): A jelenleg uralkodó, ideiglenes kormány jó munkát végzett, mert a nemzetközi pénzvilágban ma már senki nem beszél arról, hogy Magyarország csődveszélyben van. A kedvező megítélést azonban öt perc alatt el lehet rontani, például annak hangoztatásával, hogy a költségvetés megalapozatlan. Hogy lenne megalapozatlan, hiszen azt Brüsszel, az IMF és a Kopits György által irányított Költségvetési Tanács egyaránt átvilágította. Ugyanakkor ez a költségvetés a gazdasági kibontakozást nem feltétlenül segíti, mert nem tartalmaz szerkezeti reformokat.

Stumpf István (az Orbán-kormány kancelláriaminisztere): A Bajnai-kormány egyszerre építi a hidakat – vagyis készül a hatalom átadására –, és égeti fel azokat. Építi, mert elhárult az államcsőd veszélye, javult a befektetői klíma, csökkent az államháztartás kimutatott hiánya, a nemzetközi hitelcsomagból 5 milliárd euró marad az új kormánynak, stabilabb a forint árfolyama, és csökken a jegybanki alapkamat. De felégeti, mert kozmetikázott tételekkel kalkulál, mert feláldozza a gazdasági növekedést a fiskális egyensúly oltárán, és mert szűkíti a következő kormány mozgásterét.

Oszkó Péter (a Bajnai-kormány pénzügyminisztere): Az állami bevételek két év alatt ezermilliárd forinttal csökkentek, a kiadásokat is ennyivel kellett mérsékelni, hogy az egyensúlyi helyzet fenntartható legyen. A költségvetést átvilágító nemzetközi szervezetek megállapították, hogy a hiány tartható – és azt tartani is kell. Kritikusaink egyebek mellett azt hánytorgatják föl, hogy a költségvetés nem veszi figyelembe az állami vállalatok veszteségeit, a MÁV-ot, a BKV-t előbb-utóbb konszolidálni kell, ami újabb közkiadásokat jelent. Szerintem ezeket a cégeket fenntartható növekedési pályára kell állítani, csak utána szabad konszolidálni. Eddig mindig fordítva történt, márpedig nem nagy motiváció, ha a MÁV-nál és a BKV-nál arra számítanak, hogy az új kormány konszolidálja a gazdálkodásukat.

Békesi László (a Horn-kormány első pénzügyminisztere): Vannak kockázatok a költségvetésben a bevételi oldalon, de ezt a kormány a büdzsé 200 milliárd forintos tartalékával menedzselni tudja. Ugyanakkor a reformok elmaradása kockázatot jelent, mert azok nélkül a mostani szigorú rezsim hosszú távon nem tartható fenn.

Oszkó Péter (több felvetésre reagálva): Azt néztük meg, mennyi a bevétel, és hogy abból mire futja, a strukturális reformokat nem tekintettük a válságkezelés részének.

Békesi László (viszonválasz): Hála istennek, a választási kampányban lesz egy szakmai szereplő is, Bokros Lajos.

Szapáry György (aki mind a HBLF-rendezvényen, mind az Orbán Viktorral folytatott tárgyalásokon jelen volt): A következő kormány nem akar olyan helyzetbe kerülni, hogy fél év alatt kelljen intézkednie annak érdekében, hogy elődje deficit-előirányzatát teljesítse, ezért minden nemzetközi fórumon el fogjuk mondani, milyen kockázatok övezik a költségvetést.

Kovács Árpád (2009. december 9-ig az Állami Számvevőszék elnöke): A költségvetést technikai értelemben gondosan, realisztikusan tervezték meg. Viszont a következő évek nagyon súlyos társadalmi kockázatokat hoznak. A közszolgáltatásoknál forráskivonás történik, ami idővel azzal járhat, hogy a most elvont forrásokat később pótolni kell. Változatlan szerkezetben az egészségügy, a közlekedés finanszírozhatatlan.

Vértes András (a GKI elnöke): A Fidesz nehéz helyzetben van, mert kifelé azt kell bizonyítania, hogy ugyanazon a fenntartható pályán fog haladni, mint elődje, befelé pedig azt, hogy mindent megváltoztat.

Mellár Tamás (a KSH korábbi elnöke, a nyílt levél egyik aláírója): A költségvetésben szereplő számok nem stimmelnek. Nyilvánvaló, hogy az elosztási rendszerek egyike sem finanszírozható.

