Mihancsik Zsófia: Novemberben történt

 

Az MTI november 22-i beszámolója szerint a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című német konzervatív újság címoldalán 35 ismert német alkotmányjogász közös felhívást tett közzé. Arra figyelmeztetnek, hogy a legnagyobb német, illetve európai közszolgálati televízió, a ZDF főszerkesztőjének személye körül kirobbant botrány azt jelenti, hogy Németországban veszélybe került a sajtószabadság. Címzettje is van a levélnek: Roland Koch, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezető politikusa, Hessen tartomány kormányfője, egyben a ZDF televíziót felügyelő és személyi kérdésekben döntő kuratórium elnökhelyettese. Koch politikus ugyanis ellenzi a ZDF hivatalban lévő főszerkesztője, Nikolaus Brender mandátumának meghosszabbítását. Nikolaus Brender több mint nyolc éve – általános vélekedés szerint pártatlanul – végzi főszerkesztői tevékenységét. Ennek ellenére Roland Koch arra törekszik, hogy megakadályozza a hivatalban lévő főszerkesztő 2010 márciusában lejáró mandátumának meghosszabbítását, és Brender menesztése érdekében állítólag erőteljesen munkálkodik a kuratóriumi többség kialakításán. Amire van is esélye, hiszen a 67 tagú testületben többségben vannak a konzervatív CDU/CSU küldöttei. Egyébként a közelmúltban a ZDF legnevesebb újságírói is nyílt levélben vállaltak szolidaritást a televízió főszerkesztőjével, azt hangoztatva, hogy a testületbe delegált CDU/CSU-tagok nyomása a „pártok veszélyes mértékű” beavatkozásáról tanúskodik.

Állítólag. Azaz vannak rá jelek. És bár a kuratórium ülésére csak november 29-én kerül sor, a 35 alkotmányjogász – köztük olyanok is, akik Németországot képviselik a különböző nemzetközi bírói testületekben vagy esélyesek az alkotmánybíróság hamarosan betöltendő posztjára – fontosnak tartja egy héttel korábban nyilvánosan leszögezni, hogy „a főszerkesztő személye ellen, illetve a hivatalából történő eltávolítása érdekében indított kampány ellentétben áll az alkotmánnyal”, mert veszélyezteti „azt az alaptörvényben rögzített alapelvet, amely elutasítja a politika beavatkozását a közszolgálati média működésébe”.

