Szabó T. Anna: Terhes-rap; Hársfa

 

Terhes-rap

Csak utasítanak mind: mit csináljak,

hogyan keljek, egyek, igyak, hogyan álljak,

tanácsokat kapok, hiszen itt mindenki tudja –

de ez egyesegyedül csak az én gyerekem útja,

 

 

az övé, nem az enyém, de én mindent megteszek érte –

hangosan mondom, hogy mindenki értse:

csak ő tudja az útját, mert benne dobog az Isten,

előjön a sötétből és előtte áll minden.

 

 

Ég a gyertya, ég,

bennem ég,

vigyázok rá nagyon,

hogy el ne aludjék,

hogy jól aludjék, puha legyen bennem a párna,

és dúdolok neki, hogy szép legyen az álma,

még semmit se akar, és semmit se vár ma,

belülről szeret, mint senki más.

 

 

Nekem nem kell erő, nem kell hatalom,

szoptatom majd, ringatom, simogatom,

ami én vagyok, azt mind neki adom,

mert belülről szeretem, mint senki más.

 

 

Nagyon!

 

 

Ég a gyertya, ég,

bennem ég,

nem akarok semmi többet,

nekem ez elég,

 

 

én szeretem és várom, és mindent megteszek érte,

és hangosan mondom, hogy mindenki értse:

csak ő tudja az útját, mert benne dobog az Isten,

előjön a sötétből és előtte áll minden.

 

 

Előtte, előtte, előtte áll minden!

 

 

 

 

Hársfa

Ahogy a szél fújja a fát, vibrál az egész szoba, hajladozik és mocorog
a feketekérgű puhalevelű élőlény, csupa testetlen mozgás és változás, kavarog a levegő, éles fényfoltok és szürke árnyékok vetülnek a falra, árnyékhalraj egy óriás, mozgó hálóban, a hajlékony, izgága levelek
csapkodnak, egymásnak verődnek és szétrebbennek, vergődnek,
gomolyognak és forgolódnak, pikkelyek villognak, pászmás sugarakban ragyog a zöldes tengeralatti látvány, ilyenkor a lány mindig elszédül és elfordítja a fejét a foghatatlan árnyjátéktól, és az ablakon át a valódi
leveleket nézi, nem halraj, hanem egyetlen fa, a seprűs fekete gallyakon hamvas hasú levelek libegnek susogósan dörzsölődve, egymáshoz csapódva,
a réseken feltűnik és eltűnik a nap, az égbolt, a szemközti ház antennái, lengő szél áramlik és tekereg az ezüstös és boltozatos lomb közt, addig nézi, amíg a valódi látványba is beleszédül. Sajog a szeme, lehunyja, de
a szemhéján átütő vibrálásban még mindig látja az árnyékot és a fát,
a kiszámíthatatlan, fel-felvillanó fényfoltokat a falon, az ágak közt
váratlanul beragyogó eget, az átláthatatlan mintázatot, amelynek ő nézője csak, nem részese. Mély levegőt vesz, enged a sodrásnak, a légzés
egyenletes és a szél rángatózó ritmusára hárfafutamokat komponál, a zene magától szól már, hosszan hallgatja, összemosódik félálomlátvány és képzeletbeli muzsika, már egészen övé, illetve mégsem, inkább csak átadja magát neki, hogy aztán eltévedjen benne. Álom esőkopogása. Sötétben ébred, rögtön a hárfához ül, még kába az alvástól, lehunyt szemmel zenél,
a szeme mögött lángokat lát, fekete füstöt. Hirtelen lesz csend, cigarettára gyújt, kimegy a konyhába, hat tojásból rántottát süt, mohón megeszi, kibont egy vörösbort, tölt. Éjfél.

 

 

Kapcsolódó írások:

Szabó T. Anna: Nyilalló szálon áhítat Szabó T. Anna Nyilalló szálon áhítat (Lator László-remix) ...

Szabó T. Anna: Hat gyerekvers Ördögkörből bökölődtök! Föltöltőkön tökölődtök! Könyököltök, sört öntötök! Lődörgő kölykökön győztök!...

Szabó T. Anna: Gyűrű Aki gyűrűt vált, sorsot vált magának, mert (nem ámítás, nem...

Szabó T. Anna: Vörösmarty-rap; Ady-rap; Kosztolányi-rap Nem vagyok már fiatal és te sem vagy az, a...

Takács Ferenc: Idill és gyehenna (Szabó T. Anna: Villany. Budapest, 2010, Magvető. 136 oldal, 2290 forint.) Szabó T. Anna új verseskönyve, Villany címen, négy év múltán...