Simor András (a Magyar Nemzeti Bank elnöke): Az idén és jövőre is 4 százalék körüli hiány várható. Ez a tartalékok nagy részének befagyasztásával érhető el, és úgy, ha a kormány 2010-ben nem költ konszolidációra. A hosszú távú fenntarthatóság érdekében azonban sok még a teendő, például az államháztartás méretének szűkítése, a közigazgatás hatékonyságának javítása, a foglalkoztatás adóterheinek további csökkentése, az állami vállalatok adósságának rendezése, a célzott szociális támogatások rendszerének kialakítása, az egészségügy, minőségének és finanszírozási helyzetének a javítása.

A büdzsé körüli indulatokat Sólyom László szította tovább a Heti Válasz december 17-i számában, mondandóját egyebek mellett a Költségvetési Tanács álláspontjára alapozva: „az elfogadott büdzsében szép számmal maradtak nyílt – és tudatos – törvénysértések. Kétségtelen, hogy nem tartalmaz olyan trükköket, amelyekkel a korábbiak százszámra éltek, de törvényellenes gumiszabályokat tettek bele, például az úgynevezett fölül nyitott tételekre vonatkozóan, azaz a kormány bármikor túlköltekezhet.” Az államfői nyilatkozat pontos dekódolásához az szükségeltetik, hogy az olvasó ismerje és értse is a Költségvetési Tanács állásfoglalásait, legyen tisztában az államháztartásra vonatkozó törvényi passzusokkal. Máskülönben az elnöki nyilatkozatból csak annyi vehető ki, hogy megint jó nagy disznóság van készülőben.

Nem könnyítette meg az államfői nyilatkozat értékelését a Pénzügyminisztérium sem, amely válaszában a magyar államháztartás brüsszeli és pénzpiaci méltatásait felemlegetve értetlenségének adott hangot, és csupán egyetlen felvetésre reagált, arra is elnagyoltan: a Költségvetési Tanáccsal konzultálva a kormány jelentősen szűkítette az úgynevezett felülről nyitott, automatikusan teljesülő előirányzatok körét. Ezzel vélhetően felbosszantotta a Költségvetési Tanácsot, amely rögvest az államfő védelmére kelt. December 21-én megismételte korábbi kifogásait, azzal zárva a közleményt, hogy a köztársasági elnök is ezekre a hiányosságokra hívta fel a figyelmet. Köznapi halandó ebből a pengeváltásból sem sokat értett.

Ekkor végre a pénzügyi tárca apparátusa is nekidurálta magát, és a Költségvetési Tanács kifogásaira másnap már érdemben reagált. Későn, mert aznap ismét a Fidesz vette át az események irányítását: december 22-én a huszonkilencek nevében Járai Zsigmond – Matolcsy György, Orbán gazdasági minisztere társaságában – bemutatta a Jelentés a 2010. évi költségvetés trükkjeiről című dolgozatot. Másnap Szijjártó lecsapta a magas labdát (lásd cikkünk elején), azt a benyomást keltve, hogy a Költségvetési Tanács, az MNB, a köztársasági elnök, az Állami Számvevőszék és a közgazdász szakma egyhangúlag a Fidesz álláspontjára helyezkedne.

Holott ez csupán látszatkeltés. Annak azonban csúcsminőségű.

III. Szétszálazási kísérletek

Fenébe a részletekkel, vághatja rá az alaposan megdolgozott választó, ám a jövő évi költségvetés megéri, hogy a bírálat egyes elemeit szétszálazzuk. Már csak azért is, mert a Fidesz víziója hátborzongató. A Járai-féle elemzés az idei hiánytúllépés maximumaként 1122 milliárd forintot számlál össze, a valószínűsíthető mértéket ennél szolidabban, 700–950 milliárd forintban adja meg. Az előbbi GDP arányosan mintegy 4 százalékos, az utóbbi durván 3–3,5 százalékos többletdeficitet jelentene, enynyivel lépné túl Magyarország a nemzetközi szervezeteknél kialkudott hiányt. Csaknem megduplázná.

