Egerek és pókok

Kisfiúként egerekkel játszadoztam

a szakszervezeti üdülővé átvedlett grófi

kastély parkjában. A homokozót lepték el,

sokan voltak, nem féltek tőlem, és

én sem tőlük. A tenyerembe vettem őket,

a karomra másztak, kis szürke sürgölődők.

Egyszer az egyik meg is harapott, azokkal a

tűhegyes, pici fogaival. Te most, kétévesen,

a pókok iránt érdeklődsz. Reggelente, mikor

megyünk a bölcsődébe, a garázsban egyenként

üdvözlöd őket: szia, pókica, intesz a plafonon

lakó kedvencnek, és megkérded, hogy aludt.

Félelem és irtózat későbbi tananyag, gondolom

a gyerekülés csatjával bíbelődve.

A világ sorsa

Séta közben elmélyült érdeklődéssel

figyeled az utat, s mellette a keskeny

fűsávot. Kincseket keresel és találsz:

száraz ágacska, alvó falevél, kavics,

bogáncs, fenyőtoboz, pitypang sárga

virágja. Olykor szirmot tépsz, és apró

ujjaiddal dörzsölgeted, hogy érezd az

illatát. Aztán eljön a pillanat, amikor

már nem fér el kezedben a sok csoda:

felnézel rám, átnyújtod gazdagságodat,

olyan komoly és bizalomteli tekintettel,

melyből megérzem a felelősség súlyát:

mostantól olyasmire kell vigyáznom,

aminek épségétől a világ sorsa függ.

Mintha van Gogh

Itt várakoznak a cipőid a fűtőtesten. Már

megszáradtak, mégsem tudom eltenni

őket. Te a bölcsődében vagy, s nekem

jó nézni most a kék szandált meg a bordó

magas szárú cipőt: idegondollak hozzájuk

téged is. A kék szandál a sárga béléssel

még elég jól tartja magát, de a magas szárút

mintha van Gogh festette volna: szürke

roggyanások a bőrön, elszíneződések és

kopások sártól és fékezéstől motorkázás

közben. A nyelv kérdőjelként kunkorodik

fölfelé, a fűző ernyedten csüng – kimerült

és boldog. Behunyom a szemem, kinyújtom

a tenyerem, és benne érzem kicsi talpadat.

Kockák, hengerek, hasábok

Nem tudom, volt-e gyermeke Frank Lloyd

Wrightnak vagy Le Corbusier-nek, majd

utánanézek, most mindenesetre elképzelem,

hogy igen, s azt is, hogy nap mint nap odaült

mellé a szőnyegre, játszani az építőkockákkal.

Naponta leülök melléd: építünk házat Törpapának,

stadiont, hidat, játszóteret, diadalívet, és nagyon

zavar, hogy úgy érzem, mintha mindig ugyanazt

csinálnám. Egyformák lesznek az épületek,

pedig én tényleg igyekszem. Vajon nekik

sikerült a piros, kék, sárga és zöld kockákkal,

hengerekkel, hasábokkal, ami az igazi életben,

a rajzasztal mellett? És persze az is érdekelne,

hogy szívesen építettek-e házat Törpapának.

Kapcsolódó írások:

1. Csengery Kristóf: Istenek alkonya Csengery Kristóf Istenek alkonya Feszes, karcsú gondolatokból alkotja hálóját...
2. Csengery Kristóf: Felirat Csengery Kristóf Felirat Halál méhében embrió görbülve éltem életem...
3. Csengery Kristóf: Napforduló Csengery Kristóf Napforduló Téli vázlatok   1 December int:...
4. Csengery Kristóf: Ecce homo Csengery Kristóf Ecce homo Talált mondatok: Magyarország, 1990-es évek...
5. Csengery Kristóf: Bent és kint Csengery Kristóf Bent és kint Meleg, homályos sarokban, tompán...