Takács Ferenc: Máshol, idegenben (Kiss Judit Ágnes: Üdvtörténeti lexikon. Budapest, 2009, Európa Könyvkiadó.)
Annak idején, valamikor a hetvenes évek elején Vas István Csak azt nem című versében panaszolta fel, hogy a magyar nyelvű erotikus költészet aktív szókincséből, amelynek a női test minden porcikájára pontos szava van, fájdalmasan hiányzik – társasnyelvészetileg szólván: le van tiltva, tabu alá esik – egy lexikális elem: a (férfiak számára legalábbis) legfontosabb női testrész vagy testtáj közvetlen nevén nevezésére használatos szó. Helyette hol emelkedettnek szánt, hol dévajul közönséges metaforák („gyönyöröm kelyhecskéje”, „te kis szőrös verem”) körülményeskednek, mindenféle eufemisztikus leírások társaságában („hol volt az öled?”). Aminek – mármint a közvetett beszédnek – persze gyakran jó lírai oka van, de ha eljön az egyenes beszéd pillanata, a magyar (férfi)költő tehetetlen és fegyvertelen, legalábbis szókészletileg (némán kénytelen tátogni). Negyedszázaddal később aztán Lator László elszánta magát, és leírta a szóban forgó Szót, irodalmilag feddhetetlen és a nyomtatás nyilvánosságában részesülő versben minden bizonnyal elsőként, mégpedig ebben a szövegkörnyezetben: „gyámoltalanul kedves szőrzetedben / rejtőzködő pinád…” (Orpheusz, 1996).
Ugyanígy minden bizonnyal Kiss Judit Ágnesé az érdem, hogy – evvel, ha lehet, még erősebb tabut megtörve és még nagyobb egzisztenciális kockázatot vállalva – magyar (nő)költőként elsőként merte versben leírni (és kinyomtatni) a Vas–Lator-féle terminus pendant-ját: a „fasz” szót, mégpedig nem szitok- vagy indulatszóként, hanem elsődleges, szó szerinti értelmében. Amivel persze költőként is kockáztatott: költészetét nem önértékén méltatják majd, a férfi testrészekről és a női testi vágyakról való dacosan, sőt hetykén őszinte beszéd csiklandós vagy éppen megbotránkoztató lesz sokak számára, s ettől aztán olyanok is szerteszét viszik majd a versei hírét, akiknek máskor eszébe sem jutna, hogy versek olvasásával vesztegessék idejüket. Azaz hírhedt lesz a költő, s félő, hogy ennek egyszerre talmi, egyszerre torzító hatása alól még az elfogulatlan és méltányos olvasók sem tudják kivonni magukat.
Kiss Judit Ágnes mindenesetre híres lett, s talán egy kicsit – vagy nem is olyan kicsit – hírhedt is. Mégpedig nagyon gyorsan: első kötete, az Irgalmasvérnő (2006) nagyot szólt, s erre azóta évenként rá tudott erősíteni: 2007-ben újabb kötet verse (Nincs új üzenet), 2008-ban regénye (A keresztanya) jelent meg. A feminista irány a pajzsára emelte (ha szabad ilyen férfias metaforával élnem), de az ideológiailag szenvtelenebb ítészek – nők, férfiak vegyesen – szintén igen jól fogadták munkáit.
Mostani, 2009-es verseskötetét, az Üdvtörténeti lexikont olvasva úgy gondolom – és örömmel gondolom így –, teljes joggal. Sokszínű és sokhangú kötet – Kiss Judit Ágnes verseivel kapcsolatban hovatovább kritikusi közhely szeszélyesen váltogatott maszkokról, gyors mozdulatokkal felvett-letett szerepekről, csapongó hangutánzásról beszélni, s ebben mintegy a költő módszertani ars poeticáját látni. (Vö. első verskötete nyitóversének záró soraival: „Így játszik az, ki megtanulta: / meztelen önmaga úgyse kéne.”) Ez a lírai ventrilokvizmus a jelen kötetben még a költő saját hangjára is kiterjed: például megszólal újra a régi hangján (a Még izgalmas… című költeményben) Irgalmasvérnő, aki az első kötetben – annak is a címében – mutatkozott be, és a vers alcímével – Irgalmasnővér örül – ellentétben most az öröm tünékenységét, a test megállíthatatlan és visszafordíthatatlan romlását, az Idő diadalát panaszolja fel, jeges humorral: „belém petéznek, akár a molyok, / az évek…”. (Evvel egyébként a régi magyar költészetből ismert szerepvers-konvencióra, az öregedő vagy öregedéstől rettegő asszony sirámára is rájátszik – lásd Dorottya panaszát Csokonainál.)