Ha Roland Koch ezzel az egésszel Magyarországon kísérletezne, nyert ügye volna. Nálunk, ha felröppenne egy ilyen hír, a forgatókönyv a következő lenne. A magyar jobboldali párt – előbb csak a szóvivője útján – kiad egy közleményt arról, hogy az egész csak a baloldali bértollnok sajtó és média, illetve a hazudozásra és rágalmazásra szakosodott kormányzópárt kitalációja, semmiféle lejárató kampányt nem folytat senki, senki nem akar megfúrni senkit, a jobboldali többségű kuratórium és alelnöke a törvényeknek megfelelően jár el. Később a jobboldali pártelnök is odavet egy mondatot valamelyik híradó mellette loholó tudósítójának: „A Roland? Hát azt én nem hiszem. Én a Ronaldot ismerem. Nem hiszem” (mármint hogy politikai okból főszerkesztő-buktatásra készülne). Közben a hűbérbirtokként viselkedő jobboldali média hatalmas munkába fog, hogy ha 35 ismert alkotmányjogásznak véletlenül, ne adj’ Isten, eszébe jutna, hogy nyilvánosan tiltakozzon, egyenként megrágalmazhassa és hitelteleníthesse őket létező tények kiforgatásával vagy nem létező tények kreálásával, de legalábbis a gyanú felkeltésével. De a pártközleményt és a helyzetet mindenki tudomásul veszi, az is, aki elhiszi, az is, aki gyanakszik, az is, aki pontosan tudja, hogy a közlemény hazudik – ez utóbbi épp azért, mert pontosan tudja, hogy a hűbérmédia már dolgozik. Minden és mindenki megy tovább a maga útján. A legolvasottabb magyar internetes hírportálok is. A hírszerző.hu az ügy apropóján szokása szerint leszedi a keresztvizet Gyurcsányról és a szocialistákról (vagy azért, mert az előző főszerkesztőt évekig erőnek erejével rákényszerítették a közszolgálati televízióra, vagy épp ellenkezőleg, azért, mert még annyi erejük sincs, hogy megakadályozzák, hogy a jobboldal már a kormányzásuk idején átvegye a hatalmat a köztévében). A hvg.hu egy újabb Schmidt Mária-írást közöl arról, hogy a magyar közélet elkurvulása hogyan függ össze a Gyurcsány-fan Nádas Péter és Esterházy Péter magatartásával, két állandó és láthatóan nagy becsben tartott publicistája meg az a heti ész- és erkölcsosztó cikkében megírja, miért ne higgyünk a szemünknek, az eszünknek és a tapasztalatunknak, miért lesz jó ennek ellenére vagy éppen ezért a Fidesz várva várt kormányzása. Az index.hu szerkesztőségvezetőinek valamelyik épp kéznél lévő terméke arra a roppant vicces ötletre jut, hogy kiadja magát Lendvai Ildikónak, és felhív néhány vezető újságírót, hogy megérdeklődje, mit szólna hozzá, ha az MSZP őt jelölné a köztelevízió főszerkesztőjének, majd az épületes telefonbeszélgetéseket – nyilván a szerkesztőség élénk tetszésnyilvánítása mellett – nyilvánosságra hozza. A nem egyértelműen jobboldali szócsőnek számító tévéhíradók úgy számolnak be az ügyről, hogy a problémát lehetőleg senki se értse, végképp ne a tétet, viszont mindkét politikai oldal megszólaljon, hogy módjuk legyen kioltani egymás véleményét. A politikai háttérműsorokban ugyanez az elv érvényes, némileg bővebbre szabott terjedelemben. Úgyhogy a jobb- és szélsőjobboldali sajtó és média ebben az ügyben is akadálytalanul nyomathatja a maga Szabad Nép-félóráit. A politikagyűlölő és médiafogyasztó magyar agyán meg – akit rég leszoktattak arról, hogy ügyeket lásson ott, ahol ügyek vannak – legfeljebb az fut végig, hogy ez a főszerkesztő baloldali seggnyaló volt, az meg, aki a helyére kerül, épp fordítva, miért tenné le a garast akár az egyik, akár a másik mellett. Így aztán, mire egy hét múlva, ügyesen előkészített többségi kuratóriumi döntéssel, valóban leváltják a szóban forgó főszerkesztőt, az egész probléma múlt idő, lefutott. Anélkül, hogy bárkinek módja lett volna szakmai kívánalmak, pláne alkotmányos alapelvek emlegetésével befolyásolni az ügymenetet és a nyilvánosságot. Ha egyáltalán lett volna ilyesmire jelentkező, mert az a néhány fórum és ember sem figyelhet oda mindenre, aki még eszénél van ebben az országban. Hogy testületek, érdekképviseletek, szakmai szervezetek ugranának, amikor azt észlelik, hogy vannak jelek alkotmányellenes próbálkozásokra? Még akkor se mozdulnak, ha orra esnek a bizonyítékokban!

 

 

Magyarországon a magyar közszolgálati televízió megbízott elnöke önkényesen bont szerződést az egyik műsorral, majd a saját műsorait visszatérően arra használja fel, hogy a nézőkön keresztül, saját pénze érdekében, nyomást gyakoroljon a kormányra. A tulajdonosi testület, az MTV többpárti kuratóriuma tehetetlenségét hangoztatja az ügyben. A televíziós szakma néma csendben tűr, ha nem éppen besorol az új reggeli műsor stábjába. Noha vannak rá jelek, hogy a szerződésbontás politikai biztatásra történt, s a közszolgálati televízió reggeli műsorában, már a Fidesz hatalomra kerülése előtt, ízelítőt kaphatunk abból, milyen lesz a beszélgetések szereplőinek pártpolitikai aránya, a beszélgetések hangvétele és politikai sugalmazása egy esetleges Fidesz-kormányzás idején (van róla tapasztalatunk: amilyen volt 1998 és 2002 közt). De nálunk ilyenkor senki sem figyelmeztet, nemhogy a törvényes működésre, de az alkotmányos értékekre sem. A szólás-, a véleménynyilvánítási és a sajtószabadság húsz éve csak az újnácikat segíti, sohasem a média függetlenségét, akár a benne dolgozó újságírók meghunyászkodási vágyával szemben is.

