Czene Gábor: „Ha nem kérsz kamatot, baleknak néznek” – Emberi számítás szerint mindenre felkészültek: indul a szegények bankja

A szegénység és a bankvilág két egymást kizáró fogalom, amit elkötelezett üzletemberek, közgazdászok most mégis próbálnak összekapcsolni. Kevés olyan program indult Magyarországon, amit ennyire alapos előkészületek előztek meg. Bármilyen valószerűtlenül hangzik is: a társadalomból kitaszított, jórészt cigány szegényekből képeznek vállalkozókat. Indul a szegények bankja.

Az amúgy világhírű bangladesi közgazdász, Muhammad Junusz nevét a magyar közvélemény 2006 őszén ismerte meg, amikor megkapta a Nobel-békedíjat. Az indoklás szerint „a szegények, különösen a nők gazdasági és társadalmi lehetőségeinek bővítésével, úttörő mikrohitelezési munkájával” érdemelte ki a rangos elismerést.

Az általa meghonosított modell lényege: pénzügyi szolgáltatások, hitelek és információk nyújtásával lehetővé tenni a mélyszegénységben élőknek, hogy saját erőforrásaikat mozgósítva kiemeljék magukat tartósan rossz helyzetükből. Muhammad Junusz több mint harminc évvel ezelőtt adott először kölcsönt – 27 dollárt egy bambuszbútorokat készítő parasztasszonynak. Aztán továbbfejlesztette és intézményesítette a módszert, létrehozta a Grameen Bankot (másképpen „gramín”, a szó jelentése: vidéki).

A bankhálózat – évekkel ezelőtti adatok szerint – több mint ötmilliárd dollár értékű hitelt utalt ki mintegy 5,3 millió ügyfélnek. A hitelek átlagos összege nem érte el az ezer dollárt.

Egyik méltatója, Láng Eszter közgazdász biztosra veszi, hogy Muhammad Junusz akár a közgazdasági Nobel-díjat is megkaphatta volna, más kérdés, hogy legalább ennyire megérdemelte a békedíjat is. Hisz a nincstelenek számára hozzáférhető hitelrendszer valójában a társadalmi békét segítette elő a terrorizmussal szemben, amelynek gyökere – ahogyan a történelemben mindig, napjainkban is – a szegénységben keresendő.

A helyi viszonyokra alkalmazva, más és más formában, de világszerte átvették a Bangladesben bevált modellt. Még fejlett nyugati országokban is. Most Magyarország van soron: aprólékos, két évig tartó előkészület után 2010-ben nálunk is bemutatkozik a „szegények bankja”.

A kezdeményező három sikeres és gazdag üzletember – Felcsuti Péter, Polgár András és Ujlaky András – úgy érezte, kötelessége tenni valamit a nyomor enyhítéséért. A háttérben szakértők tucatjai segítik a munkát, közöttük Molnár György matematikus-közgazdász, tudományos kutató.

Molnár György nem pusztán könyvekből tájékozódik a szegénység mibenlétéről. Az MSZP VIII. kerületi elnökeként a Józsefváros egyik elég rossz hírű, kívülről lepukkantnak tűnő környékén él. Neki más a véleménye. Szerinte ez „minőség szempontjából átlagos, izgalmas összetételű, korábban gyorsuló ütemben romló, az utóbbi években ismét dinamikus fejlődésnek indult” része a kerületnek. Lakásában beszélgetünk, a közbiztonságról mindenesetre sokat elárul a házban felszerelt védőrácsok sokasága.

– Durván másfél éve, 2008 nyarán keresett meg Ujlaky András – meséli Molnár György. – Viszonylag kevesen vannak, akik a magasan kvalifikált közgazdasági nyelvet is beszélik és a „szociális terepen” is otthonosan mozognak. Egyfajta tolmácsnak kértek fel, közvetítenem kellett volna a két világ között. Nem elégedtem meg ennyivel. Fellelkesedtem az ötleten, a szabadságomat a külföldi szakirodalom tanulmányozásával töltöttem. Több ezer oldalt olvastam végig. Szakértőként veszek részt az előkészítésben.

Nyilvánvaló volt, hogy a bangladesi modellt nem lehet egy az egyben másolni, a magyarországi körülményeknek megfelelően módosítani, adaptálni kell. Hosszas viták, egyeztetések, kutatások után alakult ki az a koncepció, amely jelen állapotában véglegesnek tekinthető.