Ebből a legnagyobb tételt az adja, hogy 2010-ben a gazdaság nem azzal a 0,9 százalékkal zsugorodik, amire a költségvetést alapozták, hanem Járai Zsigmond szerint mintegy 2–4 százalékkal. Ilyen vagy ehhez fogható pesszimista prognózis ma nincs az elemzői piacon. A Szijjártó által hivatkozott Költségvetési Tanács például a kormányzatinál optimistább előrejelzéssel állt elő. A Járai-féle prognózisból levont következtetés pedig végképp zavaros. A GDP 2–4 százalékos csökkenése esetén – mechanikusan kalkulálva – a költségvetés a tervezetthez képest mintegy 130–390 milliárd forinttól esne el. Ezzel szemben Járaiék nagyvonalúan csupán 200 milliárd forint bevételkiesést tulajdonítanak annak, hogy a GDP kisebb lesz a tervezettnél. Viszont ezt a tételt rögvest megduplázzák, amennyiben az adóbevételekről is azt állítják, hogy azokat szintén 200 milliárddal tervezte túl a kormány. Holott az elemzés az adóbevételek túltervezését éppen a GDP túltervezéséből vezette le, vagyis ugyanazt a tételt kétszer számolta el. Leszámítva a vagyonadót, amit a Fidesz teljes egészében fiktív bevételnek tekint, mivel „kormányra kerülése után azonnal eltörli”.

A kormány baja, ha olyan bevétellel kalkulál, amiről hatályban lévő törvény rendelkezik.

A Költségvetési Tanács több rizikófaktort is látott a jövő évi költségvetésben, ilyennek ítélve egyebek mellett a többségi állami tulajdonú vállalatok veszteségét (ami az uniós elszámolású hiánymutatóban nem is jelenik meg), illetve az önkormányzati szektor eladósodásának a veszélyét. Mindazonáltal megállapítja, hogy az uniós módszertan szerint számított 3,8 százalékos GDP-arányos deficitcél elérését közvetlenül megakadályozó tételek nem látszanak. Nagyobb kockázatokat fedezett fel a tekintélyes testület a 2011-es esztendőben: attól az évtől a személyi jövedelem évi 15 millió forintig csupán 17 százalékkal adózik, a változtatás mintegy 170 milliárd forintos lyukat üthet a pénzügyi mérlegben.

A 2011-es szja-csökkentés valóban súlyos fejtörést okoz a Fidesznek, két okból is. Ha a törvényi passzuson nem változtat, akkor a kieső bevételeket kiadáscsökkentő döntésekkel kell ellensúlyoznia, ami nagyon nem illik az imidzsébe. Ha nem ezt teszi, és megváltoztatja az adótörvényt, akkor abba a dicstelen szerepbe kényszerülhet, hogy adócsökkentést ígért, ám adót emel… Mert bár fideszes körök széltében-hoszszában azt harsogják, hogy radikális adócsökkentésre volna szükség, erről már a mostani parlament döntött. Kétségkívül álnokul.

A Költségvetési Tanács fő kifogásai a jövő évi törvénnyel kapcsolatban nem számszaki, hanem jogi természetűek. Ezekre utalt Sólyom László is, nyílt és tudatos törvénysértéseket emlegetve. A tanács szerint a költségvetés a törvényi előírás dacára nem tartalmazza a 2009-es várható tényszámokat, a 2011-es és 2012-es egyenlegcélokat pedig nem számszerűen, hanem csak a GDP arányában adja meg. Felrója továbbá a tanács, hogy a felülről nyitott költségvetési kiadásokat a büdzsé túlságosan lazán kezeli, ellentmondva ezzel az államháztartási törvény passzusainak. A pénzügyi tárca válasza hangsúlyozza, hogy ha például a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésére vagy a beruházásösztönzésre megállapított keretek zártak lennének, nem lehetne túllépni őket, akkor a beruházások az év közben leállhatnak. Ilyen értelemben valóban felmerül a sólyomi „tudatos törvénysértés” esete, ami nem szép dolog ugyan, de aligha hozható öszszefüggésbe a deficit-előirányzat megduplázásának orbáni víziójával.

