Kürti Emese: Moizer Zsuzsa önarcképei

 

Moizer Zsuzsa sikerének az a titka, hogy az ember annyira szomorú lesz a képeitől, hogy többé nem tudja kivonni magát a hatásuk alól. Úgy érzi, hogy ezek a gyermekfejű emberalakok, akik néha egy felnőtt nő érzékiségévé öregszenek, fátyolos áttetszőségükkel és a pókháló makacs ragacsosságával bomlasztani kezdik lelkének hétköznapi, edzett felszínét. Nincs fölkészülve egy másik lélek meztelenségére. Ha el lehetne bújni, és titokban nézni, mint a pornóképeket, akkor a túlfűtött irodában megráncosodott lélek lassan hozzászokhatna a halott vér vörösségének átmeneteihez, a vékony testből csíkban szivárgó fájdalomhoz, a csukott szemű gyerekarc rózsaszín merevségéhez. Úgy könnyebb lenne. Vagy a nőgyógyász várójában, ahol minden nő az idegen testek befogadásának elviselésére készíti föl magát, és a levegő amúgy is sűrű az egymás iránti szolidaritás alkalmi fellobbanásától. Ott úgy lehetne gondolni rájuk, mint a gyerekkor tragikus egyszeriségének váratlanul jelentkező őszinteségére.

A képek ugyanis sokat őriznek a gyerekség homogenitásából. A dunaújvárosi nagymama sokat látott térde közé szorítja az állatot, és megfelelő közelségbe helyezi a tálat, hogy a felfogott vérnek egy cseppje se menjen kárba. Nem kell segíteni, az áldozattal való bánásmód az ő vérében van. A majoránnát keresd meg, Zsuzsikám. A kacsa fehér, mint a rizs, ebédkor is még őrá gondol, és majd húsz év múlva, amikor az arca még mindig gyerekszerű. A kacsa teste azonban megváltozik, a női mell összetéveszthetetlen gömbölyűsége jelenik meg rajta, csak a vére szivárog még mindig, a pontos metszés alól. Megenni. Lefesteni.

Vannak más állatok is. Őzek például, amelyeknek a lába vékony és törékeny, mintha lekopott volna róluk a selymes bőr, hogy könnyebben idomuljanak ahhoz a képhez, amelyet magára gondolva hoz létre a fiatal festő. Az akvarell szerteszalad a papíron, a testet alig tartják össze a kontúrok, föl akarnak bomlani, mint a lélek. Színből kevés van: elpiszkolódott hószín, mérgezett zöld, csecsemőrózsaszín.

Egy másik sorozaton furcsa régi edényekből kunkorodnak elő a nőalakok. A főzés és a tárolás praktikus antikvitása gömbölyű hasat produkál, mintha volna benne gyerek vagy kacsa; a kar megvastagodott edényfülként kapcsolódik a sebesült fejhez és a duzzadt testhez. A technika változatlanul hígan csorgó akvarell, de a papírt a méret és az örökkévalóság kedvéért vászonra cseréli föl, szinte észrevétlenül.

Ismertek a művészettörténetben festőnők, vagy női festők, akik szinte magukra húzzák a tragédia árnyát, állandó melankóliába csavarják a testüket, és humortalan önfeladással várják a végzetet, amely utol is éri őket. Ilyen volt Käthe Kollwitz, Paula Modersohn Becker vagy Frida Kahlo, akinek úgy tekerednek a feje körül az indák, mint Moizer jelzésszerű fenyegető növényzete, némi tudatossággal talán. A különbség azonban lényeges. A fontainebleau-i Vénuszok és Frida Kahlo között nincs időbeli távolság, Moizer Zsuzsa azonban az áldozati szerep kézenfekvő elfogadása és az átélt, mély bánat ellenére nem tragikus alkat. Új képeiben, amelyeken a kék és a vörös válik intenzívvé, mintha föltámadt volna a düh, a sorsszerű elfogadás elleni lázadás dühe, és ez nagy hasznára fog válni. Az ő képeinek az őszinte hangja ugyanis abból a hazugságból táplálkozik, hogy az áldozati szerep elfogadása a nő számára kötelességszerű, mert máshogy nem lehet kivívni a társadalom jóindulatát. Erre tanította őt a nagymama, amikor a végzetre nevelt állat kivégzésének látványát nyújtotta neki, erre nevelték a művészettörténeti példák, és ehhez szoktatta a tradícióra hivatkozó férfijogú világ, amely erőt is vár tőle a szerep elviseléséhez. Példája nem egyedülálló, de nagyon drukkolok neki.

 

 

 

Kapcsolódó írások:

Kürti Emese: Gőbölyös Luca műveiről Gőbölyös Luca műveiről Gőbölyös Luca legújabb munkája egy főzőműsor. A...

Kürti Emese: Körösényi Tamás (1953–2010) Körösényi Tamás (1953–2010) Egy másik szobrász, Édeske mobilja mellett találkoztam...

Kürti Emese: A nagy faktúraművész Kevés magyar művész tudna olyan imponáló történeteket mesélni az...

Kürti Emese: Ember, adószámmal – Gerber Pál 1994-ben a budapesti 4-es buszon ez a felirat járta a...

Kürti Emese: Bak Imre műveiről Bak Imre műterme olyan, mint egy laboratórium. Fehérek a falak...