A vállalkozás nem előzmények nélküli. Az Autonómia Alapítvány régóta foglalkozik mikrohitelezéssel, de programjai – Molnár György megfogalmazásával élve – csak részben bizonyultak eredményesnek. Mindezért nem az alapítvány, hanem a hazai jogi környezet a hibás. Bár az Autonómia Alapítvány nem üzleti haszonszerzés céljából nyújtott hiteleket, erre a tevékenységre – nem lévén pénzintézet – külön engedélyt kellett kérnie. A PSZÁF (Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete) azonban nem járult hozzá a kamatszedéshez, ugyanakkor elvárta, hogy a kamat nélküli kölcsönben részesülő csoportok tagjai kollektív pénzügyi felelősséget vállaljanak a visszafizetésre.

– Az egyik leküzdendő probléma éppen az – magyarázza Molnár György –, milyen módon lehet távol tartani a megalapozatlanul próbálkozókat és azokat, akik a könnyen jött kereset reményében csak azért jelentkeznek, hogy ellenszolgáltatás nélkül zsebre tegyék a pénzt. A kamatszedés elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy komolyan vegyenek: ha nem kérsz kamatot, baleknak néznek, és át fognak verni. De ugyanígy az sem jó, ha a kölcsönt felvevő csoport tagjainak anyagi felelősséget kell vállalniuk egymásért. A konstrukció azzal a veszéllyel jár, hogy ha valaki becsődöl – vagy más okból nem fizeti a törlesztést –, magával rántja az egész társaságot. A többiek nem lesznek hajlandók az ő részét is kifizetni, összeomlik az egész. Ahogyan az esetek nagy részében ez be is következett.

Az Autonómia Alapítvány tehát a külső kényszerek miatt nem tudta azt a programot végrehajtani, amit szakmai meggyőződése szerint a legjobbnak gondolt. A sikertelen próbálkozások azonban nem voltak hiábavalók, megmutatták, hogy az új struktúra kidolgozásakor milyen csapdákat kell elkerülni. Más országok tapasztalataiból kitűnt, hogy az egyéni hitelezéssel szemben érdemes ragaszkodni a csoportos modellhez, de a kollektív pénzügyi felelősségvállalás helyett a közösség erkölcsi-lélektani „nyomására” kell építeni.

A Grameen Bankok esetében is így van: a hitelt ötfős csoportok veszik fel, előtte mindenki aláír egy 16 pontból álló szerződést. Ebben becsületére ígéri, hogy törleszteni fog. A dokumentum – a pénzügyi paraméterek rögzítésén kívül – egyéb olyan feltételeket is szab, amelyek egy hagyományos hitelszerződésben nem szoktak helyet kapni. Rendelkezik például arról, hogy az illetőnek rendben kell tartania a házát és a környezetét, iskolába kell járatnia a gyerekeit.

Bangladesben lényegesen egyszerűbb a képlet: igaz, hogy nincs szociális védőháló, ellenben nincs járulékfizetés és a legszegényebbekre alkalmazandó adórendszer sem. A magyarországi szegények bankja tervezői okultak az Autonómia Alapítvány esetéből, és megkeresték a törvényes lehetőségét annak, hogy a „bonyolult és nehézkes, sok szempontból katasztrofális szabályozási környezetben” elvi engedmények nélkül bevezethessék a leginkább megfelelőnek ítélt modellt.

A mikrohiteleket egy pénzintézet, a Raiffeisen Bank fogja nyújtani. Az ötven hétre szóló kölcsönök összege 200 ezer és egymillió forint között lesz, a kamat megközelíti majd a 20 százalékot. A hitelt kizárólag jövedelemszerző gazdasági tevékenységre lehet igényelni, szociális ellátásra nem. (Elképzelhető, hogy a régebbi, megbízható ügyfelek a későbbiekben kivételes esetekben lakhatásra és oktatásra is kaphatnak pénzt.)

Az első szerződéseket várhatóan 2010 közepe táján kötik meg. A 400 millió forinttal induló programban a kísérleti időszak első évében száz, a másodikban háromszáz hitelszerződés aláírását tervezik. Az európai tapasztalatokból kiindulva 80 százalékos visszafizetési aránnyal lehet kalkulálni. A várható veszteséget a Raiffeisen Bank és a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. fedezi.

Az állam drágábban és rosszabb hatásfokkal működteti a mikrohitelezési projekteket, mint a civil, nonprofit szerveződések. A megvalósításban közreműködő terepmunkásokat a kacifántos nevű, nemrég alakított Kiút Program Mikrohitel Közvetítő Közhasznú Nonprofit Zrt. fogja alkalmazni. A hitelt tehát formálisan egy kereskedelmi bank fogja nyújtani, a tényleges tevékenységet végző nonprofit szervezet ennek lesz az „ügynöke”.