Csiklandós csemegékre is ráakadhat a kötetben, aki ilyenre kíváncsi. Kiss Judit Ágnes egyik hangja vagy szerepe ezúttal is a szexualitás eredendő komikumát taglaló szatirikus-humoros bökversekben talál kifejezésre. Itt van például a férfi–nő viszonyon a konvexitás és konkavitás geometriai oppozíciója jegyében gúnyolódó Ha fölösleg, ha hiány: a férfi kidudorodásokból áll, a nő viszont betüremlésekből, ami „Kirakós játéknak kicsit silány, / de jól elszórakozott a Teremtő: / a nő tetőtől-talpig csak hiány, / a férfi fölöslegből áll.” És a többi csipkelődő szösszenet, lankadt férfiúi teljesítményekről és hasonlókról, vagy a villoni balladaformát öltő summázat, a Gyerekférfiak balladája, a refrénben a tanulsággal, miszerint „a férfi mind csak kisgyerek” – Kiss Judit Ágnes itt mintegy költői revánsot vesz a férfiak művelte magyar költészeten, annak is veretes macsó műfaján, az „asszonycsúfolón”, s ezekben a versekben ellenműfajt teremt: férficsúfolókat ír. Tegyük hozzá: nagyon jókat.
De hát mindez csupán egyetlen hang a kötet gazdag polifóniájában. Műfajilag is így van: találkozót ad itt a magas irodalmi formakultúra, az előbb említett villoni ballada, a szonett (hangsúlyosan sok van belőle a kötetben), a hexameter és más klasszikus mértékű versalakzatok a népszerű-szórakoztató, tömegművészeti költészettel, a sanzonnal és a (címbeli műfaj-megjelölésként is szereplő) rappel, kupléval és csasztuskával, sőt a népdal is képviselteti magát, magyar és – egy alkalommal – makedón dallamváltozatban.
Ugyanez a helyzet a hangokkal, maszkokkal és szerepekkel – igen sokféle van belőlük. A költői Én – Arthur Rimbaud engedélyével – itt mindig valaki más. Részben vagy egészben kreált maszk, név-plusz-hang, mint a korai Eliotnál: Irgalmasvérnő mellett megjelenik Bolondistók (így, egybeírva), két versben is (Bolondistók találgat, Bolondistók visszatekint). Vagy szabályos szerepvers: irodalmi vagy történelmi alak drámai monológját (lásd Robert Browning) „halljuk”, egy átértelmezett III. Richárdét például a York napsütése címűben. De ahol nem találunk erősen jelölt, megnevezett stb. szerepet vagy maszkot, ott is érzékeljük a hangutánzást, a pastiche-jelleg valamely fokát, s olykor egy-egy szófoszlány pontosabban eligazít (bár van, ahol hamis nyomra terel) a minta kiléte-miléte felől: az Elv-vezérlés című versben „az én vezérem” kifejezésen akad meg a szemünk (József Attila), a „plakátmagány” a Képsorban Pilinszky szava.
Ez az imitáló-adaptáló költői működés egyébként sokak költészetét jellemzi manapság, Kiss Judit Ágnes – ebben legalábbis – nincs egyedül. Hogy mi az, ami ebből a módszerből sajátosan és kizárólagosan az övé, nem könnyű kérdés. Provizórikusan a verseit jellemző tartalmas eldönthetetlenségben jelölném meg: költészete nem engedi tudnunk, hogy érzéséhez, pillanatnyi testi-lelki állapotához választ idegen hangot-szerepet, vagy éppen ellenkezőleg: az érdeklődését felkeltő hang vagy a szerep viszi táncba a költői Ént, csiholja ténylegessé a potenciális érzést vagy állapotot. Az előbbi inkább „romantikus” alanyiság, az utóbbi inkább „klasszicista” mesterkedés lenne – Kiss Judit Ágnes költészete egyik is, másik is. Azaz egyik sem; azaz mindkettő.
Például mélyen személyes közlendőinek a közvetítésére gyakran használ barokkos-manierista módon kifundált költői képeket és alakzatokat, ahol a vers mintegy levezeti és bizonyítja az alapul szolgáló hasonlóságot, amely első látásra nem igazán nyilvánvaló. A vers aztán – bár ihletett hatást próbál gyakorolni olvasójára – mégis inkább élvezettel ízlelgeti önnön szellemes voltát, képalkotásának groteszk merészségét és szokatlanságát. Ez történik például az Ars cafetopoetica című versben, ahol a költő a maga lírájának olyan hatást szán, amely a presszókávé sajátja, és ugyanennek a gondosan kimódolt concetto-jellegnek a példája a Tükörkérdés című, egyébként mélyen és vallomásosan személyes vers második szakasza:
Mint olvadt vaj a serpenyő alján,
Oldódik a görcs fel a testben.