Magyarországon vannak rá jelek, hogy a frekvencia-újraelosztás pártosztozkodás révén és pártpénzszerzés érdekében zajlott le. A potenciális sorstárs rádiók és televíziók lapítanak, és abban bíznak, hogy hasonló politikai alkukban ők ügyesebbek lennének, mint a most megszüntetett két rádió tulajdonosi garnitúrája volt, és nem lennének kevésbé ügyesek, mint a nyertes rádiók tulajdonosai. Ahogy lapít minden szakmai egylet is, amelynek dolga volna, hogy a legkisebb jelre ordítani kezdjen. Noha most kivételesen jó helyzetben voltak: nem maguknak kellett volna tiltakozást kezdeményezniük és felhívniuk a figyelmet rá, milyen alkotmányos elveket sért a módszer, csak be kellett volna állniuk Majtényi László mögé. De hát ő előbb talált meghallgatásra az Economistnál, mint a magyar nyilvánosságban.

Magyarországon az egyik nagyváros fideszes önkormányzata erőszakkal intéz el egy tulajdonváltási konfliktust (amelyre választott bírósági eljárás volt kikötve a szerződésben), és vannak rá jelek, hogy a Fidesz ezt országos próbának szánja: így képzelné el kormányra kerülése esetén a privatizáció felülvizsgálatát, illetve így szedne le, immár saját kasszára, pénzt azokról a privatizációs ügyletekről, amelyekből az elmúlt nyolc évben kimaradt. A tulajdon biztonságáról van szó, ennek ellenére a magyarországi ipari-szolgáltatói-mezőgazdasági tulajdonosréteg és öszszes egyletük hallgat. Ahogy azok a jogászok és összes egyletük sem lobogtatják az alkotmányos elveket, amelyek a jogbiztonság védelme révén elvileg a tulajdont is védik az állami önkénytől.

Magyarországon a Fidesz elnöke a Reutersnak arról beszél, indokolatlan, hogy a költségvetési hiányt 3,9 százalékon tartsuk. Orbán szerint az unió átlaga a mérvadó, amelyet jövőre 7,3 százalékra becsül az Európai Unió. Varga Mihály, a Fidesz gazdaságpolitikusa el tud képzelni olyan helyzetet, amelyben átmenetileg vállalható egy magasabb államháztartási hiány, mert az adócsökkentési program (a Fideszé) 4-6 hónap után már kifejti hatását, tehát megvalósítható úgy, hogy a maastrichti kritériumokban rögzített GDP-arányos 3 százalékos államháztartási hiánycél egyéves távlatban se sérüljön. Orbán Viktor szerint egyébként is a hároméves költségvetés az ideális. Fideszes politikusok sora állítja, hogy hazugság a Bajnai-kormány jövő évi 3,9 százalékos hiánycélja, mert a hiány 7 százalék körül lesz, mire az egyik szakmai elemző azt mondja, ez csak akkor igaz, ha a Fidesz szándékosan tesz ennek érdekében, a másik meg azt, hogy Orbán és pártja ezzel a jövő évi magasabb költségvetési hiány számára készíti elő a terepet. De hát ki olvas ma két eldugott szakmai elemzőt? Tehát bőven vannak rá jelek, hogy milyen törvényeket, nemzetközi kötelezettségeket, hazai érdekeket és alkotmányos alapelveket rúgna fel vagy venne semmibe a kormányzásra készülő Fidesz. De Magyarországon a közgazdász szakma jelesei, egyletei és intézményei nem adnak ki nyilvános tiltakozást, ahogy az alkotmánybírák sem figyelmeztetnek arra, milyen következményei voltak az előző fideszes kormányzati ciklusban a parlamenti munka elsorvasztásának. Magyarországon a kormányzásra készülő Orbán kis helyi televízióban és nagy olvasottságú bulvárlapban bírálja a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitányát és a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökét. Tanult az 1999-es esetből, amikor állami önkénnyel (lásd még Deutsch sportminiszter) úgy rúgta ki egyik napról a másikra a szakmai testület által megválasztott MLSZ-elnököt, hogy a lába se érte a földet. Kínos volt aztán Sepp Blatternak, a FIFA elnökének nyomására visszacsinálni az egészet, és a szakmai szervezet függetlenségét biztosító törvényes garanciák figyelembevételével (vagy ügyes megkerülésével) újrakezdeni az eltávolítási eljárást. Orbán okosodott: ma már időben elkezdi a jelzőcölöpök leverését, hogy aki a fociban dolgozik, és jóba akar lenni a majdani kormánnyal (és ki ne akarna, Erwin Koeman kivételével, mert ő, szegény, nem érti, hová került és mi vár rá, neki civil agya van meg citoyen bátorsága és szabadsága, nem tudja, hogy be kell húznia fülét-farkát, ha a nagyvezér megszólal), tudja, merre fordítsa a köpönyegét a hátralévő fél évben. Tehát igen erőteljes jelek vannak rá, mi lesz itt a fociban az Orbán-kormány idején, még sincs egyetlen szakmai stáb, egyetlen szakmai szervezet, nincsenek sportpolitikusok és sportszakemberek, akik nyilvánosan és erőteljesen kikérnék maguknak az otromba ostorpattogtatást.