A terepmunkásoknak kulcsszerep jut: ők választják ki a kölcsönt igénybe vevő ötfős csoportok vezetőit, eldöntik, hogy melyik elképzelés életképes, ők adják át a pénzt és ők szedik be az esedékes részleteket. Továbbá tanácsadást végeznek, heti rendszerességgel tartják a kapcsolatot az ügyfelekkel.

– Kérdések sorát kellett tisztázni, mielőtt belevágtunk volna – mondja Molnár György. – Sokféle modell létezik. Nyugat-Európában ez a fajta hitel főként a bevándorlók integrációját szolgálja, Lengyelországban például az átlagos szegények helyzetének javítását. Tudjuk, hogy Magyarországon a munkahellyel rendelkezők közül is sokan segítségre szorulnának, végül mégis úgy döntöttünk, hogy a kilátástalan mélyszegénységben élőket, a reménytelenül perifériára szorított rétegeket célozzuk meg. Azokat, akiknek végképp nincs esélyük arra, hogy a saját erejükből talpra álljanak – elsősorban, de nem kizárólag cigányokat.

Mélyszegénységben élőknek azok számítanak, akik nem jutnak hozzá napi legalább egyszeri meleg étkezéshez, rendszeresen nem tudják fizetni a közüzemi díjakat (illetve díjhátralékot halmoznak fel), nem képesek megvásárolni a szükséges gyógyszereket, egészségre káros körülmények között laknak. Ahhoz, hogy a terepmunkások könnyebben eldönthessék, kik tartoznak a hitelre jogosultak körébe, a definíció egy felső jövedelmi korláttal is kiegészül. A nemzetközi norma szerint szegénynek tekinthető, akinek esetében az „egy fogyasztási egységre jutó jövedelem” nem éri el az úgynevezett medián (statisztikai középérték) jövedelem 60 százalékát. Ez az érték Magyarországon a KSH által hivatalosan számított létminimum alatt van: a lakosság mintegy 13 százaléka tartozik ebbe a körbe.

Ha egy háztartás jövedelme tartósan meghaladja a szegénységi küszöb szintjét, akkor nem kerülhet be a hitelprogramba. Vannak módszerek, amelyek segítségével nagy valószínűséggel megállapítható, hogy valaki valós adatokat szolgáltat-e, és ennek megítélésében – mondani sem kell – a szakmai rutin, a személyes tapasztalat is sokat jelent. Ettől még előfordulhat, hogy a kérelmezőnek sikerül becsapnia a terepmunkást: ha kiderül, akkor az illetőt végleg kizárhatják a programból.

Akadnak országok, ahol nem elvárás, hogy a hitelt felvevő ügyfelek kilépjenek a „szürke” vagy a „fekete” gazdaságból. A magyarországi szegénybank ezzel szemben kiemelt céljának tekinti, hogy a résztvevőket egy legális vállalkozás indításának támogatásával bevezesse a „fehér” gazdaságba. Ahogyan a koncepció részleteit ismertető elemzés fogalmaz: „a program olyan jövőképpel kívánja felruházni leendő ügyfeleit, amely lehetőséget teremt számukra a jobb minőségű életre, az adósságcsapdából való kilábalásra és mindezzel párhuzamosan arra, hogy a legális munka megbecsülése révén becsatlakozhassanak azok körébe, akik hozzájárulnak az állami kiadások finanszírozásához adó- és járulékbefizetéseik megtételével, és nemcsak eltartottként szerepelnek az állampolgárok sokaságában.”

A magyarországi szegénybank szervezői keményen lobbiztak a kormányzatnál, hogy a törvényhozás hajtson végre olyan jogszabályi módosítást, amely nélkül nincs is értelme belefogni a kísérletbe. Az úgynevezett START-kártyáról van szó, amit többek között tartós munkanélküliek válthatnak ki. A kártya leadásával a munkáltató – adott esetben akár három évre – mentesül a járulékok megfizetése alól. A START-kártya által biztosított kedvezmény azonban önfoglalkoztatóknak nem jár, és ez behozhatatlan versenyhátrányt jelent az egyéni vállalkozóvá vagy őstermelővé váló korábbi munkanélküliek esetében.