A jövő évi költségvetést övező bizonytalanságok közül ezek volnának a legjobban átlátható, legkönnyebben értelmezhető passzusok (azt például egy év múlva pontosan meg lehet mondani, hogy a növekedési tényszámok és az adóbevételek Járai Zsigmond vagy Oszkó Péter prognózisát igazolták-e). A többi jóval puhább, maszatosabb tétel. Ilyen az önkormányzatok és a MÁV járandóságának radikális csökkentése, ami ellen a Fidesz rögvest tiltakozott. A vasúti szárnyvonalak megszüntetésének tervezetét hallva Fónagy János, a párt szakpolitikusa például azonnal bejelentette, hogy kormányra kerülve mindenütt újraindítják a forgalmat. Ugyanakkor Szapáry György a HBLF-rendezvényen azzal példálódzott, hogy a Bajnai-kormány úgy vont meg súlyos tízmilliárdokat a MÁV-tól, hogy nem döntött a vasúti szárnyvonalak felszámolásáról, nem változtatott a vasúttársaság működési szabályain.

Van sapka, nincs sapka.

Mindenkinek igaza van, aki azt állítja, hogy a 2010-es költségvetésben szereplő pénzügyi feltételekkel a MÁV tartósan nem finanszírozható, vagyis mérlegét előbb-utóbb konszolidálni kell. Eddig is ez történt: szűkösebb esztendőkben csökkent az állami támogatás, és nőtt a veszteség, ami egy kritikus ponton szinte kikényszerítette az állami tőkepótlást, hitelelengedést. Most is szűkösség van, és ha a MÁV-nál nem lesznek strukturális változások, előbb-utóbb beköszönt megint a szükség. Csak az a kérdés, hogy az új kormány hajlandó-e belenyúlni a vasúti közlekedés finanszírozásának struktúrájába, és megvárja-e, míg döntése hatásai megmutatkoznak, avagy elődje mulasztására hivatkozva súlyos tíz-, netán százmilliárdokkal rögtön egyensúlyba hozza – formálisan – a MÁV gazdálkodását. No és a BKV-ét, ahol nagyjából ugyanaz a helyzet.

A tavalyi és az idei esztendő kényszerű költségvetési megszorításai után se szeri, se száma a hasonlóképpen konszolidálandó területeknek. Ide tartoznak az önkormányzatok, amelyek szintén bízhatnak a Fidesz ígéreteiben. A Járai-féle listán ugyanis 110 milliárd forintos pótlólagos forrásigénnyel szerepelnek, újabb példát adva rá, hogy a kormányváltáshoz kapcsolt kárpótlási ígéret nem feltétlenül ösztönöz takarékosságra. Szomorúbb az egészségügyi intézmények helyzete, mert e soron az alultervezés miatti többletkiadásokat a fideszes közgazdák csupán 22 milliárd forintra teszik, holott a kórházak adósságállománya ennek a tripláját is elérheti. A Fidesz közeli kórházigazgatók és egészségpolitikusok is sokkal nagyobb plusztámogatásra számítanak.

Nem osztja a fideszes víziót a deficitcél tarthatatlanságáról a Magyar Nemzeti Bank sem, holott a Szijjártó-féle nyilatkozat őt is megidézi. A jegybank 2010-re és 2011-re egyaránt a hiány „kismértékű túllövését” feltételezi, azaz mindkét évben 4,3 százalékkal kalkulál. Sőt a banki nyilatkozatok szerint 2010-ben a 3,8 százalék is elérhető, feltéve, hogy a kormány a tartalékokat nem költi el. Mindazonáltal az államháztartáshoz köthető teljes konszolidációs igényt, a felhalmozott adósságok és kötelezettségek állományát – beleértve az önkormányzatokat és a közlekedési vállalatokat is – az MNB elemzése a GDP 2,7 százalékára becsüli. „Amenynyiben a konszolidációra részben vagy egészben a következő két évben kerülne sor, akkor ez a lépés átmenetileg megemelné a következő évek hiányát” – állapítja meg tényszerűen az elemzés.

A konszolidációs igények teljesítése vagy elutasítása nem a mostani számháború igazságtartalmán, nem a prognózison múlik, hanem kizárólag a kormányzati szándékon. Nyersen fogalmazva: akkora lesz az idei hiány, amekkorát az új kormány megfelelőnek tart. Ha a torlódó konszolidációs igényeknek a Bajnai-kormány 2009-ben eleget tett volna, a deficit már tavaly elérte volna a GDP 6-7 százalékát. Az idei hiány szintén megközelítené ezt a mértéket, ha a közkiadások megkurtítása helyett a kormány az egyes költségvetési területeknek nagyjából annyi támogatást adna az idén is, mint tavaly. De nem ad annyit, hanem kevesebbet, a kormányfő szóhasználatát idézve szinte „hadigazdálkodást” kényszerítve az állami szervezetekre. Mindezt a magyar gazdaságot finanszírozó befektetők és a kezük alá dolgozó elemzők meggyőzése érdekében teszi – vagyis a fizetőképesség megőrzése, a forint árfolyamának védelme érdekében. Nem is eredménytelenül, mert a piaci szereplők némelyike már-már ájult túlzásokba esve méltatja a Bajnai-kormány teljesítményét.

