Dalos György: Gépi és kézi fordítások
Bécs–Berlin–Frankfurt, 2009. október 4.
„Miklos Tamas Gaspar schützt Jobbikot”, olvasom a Heti Válasz online-kiadásában, amelyből egyébként megtudom, hogy „die Regierung Französisch pimaszabbak rassistischen Texten, wie die von der ungarischen konzervatívoktól hören”, valamint, hogy „Herr Bokros Lajos, ehemaliger ungarischer Minister of Finance” egy EU-frakcióban ül azzal a lett párttal, amelyet bizonyos nyugati körök „beschuldigte die SS éltetésével”. Egy bekezdéssel alább az MDF mint „Bokros Herr Louis ‘Partei” szerepel. Maga a címben említett „TGM leben [így, többes számban] im Elfenbeinturm. Verstellbares Lenkrad. [mozdítható kormány] Nur der Name lebt [csak a név él] visszaböfögi seiner umstrittenen [mások által vitatott] marhaságait!” Kizárólag a példa kedvéért rekonstruálom e mondat eredeti szövegét: „TGM elefántcsonttoronyban él. Sötétített ablakokkal… Már csak a nevéből él, visszaböfögi az ellentmondásos marhaságait!”
Világos, hogy itt Tech Péter vonatkozó cikkét és annak fórumos visszhangját táplálta be valaki a komputerszótárba, hogy ez úton tájékoztassa a folyóirat honlapjára tévedő német olvasót a hazai baloldal („5-6 liberalen Linken senkiházi”) nyugati ármánykodásáról. Az eredmény leginkább Kabos Gyula filmbeli rögtönzését idézi, amikor is a német turisták kedvéért helyben átülteti az „Az én rózsám vasutas” kezdetű slágert. „Mein Rose ist vasutier, vasutier, vasutier…” – hangzik a madárlátta fordítás, amely egyben zseniális kifigurázása gyámoltalan, kisnemzeti provincializmusunknak, annak a jobb ügyhöz méltó igyekezetünknek, hogy a hamisítatlan magyar kedéllyel, mint valami házilagos kisüstivel, okvetlenül megkínáljuk a külföldieket. Miközben makacsul és öntudatosan ignoráljuk a fránya nyelvüket.
Más példa – röstellem, hogy velem kapcsolatos, de úgy érzem, kihagyhatatlan. Nemrégiben a madridi El Pais cikket közölt a magyar szélsőjobbról, és ebben tőlem is idézett néhány mondatot. „Para György Dalos, historiador hungaro afincado en Berlin, esta derecha ‘se encuentra en el nivel más bajo que ha producido la politica hungara desde del talon de acero. Es gente que luce una ignorancia primitive, que con su lenguaje sexista y racista…” Ha jól értem, „Berlinben élő magyar történészként” olyasmit mondtam, hogy a mai szélsőjobb, tehát nemcsak a Jobbik, a legalacsonyabb színvonal, amelyet a magyar politika produkált, tudatlanság, primitívség, szexista és rasszista nyelv dominál benne. Ezt én így gondolom, és szerintem így is van. Erre föl a www.barikad.hu, amelyet a világért sem akarok a Heti Válasszal azonosítani, a következő kézi tolmácsolást kockáztatta meg: „A lap megkérdezett egy Berlinben élő zsidó, ennek ellenére [sic!] nem túl ismert magyar írót és történészt, bizonyos Para Dalos Györgyöt (aki egyébként 1964 és 1968 között MSZMP-tag volt – a [Barikád] szerk.)” stb. Időközben a cikket a Magyar Hírlap online is átvette azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy ott már a Fideszről tettem volna ilyen dehonesztáló kijelentéseket. (Az El Paisban erről a pártról egyébként nem esik szó.) Úgy látszik, a magyar politikai nyelv minden gépi segítség nélkül is megindul az önparodizálódás útján.
Furcsa ügyet tárgyalt nemrégiben a steiermarki tartományi bíróság. Egy fiatalembert 50 euró pénzbüntetésre ítéltek, mert egy hajnalba nyúló frohnleiteni nyári sátoros ünnep közepette a részeg verekedőket igazoltató rendőrök jelenlétében illetlenül viselkedett. Az erről szóló büntető határozatot szó szerint ekképp indokolták: „Ön nem érintett személyként jelen volt a rendőrség hivatalos ténykedésénél, s ott a rendőr és az érintett személyek mellett állva bélgázt (fingot) eresztett ki, amivel nagy nevetést váltott ki a jelenlévőkből.” A fiatalember azonnal kifizette az 50 eurót, mert ellenkező esetben egy napot börtönben kellett volna töltenie. Az ügyre felfigyelő sajtónak azonban maga mentségére elmondta, hogy tettét, amely a steiermarki közrendvédelmi törvény 2. paragrafusába ütközik, nem szándékosan, hanem csupán testi funkciójának engedve követte el.