Végül azonban nem sikerült elérni, hogy a kedvezmények körét az önfoglalkoztatásra is kiterjessze a jogalkotó. A kormány ugyanakkor garanciát vállalt arra, hogy a program első évében 135 millió forinttal egyenlíti ki a jelenlegi szabályozásból fakadó hátrányokat. Ezzel csak az a gond – jegyzi meg Molnár György –, hogy normatív törvényi rendelkezések hiányában évről évre alkudozni kell. Egyébiránt szerinte virtuális pénzről van szó: amit a költségvetés ad az egyik oldalon, azt a program révén bevételként megkapja a másikon.

Az eddigiekből bizonyára kiderült, hogy a támogatás nem a kamat mértékében, hanem a terepmunkások által nyújtott ingyenes szolgáltatásokban jelenik meg. És persze abban, hogy olyan emberek jutnak hitelhez, akikkel egy szokványos bank szóba sem állna.

A program fontos eleme a bizalom – említ egy pénzben nem mérhető tényezőt Molnár György. A társadalomból kirekesztett csoportok a külvilágtól eddig csak lenézést és utálatot kaptak; azzal, hogy valaki végre tisztességes szándékkal közeledik hozzájuk, remélhetőleg mentális változásokat is sikerül beindítani.

Hasonló megállapításokat tett a fenntartható gazdasági fejlődésről szóló tanulmányában Szabóné Kiss Erzsébet is, jelezve, hogy a Junusz-féle Grameen Bank a világ egyik leginkább korruptnak tartott országában, Bangladesben ért el átütő eredményeket, A szegényekre – írja – mindig úgy tekintettek, mint a „hatalomnélküliekre”, akik a gazdasági hierarchia végén kullognak, még arra sem érdemesek, hogy bankszámlájuk legyen vagy hitelt kapjanak. A bizalom eredménye káprázatos: Bangladesben a visszafizetési arány – a nyugati arányokat is jócskán meghaladva – 98 százalékos. Nem véletlen, hogy Junusz is a sokak által javasolt módszerrel értett egyet, miszerint a hitelfelvétel lehetősége jobb, mint az ingyenes adomány. A hitel megtanítja az embereket a tervezésre. Ha keményen dolgoznak és jól osztják be a pénzüket, akkor a kölcsönt vissza tudják fizetni – ez egyrészt büszkeséggel tölti el őket, másrészt, ha nem tudnák visszafizetni, az kellemetlen lenne a közösséggel szemben.

Attól, hogy valami működik Bangladesben, még nem biztos, hogy nálunk is beválik. Amikor már kész volt a szegénybank elméleti koncepciója, választ kellett találni néhány alapvető gyakorlati kérdésre is: van-e egyáltalán vállalkozó kedv Magyarországon a mélyszegénységben élők körében, léteznek-e reálisan megvalósítható elképzeléseik, van-e hajlandóságuk a csoportban való együttműködésre. Fleck Gábor és Szuhay Péter vezetésével készült egy kutatás, amely arra a következtetésre jutott, hogy mindhárom kérdésre „igen” a válasz.

A kutatási zárótanulmány példákat sorol, hogy az érintettek milyen elképzelésekkel álltak elő: kosárkötés, kézimunka, ruhaárusítás, zöldségesbolt nyitása, erdőtisztítás, fakitermelés, élelmiszerbolt vagy cukrászda üzemeltetése, virágkertészet (fóliázás), krumpli-, kukorica- és dinnyetermesztés, sertés- és csirkenevelés, csigatelep, liba- és kacsatartás tollértékesítéssel egybekötve, vágónyulak nevelése, bikahizlalás, kőművesmunka. Aztán: fitneszklub, húskimérés, gyümölcstermesztés és -feldolgozás, vályogvetés, földmunkák, varroda, pelenkakészítés, fuvarozás, mozgó autószerelés, parlagfűirtás, ároktisztítás és kaszálás, őrző-védő cég működtetése, tűzifa-kereskedés. Vagy: gyorsétkezde, kocsma, fagyizó, „100 forintos” bolt, italkereskedés, műszaki cikkek javítása, tetoválószalon. És a többi és a többi.

Bőséges a választék, ötletekből nincs hiány. Más kérdés, hogy a kutatásból kitűnik: olyan közösségekben érdemes próbálkozni, ahol előzőleg már létrejött az együttműködés csírája, kialakult valamifajta civil kezdeményezés. Ebből nem az következik – mondja Molnár György –, hogy a többieket a sorsukra hagyjuk, hanem az, hogy az érdemi tárgyalások megkezdése előtt mindenképpen közösségfejlesztő munkát kell végezni.