Ha választási győzelme esetén a Fidesz 2010-ben minden ígéretének, az állami és önkormányzati szféra teljes konszolidációs igényének eleget tesz, a deficit akár 10 százalék is lehet. Hivatkozási alapnak elég annyi, hogy tiszta lappal akar nekikezdeni a kormányzásnak. Döntéseinek egyetlen külső korlátja van csupán: mit szólnak a deficit lerontásához a befektetők, milyen mennyiségben és milyen áron hajlandók magyar állampapírokat vásárolni. A mostani közjáték a büdzsé virtuális számairól, programozott gyengeségeiről részben a piaci szereplők és a nemzetközi szervezetek megpuhítását szolgálja. Részben pedig jó előre megokolja a választóknak, hogy Orbán Viktor kormánya miért nem képes várakozásaiknak – az általa keltett reményeknek – megfelelni.

P. S.: Régi dicsőségük

A nemzetközi szervezetek nem kedvelik ugyan a Fidesz-vezetők gazdasági populizmusát, de nem is veszik túlságosan komolyan az efféle megnyilvánulásokat. Emlékeikben egy olyan Fidesz képe él, amelyik fegyelmezett költségvetési politikát folytatott. Ezt bizonyítja az Eurostat hivatalos adatsora, amely szerint a deficit 1998-ban a GDP 7,8 százaléka, 1999-ben 5,4 százaléka, 2000-ben már csupán 3 százaléka, 2001-ben 4 százaléka volt. A hiány csak a 2002-es választási évben vált kedélyborzoló mértékűvé, hála az osztogatásban egymással rivalizáló Orbán- és Medgyessy-kormány felelőtlen ígérgetéseinek és költekezéseinek.

Csakhogy a Fidesz-kormány teljesítménye valójában nem oly mutatós, mint ahogy az adatsorból következnék. A Horn-kormány ugyanis nem hagyott brutális, 7,8 százalékos hiányt maga után, ahhoz kellett az Orbán-kormány közreműködése is: utóbbi 1998 novemberében úgy döntött, hogy a Postabank és a Magyar Fejlesztési Bank konszolidációjára 192 milliárd forintot, a gázközművagyon privatizálása miatti kártérítésre további 50 milliárd forintot fordít, az extra kiadást az elődje mulasztásaival indokolva. Járai Zsigmond pénzügyminiszter az akciót a múlt szemete eltakarításaként jellemezte. Ezzel az akcióval az Orbán-kormány az államháztartás hiányát a GDP 2,7 százalékával toldotta meg. Ezt az egyszeri kiadási tételt leszámítva 1999-re nemhogy mérséklődött a hiány, hanem néhány tizedszázalékponttal még nőtt is.

További meghökkentő fordulat, hogy a Fidesz éppen 2000-ben produkált mintaszerű, 3 százalékos hiányt, amikor Matolcsy György meghirdette a gazdaság belső motorjainak bekapcsolását, s annak részeként beindult a lakástámogatási, valamint újraindult a sztrádaprogram. Utóbbit azonban az Orbán-kormány is a költségvetés megkerülésével finanszírozta – történetesen a Magyar Fejlesztési Bankra testálva ezt a feladatot. A csomag a 2001 őszén választási megfontolásból meghirdetett Széchenyi Plusz elnevezésű grandiózus pénzszórásba torkollott. Abban az évben a hivatalosan kimutatott deficit csak 4 százalékra nőtt, ám ez a mutató azokat a tételeket nem tartalmazta, amelyek az MFB-nél vagy más állami konglomerátumoknál voltak elrejtve. Az MFB 2002-ben csaknem 150 milliárd forintos veszteséget zúdított a Medgyessy-kormány nyakába, az akkori GDP 1 százalékát.

