Karafiáth Orsolya: Hét év; Szuvenírek

Hét év

Talpig natúr selyemben kell szeretni.
Redőzni, omlani, miként a fátylak.
Ők tudtak így – – –
az első pillantástól jegyben jártak.
Az első érintésük: oltalom.
Házasságuk: az első éjszaka.
Így kezdődött. S ez régen volt, nagyon.

Szebbek leszünk! Mint senki még soha!
Hogy szépségünk mézet csöpögtet majd
a Mindenség szemébe! Vak csoda:
te ez leszel, és én a bámulód!
Őrjöng a Nap, és elmereng a Hold!
Aranymadár vagy, borzold tollaid!
Így álmodoztak. Ám rég volt ez is.

Ölelj. Csak bújj. Megöl, ha nem vagy itt.
Ha nincs az egyik, mit csinál a másik?
A melled!!!! …fond körém a karjaid.
Csak tarts! Emelj magadba. Fulladásig.
A nélküled. Nincs nélküled – – –
A tested megszűnik, ha nem leszek már.
Ők így szerelmeskedtek. Ez se most volt.

Aranyfészekben szárnyszegett madárpár.
Nem volt elég a harmat? Friss eső kell?
Hisz ez nem így van! Jaj, ugyan, ne játssz már!
Nekem elég a tollad, röptöd, íved!
Csőrödből adj vizet, a szomj eléget!
Táplál, hogy vagy. Én is magam adom.
Így ettek, ittak. Hogy mikor? Ne kérdezd.

Tudod milyen vagy? Mert én jól tudom.
Milyen? Milyen? Olyan kis semmike.
Te is ilyen vagy! Tükröd hordozom,
míg fegyverem lesz. Mersz-e ellene?
És néztek, míg már egyikük se látszik.
Tudták a bőrt, a lélegzést, a vágyat.
Ezt látták egymásból. Egész sokáig.

Bújj el jól nevedben, s megtalállak!
Becézz! Becézz át engem is nevedre!
Ha úgy szólítalak, miképp az árnyak,
te fénnyé értsd, szürkéjét elkeverve.
Így volt ezer nevük, mi egybebomlik.
Tűz, mirha, lótusz, víz, kő, áloé.
És méltóak voltak nevükre. Mostig.

Mi lett szerelmük? Festett selyme foszlik.
Csak néha tűnik át a régi minta.
Aranymadár! Kopott röpttel maradt itt.
Halott anyag-fészek. S alatta
csak szürkülő pigment-por – szinte semmi.
Nem értik, hogyha már hét évet élt,
miért nincs kedve sem újjászületni.

Szuvenírek

1. Alma

A kísértések íze alma-íz:
fanyar, kívánatos. Hát itt az alma.
Fogadd csak el! Kísértődj általa.
Semmit nem mond el arról, hogy ki adta.

A kísértés mindig lélektelen,
s a lélek az naiv, hát elfogadja.
Csutkáig elfogy, s észre sem veszi.
Védetlenül marad a puszta magja.

Kellek? Akarsz-e most? Döntsd el hamar,
mert hoztam is, nem is a vétkeket –
s ízem kísért. Rosszkor: nyelvedbe mar.

Pólóm ledobva állok. Testemet
az ellenfény vigyázza, még takar.
Fedi, melyik felem a mérgezett.

2. Mézeskalács

Mit adjak? Itt a szívem, nézd, egészben.
Kiégett, édes máz a felszíne.
Már készen is: egészen jól törékeny –
tömör szív, nem kis munka volt vele.

Cukor-piros! Láng-szín. Epernyi bíbor.
A lüktetése titkos, mozdulatlan.
Ne roppantsd szét, mert én ugyan kibírom,
de ínyre megy. Vásódna csak fogadban.

Formás egy semmiség, vitrinbe vágyik –
úgyhogy csak nézd. S a látvány feldobog.
Modellje bennem; épp ilyen a másik.
Két szívvel szemben. Mégis, hol vagyok?

Középen az a bájos kis tükör.
Kívül mutat. Ha nézed, összetör.

 

 

Kapcsolódó írások:

Karafiáth Orsolya: Ficánka bácsi Göd-felsőn Karafiáth Orsolya Ficánka bácsi Göd-felsőn “Megvettem a házat. Szeretlek....

Lator László: Hét év (Karafiáth Orsolyáról) A Hét év majdnem sanzon (ezt egy cseppet sem lekicsinylően...

Fenyvesi Orsolya: Fotográfia Egynek virrasztania kell, úgy tartják, és mi egyként virrasztottunk, mennyi...