Mint a puding kihűlő tálkában,
Ehetővé dermed a szívben az emlék.
Ez az idézet egyébként azt is jelzi, hogy a figyelmes olvasót várja ebben a sokféle hangú, szellemes és játékos kötetben, a magukat önmaguktól ironikusan distancírozó, a maguk költőiségére távolságtartó fölénnyel tekintő versek mélyén egy meglepetés. Mégpedig személyes és a versek szerzőjének a létébe-életébe vágó meglepetés. A gyűjtemény kulcsszava ugyanis a „halál” szó: szinte nincs olyan vers a kötetben, amelyben elő ne fordulna, többnyire szótári alakjában, de legalábbis költői körülírásban. Az olajozottan működtetett, míves versek mélyén a mezítelen és áttételekkel alig enyhíthető félelem lappang: az elmúlástól való rettegés, és az elviselhetetlen sejtelem, hogy a halál végképp értelmetlenné és céltalanná nyilvánítja az amúgy is üres és esetleges életet. Ezen a félelmen a kifejezés merészsége sem enyhít, hiába próbáljuk bagatellizálni a dolgot avval, hogy „embernek lenni alapból is ciki, / járjon utána, aki nem hiszi” (De büszkén), hiába csapkodjuk hetykén a bokánkat, hiába kurjongatjuk, hogy „Ihaj-csuhaj, csontzenére / Haláltáncot járok” (Boldog békeidők).
S tulajdonképpen innen válik érthetővé a kötet címe, az Üdvtörténeti lexikon. A lexikon szócikkei – a kötet címük szerint betűrendbe állított versei – a céltalan múlásról szólnak, az emberi lét ideiglenességéről és idegenségéről, a máshol-létről: „Úgy élek itt a földön, mint egy kölcsönlakásban, / kaptam ugyan egy kulcsot, de csak néhány órám van” (Kölcsönlakás). Létünk esetleges, akár a betűrend: életünk eseményeit még a folytonosság, a kronológia minimális értelme sem rendezi megváltó egésszé. De talán van némi halvány remény, talán ebben a lexikonban mégiscsak megíródott, talán e lexikonból mégiscsak kiolvasható valamiféle üdvtörténet: a dolgok szerves és értelmes egymásutánja, mely a Gondviselés ideje. Vagy – e világi megfogalmazásban – a vers talán mégiscsak értelemre képes váltani az élet nevezetű képtelenséget.
Ez a „talán” élteti – és tölti fel értékkel és értelemmel – Kiss Judit Ágnes kötetét.
Kiss Judit Ágnes: Üdvtörténeti lexikon. Budapest, 2009, Európa Könyvkiadó, 2000 forint.
Kapcsolódó írások:
Takács Ferenc: Mű-terem (Lator László: A tér, a tárgyak. Budapest, 2006, Európa Könyvkiadó.) Takács Ferenc Mű-terem A Lator-líra keletkezéstörténetének ismerői tudják, hogy...
Kiss Judit Ágnes: Gyerekférfiak balladája Kiss Judit Ágnes Gyerekférfiak balladája Ha nő vagy, férfiként...
Takács Ferenc: A magunk vére (Jorge Semprún: Húsz év, egy nap. Pál Ferenc fordítása. Budapest, 2006, Európa Könyvkiadó. 292 oldal, 2200 forint. ) Takács Ferenc A magunk vére Artemisia Gentileschi olasz festőnő...
Takács Ferenc: Egy fejlődésregény vége (Viktor Pelevin: A Sárga Nyíl. Bratka László, Goretyity József és Herczeg Ferenc fordítása. Budapest, 2007, Európa Könyvkiadó. 206 oldal, 2500 forint. – Viktor Pelevin: Számok. Bratka László fordítása. Budapest, 2007, Európa Könyvkiadó, 306 oldal, 2200 forint. ) Takács Ferenc Egy fejlődésregény vége A posztmodernizmus szerves fejlemény...
Takács Ferenc: Szakmai önéletrajz (Lator László: A megmaradt világ. Emlékezések. Budapest, 2011, Európa Könyvkiadó. 240 oldal, 2800 forint.) …ha a hiénák gépelni tudnának, olyan verseket írnának, mint Eliot,...