Kormányzása alatt a Fidesz egyetlen évben sem készített az uniós szabályoknak megfelelő államháztartási mérleget; igaz, erre nem is kényszerült rá. „A magyar költségvetési elszámolás jelenleg még eltér az Európai Unióban használt statisztikai rendszertől. Azt vállaltuk, a csatlakozás időpontjában már az EU rendszerét alkalmazzuk, konkrét, precíz elszámolást adunk minden tételről. Mindazonáltal az MFB-nek és az ÁPV Rt.-nek nyújtott költségvetési támogatással az államháztartás hiánya valóban nagyobb lenne, ezzel szemben a magánnyugdíj-pénztárakban lévő megtakarításokkal csökkenne” – mondta Varga Mihály, az Orbán-kormány pénzügyminisztere 2001 decemberében a HVG-nek.

Mindazonáltal az Orbán-kormány vitathatatlanul sokkal ügyesebben vont el feladatokat a központi költségvetéstől és telepítette azokat máshová, mint bármelyik utódja. A transzparenciát a kétéves költségvetés eleve lehetetlenné tette, kiválóan alkalmas volt a fiskális folyamatok ködösítésére. Teljes titkolózás övezte az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt., az MFB vagy éppen a Magyar Posta tevékenységét, amelyek a központi költségvetésből áthelyezett funkciókat átvették. Közülük az MFB-re várt az a megtisztelő feladat, hogy a kormány által kedvelt területekre tulajdonosként is beszálljon, így aztán portfoliója Bábolnától a Defenden, a Siótouron át egészen az Újpest felfuttatni kívánt labdarúgóklubjáig terjedt.

Ps. II.: Régi dicsőségünk

Még el sem csitult a költségvetés alultervezettségéről szóló vita, Orbán Viktor gondolt egyet, és nyílt levelet írt egykori alelnökének, a Fidesz EP-képviselőjének, Schmitt Pálnak, konzultációt kérve tőle „egy leendő sportbarát kormány előtt álló legsürgetőbb feladatokról”. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöki szerepét is betöltő Schmitt Pállal aztán – a már ismert forgatókönyv szerint – január 5-én közösen meg is jelölték a célt: Magyarország továbbra is legyen az ötkarikás játékok első tíz helyezettje között, ennek érdekében a sportot stratégiai ágazatnak kell nyilvánítani, és mielőbb a költségvetés 1 százalékát kell sportra fordítani a mostani 0,2 százalék helyett. A költségvetési bevételek egy százaléka az idén 126 milliárd forint, a kiadásoké 135 milliárd. A sportra momentán durván 20 milliárd forint közpénz jut.

A különbség a hiányt növelné.

Jó tudni, hogy szunynyadnak még valahol tíz- és tízmilliárdok.

Más szóval: elég nagy bukfencet kell vetni ahhoz, hogy valaki egy héten belül előbb azt bizonygassa famulusai aszszisztálása mellett, hogy a hiányt a Bajnai-kormány alultervezte, majd néhány nap elteltével már súlyos milliárdokat ígérjen sportbarátainak. E gesztusával Orbán Viktor egy szemvillanás alatt hiteltelenítette leghűségesebb közgazdász-támogatóit – akik persze erre vélhetőleg ügyet sem vetnek.

 

Kapcsolódó írások:

Farkas Zoltán – A tervezőasztaltól a boncasztalig (Az Orbán-kormány gazdaságpolitikai szándékai és a valóság) Schmitt Pál köztársasági elnök határidőre aláírta a „talpra állás”...

Farkas Zoltán: Mégis, kinek a programja? – A radikalizálódó Fidesz Nincs mókásabb, mint meg nem nevezett személyek nyilatkozatait idézőjelbe tenni....

Farkas Zoltán: Kényszerek és képzetek – A Bajnai-kormány öröksége Orbán Viktornak alaposan keresztbe tettek a görögök. Ha voltak is...

Farkas Zoltán: Önkénygazdaságtan – A Fidesz erőltetett menete In memoriam Antal László Önmegváltók Nem tudni, történelmi vagy keresztény...

Farkas Zoltán: Helyre, tétre, befutóra – A válság, a Bajnai-kormány és az ellenzék A válság, a Bajnai-kormány és az ellenzék I. Állapothatározók „Szembenézve...

 

 

Cimkék: Farkas Zoltán