Magyarországon vannak rá jelek, hogy a Fidesz megszüntetné a magyar jogállami intézményrendszer egyik alappillérét, az Alkotmánybíróságot. A Figyelő című hetilap november 19-i száma azt állítja: „Suttogva terjed a hír szakmai körökben, hogy húsz évvel a rendszerváltás után megroggyanhat a magyar jogállami intézményrendszer egyik bástyája, az Alkotmánybíróság. Független, egymással kapcsolatban nem álló jogi forrásaink is megerősítették: létezik ilyen Fidesz-koncepció. Olyannyira, hogy nem hivatalosan, zárt ajtók mögött maguk az alkotmánybírók is foglalkoztak vele. […] Az elképzelés szerint az AB nem tűnne el a közjogi rendszerből, csupán beolvadna a Legfelsőbb Bíróságba. Jelesül annak egyik kollégiumaként működne, ha a jobboldali párt a jövő évi választásokat követően kétharmados többséget szerezne a törvényhozásban.” Szijjártó Péter révén a Fidesz természetesen cáfol, azok a „független jogi források”, sőt „alkotmánybírók” meg hallgatnak, akik észlelték a jeleket, hiszen nem véletlenül tájékoztatták így az újságot – persze a nevüket eleve nem vállalva. Gondoljunk bele! Az „alkotmányvédelem legfőbb szerveként” létrehozott bíróság tagjairól van szó, akikre a féldiktatúrák után az új magyar köztársaság „a jogállam kiépítését, az alkotmányos rend és az alkotmányban biztosított alapjogok védelmét, a hatalmi ágak elválasztását és kölcsönös egyensúlyának megteremtését” bízta!

De hát Magyarországon Orbán Viktor azt is akárhányszor elmondhatja, hogy nem tiszteli a magyar alkotmányt, és vannak rá jelek – Stumpf István elmúlt hatéves munkássága például főként az alkotmányos rend majdani átalakítása körül forgott –, hogy ez mit jelent majd a Fidesz hatalomra kerülése után. Ahogy akkor nem volt szakmai tiltakozás, amikor Stumpf időről időre, nagy nyilvánosság előtt kipróbálta a különféle fideszes rendszer-átalakítási elképzelések fogadtatását, úgy ennek az elképesztő politikusi kijelentésnek a hallatán („nincs benne semmi, amit az ember a szívével érinthetne meg, vagy amit tisztelhetne benne. A mai magyar alkotmány egy technokrata szabályhalmaz”) sem indul be az alkotmány- és nem alkotmányjogászok nyálelválasztása. Noha meggyőződésem, hogy mindannyian tudják, amit Fleck Zoltán, hogy ugyanis „hatályos alkotmányunk értékei a modern jogállamok értékei, az ezekhez való viszony egyszerűen és egyértelműen meghatározza, hogy valaki demokrata-e avagy nem. Az alkotmánynak éppen a konkrét megoldásait, intézményeit lehet vitatni, értékeit csak a jogállamon kívülre eső szándékok esetében.”