A Frohnleitenben történteket vitára bocsátotta az osztrák rádió online-fóruma. A résztvevők egyetlen a témával kapcsolatos poént sem hagynak ki. Van itt szó a bűnözés új, különösen veszélyes fajtájáról, amikor is hatósági közegek jelenlétében egyesek mérges gázokat eregetnek. Egy grazi ügyvéd ingyen s bérmentve vállalná a fiatalember képviseletét, azzal érvelve, hogy nevezett közrendvédelmi paragrafus a hatóság szándékos megsértése ellen irányult, márpedig a fityiszmutatással szemben, amely nyilvánvalóan tudatos gesztus, „a fing az csak úgy kijön az emberből”. Egy rádióhallgató azt javasolja, ne csapjon a média ekkora szelet a dolog körül, másvalaki tudni szeretné, hogy vajon a rendőri intézkedést a szellentésnek hangereje vagy inkább szaga váltotta ki. Végül költemény is születik a steiermarki afférról, rendes, húszsoros vers gondos rímekkel (kb.: „Ki érzékeny államra, jogra, / az fingját rendben visszafogja”), egy rádióhallgató megzenésítésre vállalkozna, csak hát a melódiát nem könnyű felvinni a fórumra.
Viseljék a háborút mások, te csak szörfölj, boldog Ausztria!
Úgy volt, hogy október 2-án Frankfurtban ketten fogunk eszmét cserélni a 89-es őszről, vagyis Wolfgang Thierse, a Bundestag alelnöke lesz megtisztelő beszélgetőpartnerem. Mire azonban a vita helyszínére, Frankfurtba értem, már tudtam, hogy Thierse lemondta a részvételt, és erre jó oka volt. Pártja, az SPD az előző vasárnapi választásokon csúnya vereséget szenvedett (a legutóbbi 34 százalék helyett 23-at kapott), és maga Thierse is elveszítette direkt mandátumát. Érthető, hogy e földcsuszamlás közepette akkor sem lett volna nagy kedve a régi szép időkről nosztalgiázni, ha nem kellett volna mindenképpen Berlinben lennie, ahol a vert sereg vezérkara most a követendő politikáról és az annak megfelelő személyi konzekvenciákról vitatkozik.
Bár eszem ágában sincs megkérdőjelezni a választói akarat jogosultságát, nem örülnék neki, ha ez az ember most kikapcsolódna a nagypolitikából. Wolfgang Thierse egyike annak a kevés német közéleti szereplőnek, akiről úgy érzem, közel áll hozzám. Ugyanabban a háborús esztendőben születtünk, csak ő nálam egy hónappal később. Én a magyarországi demokratikus ellenzékben vettem részt, ő a rendszerváltás előhírnökének, a Neues Forumnak lett alapító tagja. A kilencvenes években többször szerepeltünk vitafórumokon. Végül, de nem utolsósorban ugyanazon kerület, a Prenzlauer Berg lakói vagyunk, s mert Thierse gyalogjáró típus, bármikor összefuthatunk az utcán.
Megvallom, sokáig abban reménykedtem, hogy a német szociáldemokrácia Thiersének juttatja majd azt a szerepet, amelyet a CDU-ban Angela Merkel tölt be. Karakterben hasonlítanak egymáshoz. Wolfgang Thierse józanul gondolkodó „Ossi”, aki erkölcsösen akar politizálni, jól kommunikál, és valamelyes színt, életet és stílust vihetne a Brandt után vérszegénnyé, fantáziátlanná, szürkévé vált SPD-be. (Schrödertől most tekintsünk el, mert az ő kétségkívül csillogó retorikai tehetsége mögül éppen azok az erények hiányoztak, amelyeket a „Keletről” jött Thierse nyugati szemmel ódivatúnak, vagyis eredetinek ható módon testesített meg.) Most bizony az a veszély fenyegeti, hogy gyermekkorának színhelyén, Thüringiában kényszerül egy SPD-Linke politikai zenekar karmesterévé avanzsálni. Itt azután persze volna terepe a morális döntéseknek, csak éppen a harctér kicsi.
Kár, hogy ez a frankfurti beszélgetés elmaradt, mert a magam dilettáns politizáló módján szívesen biztattam volna Wolfgang Thiersét valamivel, bár némi fordítói gondot okozott volna annak a mondatnak adekvát német kifejezése, amely magyarul így hangzik: „Fel a fejjel, amíg van!”
Kapcsolódó írások:
Dalos György: Vulkánok és választások Berlin, 2010. május 6. Eyjafjallajökull – alig tudom elképzelni, hogy...
Dalos György: Zsűrihelyzet Dalos György Zsűrihelyzet Berlin, 2008. április 6. Tagja lettem...
Dalos György: Sztrájkközi ejnyebejnye Dalos György Sztrájkközi ejnyebejnye Manapság annak, aki akár családi okból...
Dalos György: Szubkultúra Dalos György Szubkultúra Berlin, 2008. február 9. Nincs mese:...
Dalos György: Gyerekszáj, felnőtt témák Berlin, 2011. május 5. Valami zavar engem a Heller Ágnes...