Bangladesben a Grameen Bank létrehozása egyúttal a nők emancipálásának, az erőszakoltan férfiközpontú társadalom átalakításának szándékával járt együtt. Muhammad Junusz eredetileg úgy tervezte, hogy a programban részt vevő nők arányának legalább az ötven százalékot el kell érnie. A valóságban aztán a nők részvételi aránya minden várakozást felülmúlva 95 százalék körül alakult.

A „nőkérdés” Fleck Gábor és Szuhay Péter megfogalmazásában: a Grameen-program egyik alapvetése Bangladestől Magyarországig az, hogy a nők sokkal megbízhatóbbak, mint a férfiak. Miközben a férfiak hajlamosak a pénzt saját magukra költeni (az öltözködéstől a játékautomatákig terjed a skála), a nők a háztartás bevételeit családjukra, gyermekeikre fordítják.

A mikrohitelezéshez kapcsolódó magyarországi kutatás arról tanúskodik, hogy a szerves és természetes közösségekben eredendően házaspárok vettek részt a munkában. A fókuszcsoportos összejövetelen is mindketten megjelentek. A férj és feleség egymás terveit erősítette, egy pillanatig sem viselkedtek dominanciára törekvő félként. Azonban ott, ahol egy-egy vállalkozó, afféle férfi főnök uralta a terepet (meghatározta a közösségen belüli munkát és mozgásokat), az asszonyok háttérbe szorultak. A nőket preferáló stratégiának nyilvánvalóan azokon a helyeken van jelentősége, ahol alapvetően férfiuralom van, a nemek közötti viszony a háztartáson belül erősen kiegyenlítetlen.

A szegénybank szervezői láthatóan igyekeztek minden elméleti és gyakorlati buktatóra felkészülni, de Molnár György nem tagadja, hogy teljes mértékben még így sem garantálható a siker. Nehéz kiszámítani például, hogy a segélyezettek státusából vállalkozóvá előlépő csoportok – elméletileg piacképes – termékeire és szolgálataira ténylegesen lesznek-e vevők. Kétséges az is, sikerül-e távol tartani a hitellel támogatott emberektől az uzsorásokat, akik mindenhol megjelennek, ahol csak pénzt szimatolnak.

Ezzel együtt az előjelek biztatók. A multik részéről nagy az érdeklődés a szegénybank iránt, ami Molnár György szerint annak a jele, hogy a társadalomban még léteznek olyan rejtett erőforrások, amelyeket – ha értelme és haszna látszik – mozgósítani lehet jótékony célok érdekében. Váratlanul sokan vettek részt az előkészületekben: yuppie külsejű fiatalok, akik meglepő szolidaritást mutatnak a rászorulókkal. Formálódik a program végrehajtásával megbízott csapat is. Számukra ez a munka nem egyszerűen csak lemondással járó kötelezettség, hanem távlatos, szellemi kihívást jelentő és konstruktivitást igénylő hivatás.

A szegények bankja egyelőre néhány településen indul, ha beválik, országos hálózattá alakul. Önmagában akkor sem lesz alkalmas a nyomor felszámolására, de képes lehet a közgondolkodás és a társadalom átformálására. A kételyek ellenére Molnár György optimista:

– Ha a világ számtalan országában bejött, akkor nálunk is működnie kell!

 

Kapcsolódó írások:

Almási Miklós: Liminális szerint a világ… (Vitányi Iván: Új társadalom – új szemlélet. Kísérlet az emberi világ új jellemzőinek kritikai elemzésére. Budapest, 2007, Napvilág Kiadó-Táncsics Alapítvány. 244 oldal. %% ) Almási Miklós Liminális szerint a világ… Bocs, mindjárt magyarázom...

Győrffy Iván: Indul a gőzös… (Ecopoly – Gazdasági valóságshow, 2006. május 2., kedd RTL Klub 22.55. Műsorvezető Lilu; főszerkesztő Selmeczi Viktória; szerkesztő Szabó Csaba, Böjte Piros, Pető Gábor; rendező Koós György. ) Győrffy Iván Indul a gőzös… A svéd filmrendező, Ingmar...

?”Az emberi butaság enciklopédiája” – Gustave Flaubert levelezéséből “?Az emberi butaság enciklopédiája” 1. Gustave Flaubert levelezéséből Hullámokban tör...

 

 

Cimkék: Czene Gábor, szegénység