 

 

A Fidesz elnöke arra készül, amire alkalmas, ami várható tőle: miután mindenkori aktuális hatalmi érdekei által vezérelve, roppant munkával nem továbbépített, hanem lerombolt és tönkretett mindent, aminek a hosszú távra szóló létrehozásában a rendszerváltás idején maga is részt vett; miután elérte, hogy az általa is szándékoltan mély tudatlanságban tartott és indulati szintre redukált „magyar emberek” megvonják érdeklődésüket a közélettől, vagy éppen benne lássák a Messiást; miután eszközökben nem válogatva tette tönkre a magyar értelmiség kevés szuverén és végképp nem Fidesz-hű képviselőjének szakmai és erkölcsi tekintélyét és hitelét, alakított ki körülöttük légüres teret, félemlítette meg, vásárolta fel vagy lehetetlenítette el azokat a közvetítőket, akik fórumot biztosíthatnának nekik, learatja a termést. Most a tesztidőszakot éljük, és Orbán elégedett lehet: nincs ma olyan szakma vagy státus Magyarországon, amelynek képviselői bármilyen akarnok tervével szemben képesek lennének hatékony ellenállást tanúsítani. Sem a jogászok, sem a közgazdászok, sem az újságírók, sem a sportszakemberek, sem a tulajdonosok. És végképp nem a választók. És mire újrarendeződnek a demokratikus Magyarország véderői, addigra Orbán már a hamut is mamunak mondja. Az egyetlen ember lesz a hazában, aki mégoly torz önmagával és mégoly torz művével is elégedetten jelenhet majd meg Istene ítélőszéke előtt. Mármint ha Isten is úgy gondolkozik, ahogy mai magyar földi helytartói.

Én pedig azzal vetek véget havi elmélkedéseimnek, hogy megismétlem az egyetlen tanulságukat: mi, különféle rendű-rangú, szakmájú-hivatású, meggyőződésű-világnézetű állampolgárok mindaddig kiszolgáltatottak és megalázhatók maradunk, amíg a két választás közti 1460 napon kizárólag azt vizslatjuk, hogy a véleményünkkel, állásfoglalásunkkal milyen jól felfogott magánérdekünket veszélyeztetjük, illetve hogy melyik politikai párt szekerét toljuk (jobb esetben: akaratlanul is segítjük vagy akadályozzuk), nem pedig azzal, hogy soha ne maradjon szó nélkül a nyilvánosságban egyetlenegy olyan politikusi törekvés és mondat sem, amely a saját önképünkbe és a saját Magyarország-képünkbe nem fér bele. Persze csak ha van a 21. századi Európában is érvényes ön- és Magyarország-képünk.

 

Kapcsolódó írások:

Mihancsik Zsófia: Októberben történt Azt mondja Tölgyessy Péter, a valóság egykor éles szemű, éles...

Mihancsik Zsófia: Szeptemberben történt Néhány mondat erejéig szóvá tettem már (Mozgó Világ, 2009. május),...

Krekó Péter – Juhász Attila: Oszkározás – Válasz Mihancsik Zsófia Októberben történt című írására Társadalmi és politikai feszültségektől terhes időkben könnyű bűnbakká válni. Manapság...

Mihancsik Zsófia: Ajánlat közös nevezőre Induljunk ki abból az evidenciából, hogy tömegdemokráciában tömegpolitikát csak komoly...

”A köztársaság helyzete alapjában változott meg” – Hack Péterrel beszélget Mihancsik Zsófia”A köztársaság helyzete alapjában változott meg” Hack Péterrel beszélget Mihancsik...